8/2014. (IV. 30.) Ügyrendi Bizottsági határozat
Tárgy: 2013. évi költségvetési beszámoló

Hunya Község Önkormányzatának Ügyrendi Bizottsága az önkormányzat 2013. évi költségvetési beszámolót az alábbiak szerit a képviselő-testület elé terjeszti elfogadásra:
 
„5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelet
Hunya Község Önkormányzata 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
 
1. § A Hunya Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi zárszámadásának
a) bevételi főösszegét 140.450 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 101.341 ezer forintban
állapítja meg.
 
2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül
a) a költségvetési bevételek összegének teljesítése 51.463 ezer forint,
b) a saját bevételek teljesítése 17.889 ezer forint,
c) a működési célú pénzeszközátvétel teljesítése 43.944 ezer forint,
d) a felhalmozási célú bevételek teljesítése 60 ezer forint,
e) az előző évi pénzmaradvány felhasználása 27.093 ezer forint,
f) a kölcsönök visszatérülése 21 ezer forint,
g) az egyéb finanszírozási bevételek -20 ezer forint
az 1. mellékletben részletezettek szerint.
 
3. § Az Önkormányzat finanszírozási bevételeinek részletezését a 2. melléklet, az összes bevételének jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.
 
4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak teljesítése 94.934 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási teljesítési összegből:
a) személyi juttatás 33.528 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 5.937 ezer forint,
c) dologi kiadás 34.839 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás és államháztartáson kívülre történő működési célú pénzeszközátadás 18.365 ezer forint,
a 4. mellékletben részletezettek szerint.
 
5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak szakfeladatonkénti részletezését az 5. melléklet tartalmazza.
 
6. § Az önkormányzat felhalmozási kiadása 2.367 ezer forint, melynek részletezését címenként és alcímenként a 6. melléklet tartalmazza.
 
7. § Az önkormányzat pénzforgalmi mérlegét a 7. melléklet tartalmazza.
 
8. § Az Önkormányzat a 2013. évi költségvetés végrehajtásról szóló egyszerűsített mérlegét a 8. melléklet tartalmazza.
 
9. § Az Önkormányzat jóváhagyott és teljesített létszámadatait a 9. melléklet tartalmazza.
 
10. § Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 10. melléklet tartalmazza.
 
11. § Az önkormányzat 2013. december 31.-i állapot szerinti vagyonát a 11. melléklet tartalmazza.
 
12. § Az Önkormányzat pénzmaradványát a 12. melléklet tartalmazza.
 
13. §  Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
 
 
 
Hunya, 2014. április 30.
 
 
 
                                    Petényi Szilárdné                                             Dr. Csorba Csaba
                                       polgármester                                                        jegyző
 
 
 
E rendelet 2014. május 8. napján a helyben szokásos módon kihirdetésre került.
 
Hunya, 2014. május 8.
 
 
 
                                                                                                Dr. Csorba Csaba
                                                                                                       jegyző
 
1. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2013. évben
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
 
 
Költségvetési támogatások
 
12 864
19 392
19 392
100,00
 
 
Önk. Hiv.műk.ált tám.
 
8 276
8 225
8 225
100,00
 
 
Zöldter. Gazd.tám.
 
2 235
2 235
2 235
100,00
 
 
Közvil. Tám.
 
3 204
3 204
3 204
100,00
 
 
Köztemető fennt. Tám.
 
100
100
100
100,00
 
 
Közutak fennt. Tám.
 
100
100
100
100,00
 
 
Beszámítás összege (elvárt bevétel)
-6 831
-6 831
-6 831
 
 
 
Hozzájár. Pénzbeli szoc.ellát-hoz
1 921
1 921
1 921
100,00
 
 
Kulturális fel. Tám.
 
773
773
773
100,00
 
 
Egyes jöv. Pótló támogatások
0
0
3 676
3 676
100,00
 
Normatív kötött felhasználású tám.
9 058
 
 
 
 
 
Központosított támogatás
0
 
2 024
2 023
100,00
 
 
Lakossági víz- és csatorna támogatás
 
1 700
1 700
100,00
 
 
Lakossági folyékony hull.árt.tám.
 
5
5
100,00
 
 
Lakott külterülettel kapcsolatos tám.
85
85
85
100,00
 
 
Nyári gyermekétkeztetés biztosítása
 
193
193
100,00
 
 
2012. évről áthúzódó bérkompenzáció
 
40
40
100,00
 
Egyéb különféle működési támogatások
0
0
 
 
 
 
Címzett- és céltámogatások
0
0
 
 
 
 
TEKI támogatás
0
0
 
 
 
 
Céljellegű decentralizált támogatás
0
0
 
 
 
 
Vis maior támogatás
0
0
 
 
 
 
Egyéb központi támogatás
0
0
964
964
100,00
 
 
Erzsébet utalvány
 
 
261
261
100,00
 
 
2013. évi bérkompenzáció
 
 
440
440
100,00
 
 
Átmeneti ivóvízellátás bizt.
 
 
113
113
100,00
 
 
Szeretlek Magyarország
 
 
150
150
100,00
Önkormányzat költségvetési támogatása összesen:
9 058
12 864
19 392
19 392
100,00
Önkormányzati sajátos működési bevételek
 
 
 
 
 
 
 
Helyi adók
20 000
18 000
18 000
27 799
154,44
 
 
Iparűzési adó
16 000
14 000
14 000
23 200
165,71
 
 
Magánszemélyek kommunális adója
4 000
4 000
4 000
4 599
114,97
 
 
Adópótlék, adóbírság, egyéb
20
20
34
170,00
 
 
Átengedett központi adók
19 197
4 000
4 000
3 958
89,95
 
 
SZJA helyben maradó része
3 522
 
 
 
 
 
 
SZJA jöv.kül.mérséklése
3 675
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Gépjármű adó
12 000
4 000
4 000
3 958
89,95
 
 
Igazgatási szolgáltatási díj
 
20
20
35
175,00
 
 
Egyéb közhatalmi bevétel
 
 
 
 
 
 
 
Önkormányzati lakások lakbérbevétele
 
 
 
 
 
 
Mezőőri járulék bevétele
0
0
 
 
 
Önkormányzati sajátos működési bevételek összesen
39 197
22 020
22 020
32 071
145,64
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
 
 
 
 
 
 
Tárgyi eszközök immat.javak értékesítése (ÁFA visszatérülés)
0
0
0
 
 
Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése
 
 
 
 
Pénzügyi befektetések bevételei Gyomaközsz.üzletrész ért.
0
 
 
 
 
 
Koncesszióból származó bevételek
0
0
0
0
 
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
0
0
0
0
 
Költségvetési bevételek összesen:
48 255
34 884
41 412
51 463
124,27
Hunya Község Önkormányzata bevételei
 
 
 
 
 
 
Saját bevétel
10 571
14 205
15 255
17 889
117,27
 
Átvett pénzeszköz működési célra.
13 656
9 600
43 051
43 944
102,07
 
Felhalmozási célú bevétel
0
0
0
60
 
 
Előző évi pénzmaradvány
 
 
27 093
27 093
100,00
 
Összesen
24 227
23 825
126 811
140 449
110,75
 
 
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
21
 
Rövid lejáratú hitelfelvét
0
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzatának összes bevétele
72 482
58 689
126 811
140 470
110,77
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványa
Cím
Alcím száma
Előir.szám
Cím neve
Alcím neve
előir. neve
2013. évi terv
Módosított el.
Teljesítés
 
 
 
 
4.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Költségvetési hiány belső finanszírozására
 
 
 
 
 
 
szolgáló bevételek
 
 
 
 
 
 
 
 
Működési célú előző évi pénzmaradvány
 
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
27 078
27 093
27 093
 
 
 
4.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Működési célú előző évi pénzmaradvány
 
 
 
 
 
 
összesen
 
 
 
27 078
27 093
27 093
 
 
 
Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány
 
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata
0
0
0
 
 
 
Felhalmozási célú pénzmaradvány
 
 
 
 
 
 
összesen
 
 
 
0
0
0
 
13.
 
4.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Költségvetési hiány belső finanszírozására
 
 
 
 
 
 
szolgáló bevételek mindösszesen:
 
27 078
27 093
27 093
 
3. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Az Önkormányzat 2013. évi bevételeinek részletezése
Adatok E Ft-ban
Megnev.
Cím neve
Alcím neve
Előir. neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
 
 
 
Önkormányzat saját bevétel
 
 
 
 
 
 
Földhaszonbér
 
 
852
852
852
928
108,92
 
Bérleti díj
 
 
 
60
60
60
826
1376,67
 
Közterületfoglalás, mázsálási díj,
 
160
120
220
280
127,27
 
Intézményi ellátási díjak
 
6 411
6 742
6 742
5 873
87,11
 
Alkalmazottak térítése
 
 
246
318
318
251
78,93
 
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevétel
452
240
1 190
4 183
351,51
 
Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
500
3 927
3 927
2 341
59,61
 
Kamatbevétel
 
 
 
0
0
 
1 009
 
 
Kiszámlázott termékek és szolg. ÁFA
1 890
1 946
1 946
2 198
112,95
 
 
Saját bevétel összesen:
10 571
14 205
15 255
17 889
117,27
 
Önkormányzat műk.c.pe.átvétel
 
 
 
 
 
 
 
 
Támogatásértékű műk.bevétel
 
 
 
 
 
 
Közcélú munkavégzők támog.2013.-ben induló
0
0
30 050
30 050
100,00
 
2012.évi START progr.2012-ről áthúzódó tám.
 
0
0
 
 
 
Óvodai feladattal kapcs.norm.tám.
 
0
0
 
 
 
Képviselő választásra átvett pe.
 
 
 
 
 
 
 
Központi költségvetési szervtől
 
0
0
92
142
154,35
 
Mozgó könyvtár támogatása
 
500
 
0
 
 
 
Előző évi pm. átvét
 
 
 
 
0
 
 
 
TB alapoktól
 
 
 
9 710
9 600
12 599
13 232
105,02
 
Helyi önkormányzatoktól
 
 
 
 
210
 
 
Hunya Község Jövőjéért Közalapítvány
 
 
310
310
 
 
 
Támogatásértékű műk.bevétel össz.
10 210
9 600
43 051
43 944
102,07
 
Vízművektől peszk.átv.ösztöndíjas
 
 
 
 
 
 
 
Műk.célú pénzeszközátvétel összesen:
10 210
9 600
43 051
43 944
102,07
 
Önkormányzat felh.c.pe.átvét
 
 
 
 
 
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bevétel
 
 
 
 
 
 
Támogatásértékű felhalmozási bev.össz.
0
0
0
0
 
 
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Felh.c.pe.átvétel állaháztartáson kívülről
0
0
0
0
 
 
 
Felh.célú pénzeszközátvétel összesen:
0
0
0
0
 
 
Kölcsönök visszatérülése
 
 
 
 
 
 
 
Kölcsönök visszatérülése összesen:
0
0
0
0
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Rövid lejáratú hitelfelvét
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Működési célú
 
0
0
0
0
 
 
 
 
Felhalmozási célú
 
0
0
0
0
 
 
Rövid lejáratú hitelfelvét összesen
 
 
0
0
0
0
 
 
 
Előző évi pénzmaradvány
30 500
27 078
27 093
27 093
100,00
 
 
 
ebből
Működési pm.
30 500
27 078
27 093
27 093
100,00
 
 
 
 
Felhalmozási pm.
0
0
0
15
 
 
 
 
 
pm.változás:
 
 
15
15
 
 
 
4. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évi működési kiadásai
Adatok E Ft-ban
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
37 538
33 528
89,32
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
6 718
5 937
88,37
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
37 474
34 839
92,97
 
 
Pénzeszköz átadás
15 652
14 894
21 658
18 365
84,79
 
 
Szoc.pol.juttatás
3 935
1 050
2 476
2 265
91,48
 
Hunya Község Önkormányzat
73 537
63 966
105 864
94 934
89,67
 
5. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Az Önkormányzat 2013. évi működési kiadásai
Adatok E Ft-ban
Szakfel. szám
Előir. szám
Szakfel.
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
 
 
 
 
 
Önkormányzat
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Polg.Hiv. igazgatási és egyéb feladat
 
 
 
 
360000-1
 
Víztermelés,- kezelés,-ellátás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
64
31
145
514
354,48
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
1 700
1 700
100,00
 
 
 
Összesen:
 
 
64
31
1 845
2 214
120,00
 
381103-1
 
Települési hulladék
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 716
3 145
3 150
2 431
77,17
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
500
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
4 216
3 145
3 150
2 431
77,17
 
522110-1
 
Helyi közutak üzemeltetése
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
165
165
475
0
 
 
 
 
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
1 500
1 488
99,20
 
 
 
Összesen
 
 
165
165
1 975
1 488
75,34
 
562917-1
 
Munkahelyi Vendéglátás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 113
3 217
3 414
3 394
99,41
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
641
767
812
833
102,59
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
5 366
5 695
6 234
5 445
87,34
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
9 120
9 679
10 460
9 672
92,47
 
611020-1
 
Vezetékes műsorelosztás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 100
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
1 100
0
0
0
 
 
680001-1
 
Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
318
318
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
204
318
318
0
 
 
680002-1
 
Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
204
0
0
485
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
204
0
0
485
 
 
813000-1
 
Zöldterület kezelés-parkgondozás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
1 356
714
714
735
102,94
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
350
185
185
180
97,30
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
220
220
723
328,64
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
2 173
1 119
1 119
1 638
146,38
 
841112-1
 
Önkormányzati jogalkotás-képviselők
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
3 253
3 103
2 589
83,44
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
554
554
510
92,06
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
77
77
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen
 
 
0
3 884
3 734
3 099
82,99
 
841126-1
 
Igazgatási tevékenység
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
3 086
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
444
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
7 382
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám
14 584
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
25 496
0
0
0
 
 
841402-1
 
Közvilágítás
 
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
3 556
3 556
3 556
3 434
96,57
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
3 556
3 556
3 556
3 434
96,57
 
841403-1
 
Községgazdálkodás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
114
100
296
268
90,54
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
31
27
27
93
344,44
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
851
5 482
5 482
5 847
106,66
 
 
4.
 
 
 
Pénze. átad., egyéb tám.
0
14 284
17 642
14 755
84,50
 
 
 
Összesen:
 
 
996
19 893
23 447
20 963
89,41
 
842541-1
 
Ár- és belvízvédelem
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 385
432
432
37
8,56
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
207
207
100,00
 
 
 
Összesen:
 
 
1 385
432
639
244
38,18
 
851011-1
 
Óvodai nevelés
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
89
102
102
16
15,69
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
89
102
102
16
15,69
 
852021-1
 
Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
250
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
68
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
4 223
2 540
2 540
1 866
74,25
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
458
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
4 999
2 540
2 540
1 866
74,25
 
862101-1
 
Háziorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
5 282
5 438
8 001
7 689
96,10
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
1 426
1 468
2 142
1 746
54,84
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
2 079
2 479
2 479
1 813
73,13
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
0,00
 
 
 
Összesen:
 
 
8 787
9 385
12 622
11 248
89,11
 
862301-1
 
Fogorvosi alapellátás ellátás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 665
1 565
1 565
1 639
104,73
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
1 665
1 565
1 565
1 639
104,73
 
869041-1
 
Család-és nővédelmi egészségügyi gondozás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
467
867
867
815
94,00
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
400
400
162
40,50
 
 
 
Összesen:
 
 
467
1 267
1 267
977
77,11
 
869042-1
 
Ifjúság,-egészségügyi gondozás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
8
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
2
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
10
0
0
0
 
 
881011-1
 
Idősek nappali ellátása
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
784
838
838
908
108,35
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
784
838
838
908
108,35
 
882111-1
 
Aktív korúak ellátása
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
156
209
133,97
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
156
209
133,97
 
882112-1
 
Időskorúak járadéka
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
24
27
112,50
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
24
27
112,50
 
882113-1
 
Normatív lakásfenntartási támogatás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
115
120
104,35
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
115
120
104,35
 
882115-1
 
Ápolási díj alanyi jogon
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
159
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
159
0
 
 
882118-1
 
Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
0
0
267
267
100,00
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
267
267
100,00
 
882122-1
 
Átmeneti segély
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
1 462
1 299
88,85
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
1 462
1 299
88,85
 
882123-1
 
Temetési segély
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
100
115
115,00
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
100
115
115,00
 
882124-1
 
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
193
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
193
0
 
 
882202-1
 
Közgyógyellátás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
0
76
 
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
0
76
 
 
882203-1
 
Köztemetés
 
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
0
152
 
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
0
152
 
 
890301-1
 
Civil szervezetek működési támogatása
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
110
210
210
53
25,24
 
 
 
Összesen:
 
 
110
210
210
53
25,24
 
890441-1
 
Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
485
510
510
528
103,53
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
65
69
69
71
102,90
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
0
243
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
550
579
579
842
145,42
 
890442-1
 
Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
215
227
2 285
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
9
9
309
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
212
0
 
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
224
236
2 806
0
 
 
890444-1
 
Téli közfoglalkoztatás
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
19 214
18 325
95,37
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
2 620
2 504
95,57
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
0
0
4 380
4 088
93,33
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
0,00
 
 
 
Összesen:
 
 
0
0
26 214
24 917
95,05
 
910123-1
 
Könyvtári szolgáltatások
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 404
2 177
2 177
590
27,87
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
1 404
2 177
2 177
590
27,87
 
910502-1
 
Közművelődési intézmények működtetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
1 126
880
1 310
3 315
253,05
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
1 126
880
1 310
3 315
253,05
 
931102-1
 
Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
487
724
724
599
82,73
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
487
724
724
599
82,73
 
960302-1
 
Köztemető fenntartása és működtetése
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
0
0
0
0
 
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
0
0
0
0
 
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
191
191
191
31
16,23
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
0
0
0
0
 
 
 
 
Összesen:
 
 
191
191
191
31
16,23
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
 
 
 
 
 
 
 
1.
 
 
 
Személyi juttatás
13 909
13 459
37 537
33 528
89,32
 
 
2.
 
 
 
Munkaa.terh.jár.és szoc.hj.a.
3 270
3 079
6 718
5 937
88,37
 
 
3.
 
 
 
Dologi kiadás
36 771
31 484
37 474
34 839
92,97
 
 
4.
 
 
 
Pénzeszköz átad., egyéb tám.
15 652
14 894
21 659
18 365
84,79
 
 
5.
 
 
 
Társ.szoc.pol.jutt.
 
2 476
2 265
91,48
 
 
 
 
 
Önkormányzat összesen
69 602
62 916
105 864
94 934
89,68
 
6. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Hunya Község Önkormányzatának felhalmozási kiadásai 2013. évben
Adatok E Ft-ban
Cím szám
Alcím szám
Előir. szám
Cím neve
Alcím neve
 Előirányzat neve
2012. évi ei.
2013. évi terv
2013. évi módosított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
 
 
 
Felh.c.pesz.átad.ÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
Ivóvízminőség njavító programhoz önerő
1 910
1 910
0
 
 
 
 
Start munkaprogram kert
 
 
 
 
 
 
 
 
kerítés készítése
 
 
1 230
1 229
99,92
 
 
 
Beruházás célú pénzeszközátadás
3 527
 
 
 
 
 
 
 
Mikrószórófejes öntözőrendszer bővítése
 
74
74
100
 
 
 
Piaci elárúsító pavilon készítése
 
1 065
1 064
99,91
 
 
 
 
 
Felh.c.pesz.átad.ÁK össz.
3 527
1 910
4 279
2 367
55,32
Felhalmozási célú kiadás összesen:
3 527
1 910
4 279
2 367
55,32
7. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Hunya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének mérlege
mérlege
Adatok E Ft-ban
Megnevezés
2011.évi tény
2012. évi eredeti előirányzat
2013. évi terv
2013. évi módösított
2013. évi teljesítés
Teljesítés %-a
Költségvetési bevétel összesen
99 724
72 482
58 689
99 718
113 377
113,70
Ktgvetési hiány belső fin.szolgáló bevételek összesen
34 186
30 500
27 078
27 093
27 093
100,00
   Rövid lejáratú hitelfelvétel
0
0
0
0
0
 
Egyéb finanszírozási bevételek
0
0
0
0
0
 
Bevétel mindösszesen
133 910
102 982
85 767
126 811
140 470
110,77
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   Működési kiadás összesen
87 456
73 537
63 966
105 864
94 934
89,68
   Felújítás összesen
11 843
12 700
1 500
2 451
2 450
100,00
   Fejlesztés összesen
4 291
3 527
1 910
4 279
2 367
55,32
   Tartalék
0
13 218
18 391
14 217
0
 
   Egyéb finanszírozás kiadásai
1 178
0
0
0
0
 
Kiadás mindösszesen
104 768
102 982
85 767
126 811
99 751
78,66
8. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Egyszerűsített mérleg
adatok ezer forintban
 
Megnevezés
Előző évi költségvetési beszámoló adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Változás %-a
A
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
497.329
460.34
92,68
i.
Immateriális javak
483
326
67,49
II.
Tárgyi eszközök
408.073
367.641
90,09
III.
Befektetett Pénzügyi Eszközök
5.318
5.326
100,15
IV.
Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök
83.455
87.641
105,02
B
FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN
33.843
47.872
141,45
i.
Készletek
474
630
132,91
II.
Követelések
6.256
6.531
104,40
III.
Értékpapírok
0
0
0
IV
Pénzeszközök
24.202
36.218
149,65
V.
Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
2.911
4.493
154,35
 
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
531.172
508.806
95,79
 
 
Megnevezés
Előző évi költségvetési beszámoló adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Változás %-a
D
SAJÁT TŐKE
501.921
465.438
92,73
I.
Tartós tőke
404.962
404.962
100,00
II.
Tőkeváltozások
96.959
60.476
62,37
III.
Értékelési tartalék
0
0
0
E
TARTALÉKOK
27.093
40.711
150,26
I.
Költségvetési tartalék
27.093
40.711
150,26
II.
Vállalkozási tartalék
0
0
0
F
KÖTELEZETTSÉGEK
2.158
2.657
123,12
I.
Hosszú lejáratú kötelezettségek
0
0
0
II.
Rövid lejáratú kötelezettségek
2.158
2.657
123,12
III.
Egyéb passzív pénzügyi elszámolások
20
0
 
 
FORRÁSOK ÖSSZESEN
531.172
508.806
95,79
 
9. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Hunya Község Önkormányzatának 2013. évre jóváhagyott intézményenkénti létszámkerete
Intézmény megnevezése
2013. évi nyitó létszám (fő)
2013. évi záró létszám (fő)
 
 
Hunya Község Önkormányzata
 
 
 
 
 
 
 
-       Konyha
2
2
 
-       Orvosi rendelő
2
2
 
-       Zöldterület gazdálkodás
0,5
0,5
 
 
 
 
 
Tiszteletdíjas polgármester
1
1
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzata összesen:
5,5
5,5
 
START Közmunkaprogramban dolgozók száma:
26
30
 
Egyéb közmunkaprogramban dolgozók 
2
 
 
 
 
 
 
Létszám összesen:
33,5
35,5
 
10. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Az önkormányzat lehetséges adósságátvállalásának felső határ meghatározása
Adatok ezer forintban
Megnevezés
 
Összeg
 
Helyi adóból származó bevétel
27 799
 
Önkormányzati vagyon értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel
1 851
 
 
Osztalék, konc.díj és hozambevétel
1 009
 
Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítéséből származó bevétel
60
 
Bírság, pótlék és díjbevétel
279
 
Összes saját bevétel
30 998
 
Lehetséges adósságvállalás felső határa
15 499
 
Adósságot keletkeztető ügylet
0
 
11. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez 
Mérleg
Megnevezés
Előző évi állományi érték
Tárgyévi állományi érték
ESZKÖZÖK
 
 
1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke (111-ből,112-ből)
0
0
2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (111-ből,112-ből)
0
0
3. Vagyoni értékű jogok (111-ből,112-ből)
0
326
4. Szellemi termékek (111-ből,112-ből)
483
0
5. Immateriális javakra adott előlegek (1181.,1182.)
0
0
6. Immateriális javak értékhelyesbítése (119.)
0
0
I. Immateriális javak összesen (01+...+06)
483
326
1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok (121.,122-ből)
400 247
361 757
2. Gépek, berendezések és felszerelések (1311.,1312-ből)
3 629
2 822
3. Járművek (1321.,1322-ből)
4 197
3 062
4. Tenyészállatok (141.,142-ből)
0
0
5. Beruházások,felújítások (122-ből,127.,1312-ből,1317.,1322-ből,1327.,142-ből,147.)
0
0
6. Beruházásra adott előlegek (128.,1318.,1328.,148.1598.,1599.)
0
0
7. Állami készletek, tartalékok (1591.,1592.)
0
0
8. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (129.,1319.,1329.,149.)
0
0
II. Tárgyi eszközök összesen (08+...+15)
408 073
367 641
1. Tartós részesedés (1711., 1751.)
5 318
5 326
Ebből - tartós társulási részesedés (1711-ből, 1751-ből)
0
8
2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (172-174.,1752.)
0
0
3. Tartósan adott kölcsön (191-194-ből,1981-ből)
0
0
4. Hosszú lejáratú betétek (178., 1988.)
0
0
Ebből: 4/a Hosszú lejáratú betétek bekerülési (könyv szerinti) értéke (178)
0
0
4/b Hosszú lejáratú betétek elszámolt értékvesztése (1988)
0
0
5. Egyéb hosszú lejáratú követelések (195-ből, 1982-ből)
0
0
6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (179.)
0
0
III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen (17+19+20+21+24+25)
5 318
5 326
1. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök (161., 162.)
8 275
7 993
2. Koncesszióba adott eszközök (163., 164.)
0
0
3. Vagyonkezelésbe adott eszközök (167., 168.)
75 180
79 648
4. Vagyonkezelésbe vett eszközök (165., 166.)
0
0
5. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök értékhelyesbítése (169.)
0
0
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe              vett eszközök (27+…+31)
83 455
87 641
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (07+16+26+32)
497 329
460 934
1. Anyagok (21., 241.)
285
304
2. Befejezetlen termelés és félkész termékek (253., 263.)
0
0
3. Növendék-, hízó és egyéb állatok (252., 262.)
0
0
4. Késztermékek (251., 261.)
189
326
5. Áruk, betétdíja gönyölegek, közvetített szolgáltatások (22., 231., 232., 234., 242., 243., 244., 246.)
0
0
6. Követelés fejében átvett eszközök, készletek ( 233., 245.)
0
0
I. Készletek összesen (34+…+39)
474
630
1. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) (282., 283., 284., 2882., 2883., 2884.)
0
0
2. Adósok (281., 2881.)
6 219
6 320
3. Rövid lejáratú adott kölcsönök (27., 278, 19-ből)
0
131
Ebből: - tartósan adott kölcsönökből a mérlegfordulónapot követő egy éven belül esedékes részletek (191-194-ből, 1981-ből)
0
0
4. Egyéb követelések (285-287., 2885., 2886., 2889., 19-ből)
37
80
Ebből: - támogatási program előlegek (2871.)
0
0
- előfinanszírozás miatti követelések (2876.)
0
0
- támogatási programok szabálytalan kifizetése miatti követelések (2872.)
0
0
- nemzetközi támogatási programok miatti követelések (2874.)
0
0
- garancia- és kezességvállalásból származó követelések (2873.)
0
0
- egyéb hosszú lejáratú követelésekből a mérlegfordulónapot követő egy éven belül esedékes részletek (195-ből, 1982-ből)
0
0
II. Követelések összesen (41+42+43+45)
6 256
6 531
1. Forgatási célú részesedés (295-ből, 298-ból)
0
0
1/a Forgatási célú részesedés bekerülési (könyv szerinti) értéke (295-ből)
0
0
1/b Forgatási célú részesedés elszámolt értékvesztése (298-ból)
0
0
2. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (291-ből, 292-ből, 293-ból, 294-ből, 298-ból)
0
0
2/a Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír bekerülési (könyv szerinti) értéke (291-ből, 292-ből, 293-ból, 294-ből)
0
0
2/b Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír elszámolt értékvesztése (298-ból)
0
0
III. Értékpapírok összesen (53+56)
0
0
1. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (31.)
37
59
2. Költségvetési pénzforgalmi számlák (32.)
24 165
36 159
Ebből: 2/a Költségvetési pénzforgalmi számlák bekerülési (könyv szerinti) értéke (32-ből)
24 165
36 159
2/b Költségvetési pénzforgalmi számlák elszámolt értékvesztése (329.)
0
0
3. Elszámolási számlák (33-34.)
0
0
4. Idegen pénzeszközök számlái (35-36.)
0
0
Ebből: 4/a Idegen pénzeszközök bekerülési (könyv szerinti) értéke (35-ből, 36-ból)
0
0
4/b Idegen pénzeszközök elszámolt értékvesztése (3599, 369)
0
0
IV. Pénzeszközök összesen (60+61+64+65)
24 202
36 218
1. Költségvetési aktív függő elszámolások (391.)
2 685
4 065
2. Költségvetési aktív átfutó elszámolások (392., 395., 396., 398.)
226
428
3. Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások (394.)
0
0
4. Költségvetésen kívüli aktív pénzügyi elszámolások (399.)
0
0
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások összesen (69+...+72)
2 911
4 493
B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN (40+52+59+68+73)
33 843
47 872
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (33+74)
531 172
508 806
FORRÁSOK
 
 
1
 
 
1. Kezelésbe vett eszközök tartós tőkéje (4111.)
0
0
2. Saját tulajdonban lévő eszközök tartós tőkéje (4112.)
404 962
404 962
I. Tartós tőke (76+77)
404 962
404 962
1. Kezelésbe vett eszközök tőkeváltozása (412.)
0
0
2. Saját tulajdonban lévő eszközök tőkeváltozása (413.)
96 959
60 476
II. Tőkeváltozások (79+80)
96 959
60 476
1. Kezelésbe vett eszközök értékelési tartaléka (4171.)
0
0
2. Saját tulajdonban lévő eszközök értékelési tartaléka (4172.)
0
0
III. Értékelési tartalék (82+83)
0
0
D) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN (78+81+84)
501 921
465 438
1. Költségvetési tartalék elszámolása (4211., 4214.) (87+88)
27 093
40 711
Ebből: - tárgyévi költségvetési tartalék elszámolása (4211.)
27 093
40 711
- előző év(ek) költségvetési tartalék elszámolása (4214.)
0
0
2. Költségvetési pénzmaradvány (4212.)
0
0
3. Költségvetési kiadási megtakarítás (425.)
0
0
4. Költségvetési bevételi lemaradás (426.)
0
0
5. Előirányzat-maradvány (424.)
0
0
I. Költségvetési tartalékok összesen (86+89+...+92)
27 093
40 711
1. Vállalkozási tartalék elszámolása (4221., 4224.) (95+96)
0
0
Ebből: - tárgyévi vállalkozási tartalék elszámolása (4221.)
0
0
- előző év(ek) vállalkozási tartalék elszámolása (4224.)
0
0
2. Vállalkozási maradvány (4222., 4223.)
0
0
3. Vállalkozási kiadási megtakarítás (427.)
0
0
4. Vállalkozási bevételi lemaradás (428.)
0
0
II. Vállalkozási tartalékok összesen (94+97+98+99)
0
0
E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN (93+100)
27 093
40 711
1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök (43512., 43612.)
0
0
2. Tartozások fejlesztési célú kötvénykibocsátásból (43411-ből)
0
0
3. Tartozások működési célú kötvénykibocsátásból (43412-ből)
0
0
4. Beruházási és fejlesztési hitelek (431112., 432112., 43312.)
0
0
5. Működési célú hosszú lejáratú hitelek (431122., 432122.)
0
0
6. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek (437-ből)
0
0
7. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek (438-ból)
0
0
Ebből: - hosszú lejáratú szállítói tartozások (4386)
0
0
I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen (102+…+108)
0
0
1. Rövid lejáratú kapott kölcsönök (43511., 43611., 4531., 4541.)
0
0
Ebből: - hosszú lejáratra kapott kölcsönök következő évet terhelő törlesztő részletei (43511., 43611.)
0
0
2. Rövid lejáratú hitelek (4311-ből, 4321-ből, 4331-ből, 4511., 4521., 4551.,4561.)
0
0
Ebből: - likvid hitelek (455-ből, 456-ból)
0
0
- beruházási, fejlesztési hitelek következő évet terhelő törlesztő részletei (431111., 432111., 43311.)
0
0
- működési célú hosszú lejáratú hitelek következő évet terhelő törlesztő részletei (431121., 432121.)
0
0
3. Rövid lejáratú tartozások kötvénykibocsátásból (4341-ből, 457-ből) (118+119+120)
0
0
Ebből: - rövid lejáratú működési célú kötványkibocsátások (457-ből)
0
0
- felhalmozási célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következő évet terhelő törlesztő részletei (43411-ből)
0
0
- működási célú kötvénykibocsátásból származó tartozások következő évet terhelő törlesztő részletei (43412-ből)
0
0
4. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) (441-443.,4386-ból) (122+123)
0
0
Ebből: - tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek
0
0
- tárgyévet követő évet terhelő szállítói kötelezettségek
0
0
5. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek (437-ből, 438-ból, 444., 445., 446., 447., 449.)
2 138
2 657
Ebből: - váltótartozások (444.)
0
0
- munkavállalókkal szembeni különféle kötelezettségek (445.)
0
0
- költségvetéssel szembeni kötelezettségek (446.)
0
0
- helyi adó túlfizetése miatti kötelezettségek (4472.)
1 759
2 657
- támogatási program előlege miatti kötelezettségek (4491.)
0
0
- előfinanszírozás miatti kötelezettségek (4495.)
0
0
- szabálytalan kifizetések miatti kötelezettségek (4492.)
0
0
- nemzetközi támogatási programok miatti kötelezettségek (4494.)
0
0
- garancia és kezességvállalásból származó kötelezettségek (4493.)
0
0
- egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek következő évet terhelő törlesztő részletei (438-ból)
0
0
- tárgyévi költségvetést terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettségek (4499-ből)
0
0
- a tárgyévet követő évet terhelő egyéb rövid lejáratú kötelezettségek (4499-ből)
0
0
- egyéb különféle kötelezettségek (4499-ből)
379
0
II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen (111+113+117+121+124)
2 138
2 657
1. Költségvetési passzív függő elszámolások (481.)
20
0
2. Költségvetési passzív átfutó elszámolások (482., 485., 486.)
0
0
3. Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások (483-484.)
0
0
4. Költségvetésen kívüli passzív pénzügyi elszámolások (488)
0
0
Ebből: - Költségvetésen kívüli letéti elszámolások (488-ból)
0
0
- Nemzetközi támogatási programok deviza elszámolása (488-ból)
0
0
III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások összesen (139+...+142)
20
0
F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (110+138+145)
2 158
2 657
FORRÁSOK ÖSSZESEN (85+101+146)
531 172
508 806
12. melléklet az 5/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelethez
PÉNZMARADVÁNY-KIMUTATÁS
Megnevezés
Előző év
Tárgyév
2
3
4
1. A hosszú lejáratú költségvetési betétszámlák záróegyenlegei
0
0
2. A rövid lejáratú költségvetési pénzforgalmi és betétszámlák záróegyenlegei
24 165
36 159
3. Pénztárak és betétkönyvek záróegyenlegei
37
59
A.   Záró pénzkészlet (1+2+3)
24 202
36 218
4. Forgatási célú értékpapírok záró állománya
0
0
5. Rövid lejáratú likvid hitelek és működési célú kötvénykibocsátás záró állománya (-)
0
0
B. Forgatási célú finanszírozási műveletek egyenlege (4+5)
0
0
- Költségvetési aktív függő elszámolások záróegyenlege
2 685
4 065
- Költségvetési aktív átfutó elszámolások záróegyenlege
226
428
- Költségvetési aktív kiegyenlítő elszámolások záróegyenlege
0
0
6. Költségvetési aktív elszámolások záróegyenlege
2 911
4 493
- Költségvetési passzív függő elszámolások záróegyenlege (-)
20
0
- Költségvetési passzív átfutó elszámolások záróegyenlege (-)
0
0
- Költségvetési passzív kiegyenlítő elszámolások záróegyenlege (-)
0
0
7. Költségvetési passzív elszámolások záróegyenlege (-)
20
0
C. Egyéb aktív és passzív pénzügyi elszámolások összesen       (6+7) (±)
2 891
4 493
8. Előző évben (években) képzett költségvetési tartalékok maradványa (-)
0
0
9. Előző évben (években) képzett vállalkozási tartalékok     maradványa (-)
0
0
D. Előző évben (években) képzett tartalékok maradványa (8+9) (-)
0
0
E. Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi vállalkozási maradványa (-)
0
0
F. Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány   (A+B+C+D+E)
27 093
40 711
10. Intézményi költségvetési befizetés többlettámogatás miatt
0
0
11. Költségvetési befizetés többlettámogatás miatt
0
0
12. Költségvetési kiutalás kiutalatlan intézményi támogatás miatt
0
0
13. Költségvetési kiutalás kiutalatlan támogatás miatt
0
0
G. Finanszírozásból származó korrekciók (±10±11±12±13) (±)
0
0
H. Pénzmaradványt terhelő elvonások (-)
0
0
I.    Költségvetési pénzmaradvány (F±G+H)
27 093
40 711
14. Vállalkozási maradványból alaptevékenység ellátására felhasznált összeg
0
0
15. A pénzmaradványt külön jogszabály alapján módosító tétel (±)
0
0
J.   Módosított pénzmaradvány (I+14+15)
27 093
40 711
A J. sorból:
 
 
16. Egészségbiztosítási Alapból folyósított pénzeszköz maradványa
0
0
17. Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
0
114
Ebből: - Működési célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
0
114
- Felhalmozási célú kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
0
0
18. Szabad pénzmaradvány
27 093
40 597
Ebből: - Működési célú szabad pénzmaradvány
27 093
40 597
- Felhalmozási célú szabad pénzmaradvány
0
0
 
 

« Vissza
Vissza a főmenübe