56/2021. (VII. 19.) Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági határozat
Tárgy: Döntés a Bozóky tér DNY-i térnegyedének I. ütem szerinti kiépítéséról
 56/2021. (VII. 19.) PEKJB határozat
 
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága
 
úgy dönt, hogy a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja az alábbi határozati javaslatot:
 
Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
 
a Bozóky Gyula tér felújításával kapcsolatban úgy dönt, hogy
 
  1. az OpenSpace Kft. által elkészített és 179/2021. (IV. 26.) Ök. határozattal elfogadott „Göd, Bozóky Gyula tér nyugati térrészének környezet- és térrendezése” című terv végrehajtását több ütemben valósítja meg,
  2. az első ütembe az alábbi feladatok kerülnek: a délnyugati térnegyeden átívelő járda és a hozzá kapcsolódó parkoló, valamint a gépjárműbehajtó megépítése, továbbá a járda melletti közvilágítás kiépítése,
  3. felhatalmazza polgármestert a b. pont szerinti első ütem megvalósításához szükséges beszerzési eljárás megindítására, melyhez bruttó 21 millió forintos keretet biztosít.
 
Forrás: Göd Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének Tartalék előirányzatai „Bozóky tér – járdaépítés, térrendezés” soráról maximum 17,4 millió forint, valamint a beruházási feladatok 3. „Közvilágítás bővítése” sorról maximum bruttó 3,6 millió forint
 
Felelős: polgármester, jegyző
Határidő: azonnal
 
Felelős: PEKJB elnök
Határidő: azonnal
« Vissza
Vissza a főmenübe