66/2021. (VIII. 23.) Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági határozat
Tárgy: Döntés Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete új Szervezeti és Működési Szabályzatának megalkotásáról
 66/2021. (VIII. 23.) PEKJB határozat
 
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága
 
úgy dönt, hogy
 
a)     a Képviselő-testületnek megalkotásra javasolja az alábbi rendelet-tervezetet:
 
 
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének
…/2021. (VIII. …) önkormányzati rendelete
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében biztosított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. A város címere és zászlaja
1. §
(1) Göd város címere pajzs alakú, egyszer hasítottan, egyszer vágottan három mezőből áll. A vágott mezőből a bal oldalon négy vörös és három ezüst pólya látható. A jobb oldalon vörös mezőben aranysárga színű harang helyezkedik el. A harangban a Göd felirat a felső részbe kerül. A címer alsó harmadát hullámos vágás választja el. A mező színe kék. Alján zöld háromszögön sárga (arany) színű kétemeletes vörös tetejű épület áll, minden szintjén nyitott kapukkal. A pajzs legfelső végén középre az 1255 évszám kerül. Göd Város Önkormányzata címerének képét az 1. melléklet tartalmazza.
(2) Göd Város Önkormányzata zászlajának színe vörös és fehér. Arányai az úgynevezett „monfallone” lobogónak felel meg, 1:2, vagyis magassága a szélessége fele. A címer zászlórúd felé eső képzeletbeli függőleges harmadoló vonalon áll.
(3) Göd Város Önkormányzatának pecsétje kör alakú, közepén a címerrel, amelyet egy körgyűrű vesz körül. A körgyűrűben a „GÖD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA” felirat fut körbe. Göd Város Önkormányzatának további bélyegzői kör alakúak, középen a címerrel, amelyet egy körgyűrű vesz körül. A körgyűrűben az alábbi körbe futó felirat lehetséges: Göd Város Polgármestere, Göd Város Alpolgármestere, Gödi Polgármesteri Hivatal, Göd Város Jegyzője, Göd Város Önkormányzata Főépítész.
(4) A jelképeket Göd Város Önkormányzata és az általa alapított vagy fenntartott intézményei alanyi jogon használhatják. Másoknak a jelképek használatához a Képviselő-testülettől előzetes engedélyt kell kérnie.
(5) Göd város jelképeinek használata iránti kérelmet illetékmentesen, írásban lehet benyújtani a polgármesterhez. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a)   a kérelmező megnevezését, székhelyét,
b)   a kérelmező tevékenységi körét,
c)   a használat célját és módját,
d)   a használat időtartamát.
(6) Az engedély kiadása megtagadható:
a)   amennyiben a használat vagy annak módja és körülményei Göd Város Önkormányzata és a város lakosságának jogait, jogos érdekeit sértené, vagy veszélyeztetné,
b)   egyéb, különösen indokolt esetben.
(7) A kiadott engedélyt vissza kell vonni, amennyiben a használat vagy annak célja, módja és körülményei Göd Város Önkormányzata vagy a város lakosságának jogait, jogos érdekeit sérti, vagy veszélyezteti.
(8) A kiadott engedélyt vissza lehet vonni, amennyiben a felhasználó az engedélyben meghatározott feltételeket, előírásokat megsérti.
(9) A kiadott engedély érvényessége szólhat:
a)   kérelmező működési idejének időtartamára,
b)   tevékenység folytatásának időtartamára,
c)   meghatározott időpontig történő felhasználásra,
d)   egy alkalomra,
e)   határozatlan időre.
2. Az Önkormányzat megnevezése, működési területe, lapja és honlapja
2. §
(1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Göd Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat), székhelye: 2131 Göd, Pesti út 81.
(2) Az Önkormányzat Képviselő-testületének hivatalos megnevezése: Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület).
(3) A Képviselő-testület hivatalának megnevezése: Gödi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal), székhelye: 2131 Göd, Pesti út 81.
(4) Az Önkormányzat működési területe: Göd város közigazgatási határa (4. függelék).
(5) Az Önkormányzat hivatalos lapja: Gödi Körkép.
(6) Az Önkormányzat hivatalos honlapjának címe: www.god.hu.
3. Önkormányzati feladat- és hatáskörök
3. §
(1) Az önkormányzati feladat- és hatáskörökre a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) II. fejezete, a Képviselő-testület képviseletére vonatkozó szabályokat az Mötv. 41. §-a tartalmazza.
(2) A Képviselő-testület alapítói és fenntartói jogkörében
a)   jóváhagyja az intézményei éves terveit és azok módosításait,
b)   az a) pontban leírtak figyelembevételével évente beszámoltatja az intézményei vezetőit az elvégzett feladatokról.
(3) A Képviselő-testület önkormányzati alapítói jogkörében a kizárólagos vagy többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok
a)   vezető tisztségviselőit kinevezi,
b)   felügyelőbizottságának tagjait megválasztja, valamint
c)   üzleti tervét jóváhagyja és a társaságokat beszámoltatja.
(4) A Képviselő-testület által alapított közalapítványok kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagjai, valamint az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok felügyelő bizottsági tagjai az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben (a továbbiakban: Vnytv.) meghatározottak szerint kötelezettek vagyonnyilatkozat-tételre.
4. §
A Képviselő-testület szerveinek felsorolására irányadó az Mötv. 41. § (2) bekezdése. A Képviselő-testület szerveinek felsorolását, valamint feladat- és hatáskörét e rendelet 2-4. mellékletei tartalmazzák.
 
II. Fejezet
A Képviselő-testület és annak működése
4. A Képviselő-testület, a frakciók, a települési képviselő jogai és kötelességei
5. §
A Képviselő-testület tagjainak száma: 12 fő. A Képviselő-testület tagjainak névsorát a rendelet 1. függeléke tartalmazza.
6. §
(1) A Képviselő-testület hatáskörének átruházására vonatkozó szabályokat az Mötv. 41. § (4) bekezdése és 42. §-a tartalmazza.
(2) A Képviselő-testület döntései az Mötv. 132-141. §-ai alapján törvényességi felügyelet alatt állnak.
(3) Az alábbi perbeli nyilatkozatok megtételéhez a Képviselő-testület külön határozatba foglalt előzetes jóváhagyása szükséges:
a)   per megindítása (keresetlevél benyújtása),
b)   jogról való lemondás iránti nyilatkozat,
c)   eljárás szünetelése iránti kérelem,
d)   fellebbezés benyújtása (beleértve a fellebbezési ellenkérelmet és a csatlakozó fellebbezést is),
e)   perújítás és felülvizsgálati kérelem benyújtása.
7. §
(1) A Képviselő-testületben a mandátumot szerzett jelölő szervezetekhez tartozó, és a független jelöltként mandátumot szerzett települési képviselők tevékenységük összehangolására jelölő szervezetenként vagy politikai hovatartozásuktól függetlenül képviselőcsoportot (a továbbiakban: frakció) hozhatnak létre és maguk közül megválasztják a vezetőt. A frakció létszáma legalább 2 fő.
(2) A frakciót a frakció vezetője, akadályoztatása esetén a frakció által erre felhatalmazott személy képviseli.
(3) Egy települési képviselő (a továbbiakban: képviselő) csak egy frakciónak lehet tagja.
(4) A frakció megalakulásának vagy megszűnésének tényét, a megalakulást követően belépett vagy kizárt képviselő nevét a frakcióvezető, a kilépést az érintett képviselő köteles az esemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül írásban bejelenteni a polgármesternek.
(5) A frakció megalakulására vonatkozó bejelentésnek tartalmaznia kell:
a)   a frakció elnevezését,
b)   a frakció névsorát és
c)   a megválasztott vezető, esetleges vezető helyettes nevét.
8. §
(1) A képviselő jogaira vonatkozó szabályokat az Mötv. 32-34. §-ai szabályozzák.
(2) A képviselő közérdekű ügyben intézkedést kezdeményezhet. A jegyző gondoskodik arról, hogy a képviselő a szükséges információt, vagy intézkedésről szóló tájékoztatást a kezdeményezéstől számított legkésőbb 30 napon belül megkapja. A képviselő információt kérhet közvetlenül a Polgármesteri Hivatal osztályvezetőjétől is. Amennyiben a képviselő írásbeli tájékoztatást igényel, akkor a kérdését írásban kell benyújtania.
9. §
(1) A képviselő főbb kötelezettségeire az Mötv. előírásai az irányadóak.
(2) A képviselő köteles az Mötv. 32. §(2) bekezdés i) valamint k) pontja alapján:
a)   legkésőbb az ülést megelőző napon lehetőség szerint írásban a polgármesternél előzetesen bejelenteni, amennyiben képviselő-testületi ülésen nem tud megjelenni, illetőleg egyéb megbízatásának teljesítése akadályba ütközik,
b)   döntéseinek meghozatala előtt köteles az adott kérdésben lehetőleg a választópolgárok véleményének kikérésével széleskörűen tájékozódni.
(3) Amennyiben a képviselő egy naptári éven belül a Képviselő-testület ülésén
a)   hét alkalommal nem vesz részt, egy havi tiszteletdíja,
b)   tíz alkalommal nem vesz részt, az a) pontban leírtakon túl további egy havi tiszteletdíja megvonásra kerül.
(4) A (3) bekezdésben foglaltakon túlmenően megvonásra kerül a képviselő egy havi tiszteletdíja, amennyiben bármelyik éves munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről két alkalommal igazolatlanul hiányzik.
(5) E § alkalmazásában:
1.   tiszteletdíj alatt az önkormányzati képviselőként kapott tiszteletdíj összegét kell érteni,
2.   képviselő-testületi ülésen történő részvételnek minősül, amennyiben a képviselő az adott ülésen hozott döntések legalább 75%-ában szavazata kinyilvánításával részt vett,
3.   képviselő-testületi ülésről való igazolatlan hiányzásnak minősül, amennyiben a képviselő az ülésről való távolmaradását az ülést megelőzően önhibájából nem jelzi a 9. § (2) bekezdés a) pontja szerint.
5. A Képviselő-testület ülése, munkaterve, előterjesztések
10. §
(1) A Képviselő-testület üléseire az Mötv. 43-46. §-ai az irányadók.
(2) A Képviselő-testület éves munkaterv alapján ülésezik, évente legalább 10 munkaterv szerinti ülést tart.
(3) Az ülést össze kell hívni a törvényben rögzített, valamint az azonnali döntést igénylő esetekben, amennyiben a munkaterv szerinti rendes ülés időpontjáig az adott napirend tárgyalásának elhalasztása jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral vagy veszéllyel járna.
11. §
(1) A polgármester legkésőbb a januári ülésen köteles az éves munkatervre vonatkozó javaslatát írásban a Képviselő-testület elé terjeszteni.
(2) A munkaterv tervezetének előkészítése a polgármester feladata.
(3) A munkaterv tartalmazza:
a)   a képviselő-testületi ülések és az évente egy alkalommal kötelezően tartandó közmeghallgatás tervezett időpontjait, napirendjeit, előterjesztő megnevezését,
b)   évfordulók, megemlékezések, rendezvények időpontját.
12. §
(1) Az előterjesztések írásban (papíralapon vagy elektronikusan aláírt, kereshető PDF-formátumban) és szóban terjeszthetők elő. A képviselő-testületi ülésre előterjesztést tehet:
a)   a polgármester, az alpolgármester(ek),
b)   a Képviselő-testület bizottságai,
c)   bármely képviselő,
d)   a jegyző, az aljegyző,
e)   az osztályvezetők, a főépítész, a főkertész és a belső ellenőr,
f)    akit a Képviselő-testület előterjesztés készítésére kötelez.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti jogosultak módosító indítványt is tehetnek. Az ülést megelőző munkanap 12 óráig írásban benyújtott módosító indítványt haladéktalanul elektronikus úton el kell juttatni a képviselők részére.
(3) A bizottsági döntést nem igénylő írásbeli előterjesztéseket, valamint az előterjesztésekhez csatolt anyagot az előterjesztőnek, illetve annak készítőjének a képviselő-testületi ülés előtt 7 nappal 15 óráig, a bizottsági tárgyalást igénylő anyagot pedig a bizottsági ülést megelőzően 4 nappal 10 óráig a Polgármesteri Hivatal titkárságán le kell adni. Az anyagleadási határidőt követően a jegyzőkönyvvezetők továbbítják a beérkezett előterjesztéseket a Képviselő-testület, illetve a bizottságok tagjainak.
(4) Az írásbeli előterjesztésben meg kell határozni:
a)   az előterjesztés címét,
b)   a javasolt döntés indokait,
c)   egyértelműen megfogalmazott határozati javaslatot, rendelet-tervezetet,
d)   az esetleges alternatív döntésre előterjesztett javaslatok egymástól elkülönülő megfogalmazását,
e)   a végrehajtásért felelős szerv, vagy személy megnevezését,
f)    a végrehajtási határidő megjelölését,
g)   pénzügyi fedezetet igénylő döntési javaslatot tartalmazó előterjesztés esetén a forrásigény összegszerű megjelölését, valamint forráshely megjelölését,
h)   egyéb elemeket.
(5) Egyszerűbb ügyekben az előterjesztés írásbeli megfogalmazása elhagyható, elegendő egy jól megszerkesztett és világosan megfogalmazott határozati javaslat, melyet bármely arra jogosult a képviselő-testületi vagy bizottsági ülésen tehet meg.
(6) A jegyző a Képviselő-testületnek, illetve annak bizottságainak történő kiküldés vagy kiosztás előtt köteles megvizsgálni a határozati javaslat és rendelet-tervezet törvényességét, megvalósíthatóságát és pénzügyi kihatását, továbbá, hogy az előterjesztés tartalmazza-e a (4) bekezdés a), b), c), e), f) és g) pontjai szerinti tartalmi elemeket.
13. §
(1) A polgármester, az alpolgármester(ek), a képviselő, a bizottság elnöke, a nemzetiségi önkormányzat elnöke és a jegyző indítványozhatja a Képviselő-testületnek a napirendi javaslatba fel nem vett előterjesztés sürgős megtárgyalását. Ezen sürgősségi indítványt előterjesztés formájában a polgármesternél kell írásban (papíralapon vagy elektronikusan aláírt, kereshető PDF-formátumban) benyújtani legkésőbb a képviselő-testületi ülés kezdete előtt 24 órával.
(2) A sürgősségi indítványnak meg kell felelnie az előterjesztés formai és tartalmi követelményeinek, valamint tartalmaznia kell a sürgős tárgyalás indokolását.
(3) A Képviselő-testület a sürgősségi indítvány tárgyalásáról vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel dönt.
6. Az ülés összehívása, ülésrend, az ülés vezetése, rendjének fenntartása
14. §
(1) A Képviselő-testület ülésének összehívására az Mötv. 45. §-a irányadó. Indokolt esetben - a képviselők előzetes értesítése mellett a polgármester - legfeljebb a következő munkaterv szerinti ülés napjáig - elhalaszthatja a munkatervben szereplő képviselő-testületi ülést.
(2) A képviselők a munkaterv szerinti ülés előtt - legkésőbb az ülést megelőző 5. napon 12 óráig - elektronikus úton kapják meg a meghívót és az írásos előterjesztés(eke)t.
(3) A személyes adatokat tartalmazó előterjesztéseket „Bizalmas” felirattal kell ellátni.
(4) Személyi kérdések tárgyalása esetén az érintett zárt ülés elrendelésével kapcsolatos nyilatkozatát - az ülést megelőző 48 órával - be kell szerezni. Amennyiben az érintett a megjelölt határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell venni, hogy zárt ülésen való tárgyalást kér.
(5) A meghívónak tartalmaznia kell:
a)   az ülés helyét és kezdési időpontját,
b)   a javasolt napirendi pontokat,
c)   a napirendi pontok előterjesztőit,
d)   az előterjesztés tartalmának rövid leiratát az 5. függelék szerint,
e)   a polgármester - akadályoztatása esetén az általános alpolgármester - aláírását.
(6) A képviselő-testületi ülés nyilvánosságára, és a zárt ülésre az Mötv. 46. §-a az irányadó.
(7) Az ülés időpontját és helyét, a javasolt napirend feltüntetésével az önkormányzat honlapján közzé kell tenni.
(8) A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal vesz részt a jegyző, az aljegyző, az osztályvezetők, a főépítész és a főkertész, az érintett intézményvezetők, a napirend által érintett jogi képviselő, a helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke, valamint a tanácskozási joggal meghívott további személyek.
(9) A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség(ek) egyidejű betöltetlensége esetén, valamint a polgármester és az alpolgármester(ek) tartós akadályoztatása esetén a Képviselő-testület ülését a Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke hívja össze és vezeti.
(10) Rendkívüli ülést a polgármester a rendelet 10. § (3) bekezdésében meghatározott indítványhoz kapcsolódó előterjesztendő anyag beérkezését követő 2 héten belül hívja össze, az anyag beérkezését követő 3 napon belül a polgármester értesíti a képviselőket.
(11) 5 napon belül kell összehívni rendkívüli ülést, ha azt a képviselők minősített többsége írásban kéri.
(12) A rendkívüli ülésre vonatkozó meghívót és az előterjesztések anyagát a képviselők legkésőbb az ülés előtt 24 órával kapják meg.
(13) Rendkívüli ülésre „Egyebek” napirendi pont felvétele nem lehetséges.
(14) A polgármester, az alpolgármester(ek), a jegyző és a képviselők az ülésteremben az ülésrend szerint kijelölt állandó helyüket foglalják el. Az ülésrend e rendelet 3. függelékét képezi.
(15) Az ülésrend kialakítása az alakuló ülést megelőző egyeztető tárgyaláson történik. Az egyeztető tárgyalást a polgármester hívja össze, melyre meghívást kapnak a képviselők.
(16) Ciklusidő közben a (15) bekezdésben foglalt eljárásrend szerint az ülésrend módosítható.
15. §
(1) Az ülés vezetésére az Mötv. 45. §-a az irányadó.
(2) Az ülés megnyitásakor a polgármester megállapítja a határozatképességet. Határozatképtelenség esetén az ülést elnapolja, és gondoskodik annak 15 napon belüli újbóli összehívásáról.
 
(3) A polgármester
a)   tájékoztatást ad az előző ülést követően tett fontosabb intézkedésekről,
b)   tájékoztatást ad az ülésen és az azt követően felmerült olyan kérdésekről és interpellációkról, melyek további vizsgálatot, intézkedést igényelnek,
c)   közli a képviselők által előzetesen írásban benyújtott kérdések, interpellációk tárgyát, javaslatot tesz az ülés napirendjére, ismerteti az írásban benyújtott sürgősségi indítványt.
(4) A jegyző – az alakuló ülést kivéve – a munkaterv szerinti képviselő-testületi ülések meghívójával együtt kiküldött formában tájékoztatást ad:
a)   a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról;
b)   a törvényesség helyzetéről, és azokról a kihirdetett, vagy hatályba léptetett jogszabályokról, amelyek az Önkormányzat, vagy a Polgármesteri Hivatal feladatkörét, hatósági hatáskörét érintik, megváltoztatják, illetve új feladatkört állapítanak meg.
c)   az Önkormányzat pénzügyi helyzetéről.
(5) A napirendi pontok elfogadása előtt a képviselő jelezheti, hogy a napirendi pontok tárgyalását követően felszólalást kíván tenni. A felszólalás csak indokolt esetben, fontos gazdasági, politikai jellegű téma ismertetésére irányulhat. A felszólalás témáját meg kell nevezni. A felszólalás időtartama nem haladhatja meg a 3 percet.
(6) A napirendi pontok elfogadása előtt tett írásbeli vagy szóbeli úgynevezett „egyebek” napirendi javaslat esetén a tárgy pontos meghatározása szükséges.
(7) A napirendi pontok módosítására bármely képviselő vagy a jegyző javaslatot tehet, a napirendi pontok módosításáról a Képviselő-testület egyszerű többséggel dönt.
(8) Az előterjesztés megtárgyalása előtt az előadó az előterjesztését szóban, röviden, legfeljebb 3 percben kiegészítheti. A szóbeli előterjesztést az előterjesztő legfeljebb 3 percben, ezt követően az ülés elnöke által biztosított további időkeretben adja elő. Az előterjesztés előadójához a Képviselő-testület tagjai, a meghívottak kérdést intézhetnek, melyre a vita előtt választ kell adni. A polgármester minden egyes előterjesztés felett külön-külön nyit vitát. A vitát megelőzően a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök ismertetik a napirendi ponttal kapcsolatos álláspontokat.
(9) A napirendi hozzászólások egyenkénti időtartama első esetben nem haladhatja meg a 3 percet. Amennyiben egy képviselő a bizottság, vagy tanácsnoki véleményét adja elő a tárgyban, arra kötelező további 3 percet biztosítani. A következő hozzászólás időtartama maximum 2 perc lehet.
(10) Vita közben, ha a képviselő a személyét érintő felszólalásra kíván észrevételt tenni, soron kívül 1 perces válaszadásra kérhet szót.
(11) A vita lezárásáról a képviselők részére a (9) bekezdésben biztosított hozzászólási lehetőségeket követően a Képviselő-testület egyszerű többséggel határozhat.
(12) A polgármester az előterjesztésben szereplő és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra úgy, hogy a Képviselő-testület először a vitában elhangzott módosító indítványokról, azok elhangzásának fordított sorrendjében szavaz, majd egységes szerkezetben szavaz az előterjesztésről.
(13) Az ülés csak valamennyi napirendi pont megtárgyalása után zárható le. Amennyiben a képviselő-testületi ülés 22 óráig nem fejeződik be, akkor a következő 5 napon belüli munkanapon 17 órától folytatódik úgy, hogy a már megkezdett napirendet döntéssel kell lezárni.
(14) A nyilvános ülésen résztvevő hallgatóság nem rendelkezik tanácskozási joggal, az ülés ideje alatt köteles minden, az ülést zavaró vagy befolyásoló megnyilvánulástól tartózkodni.
 
16. §
A tanácskozás rendjének fenntartása a polgármester feladata. Ennek érdekében:
a)   figyelmezteti a hozzászólót, ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától,
b)   tárgyalási szünetet rendel el a tanácskozás folytatását akadályozó körülmény felmerülésekor, az ülést meghatározott időre félbeszakítja, vagy berekeszti,
c)   a képviselők részére a 15. § (9) bekezdésében biztosított hozzászólási lehetőségeket követően megvonja a szót a jelenlévők bármelyike tekintetében. Az érintett kérésére a Képviselő-testület napirendi pontonként egyszerű többséggel hozott döntésével felülbírálhatja azt. Az ismételt hozzászólás időtartama a 2 percet nem haladhatja meg.
d)   biztosítja az ülés zavartalan rendjét, rendre utasítja vagy ismételt figyelmeztetés után - az önkormányzati képviselő kivételével - kiutasíthatja azt, aki a képviselő-testületi üléshez méltatlan magatartást tanúsít, ha azzal a Képviselő-testület egyszerű többséggel hozott döntésével egyetért,
e)   az adott napirendi ponthoz fűződő további hozzászólás lehetőségéről jelentkezés esetén a polgármester a napirendi pont tárgyalását követően, a szavazást megelőzően dönt. A napirendi pontokhoz nem fűződő hozzászólásról az egyebek tárgyalását követően a polgármester egyedileg dönt. Döntését képviselői indítványra a Képviselő-testület vita nélkül felülbírálhatja. A hozzászólás időtartama maximum 2 perc lehet.
7. A Képviselő-testület határozatképessége, határozathozatala, minősített többségű döntések, név szerinti szavazás és titkos szavazás szabályai, felvilágosítás kérése, ügyrendi javaslat, jegyzőkönyv
17. §
(1) A Képviselő-testület határozatképességére, és a határozathozatalhoz szükséges szavazatok számára az Mötv. 47. §-a az irányadó.
(2) Minősített többségi szavazat szükséges:
a)   az Mötv. 50. § által szabályozott esetben,
b)   helyi népszavazás elrendeléséhez, ha a helyi népszavazást a képviselők legalább egynegyede, a Képviselő-testület bizottsága, a helyi társadalmi szervezet vezető testülete kezdeményezi,
c)   önkormányzati jelkép, kitüntetés és elismerő címek meghatározásához, használatuk szabályozásához, díszpolgári cím adományozásához,
d)   településrendezési terv jóváhagyásához,
e)   hitelfelvételhez,
f)    a képviselő-testületi hatáskör gyakorlásának átruházásához,
g)   közmeghallgatás kezdeményezésének elfogadásához,
h)   önkormányzati ingatlan adás-vétele, fejlesztése, 1 millió forint fölötti értékű ingóság adás-vétele, értékpapír vásárlás esetén,
i)    a polgármesterrel, az alpolgármester(ek)el szembeni fegyelmi döntéshez.
(3) A Képviselő-testület döntéshozatalából történő kizárásra az Mötv. 49. §-a az irányadó. A képviselő legkésőbb a napirendi pont tárgyalásának megnyitásáig, ügyrendi hozzászólásban köteles bejelenteni az érintettséget és kezdeményezni a kizárást. Erről a Képviselő-testület egyszerű többséggel dönt.
(4) A (3) bekezdés szerinti személyes érintettség bejelentésének elmulasztása esetén a képviselő egy havi tiszteletdíja megvonásra kerül. Erről a Képviselő-testület egyszerű többséggel dönt.
18. §
(1) A döntéshozatal szavazással, szavazatszámláló gép használatával történik. Szavazásra a polgármester és a képviselők jogosultak. Szükség esetén a szavazás előtt a jegyző ismerteti a vita során kialakult határozati javaslatot. A szavazatszámláló gép meghibásodása esetén a szavazás kézfeltartással történik.
 
(2) A Képviselő-testület név szerinti szavazást rendel el:
a)   az Mötv. 48. § (3) bekezdése által rögzített esetben,
b)   hitelfelvétel esetén,
c)   helyi népszavazás elrendelése esetén,
d)   amennyiben a képviselők egyharmada ezt kezdeményezi.
(3) A képviselők név szerinti szavazáskor a jegyző szólítására ábécésorrendben nyilatkoznak („igen”, „nem”, vagy „tartózkodom” szóval). Az ülés levezetője az utolsó szavazó. A képviselők szavazatának összeszámlálásáról a jegyző gondoskodik.
(4) A titkos szavazásra a Mötv. 48. § (4) bekezdése az irányadó, annak alkalmazásáról a Mötv. 46. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a legalább hat képviselő kérelmére a Képviselő-testület dönthet.
(5) A titkos szavazást a szavazatszámláló gép titkos szavazás üzemmódja alkalmazásával kell lebonyolítani. A szavazatszámláló gép nem rögzíti azt, hogy mely szavazat, mely képviselőtől érkezett, azt nem is jelzi ki. A szavazatszámláló készülék személyi vezérlőpanelje használatának titkosságáról megfelelő takarással minden képviselő maga gondoskodik.
19. §
(1) A képviselő a Képviselő-testület ülésén a polgármestertől, alpolgármester(ek)től, a jegyzőtől, a bizottság elnökétől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen szóban vagy legkésőbb 30 napon belül írásban érdemi választ kell adni. Amennyiben a felvilágosítás megadása megvalósíthatatlannak tűnik, azt három napon belül vissza kell jelezni a kérdés feltevője felé. A felvilágosításkérésre irányuló kérdést a napirendi pontok tárgysorozatának elfogadása előtt kell jelezni. A kérdés az egyebek napirendi pont keretében tehető fel. A szóban előterjesztett kérdés, valamint az erre adott válasz elmondásának időtartama 3 perc. A kérdésre adott válasz elfogadásáról a Képviselő-testület csak akkor határoz, ha a felvilágosítást kérő a választ nem fogadja el, és azt megindokolja. Elutasító döntés esetén a megkérdezett 8 napon belül írásban köteles válaszolni.
(2) A Képviselő-testület tagjai a napirend megállapításakor vagy az egyes pontok tárgyalása során ügyrendi javaslatot tehetnek az ülés vezetésével, a felszólalások korlátozásával, a vita lezárásával vagy a szavazás módjával összefüggésben. Az ügyrendi javaslatról a Képviselő-testület vita nélkül határoz. A napirendi pont tárgyalása akkor zárható le, ha minden képviselő legalább egyszer hozzászólt, vagy nem kíván hozzászólni.
20. §
(1) A jegyzőkönyv elkészítésére az Mötv. 52. § (1) bekezdése az irányadó azzal, hogy az ülésről hangfelvétel készül és a jegyzőkönyv az ülésen elhangzott lényeget rögzíti.
(2) A jegyzőkönyvben rögzíteni kell a képviselők érkezését és távozását, valamint a képviselő előzetes kérésére az ülésen elhangzott szó szerinti hozzászólását.
(3) A jegyzőkönyvnek az Mötv. 52. §-ában rögzítetteken túl tartalmaznia kell:
a)   a hivatalosan távollévő képviselők nevét,
b)   igazolatlanul távollévő képviselők nevét,
c)   az ülésen jelen lévő jegyző, aljegyző, osztályvezetők és meghívottak nevét,
d)   a szóbeli előterjesztések lényegét,
e)   az elfogadott rendeletek teljes szövegét.
(4) A jegyzőkönyv eredeti példányának mellékletei:
a)   a meghívó,
b)   a jelenléti ív,
c)   név szerinti szavazás íve,
d)   az írásos előterjesztések,
e)   a képviselő kérésére az írásban is benyújtott képviselői hozzászólás,
f)    az írásban benyújtott kérdés és interpelláció.
(5) A jegyzőkönyv felterjesztésére és a jegyzőkönyvekbe történő betekintési jog gyakorlására az Mötv. 52. § (2) és (3) bekezdése az irányadó.
(6) A hitelesített jegyzőkönyv kivonatát az Önkormányzat honlapján a hitelesítést követő 3 munkanapon belül meg kell jeleníteni.
8. Közmeghallgatás
21. §
(1) A közmeghallgatás határozatképes képviselő-testületi ülés, amelyet évente legalább egy alkalommal tart a Képviselő-testület. A közmeghallgatásra az Mötv. 54. §-a irányadó.
(2) A közmeghallgatás kiírására és lebonyolítására a képviselő-testületi ülés összehívásával és vezetésével kapcsolatos szabályok az irányadóak. A Képviselő-testület a közmeghallgatáson lehetővé teszi az állampolgároknak, a társadalmi szervezeteknek, hogy közvetlenül terjesszék elő közérdekű javaslataikat, kérdéseiket, valamint közérdekű kezdeményezéseiket.
(3) A lakosság meghatározó körét vagy egészét érintő, kiemelkedően fontos ügyekben, a képviselő-testületi döntések meghozatala előtt a Képviselő-testület közmeghallgatást tart, amelyen a döntés által érintettek megjelenhetnek és legfeljebb 5 perces felszólalással a döntéshozók előtt közvetlenül kifejthetik álláspontjukat az előterjesztésről.
(4) A Képviselő-testület a döntés előtt a következő kérdésekben közmeghallgatást tart:
a)   a helyi életviszonyokat alapvetően befolyásoló rendelet tervezetéről,
b)   nagyobb fejlesztések, beruházások tervezetéről,
c)   egyéb esetben akkor, amikor azt a szavazásra jogosult polgárok legalább 5%-a kéri, vagy ha azt a képviselők minősített többsége vagy az Önkormányzat valamely bizottsága indítványozza.
9. A bizottságok szervezete, tanácsnokok, bizottsági ülés összehívása, jegyzőkönyv
22. §
(1) A bizottságok szervezetére, feladatára és működésére az Mötv. 57-61. §-ai az irányadók.
(2) Állandó bizottságok:
a)   Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság (rövidítve: PEKJB), melynek létszáma 5 fő,
b)   Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság (rövidítve: SZELB), melynek létszáma 3 fő,
c)   Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság (rövidítve: VKB), melynek létszáma 5 fő.
(3) A Képviselő-testület tanácsnokai:
a)   Városüzemeltetési tanácsnok,
b)   Sportügyi tanácsnok.
(4) A bizottsági tagok, valamint a tanácsnokok névsorát e rendelet 2. függeléke tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület - bármely általa meghatározott feladatra - ad hoc (ideiglenes) bizottságot, vagy munkacsoportot hozhat létre.
(6) A bizottságok feladatkörébe utalt ügyekben a bizottságokhoz írásos előterjesztést a polgármester, az alpolgármester(ek), a képviselők, a bizottság elnöke, alelnöke, a jegyző, az aljegyző, a belső ellenőr, a főépítész, a főkertész, valamint az osztályvezetők, illetve az osztályvezetők megbízása alapján az általuk kijelölt ügyintézők nyújthatnak be.
(7) A bizottságok működésével kapcsolatos ügyviteli feladatokat a Polgármesteri Hivatal látja el.
(8) A bizottságot a bizottság elnöke - akadályoztatása esetén - alelnöke, vagy a polgármester hívja össze. A bizottság szükség szerint, de negyedévente legalább egy ülést tart. A bizottság ülésén részt vesz a szakterületért felelős hivatali vezető vagy ügyintéző, illetve a napirendi pont előterjesztője.
23. §
(1) A bizottsági elnök összehívja a bizottsági ülést:
a)   az Mötv. 60. §-a alapján, valamint a 61. § (1) bekezdésében foglalt esetben,
b)   amennyiben azt a képviselő indítványozza és a Képviselő-testület nem foglalt ellene állást,
c)   amennyiben azt a bizottság tagjainak több mint fele indítványozza,
d)   a Képviselő-testület indítványára,
e)   minden olyan esetben, amikor a bizottság állásfoglalása szükséges.
(2) A tervezett bizottsági ülésről a képviselőket, a bizottsági tagokat, illetve a tanácskozási joggal meghívottakat a Polgármesteri Hivatalon keresztül az ülés előtt lehetőség szerint 3 nappal értesíteni kell.
(3) A képviselők, az érintett osztályvezetők és a meghívott szakértők, valamint a bizottság által állandó tanácskozási joggal meghívottak tanácskozási joggal részt vehetnek a bizottság ülésén. A bizottság ülésén tanácskozási joggal részt vesz az előterjesztés készítésében résztvevő vagy a jegyző által megbízott - lehetőleg vezető beosztású - köztisztviselő.
(4) Amennyiben bármelyik 2 bizottsági tag indítványozza a bizottsági ülés összehívását, akkor az elnök 3 napon belül köteles azt összehívni. Amennyiben az elnök e kötelezettségének nem tesz eleget, a polgármesternek kell összehívnia a bizottság ülését.
(5) A bizottsági elnök és tag bizottsági üléseken történő részvételével, onnan való távolmaradásával, igazolatlan hiányzásával, valamint a személyes érintettség bejelentésének elmulasztásával kapcsolatos szankciók tekintetében a 9. § (3), (4) bekezdései és (5) bekezdés 2-3. pontjaiban, valamint 17. § (4) bekezdésében foglaltak az irányadók.
(6) Bizottsági elnök vagy tag tiszteletdíja alatt a bizottsági tevékenységért kapott tiszteletdíjnak megfelelő összeget kell érteni.
 
24. §
(1) A bizottsági üléseket a bizottság elnöke, alelnöke, akadályoztatása esetén a Képviselő-testület által megbízott, vagy a bizottság által felkért bizottsági tag vezeti, akit ugyanazon jogok és kötelezettségek illetnek meg, mint a bizottság elnökét.
(2) A bizottság határozatképességére, határozathozatalra az Mötv. 60. §-a alapján, ezen rendelet 17. § - 19. §-ban foglalt – Képviselő-testületre vonatkozó – szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni.
(3) A bizottság javaslatait, illetve döntéseit szavazás útján hozza, mely kézfelemeléssel történik. Név szerinti szavazás rendelhető el, amennyiben a bizottság jelenlévő tagjainak több mint a fele azzal egyetért. A bizottság tagjai név szerinti szavazáskor a levezető elnök szólítására ábécésorrendben nyilatkoznak. A levezető elnök az utolsó szavazó. A szavazatok összeszámlálásáról a levezető elnök gondoskodik.
25. §
(1) Az ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a jegyző az Mötv. 60. §-a alapján megküld a törvény által megállapított felügyeleti szerv részére.
(2) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
a)   a jelenlévők nevét,
b)   a tárgyalt napirendi pontokat,
c)   az ülésen elhangzottak lényegét,
d)   számszerűen a szavazati arányt,
e)   a bizottság javaslatait vagy döntéseit,
f)    külön kérésre az ülésen elhangzott hozzászólás szó szerinti szövegét.
g)   a bizottság elnökének és a jegyzőkönyv hitelesítésével megbízott bizottsági tag aláírását.
(3) A jegyzőkönyv elkészítéséért a jegyző, hitelesítéséért a bizottsági elnök felel.
(4) A jegyzőkönyvekbe történő betekintésre az Mötv. 60. §-a alapján az 52. § (3) bekezdése irányadó.
(5) A hitelesített jegyzőkönyvi kivonatot az Önkormányzat honlapján a hitelesítést követő 3 munkanapon belül meg kell jeleníteni.
(6) Az állandó bizottságokra vonatkozó szabályozás érvényes minden ad hoc (ideiglenes) bizottságra is.
10. A tanácsnokok működése
26. §
(1) A Képviselő-testület az általa meghatározott önkormányzati feladatkörök ellátásának felügyeletére tanácsnokokat bíz meg. A tanácsnok a Képviselő-testület által meghatározott, a város életében kiemelten jelentős ügycsoportokat felügyeli.
(2) A tanácsnokok minden év december hónapjában esedékes munkaterv szerinti képviselő-testületi ülés időpontjáig a Képviselő-testület elé terjesztik a következő évre vonatkozó éves munkatervüket. Amennyiben a tanácsnokok megbízatása év közben kezdődik, a megbízatás kezdetétől számított 3 hónapon belül kell a munkatervet elkészíteni.
(3) A tanácsnokok minden év március 31-ig írásban beszámolnak a Képviselő-testületnek az előző évi munkatervben meghatározott célok és irányelvek betartásáról és megvalósításáról. A beszámoló javaslattételi, döntés-előkészítési célt szolgáló dokumentum.
(4) A tanácsnok részt vesz önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyek javaslattételi vagy véleményezési jogkörében zajló döntés-előkészítésben, és a meghozott bizottsági, polgármesteri vagy jegyzői döntés-előkészítő iratot javaslatával, véleményével látja el. A tanácsnok kifejezi, hogy részt vett a döntés előkészítése során, az ügyet megismerte, egyetért a meghozott döntéssel. A tanácsnok véleménye nem minősül a döntés érvényességi kellékének.
(5) A tanácsnoki munka ellátásának segítésére a Képviselő-testület a tanácsnok előterjesztésére egy fő segítőt választhat meg. A segítő tiszteletdíja megegyezik a mindenkori bizottsági tagok tiszteletdíjának összegével.
(6) A tanácsnoki segítő megbízatását követően 15 napon belül a Vnytv. 3. § (3) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint vagyonnyilatkozatot köteles tenni.
(7) A tanácsnokok feladatkörét a 3. melléklet tartalmazza.
11. Vagyonnyilatkozati, méltatlansági, összeférhetetlenségi eljárás
27. §
(1) A képviselő az Mötv. 39. § (1) bekezdése alapján, a Képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja a Vnytv. 3. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott személyként - a 4. § d) pontjára figyelemmel - vagyonnyilatkozat tételére kötelezett.
(2) A képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év januárt 1-jétől számított 30 napon belül köteles vagyonnyilatkozatot tenni az Mötv. 2. melléklete szerinti adattartalommal.
(3) A Képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének megválasztását követő 30 napon belül, majd azt követően 2 évente, az esedékesség évében június 30-ig köteles eleget tenni a Vnytv. melléklete szerinti adattartalommal.
(4) A bizottság nem képviselő tagja vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a Vnytv. 2. § b) pontja szerinti hozzátartozójának vagyonnyilatkozatát. A bizottságok nem képviselő tagját és hozzátartozóját nem nyilvános vagyonnyilatkozati kötelezettség terheli.
(5) A bizottság nem képviselő tagja vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének első alkalommal 2021. szeptember 30. napjáig köteles eleget tenni.
(6) A leadott és nyilvántartásba vett vagyonnyilatkozatokat a Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság a Polgármesteri Hivatal erre kijelölt páncélszekrényében őrzi.
(7) Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságnál bárki kezdeményezheti.
(8) A Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos kezdeményezés esetén felhívja az érintett képviselőt, hogy 5 napon belül nyilatkozzon a kezdeményezéssel kapcsolatosan, amennyiben azt alaposnak találja, javítsa ki a kezdeményezésben kifogásolt adatokat.
(9) Amennyiben a képviselő a kifogásolt adatokat kijavítja, az elnök nem rendeli el a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását, e tényről tájékoztatja soron következő ülésén a Képviselő-testületet és a kezdeményezőt.
(10) Amennyiben a képviselő a felhívásnak nem tesz eleget, a kezdeményezésben foglaltakat vitatja, a Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke köteles elrendelni a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását. Ha a kezdeményezés alaposnak minősül határidő kitűzésével felhívja a képviselőt a hiba kijavítására.
(11) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megismétlésének ugyanazon vagyonnyilatkozat esetében csak akkor van helye, ha az erre irányuló kezdeményezés új tényállítást (adatot) tartalmaz. A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra irányuló - új tényállítás nélküli - ismételt kezdeményezést a Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság elnöke az eljárás lefolytatása nélkül elutasítja.
28. §
Az összeférhetetlenségi eljárás szabályaira az Mötv. 37. §-ának rendelkezései az irányadóak.
29. §
A méltatlansági eljárásra az Mötv. 37. § (2)-(7) bekezdéseit kell alkalmazni.
 
 
12. A polgármester, az alpolgármester(ek), a jegyző, a Polgármesteri Hivatal
30. §
(1) A polgármester megbízatásának létrejöttére az Mötv. 63. §-a, megszűnésére az Mötv. 69. §-a, illetményének megállapítására az Mötv. 71. §-a az irányadó.
(2) A polgármester feladatait az Mötv., különösen a 65-68. §-ai tartalmazzák.
(3) Tartós - 14 naptári napot meghaladó - szabadság esetén a polgármester előre köteles tájékoztatni a Képviselő-testületet.
31. §
Az alpolgármester(ek) a Képviselő-testület tagjai közül választott, társadalmi megbízatású alpolgármester(ek). A Képviselő-testület tagjai közül 1 fő általános és 1 fő kommunikációért felelős alpolgármestert választ. Kinevezésére az Mötv. 74-75. §-ának, megbízatása megszűnésére az Mötv. 76. §-ának, illetményére az Mötv. 80. §-ának szabályai az irányadók.
32. §
A jegyző és az aljegyző feladatkörére és kinevezésére az Mötv. 81-82. §-ai irányadók.
33. §
(1) A Polgármesteri Hivatal működésére az Mötv. 84. §-a, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény, valamint a szakágazati jogszabályok az irányadók.
(2) A képviselő-testületi határozatokról a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.
(3) A képviselő-testületi határozatok végrehajtásának időpontját lehetőség szerint konkrét naptári napban kell meghatározni.
(4) A képviselő-testületi határozat végrehajtásáért felelős személy köteles a végrehajtásról szóló jelentést legkésőbb a határidő lejártát követően a képviselő-testületi előterjesztések előkészítésére és leadási határidejére vonatkozó szabályok betartásával a jegyzőnek megküldeni. Amennyiben nem volt konkrét naptári nap meghatározva, a képviselő-testületi ülés utáni 15. munkanap a határidő.
(5) A végrehajtás bármilyen okból történő akadályoztatása esetén a határidő meghosszabbítását egyszeri alkalommal – indoklással ellátva – a Képviselő-testülettől kell kérelmezni a jegyző 17. § (3) bekezdés a) pontjában írt tájékoztatója keretében a korábban megállapított határidő lejárta előtt.
(6) A meghosszabbított határidejű végrehajtás bármilyen okból történő akadályoztatása esetén a Képviselő-testülettől kell kezdeményezni a jegyző 17. § (3) bekezdés a) pontjában írt tájékoztatója keretében új határidőt. Ebben az esetben új felelőst is meg kell jelölni.
13. Önkormányzati rendeletalkotás
34. §
A helyi önkormányzati rendelet megalkotására az Mötv. 6. § c) pontja, 8. § (2) bekezdése, 143. § (3)-(4) bekezdései és a jogalkotás tartalmi, formai elemeit meghatározó, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.), valamint a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet előírásai az irányadóak.
 
35. §
(1) Az önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezheti:
a)   a polgármester, az alpolgármester(ek),
b)   a képviselő,
c)   a Képviselő-testület bizottsága,
d)   a jegyző, az aljegyző.
(2) A rendelet-tervezet indokolással együtt a Jat.-ban meghatározott előkészítés után nyújtható be a Képviselő-testület ülésére. Az előkészítő munkába be kell vonni a Polgármesteri Hivatal téma szerint illetékes osztályát is.
36. §
Az önkormányzati rendelet kihirdetésére az Mötv. 51. § (2) bekezdése irányadó. A rendeletet kihirdetési záradékkal kell ellátni az alábbiak szerint: „A rendelet a Gödi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel ... év ... hó ... napján (szükség szerint: ... órakor) kihirdetésre került. A kifüggesztés időtartama 30 nap. (jegyző aláírása, Polgármesteri Hivatal körbélyegzője).
37. §
(1) Az önkormányzati rendelet kihirdetése a helyben szokásos módon, az önkormányzati rendeletnek a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztésével történik.
(2) A jegyző gondoskodik a már kihirdetett önkormányzati rendelet közzétételéről a www.god.hu weblapon.
(3) Amennyiben külön jogszabály valamely anyag, dokumentum helyben szokásos módon történő közzétételét rendeli el, vagy lehetőséget ad a közzétételre - a közzététel alatt a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztést kell érteni, továbbá közzétehető a www.god.hu weblapon és a Gödi Körképben is. Az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben rögzített adatokat a központi honlapon is közzé kell tenni.
 
14. Nemzetiségi önkormányzat működési feltételeinek biztosítása
38. §
(1) A nemzetiségi önkormányzat üléseinek, közmeghallgatásainak és rendezvényeinek lebonyolításához jogosult a Polgármesteri Hivatal üléstermének használatára.
(2) A nemzetiségi önkormányzat feladatainak ellátásához a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdése szerint a Polgármesteri Hivatal technikai, személyi segítségét és műszaki eszközeit igényelheti.
III. Fejezet
Záró rendelkezések
39. §
Hatályát veszti az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelet.
 
 
40. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
 
 
 
 
Balogh Csaba
polgármester
Tóth János
jegyző
 
 

 
1. melléklet
Göd Város Önkormányzatának címere
2. melléklet
A bizottságok általános feladat- és hatáskörei
1. A bizottság ellátja a Képviselő-testület által átruházott egyes hatásköröket.
2. A bizottság megtárgyalja a hozzá intézett lakossági kérdéseket, véleményeket, javaslatokat.
3. Előkészíti a Képviselő-testület döntéseit, ellenőrizheti a döntések végrehajtását.
4. Feladatkörében ellenőrizheti a Polgármesteri Hivatalnak a Képviselő-testület döntéseinek előkészítésére, illetőleg végrehajtására irányuló munkáját.
5. Kezdeményezheti a polgármester és a jegyző intézkedését, amennyiben a Polgármesteri Hivatal tevékenységében a Képviselő-testület álláspontjától, céljaitól való eltérést, az önkormányzati érdek sérelmét vagy önkormányzati ügyben a szükséges intézkedés elmulasztását észleli.
6. Dönt a bizottsági tag döntéshozatalból való kizárásáról az Mötv. 49. § (1) bekezdése alapján.
7. A feladat- és hatásköréből adódóan, a kölcsönösség elvének betartásával a bizottságoknak tájékoztatni kell egymást minden olyan más bizottság és szervezet által a Képviselő-testület elé terjesztett ügyben, amely az adott bizottság feladatkörét érinti, arra hatással lehet.
8. A döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése terén a bizottságok figyelemmel kísérik és értékelik a Polgármesteri Hivatalnak a bizottsági tevékenységgel összefüggő munkáját, ezen belül különösen a jogszabályok és az önkormányzati rendeletek végrehajtását.
9. A polgármester kérésére véleményt nyilvánít az éves költségvetés tervezetéről.
10. Értékeli a hatáskörébe, ügykörébe tartozó pályázatokat és egyedi támogatási kérelmeket, dönt ezeknek a bizottság rendelkezésére álló keretből való támogatásáról, e tárgyban javaslatot tesz a Képviselő-testület felé, beszámoltatja a támogatásban részesülőket.
11. A vonatkozó szabályok keretei között szabadon dönt a bizottság rendelkezésére álló pénzügyi keret felhasználásáról. A bizottság kötelezettségvállalása esetén a szakmai feladatai ellátásra biztosított költségvetési előirányzatot nem lépheti át, a kötelezettségvállalásra vonatkozó határozatának meghozatala előtt köteles a Pénzügyi Osztálytól írásbeli kimutatást kérni a felhasználható pénzügyi keretről, a fedezet rendelkezésre állásáról.
I. Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság
12. A Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság feladat- és hatáskörei:
12.1. Folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzügyi gazdálkodás menetét, ellenőrizheti az egyes intézmények gazdálkodását.
12.2. Figyelemmel kíséri az önkormányzati vagyon alakulását.
12.3. Ellenőrzi a beruházások folyamatát, pénzügyi rendezését, a közbeszerzések lefolytatását.
12.4. Ellenőrzi az önkormányzati vagyon elidegenítésének folyamatát. Ennek keretében megvizsgálhatja, ingatlan értékesítése vagy hasznosítása esetén megvizsgálja, hogy megtörténtek-e a szükséges lépések az optimális ár elérése érdekében.
 
12.5. Az éves költségvetés előkészítése folyamán véleményezi
a) az önkormányzati adókkal és adójellegű bevételekkel kapcsolatos előterjesztéseket,
b) az esetleges hitelfelvétel lehetőségét,
c) a költségvetés tervezetét.
12.6. Javaslatot tehet helyi adó bevezetésére és megszüntetésére, valamint helyi adókkal és talajterhelési díjjal kapcsolatos rendeletek megalkotására, módosítására és hatályon kívül helyezésére.
12.7. Az elfogadott költségvetés végrehajtása során
a) véleményezi a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolókat és tájékoztatókat,
b) figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek, kiadások és a likviditás önkormányzati szintű alakulását,
c) szükség szerint javaslatot tesz a költségvetési rendelet módosítására,
d) megtárgyalja és véleményezi más bizottság vagy képviselő által javasolt, a költségvetést érintő előterjesztéseket,
e) véleményezi, illetve javaslatot tesz az Önkormányzat célhoz nem kötött forrásai betétként történő elhelyezésével kapcsolatban,
f) megvizsgálja az esetleges hitelfelvétel lehetőségét.
12.8. Megvitatja a könyvvizsgáló jelentéseit.
12.9. Véleményezi az önkormányzati biztos kirendelésére irányuló indítványt.
12.10. Javaslatot tesz, véleményezi valamennyi, az Önkormányzat által fizetési kötelezettséget megállapító önkormányzati rendelet tervezetét.
12.11. Véleményezi az éves belső ellenőrzési tervet, a belső ellenőrzés stratégiai tervét, illetve az éves belső ellenőrzési jelentést.
12.12. Javaslatot tehet az önkormányzati tevékenységek, folyamatok szabályozására, meglévő szabályzatok módosítására, külső vagy belső ellenőrzések lefolytatására.
12.13. A gazdálkodás biztonsága érdekében figyelemmel kísérheti a számviteli politika betartását, valamint a bizonylati rend és bizonylati fegyelem megtartását.
12.14. Véleményezi az Önkormányzat és intézményei gazdasági tevékenységét vizsgáló jelentéseket.
12.15. Ellenőrizheti az egyes bizottságok döntéseinek pénzügyi megalapozottságát, hasznossági és gazdaságossági indokoltságát.
12.16. Ellenőrzi a pénzügyi kihatással járó érvényes szolgáltatói, értékesítési, tervezési és kivitelezési szerződések célszerűségét, gazdaságosságát.
12.17. Ellenőrzi a tervezett új beruházások pénzügyi feltételeinek meglétét, hasznossági és gazdaságossági indokoltságát.
12.18. A Képviselő-testület hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárásokban javaslatot tesz az ajánlat vagy részvételi felhívás végleges szövegére, az eljárás eredményéről szóló döntésre és a nyertes ajánlattevő személyére.
12.19. A Képviselő-testület döntési hatáskörébe tartozó tárgyalásos közbeszerzési eljárásokban dönt a tárgyalásokat megelőzően az ajánlattevők ajánlatának érvényességéről és az ajánlattevők alkalmasságáról.
12.20. Megtárgyalja és véleményezi a Gödi Rendőrőrs és a Dunakeszi Rendőrkapitány éves írásbeli beszámolóját.
12.21. Megtárgyalja és véleményezi az Önkormányzati Rendészeti Szerv éves beszámolóját.
12.22. Nyilvántartja és ellenőrzi a képviselők, valamint a nem képviselő bizottsági tagok vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének teljesítését, a vagyonnyilatkozatok átvételéről átvételi elismervényt ad. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre vonatkozó határidő lejártát követő képviselő-testületi ülésen a bizottság elnöke tájékoztatást ad azon képviselők, valamint nem képviselő bizottsági tagok listájáról, akik nem tettek eleget vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek.
12.23. Lefolytatja a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ellenőrzést és eljárást. Az ellenőrzések eredményéről tájékoztatja a soron következő ülésen a Képviselő-testületet.
12.24. Kivizsgálja a polgármester által átadott, a képviselői összeférhetetlenség és méltatlanság megállapítására irányuló kezdeményezést és javaslatot tesz a Képviselő-testületnek.
12.25. Kivizsgálja a polgármester összeférhetetlenségének és méltatlanságának megállapítására irányuló kezdeményezést és javaslatot tesz a Képviselő-testületnek.
12.26. Javaslatot tesz a Képviselő-testülethez érkező városnév- és jelképhasználattal kapcsolatban.
12.27. Előzetesen véleményezi a Képviselő-testület elé kerülő rendelet-tervezeteket.
12.28. Dönt a civil szerveződések részére nyújtott támogatások elszámolásának elfogadásáról.
12.29. Meghatározza a bel- és külterületi ingatlanok bérleti díját.
II. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
13. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságfeladat- és hatáskörei:
13.1. Szakmai szempontból véleményezi a feladatkörébe tartozó önkormányzati rendelet-tervezeteket.
13.2. A Képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármester(ek) kezdeményezésére szakmai véleményt nyilvánít városstratégiai kérdésekben.
13.3. Közreműködik az ingatlankezelés- és fenntartás fejlesztésével kapcsolatos stratégiai jellegű feladatok meghatározásában.
13.4. Véleményezi az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal fejlesztési elképzeléseit.
13.5. Véleményezi az Önkormányzat vagy intézményei által benyújtásra kerülő pályázatokat.
13.6. Véleményezi az Önkormányzat által az éves költségvetés terhére megrendelt megvalósíthatósági és szakértői tanulmányokat.
13.7. Közreműködik a városfejlesztési koncepciók, programok, tervek kialakításában.
13.8. Véleményezi a településszerkezeti koncepciót.
13.9. Véleményezi a településszerkezeti tervet, a városi építési szabályzatot és a szabályozási tervet.
13.10. Véleményezi a részszabályozási terveket és az építési szabályzatokat.
13.11. Figyelemmel kíséri a rendezési tervek végrehajtásának menetét, kezdeményezheti módosításukat.
13.12. Véleményezi a közterületek rendjének kialakítását.
13.13. Előkészíti a városfejlesztésben jelentős súllyal bíró területek hasznosítására kiírt pályázatokat.
13.14. Javaslatot tesz az éves költségvetésben a városfejlesztési és városüzemeltetési célokra megjelölt előirányzatok felhasználására.
13.15. Szükség esetén, de évente legalább kétszer véleményt nyilvánít városfejlesztési és városüzemeltetési kérdésekben.
13.16. Véleményezi a közlekedést érintő koncepciókat.
13.17. Javaslatokat tesz az Önkormányzat tulajdonába tartozó közlekedési létesítmények felújítására, korszerűsítésére, a költségvetési előirányzatok felhasználására.
13.18. Részt vesz a közlekedéssel kapcsolatos pályázatok kiírásában, azok elbírálásában.
13.19. Szakmai kapcsolatot tart az utak és hidak, valamint a vasutak kezelőivel, fenntartóival.
13.20. Javaslatot tesz a város közlekedési koncepciójának korszerűsítésére, aktualizálására.
13.21. Figyelemmel kíséri az utak állapotát.
13.22. Állást foglal a közúthálózat fejlesztésével kapcsolatban, dönt a forgalmi rend felülvizsgálatával kapcsolatos kérdésekben, amelyeket a Képviselő-testület számára döntésre előkészít.
13.23. Dönt a költségvetésben meghatározott környezetvédelmi feladatokra fordítható keret felhasználásáról. Javaslatot tesz az Önkormányzat környezetvédelmi alapjának felhasználására.
13.24. Javaslatot tesz a helyi jelentőségű értékek megóvására, őrzésére, fenntartására, bemutatására és helyreállítására.
13.25. A Képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester, és az alpolgármester kezdeményezésére véleményt nyilvánít a környezet- és természetvédelmi kérdésekben.
13.26. Véleményez minden településfejlesztési tevékenységet környezetvédelmi szempontból.
13.27. Javaslatot tesz a közterületek bontás utáni helyreállítása tárgyában önkormányzati rendelet alkotására, módosítására.
13.28. Jóváhagyja az utak téli üzemeltetési tervét.
13.29. Dönt a középiskolai ösztöndíjrendszer pályázati feltételeiről és a beérkezett pályázatokról.
13.30. Dönt az oktatási tárgyú önkormányzati támogatásokról és pályázatokról.
13.31. Javaslatot tesz a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására.
13.32. Javaslatot tesz a közút megrongálódásának kijavításáról és a forgalom biztonságát veszélyeztető helyzet elhárításáról.
13.33. Figyelemmel kíséri az Önkormányzat oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézményeinek személyi- és tárgyi feltételeit, felszereltségét, a fejlesztési lehetőségek feltárása és a működés javítása érdekében.
 
13.34. Véleményezi:
a) az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi intézmények vezetői álláshelyére kiírt pályázatokat, valamint javaslatot tesz az intézményvezető személyére,
b) az Önkormányzat által fenntartott közművelődési és közgyűjteményi intézmények alapító okiratát és annak módosítását,
c) az Önkormányzat által fenntartott közművelődési és közgyűjteményi intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatát, és - az alapító okirat kivételével - egyéb dokumentumait.
13.35. Segíti a közösségi kulturális hagyományok és értékek ápolását, támogatja a hagyományteremtő kulturális és művészeti tevékenységeket.
13.36. Szakterületének megfelelően az Önkormányzat, illetve a Pest Megyei Önkormányzat által alapított kitüntető címekre javaslatot tehet.
13.37. A település demográfiai, társadalmi, gazdasági stb. folyamataira tekintettel hosszabb távú előretekintéssel folyamatosan felülvizsgálja a város közművelődési politikáját.
13.38. Figyelemmel kíséri a közművelődési, közgyűjteményi célú használatban lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok, a bennük található ingóságok, valamint az ingatlanokat határoló közterületek állapotát. Javaslatot tehet a Képviselő-testület felé a fent nevezett vagyonelemek állagmegóvására, felújítására, hasznosítására.
13.39. Dönt a pályázatok benyújtásáról, amelyek esetében a vállalt önerő a 10 %-ot nem haladja meg.
III. Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság
14. A Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság feladat- és hatáskörei:
14.1. Ellenőrzést kezdeményezhet a feladatköréhez kapcsolódóan a költségvetési szerveknél. Tájékoztatást kérhet a költségvetési szervektől a feladatkörébe tartozó tevékenységek ellátásáról.
14.2. Szakterületének megfelelően az Önkormányzat, illetve a Pest Megyei Önkormányzat által alapított kitüntető címekre javaslatot tehet.
14.3. Döntést hoz a rendelkezésére álló pénzügyi forrás felhasználásáról, pályázatokról, egyedi támogatási kérelmekről.
14.4. Dönt a szociális témájú helyi rendeletekben a hatáskörébe utalt ügyekben.
14.5. Véleményezését követően nyújtható be a Képviselő-testület elé valamennyi egészségügyi, és szociális kérdést érintő előterjesztés.
14.6. A Képviselő-testület által a költségvetésben jóváhagyott pénzügyi előirányzat figyelembevételével dönt a helyi támogatások odaítéléséről. A bizottság határozatát a szakelőadó döntésre előkészített anyaga alapján hozza meg.
14.7. A helyi szociális témájú rendeletben foglaltak szerint méltányosság alapján dönt a jövedelemhatárt meghaladó kérelmekről.
14.8. Gyakorolja a szociális segélykereten belüli előirányzat átcsoportosítási jogkört.
14.9. Dönt a városi szociális és egészségügyi intézmények szakmai dokumentumainak - különös tekintettel az SZMSZ, házirend, szakmai program, éves szakmai beszámoló - elfogadásáról.
14.10. Az intézményvezető javaslatára dönt az Alapszolgáltatási Központba történő felvételről - kivéve a szociális témájú helyi rendeletekben az intézményvezető hatáskörébe utalt ügyeket - rendszeresen és az intézményvezetővel közösen javaslatot tesz a térítési díjra.
14.11. Megszünteti a szociális intézményi jogviszonyát annak a személynek, aki a házirendet súlyosan megsérti.
14.12. A bölcsődevezető javaslata alapján dönt az önkormányzati bölcsődébe történő felvételről, kivéve a helyi gyermekvédelmi rendeletben foglalt ügyeket. Felülvizsgálja a felvettek további bennmaradásának jogosultságát.
14.13. Javaslatot tesz az orvosi körzetek területére.
14.14. Az e célra elkülönített pénzalapból (céltámogatás) gondoskodik a hajléktalanokról, és dönt az Albérlők Házába történő felvételről és az onnan történő elbocsátásról.
14.15. Dönt a szociális helyzet alapján elbírálandó ösztöndíjpályázatokról.
14.16. Dönt az önkormányzati tulajdonú szociális lakás bérbeadásáról.
14.17. Javaslatot tesz az önkormányzati szociális és a piaci alapon hasznosított bérlakás bérének megállapítására, módosítására.
14.18. Meghatározza a szociális helyzet alapján bérbe adandó lakásokra vonatkozó bérleti szerződés időtartamára vonatkozó szabályokat jogász ellenjegyzésével.
14.19. Javaslatot tesz a lakásokra vonatkozó pályázati feltételekre.
14.20. Javaslatot tesz minden önkormányzati lakást érintő szabályozásra és dönt a helyi rendeletben a hatáskörébe utalt lakásügyekkel kapcsolatos kérdésekben.
14.21. Dönt a bérlakásigénylők sorrendjének megállapításáról, annak módosításáról a helyi rendelet alapján.
14.22. Dönt a lakásbérleti jogviszony folytatásáról, valamint gyakorolja a bérlőkijelölési jogot.
14.23. Dönt a bérlakásba bérlő által befogadni kívánt személyekhez való hozzájárulásról.
14.24. Javaslatot tesz a lakásigénylők részére értékesíthető lakások kijelöléséről.
3. melléklet
Tanácsnokok feladatkörei
I. Városüzemeltetési tanácsnok feladatköre
1. Közreműködik az Önkormányzat városüzemeltetési feladatainak meghatározásában, így különösen
a) az önkormányzati költségvetésben településtisztasági, közterület-gondozási, közműfejlesztési-útfenntartási feladatok, a lakosság részére nyújtott egyéb szolgáltatások teljesítésére szánt előirányzatok megtervezésében.
b) az éves költségvetésben fenti célokra elkülönített előirányzatok felhasználása során keletkező szerződéses jogviszonyok előkészítésében, a szerződéses teljesítés ellenőrzésében.
2. Véleményezi a közterületek rendjével, a temetőkkel és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos képviselő-testületi rendelet-tervezeteket, ellenőrzi ezek végrehajtását.
3. Közreműködik az önkormányzati költségvetésben szereplő fejlesztési és felújítási igények felmérésében, minősítésében, azok beépítésének megalapozásában: a jóváhagyott fejlesztési, felújítási célok - közbeszerzési törvényben előírt szabályok szerinti - megvalósításában.
4. Részt vesz az önkormányzati tulajdonú közterületek - nem építéshatósági hatáskörbe tartozó - hasznosításában, figyelemmel kíséri a vagyonhasznosítási, településrendezési tervekkel, előírásokkal való összhangját.
5. Ellátja az önkormányzati környezetvédelmi előírások érvényesülésének ellenőrzését, javaslatot tesz azok kidolgozására, más szabályozásokba való beépítésére.
6. Segíti a polgármester tevékenységét a városüzemeltetési feladatok tekintetében.
7. Feladatai ellátása során együttműködik a polgármesterrel, a bizottságokkal, továbbá a feladatok végrehajtásában részt vevő önkormányzati szervekkel, melyek vezetőitől tájékoztatást kérhet.
II. Sportügyi tanácsnok feladatköre
8. Közreműködik az Önkormányzat sport-, ifjúsági ügyek kapcsán kötelezővé váló feladatainak meghatározásában.
9. Véleményezi a sportcélú támogatási kérelmeket, ellenőrzi ezek végrehajtását.
10. Közreműködik az önkormányzati költségvetésben szereplő sportélettel kapcsolatos igények felmérésében, minősítésében, azok beépítésének megalapozásában, a jóváhagyott célok megvalósításában.
11. Felméri és véleményezi a szakosztályok tehetséggondozó tevékenységét.
12. Segíti a polgármester tevékenységét a sportélettel kapcsolatos feladatok tekintetében.
13. Feladatai ellátása során együttműködik a polgármesterrel, a bizottságokkal, továbbá a feladatok végrehajtásában részt vevő önkormányzati szervekkel, melyek vezetőitől tájékoztatást kérhet.
14. Kapcsolatot tart a GSE elnökével, szakosztályaival és más, sporttal foglalkozó egyesületek vezetőivel. Kérelmeiket továbbítja a Polgármesteri Hivatal megfelelő osztályaihoz, illetve szükség esetén előterjesztést nyújt be a Képviselő-testület elé.
4. melléklet
A polgármesterre átruházott képviselő-testületi feladat- és hatáskörök, az alpolgármester(ek)
I. A polgármester feladat-és hatásköre:
1. Javaslatot tesz a Képviselő-testület munkatervére.
2. Polgármesteri fogadóórát tart az állampolgárok részére.
3. Szükség esetén a területért felelős bizottság összehívását indítványozza.
4. Átruházott hatáskörében az önkormányzati vagyongazdálkodást szabályozó rendelet előírásainak megfelelően, annak keretei között tulajdonosi szerepkörben dönt a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelmek teljesítéséről, így különösen az önkormányzati tulajdonban álló élet- és vagyonbiztonságot súlyosan veszélyeztető fákon halasztást nem tűrő beavatkozásokról.
5. Képviseli az Önkormányzat Képviselő-testületét.
6. A Képviselő-testület döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a Polgármesteri Hivatalt.
7. Dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja.
8. A hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.
9. Gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző és az aljegyző, az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármester(ek) és az önkormányzati intézmények vezetői tekintetében.
10. Gyakorolja az Mötv. 68. § (1) bekezdése szerinti jogkörét.
11. Összehívja és vezeti a Képviselő-testület üléseit.
12. Gondoskodik az ülés rendjének fenntartásáról.
13. Aláírásával hitelesíti a Képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvet, valamint az önkormányzati rendeletet.
14. Javaslatot tesz az alpolgármester(ek) megválasztására.
15. Tájékoztatja a Képviselő-testületet a törvényességi felhívás tartalmáról.
16. Átruházott hatáskörben dönt a helyi közutak tekintetében a közútkezelői hozzájárulásról.
17. A „Göd Város Díszpolgára” kitüntető cím adományozására vonatkozó javaslatokat beterjeszti a Képviselő-testületnek; Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 4. § (4) bekezdés.
18. A „Pro Urbe Gödért Emlékérem” elismerő cím adományozására vonatkozó javaslatokat beterjeszti a Képviselő-testületnek; Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 5. § (5) bekezdés.
19. A „Kóczán Mór Díj Göd” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és serleget átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 6. § (1) bekezdés.
20. A „Salkaházi Sára Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 7. § (2) bekezdés.
21. A „Az Év Pedagógusa Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 8. § (10) bekezdés.
22. A „Művészetoktatásért, Kultúráért és Nevelésért Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 9. § (5) bekezdés.
23. A „Göd Város Szolgálatáért Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 10. § (5) bekezdés.
24. A „Göd Város Alkotó- és Előadóművész Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 11. § (6) bekezdés.
25. A „Gödi Gyermekekért Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 12. § (5) bekezdés.
26. A „Gödi Polgárok Egészségéért Díj” kitüntető cím adományozásával járó díszoklevelet és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 13. § (4) bekezdés.
27. A „Pro Vigilantia Göd Díj” kitüntető cím adományozásával járó kitüntetést és díjat átadja. Göd Város Önkormányzatának 9/2015. (IV. 30.) sz. rendelete 14. § (6) bekezdés.
28. Az elhunyt Göd Város Díszpolgára kitüntetettje síremlékének felállításához szükség szerint maximum 300.000 Ft támogatást nyújthat.
29. A Képviselő-testület javaslatára díszsírhelyet biztosít Göd Város Díszpolgára kitüntetettje részére a család egyetértésével (30/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelet 5. § (8) bekezdés).
30. Támogatást nyújthat az elhunyt Pro-Urbe Göd emlékplakett kitüntetettje síremlékének felállításához - szükség szerint - maximum 200.000 Ft erejéig.
31. Képviselő-testületi határozat alapján gondoskodik a helyi kitüntetések és elismerő címek visszavonásáról (9/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdés).
32. Tájékoztatja a Képviselő-testület, amennyiben év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az Önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít (éves költségvetési rendelet).
33. Tájékoztatja a Képviselőt-testületet 30 napon belül a jegyző előkészítésében történt, a helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-változtatásáról (éves költségvetési rendelet).
34. Rendelkezik a polgármesteri keretről (éves költségvetési rendelet).
35. A PEKJB által meghatározott bérleti díjakkal megköti a bel- és külterületi ingatlanok bérbeadásáról szóló bérleti szerződést.
36. Dönt a köztemetési ügyekben és intézkedik a köztemetés költségeinek hagyatéki teherként történő bejelentéséről, kötelezi az eltemettetésre kötelezett személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére, illetve azt méltányosságból elengedi.
37. Lezárja a közutat vagy forgalmát korlátozza (eltereli) a közúton folyó munka, a közút állagának védelme, a közúti forgalom biztonsága miatt.
38. Nyilvántartja a közutakat.
39. Dönt a közterületi vízvételi helyek és a közterületi tűzcsapok megszüntetéséről, áthelyezéséről.
40. Megköti A Dunakeszi Tankerületi Központtal a vagyonkezelésbe átadott önkormányzati tulajdonú ingatlanok tanítási időn kívüli ingyenes használatára vonatkozó, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 76. § szerinti külön megállapodást.
41. Dönt Göd Város Önkormányzata felé fennálló polgári jogi jogviszonyból eredő lejárt teljesítési határidejű követelésre benyújtott részletfizetési, fizetési halasztási kérelmek elbírálásáról 100.000.- Ft egyedi értékhatárig.
42. Meghatalmazást ad az Önkormányzat jogi képviseletére.
43. A képviselő-testületi határozatok, illetve költségvetési rendelet végrehajtásáról gondoskodik, a szükséges szerződéseket aláírja.
44. Dönt a közterület-használat engedélyezéséről egy hónapnál rövidebb időtartamú engedély esetében.
45. A Képviselő-testület utólagos jóváhagyása mellett dönt azon pályázatok beadásáról, amelyek esetében nem szükséges önerő biztosítása. A pályázatról a következő munkaterv szerinti ülésre előterjesztést kell benyújtani.
II. Alpolgármesterek
46. Az alpolgármesterek feladatukat társadalmi megbízatásban látják el.
5. melléklet
A jegyző feladat- és hatásköre
1. A jegyző feladat- és hatáskörére az Mötv. 81. § (3) bekezdése irányadó.
2. Gondoskodik a képviselő-testületi ülések időpontjának, javasolt napirendjének hirdetmény útján történő közzétételéről.
3. Biztosítja az állampolgárok számára a képviselő-testületi ülésekről készített jegyzőkönyvbe történő betekintést.
4. Aláírja a képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét.
5. Segítséget nyújt a képviselőknek a jogszabályok értelmezésében.
6. Szükség esetén önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezi.
7. Aláírja és kihirdeti az önkormányzati rendeletet.
8. Az önkormányzati rendelet hiteles szövegét az állampolgárok számára közzéteszi.
9. A Képviselő-testület és a bizottságok üléséről készített jegyzőkönyvet - annak mellékleteivel - 15 napon belül felterjeszti a törvény által megállapított felügyeleti szerv részére.
10. Vezeti a Polgármesteri Hivatalt.
11. Gondoskodik az Önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.
12. Hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét; gyakorolja a munkáltatói jogokat a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői, munkavállalói, az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében. A kinevezéshez, vezetői megbízáshoz, felmentéshez, a vezetői megbízás visszavonásához, jutalmazáshoz - a polgármester által meghatározott körben - a polgármester egyetértése szükséges.
13. Döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket.
14. Tanácskozási joggal vesz részt a Képviselő-testület ülésén. A Képviselő-testület bizottságának ülésein tanácskozási joggal vesz részt, illetőleg az aljegyző, vagy osztályvezető útján képviselteti magát.
15. Dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
16. Köteles jelezni a Képviselő-testületnek, a bizottságnak, a polgármesternek és az alpolgármester(ek)nek, amennyiben a döntésüknél jogszabálysértést észlel.
17. Javaslatot tesz az aljegyző személyére.
18. A jegyző és az aljegyző egyidejű távolléte vagy akadályoztatása estén a jegyzői feladatokat - a munkáltatói jogkör kivételével - az Hatósági Osztály vezetője látja el.
19. Dönt a szociális témájú helyi rendeletekben a hatáskörébe utalt ügyekben.
6. melléklet
A képviselő-testületi és a bizottsági ülések meghívójának és az előterjesztések anyagának kiadási rendjéről
A Képviselő-testület ülésére meghívót és az előterjesztések teljes anyagát kapja:
- Képviselő-testület tagjai
- jegyző
- aljegyző
- osztályvezetők
- belső ellenőr
- Településellátó Szervezet (a továbbiakban: TESZ) igazgató és gazdasági igazgatóhelyettes
A Képviselő-testület ülésére meghívót kapnak:
- intézményvezetők
- az érintett szakértők
- helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke (tanácskozási joggal)
- civil tanács elnöke (tanácskozási joggal)
- járási hivatal vezetője
- országgyűlési képviselő
Bizottsági ülésekre meghívót és az előterjesztések teljes anyagát kapják:
- bizottság tagjai
- polgármester
- alpolgármester(ek)
- jegyző
- aljegyző
- az érintett osztályvezető
- belső ellenőr (érintettsége esetén)
- PEKJB ülésére a TESZ igazgatója és gazdasági igazgatóhelyettese (tanácskozási joggal)
- Képviselő-testület valamennyi tagja
- érintett szakértők
- a VKB ülésére a TESZ igazgatója, valamint az Önkormányzati Rendészeti Szerv vezetője.
Bizottsági ülésekre meghívót kap:
- intézményvezetők
- helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke (tanácskozási joggal)
Az ünnepélyekre, rendezvényekre meghívandók körét minden esetben a polgármester, alpolgármester(ek) és a jegyző, valamint az aljegyző javaslatára a rendezvényszervezői feladatokat ellátó személy állítja össze.
7. melléklet
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai
Szakfeladat megnevezése Helyi közhatalom
gyakorlása
Önként
vállalt
Kötelező
X Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1)
Óvodai ellátás
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 6)
Köznevelési intézmények működtetése
 
X 2011. évi CXC. tv. 74. § (4)
Bölcsődei ellátás
 
X 1997. évi XXXI. tv. 94. § (3)
Idősek Klubja (nappali ellátás)
 
X 1993. évi III. tv. 86. § (2) c)
Házi segítségnyújtás
 
X 1993. évi III. tv. 86. § (1) c)
Gyermekjóléti Szolgálat
 
X 1997. évi XXXI. tv. 15. § (2) a)
Családsegítő Szolgálat
 
X 1993. évi III. tv. 86. § (2) a)
Szociális étkeztetés
 
X 1993. évi III. tv. 86. § (1) b)
Könyvtár
 
X 1997. évi CXL. tv. 64. § (1)
Művelődési Ház
 
X 1997. évi CXL. tv. 73. §, 74. § a)
Háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátás
 
X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) a)
Fogorvosi alapellátás
 
X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) b)
Ügyeleti ellátás
 
X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) c)
Védőnői szolgálat
 
X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) d)
Iskola egészségügy
 
X 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) e)
Vérvétel megszervezése
X
 
Iskolai, óvodai étkeztetés
X
kötelező étkeztetés ellátásának felvállalt módja
Vendég étkeztetés
X
 
Temetőfenntartás
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Helyi közösségi közlekedés biztosítása
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 18)
Települési hulladékok kezelése, köztisztasági
tevékenység
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 5), 19)
Szemétszállítás
 
X 2012. évi CLXXXV. tv. 33. § (1)
Folyékony hulladék-szállítás, szennyvízelvezetés
 
X 2012. évi CLXXXV. tv. 1. § (2) a), 33. § (1)
Önkormányzati vagyon kezelése
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 107. §
Közfoglalkoztatás
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 15. §
Tornacsarnok üzemeltetése
X
 
Meleg vizű strand és szabad strand üzemeltetése
X
 
Albérlők háza
X
 
Parkfenntartás
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Állattenyésztési szolgáltatás (gyepmesteri feladatok)
 
X 1998. évi XXVIII. tv. 48/A. § (1)-(3)
Médiaszolgáltatás
X
 
Helyi közutak hidak, alagutak fenntartása
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Útépítés, járdaépítés
X
 
Révközlekedés
X
 
Polgári védelmi, katasztrófavédelmi tevékenység
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 12)
Városgazdálkodási szolgáltatás, településüzemeltetés
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Közparkok, közterületek kialakítása, rendezése
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Településfejlesztés, településrendezés
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 1)
Közvilágítás
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 2)
Törvényből eredő szociális pénzbeli és természetbeni
juttatások
 
X 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. § (1) 8)
Helyi rendeletből eredő szociális pénzbeli és
természetbeni juttatások
X
 
 

 
1. függelék
Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagi névsora
Polgármester
Jelölő szervezet
Balogh Csaba
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
Egyéni választókerületben mandátumot nyert képviselők
 
1. Szilágyi László Lajos
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
2. Fülöp Zoltán
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
3. Vajda Viktória
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
4. Andrejka Zombor Attila
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
5. Hlavács Judit
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
6. Markó József
FIDESZ-KDNP
7. dr. Pintér György Zoltán
FIDESZ-KDNP
8. Lőrincz László
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
Kompenzációs listán mandátumot nyert képviselők
 
Hives Gábor Ferenc
DK-JOBBIK-LMP-MINDENKI MAGYARORSZÁGA-
MOMENTUM-PÁRBESZÉD
Lenkei György János
FIDESZ-KDNP
Csányi József
FIDESZ-KDNP
 

 
2. függelék
Az állandó bizottságok tagjainak és a tanácsnokok névsora
Bizottság megnevezése
Bizottsági struktúra
Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és
Jogi Bizottság
5 főből áll
 
3 fő önkormányzati képviselő tag
dr. Pintér György Zoltán elnök
 
Szilágyi László Lajos alelnök
 
Hives Gábor Ferenc tag
2 fő nem önkormányzati képviselő tag
Pappné Pattke Mária Éva tag
 
 
Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi
Bizottság
3 főből áll
 
2 fő önkormányzati képviselő tag
Lenkei György János elnök
 
Csányi József alelnök
1 fő nem önkormányzati képviselő tag
Bogdányi Katalin Krisztina tag
Városfejlesztési és Környezetvédelmi
Bizottság



5 főből áll
 
3 fő önkormányzati képviselő tag
 
 
 
 
 
2 fő nem önkormányzati képviselő tag
 
 
 
Városüzemeltetési tanácsnok
 
Sportügyi tanácsnok
 
 

 
3. függelék
A Képviselő-testület ülésrendje a Képviselő-testület ülésén
 
Tóth János jegyző
Balogh Csaba
Andrejka Zombor
Attila
Hlavács Judit
 
dr. Pintér György
Zoltán
 
 
 
 
Vajda Viktória
Markó József
 
 
 
 
Fülöp Zoltán
Lenkei György
János
 
 
 
 
Hives Gábor Ferenc
Csányi József
 
 
 
 
Szilágyi László
Lajos
dr. Kármán Gábor aljegyző
 
 
 
 
Lőrincz László
 

 
4. függelék
Göd város térképe

 
5. függelék
ELŐLAP
(előterjesztések beadásakor kitöltése kötelező)
..... napirendi pont
Bizalmas: □
Előterjesztés címe:
 
Az előterjesztés tartalma:
 
Ülés fajtája:
 
Előterjesztő neve:
 
Az előterjesztést készítette:
 
 
 
 
 
Személyi érintettség esetén a zárt
ülés kérésére vonatkozó
nyilatkozatra utalás:
 
Az előterjesztés beadásának dátuma:
 
Sürgősség indoka:
 
Átadás formája:
Az előterjesztés leadása elektronikus word-formátumban és papíralapon vagy kereshető pdf-formátumban kötelező.
Tárgyalja:
Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság □
Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottság □
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság □
Képviselő-testület □
Szerepelt-e korábbi napirenden:
NEM: □
IGEN: □
Az előző döntés eredménye (határozatszám):
Előzmény mellékletként csatolva: □
Pénzügyi állásfoglalást igényel:
NEM: □
IGEN: □
Pénzügyi forráshely-megjelölést tartalmaz: □
Pénzügyi osztályvezető ellenjegyzése: ..........................
Jogi állásfoglalást igényel:
NEM: □
IGEN: □
Véleményező jogász:
Tanácsnoki vélemény:
Városüzemeltetési
tanácsnok
EGYETÉRT: □ NEM ÉRT EGYET: □
 
Sportügyi tanácsnok
EGYETÉRT: □ NEM ÉRT EGYET: □
Több alternatív határozati vagy
rendeleti javaslat:
VAN: □
NINCS: □
A határozat végrehajtásáért felelős
személy megnevezése:
 
A végrehajtási határidő megjelölése
(reális időpont):
 
A napirend tárgyalásához
tanácskozási joggal meghívandók:
 
Jegyzői ellenjegyzés:
Átdolgozandó, tárgyalásra nem alkalmas: □
Megjegyzés: ......................................................................................................
 
......................................................
jegyző
 
Képviselő-testületi és/vagy bizottsági tárgyalásra alkalmas: □
 
......................................................
jegyző
 
Általános indokolás
Az adott tárgykört korábban a Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelete szabályozta, melynek megalkotása óta eltelt időszak alatt több alkalommal több rendelkezése módosításra vagy hatályon kívül helyezésre került. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdés alapján a Képviselő-testület működésének részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendeletében határozza meg. A hivatkozott törvényi rendelkezés, valamint a rendelet átláthatósága érdekében szükségessé vált a rendelet hatályon kívül helyezése, egyúttal új szabályozás megalkotása.
 
b)     megerősíti a Képviselő-testület által hozott 392/2021. (VI. 28.) Ök határozatát azzal, hogy az annak megfelelő előterjesztést a jegyző, illetve a polgármester készítse el az augusztus 31-i képviselő-testületi ülésre.
 
Felelős: PEKJB elnök, jegyző, polgármester
Határidő: a) pont tekintetében: azonnal
b) pont tekintetében: 2021. augusztus 31.
« Vissza
Vissza a főmenübe