45/2022. (III. 3.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Döntés a Településellátó Szervezet gazdasági igazgatóhelyettesi pozícióra kiírt pályázat eredménytelenségéről és új pályázat kiírásáról
45/2022. (III. 3.) Ök. határozat
Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. megállapítja és tudomásul veszi, hogy a Településellátó Szervezet (székhely: 2132 Göd, Duna út 5.) gazdasági igazgatóhelyettesi pozíciójára a 625/2021. (XII. 16.) Ök. határozatban jóváhagyott és a Belügyminisztérium kezelésében lévő internetes kiválasztási és pályáztatási elektronikus rendszerben 2021. 12. 27. napján közzétett pályázati kiírás eredménytelenül zárult;
2. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján ismételt pályázatot ír ki a fenti munkakör betöltésére, a határozat mellékletét képező pályázati felhívás szerint.
3. A beérkezett pályázatok véleményezésére a munkakör feladatait érintően szakértelemmel rendelkező bizottságot hoz létre, melynek tagjai az alábbi személyek:
· Balogh Csaba polgármester
· Garai Győző Településellátó Szervezet igazgató
· Mucsi László városüzemeltetési ügyintéző
A beérkezett pályázatokat a bizottság a beadási határidőt követő 21 napon belül véleményezi.
Felelős: polgármester
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: azonnal, 2022. 03. 04., 2022. 04. 30.
Melléklet a 45/2022. (III. 3.) Ök. határozathoz:
09/197-1/2022.
Göd Város Önkormányzata
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. és a 20/B. § alapján
pályázatot hirdet a
pályázatot hirdet a
Településellátó Szervezet
gazdasági igazgatóhelyettes (magasabb vezető)
munkakör ellátására.
Pozíció megnevezése: Településellátó Szervezet gazdasági igazgatóhelyettes
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
Határozott idejű, 5 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő.
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás 5 év határozott időtartamra szól.
A munkavégzés helye:
Pest megye, 2132 Göd, Duna út 5.
A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Feladatait a Településellátó Szervezet Szervezeti és Működési Szabályzatában leírtak szerint végzi a 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet (Ávr.) 11. §-a alapján.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
· A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett végzettséggel és emellett
a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy
b) gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői, - 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői -, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél szerzett legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel kell rendelkeznie;
- Hasonló munkakörben legalább 3-5 év vezetői tapasztalat;
- Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások);
- Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásának vállalása;
- Magyar állampolgárság;
- Büntetlen előélet;
- Cselekvőképesség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítés.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- fényképpel ellátott szakmai önéletrajz és motivációs levél;
- gazdasági vezetésre vonatkozó, szakmai helyzetelemzésre épülő, fejlesztési elképzeléseket is részletező program;
- nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik.
- végzettséget tanúsító hiteles oklevélmásolat(ok);
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány vagy ennek megkéréséről szóló igazolás;
- arról szóló nyilatkozat, hogy a magasabb vezetői megbízás elnyerése esetén a pályázóval szemben a Kjt. 41. § szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn;
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt;
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vállalja.
- a pályázó nyilatkozata arról, hogy a Képviselő-testület zárt vagy nyílt ülésen tárgyalja a pályázat elbírálásáról szóló előterjesztést.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022.04.05.
A pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot postai úton Göd Város Önkormányzata címére (2131 Göd, Pesti út 81.), elektronikus úton a hr@god.hu e-mail-címre határidőben kell megküldeni. Kérjük, a borítékon vagy az elektronikus levél tárgyában feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 09/197-1/2022, valamint a beosztás megnevezését: gazdasági igazgatóhelyettes.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokat szakmai bizottság véleményezi. A Képviselő-testület a bizottság írásba foglalt véleményét mérlegelve a pályázati határidő lejártát követő első munkaterv szerinti ülésén dönt. A magasabb vezetői megbízással egyidejű közalkalmazotti munkakörbe való kinevezés esetén négy hónap próbaidő kerül kikötésre. A pályáztató a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázat elbírálásának határideje: 2022.04.30.
A pályázat kiírás további közzétételének helye, ideje:
- Göd Város Önkormányzata honlapja – 2022.03.04.
- Településellátó Szervezet honlapja – 2022.03.04.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.god.hu és a www.goditesz.hu honlapon szerezhet.