26/2023. (I. 25.) Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági határozat
Tárgy: Önkormányzati lakások hasznosítása
26/2023. (I. 25.) PEKJB határozat
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága
a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolja az alábbi határozati javaslatot azzal a kiegészítéssel, hogy az alábbi ingatlanok esetleges értékesítésének megvizsgálása céljából az ingatlanforgalmi értékbecslést rendelje meg a Hivatal:
„Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
úgy határoz, hogy az alábbi, önkormányzati tulajdonú, felújításra szoruló ingatlanokat a további állagromlás megelőzése, megakadályozása érdekében értékesíteni kívánja, figyelemmel arra, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között a költségvetés nem rendelkezik kellő forrással a karbantartásra, felújításra, illetve a felújítást nem igénylő ingatlanok esetében nem rendelkezik kellő forrással az állagmegőrzésre.
Felkéri a jegyzőt, hogy az alábbi ingatlanokra vonatkozóan készíttessen szakértői értékbecslést és készítse el az ingatlanok értékesítésére vonatkozó pályázati felhívást azzal, hogy a pályázati felhívás elfogadásáról annak közzététele előtt a Képviselő-testület dönt.
- a Göd, Nemeskéri út 78/5 szám alatti, 1203/6/A/4 hrsz. alatti ingatlanban található 27 m2-es lakás,
- a Göd, Nemeskéri út 72/8 szám alatti, 1203/3/A/8 hrsz. alatti ingatlanban található 43,2 m2-es lakás
- a Göd, Kádár utca 13/A/4. szám alatti, 6321/1/A/4 hrsz. alatti ingatlanban található 50,55 m2-es lakás
- a Göd, Kádár utca 37/2. szám alatti, 6320/A/2 hrsz. alatti ingatlanban található 17 m2-es lakás
Forrás: a 2023. évi költségvetésben tervezni szükséges
Felelős: polgármester
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: az 1., 2. és 4. pontban 2023. március 31-ig, a 3. pont esetében a hagyatéki eljárás lezárta után”
Felelős: PEKJB elnök
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: azonnal