135/2023. (VI. 6.) Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsági határozat
Tárgy: Járdafelújítási közbeszerzési eljárások lezárása - Göd, Béke úti járda felújítási, építési munkái
135/2023. (VI. 6.) PEKJB határozat
Göd Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottsága
úgy dönt, hogy „Göd, Béke úti járda felújítási, építési munkái” tárgyában /EKR000424862023/, a Kbt. 115. § szerinti közbeszerzési eljárásban megállapítja, hogy a Szemper Plusz Építőipari Kft. ajánlattevő ajánlatát a közbeszerzési dokumentumokban előírt formai és tartalmi követelményeknek megfelelően, illetve a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (továbbiakban: Kbt.) és végrehajtási rendeleteiben foglaltakkal összhangban érvényesen nyújtotta be. Az eljárás során hiánypótlási felhívás kibocsátására került sor, melynek Ajánlattevő határidőben, megfelelően eleget tett.
Ajánlatkérő a megítélése szerint a szerződés teljesítésére alkalmas ajánlattevőket kérte fel ajánlattételre. A Kbt. 115. § (1) bekezdésének megfelelően ajánlatkérő nem írt elő alkalmassági követelményt, így az alkalmasság vizsgálatára az eljárásban nem került sor. Az ajánlattevővel szemben kizáró ok nem áll fenn.
A PEKJB megállapítja, hogy az IBB Műszaki Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 71. § (9) bekezdés a) pontja és a 73. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak alapján. Ajánlattevő ajánlata egyéb módon nem felel meg a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételeknek, mert
- Az elektronikusan elérhető közhiteles cégnyilvántartásban található adatok szerint az IBB Kft.-nek van egy tényleges tulajdonosa, viszont a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az EKR-ben tett nyilatkozatban Ajánlattevő úgy nyilatkozott, miszerint a szervezetnél a Pmt. 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonos nincs, így a nyilatkozat tartalma nem megfelelő.
- Az eljárást megindító felhívásban Ajánlatkérő előírta, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat pdf vagy jpeg formátumú fájlban, valamint az árazott költségvetést excel formátumú fájlban is nyújtsák be. Ajánlattevő ajánlatában becsatolta az árazott költségvetést excel formátumú fájlként, azonban .pdf vagy jpeg típusú példányát nem nyújtotta be.
- Ajánlatában nem nyújtott be az ajánlatot aláírók tekintetében aláírási címpéldányt vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által hitelesített aláírás-mintát.
- Az ajánlatában benyújtott, az ajánlattevő, illetve a teljesítésbe személyesen közreműködőként bevonni kívánt szakember által aláírt nyilatkozatokon – ide nem értve az EKR formanyomtatványon tett nyilatkozatokat – szereplő aláírás nem felel meg a Kbt. 41/A. § (1) bekezdésében foglaltaknak, tekintve, hogy nem a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolataként kerültek benyújtásra, hanem képként került beillesztésre az aláírás a pdf vagy word formátumú elektronikus dokumentumokra, így az aláírások, ezáltal a nyilatkozatok/dokumentumok hitelessége megkérdőjelezhető.
- A 2. részszempont, azaz ’a szerződés teljesítésébe bevont építésvezető szakember mélyépítési munkák során szerzett szakmai tapasztalata (hónap) (az ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot 36 hónap)’ igazolásaként az Ajánlattevő által az ajánlatban benyújtott szakmai önéletrajz nem felel meg az Ajánlatkérő által rögzített előírásoknak a következők tekintetében:
- Az egyes elszámolni kívánt gyakorlatok vonatkozásában a Megrendelő pontos megnevezése nem került feltüntetésre,
- Az egyes elszámolni kívánt gyakorlatok vonatkozásában a kivitelezés helyszíne nem került pontosan megadásra,
- Az elszámolni kívánt gyakorlatok esetében az építési tevékenységek úgy kerültek megadásra, hogy a szakmai gyakorlat (építésvezető szakember mélyépítési munkák során szerzett szakmai tapasztalat) megfelelősége abból nem megállapítható,
- Az építési szerződés megvalósulása során betöltött pozíció nem került megadásra,
- Az elszámolni kívánt gyakorlatok esetében a szerződés időtartama (tól, -ig) nem év/hónap részletezettséggel került megadásra,
- Az ajánlatban rögzített 7, illetve 5 éves időtartam nem megfelelő. Az egyes szakmai gyakorlatokat részletezni szükséges.
- Ajánlattevő által az ajánlatban benyújtott nyilatkozat - értékelés keretében bemutatott szakemberek tekintetében – vonatkozásában nem helyes a nyilatkozat keltezése, nem felel meg a Kbt. 41/A. § (1) bekezdésében foglaltaknak, illetve nem cégszerű aláírással látta el az Ajánlattevő.
A PEKJB megállapítja, hogy a közbeszerzési eljárás eredményes és a nyertes ajánlattevő a Szemper Plusz Építőipari Kft. az alábbi ajánlati elemekkel:
Értékelési szempont
|
Szemper Plusz Építőipari Kft.
|
1./ Ajánlati ár (nettó, HUF)
|
11.455.475,-
|
2./ A szerződés teljesítésébe bevont építésvezető szakember mélyépítési munkák során szerzett szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
|
36
|
3./ Teljes körű, kötelezően előírt jótállási időn (12 hónap) túl vállalt további jótállás (0-36 hónap)
|
36
|
azaz, bruttó 14.548.453,- Ft.
Rendelkezésre álló fedezet bruttó 14.943.665,- Ft. Az ajánlat fedezeten belül van.
A PEKJB javasolja a Képviselő-testületnek a szerződés megkötését a nyertes ajánlattevővel.
Forrás: Pest Vármegye Önkormányzata által nyújtott egyedi támogatásból bruttó 14.548.453,- Ft.
Felelős: polgármester
Hivatali felelős: jegyző
Határidő: azonnal