293/2021. (V. 19.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Településellátó Szervezet Alapító okiratának módosítása
 Göd Város Önkormányzata polgármesterének
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében hozott
 
293/2021. (V. 19.) Ök. határozata
 
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva - a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §-ának (4) bekezdése alapján - Göd Város Önkormányzatának polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett, valamint a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény felhatalmazására tekintettel meghosszabbított és fennálló veszélyhelyzetben úgy dönt, hogy
 
a Településellátó Szervezet költségvetési szerv alapító okiratát a törzskönyvi bejegyzés napjának hatályával az alábbiak szerint módosítja:
 
1.       A székhelyét 2132 Göd, Duna út 5. címre javítja.
2.       A Gödi Termálstrand telephely címét 2131 Göd, Összekötő út 10. számra módosítja.
3.       Új telephelyként felveszi a Duna- part Nyaralóházakat 2132 Göd, Jósika utca 14. szám alatti címmel, hrsz. 3255/2 megjelöléssel.
4.   A költségvetési szerv alaptevékenységei közé felveszi a Duna-part Nyaralóházak üzemeltetését, szabadidős, kulturális, sportrendezvények lebonyolítását.
5.       A költségvetési szerv az alaptevékenységek közé felveszi a Duna-part Nyaralóházakban szálláshely, vendéglátás szolgáltatás nyújtását.
6.       Törli a 031030 közterület rendjének fenntartása kormányzati funkciót.
7.       Felveszi a 045160 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása kormányzati funkciót.
8.       Felveszi a 045161 Kerékpárutak üzemeltetése, fenntartása kormányzati funkciót.
9.       Felveszi a 045170 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása kormányzati funkciót.
10.   Felveszi a 047120 Piac üzemeltetése kormányzati funkciót.
11.   Felveszi a 081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése kormányzati funkciót.
12.   Felveszi a 081045 Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása kormányzati funkciót.
13.   Felveszi a 081071 Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés kormányzati funkciót.
14.   Felveszi a 082020 Színházak tevékenysége kormányzati funkciót.
15.   Felveszi a 082030 Művészeti tevékenységek (kivéve: színház) kormányzati funkciót.
16.   Felveszi a 086020 Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése kormányzati funkciót.
17.   Felveszi a 086090 Egyéb szabadidős szolgáltatás kormányzati funkciót.
18.   Felveszi a 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben kormányzati funkciót.
19.   Felveszi a 2010. évi LXXV. törvény szerinti egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyt a költségvetési szervnél alkalmazásban lévő személyek jogviszonya vonatkozásában.
 
Felkéri a polgármestert a módosító okirat kiadmányozására, a jegyzőt pedig annak a Magyar Államkincstár részére való benyújtására.
 
 
Felkéri a TESZ igazgatóját, hogy 15 napon belül a Képviselő-testület felé jóváhagyásra terjessze fel a módosított alapító okiratnak mindenben megfelelő szervezeti és működési szabályzatot.
 
 
Felkéri a jegyzőt, hogy 15 napon belül a TESZ igazgatójával történő egyeztetést követően a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. korábbi – az elsősorban a pandémiával nem érintett utolsó, 2019-es – évek pénzügyi beszámolóiból kiindulva tegyen javaslatot a Településellátó Szervezetnél jelentkező, ehhez a feladatokhoz kapcsolódó pótelőirányzatokra vonatkozóan.
 
 
Felelős: polgármester, TESZ igazgató, jegyző
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: azonnal, illetve értelemszerűen
 
Göd, 2021. május 19.
 
 
 
 
                       Balogh Csaba                                                                   Tóth János
                        polgármester                                                                      jegyző
 
« Vissza
Vissza a főmenübe