41/2016. (IV. 27.) Ügyrendi Bizottsági határozat
Tárgy: Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi zárszámadási beszámolója
 Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet a következő normaszöveggel alkossa meg:
 
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
…/2016. (…) önkormányzati rendelete
Hunya Község Önkormányzata 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról 
 
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
 
1. § Hunya Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásának
a) bevételi főösszegét 201.127 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 169.964 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.
 
2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül
a) az intézményi működési bevétel teljesítése 16.486 ezer forint,
b) a működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése 51.263 ezer forint,
c) a működési célú átvett pénzeszköz teljesítése 819 ezer forint,
d) a közhatalmi bevételek teljesítése 32.041 ezer forint,
e) az önkormányzatok működési költségvetési támogatása teljesítése 3.859 ezer forint,
f) a felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés teljesítése 0 ezer forint,
g) a felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése  1.823 ezer forint,
h) a felhalmozási célú átvett pénzeszköz teljesítése 0 ezer forint,
i) a működési célú finanszírozási bevétel teljesítése 94.836 ezer forint,
j) a felhalmozási célú finanszírozási bevétel teljesítése 0 ezer forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint.
 
3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza, a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek maradványa felhasználását és az egyéb finanszírozási bevételek részletezését a 4. melléklet tartalmazza.
 
4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak teljesítése 98.044 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási teljesítési összegből:
a) személyi juttatás 41.268 ezer forint,
b) munkaadókat terhelő járulék 7.936 ezer forint,
c) dologi kiadás 41.031 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 5.309 ezer forint,
e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 359 ezer forint,
f) elvonások és befizetések 699 ezer forint,
f) ellátottak pénzbeli juttatása 1.442 ezer forint
az 5. mellékletben részletezettek szerint.
 
5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 6. melléklet tartalmazza.
 
6. § Az önkormányzati felújítások összege 0 ezer forint, beruházási kiadása 10.360 ezer forint, melynek részletezését a 7. melléklet tartalmazza.
 
7. § Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 8. melléklet tartalmazza.
 
8. § Az Önkormányzat jóváhagyott és teljesített átlagos statisztikai állományi létszámadatait a 9. melléklet tartalmazza.
 
9. § Az Önkormányzat 2015. évi előirányzat felhasználási ütemtervét és annak teljesítését a 10. melléklet tartalmazza.
 
10. § Az Önkormányzat vagyonának kimutatását a 2015. december 31-i állapot szerint a 11. melléklet tartalmazza.
 
11. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 12. melléklet tartalmazza.
 
12. § A közvetett támogatások kimutatását a 13. melléklet tartalmazza.
 
13. § Az Önkormányzat maradványát a 14. melléklet tartalmazza.
 
14. § Az Önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulását 2015-2018. években a 15. melléklet mutatja be.
 
15. §  Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
 

 
Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi mérlege
1. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
Megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Intézményi működési bevétel
15 440
16 486
16 486
2
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
10 500
51 263
51 263
3
Működési célú átvett pénzeszköz .
0
820
819
4
Közhatalmi bevételek
23 920
32 042
32 041
5
Önkormányzat működési költségvetésének támogatása
1 225
3 859
3 859
6
Működési bevétel összesen
51 085
104 470
104 468
7
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés stb.
0
0
0
8
Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről
0
1 823
1 823
9
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
0
0
0
10
Felhalmozási bevételek összesen
0
1 823
1 823
11
Finanszírozási bevétel-működési célú
29 598
79 414
94 836
12
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
0
0
0
13
Finanszírozási bevétel összesen
29 598
79 414
94 836
14
Tárgyévi bevételek összesen
80 683
185 707
201 127
15
Személyi juttatás
13 319
41 270
41 268
16
Munkaadókat terhelő járulék
3 835
7 936
7 936
17
Dologi kiadás
40 483
63 851
41 031
18
Működési célú támogatásértékű kiadás
5 372
6 326
5 309
19
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
535
667
359
20
Elvonások és befizetések
0
707
699
21
Működési célú tartalék
0
3 938
0
22
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 880
3 110
1 442
23
Működési kiadás összesen
66 424
127 805
98 044
24
Felújítás
0
24
0
25
Beruházás
14 259
26 885
10 360
26
Felhalmozási kiadás összesen
14 259
26 909
10 360
27
Finanszírozási kiadások
0
30 993
61 560
28
Tárgyévi kiadás összesen
80 683
185 707
169 964
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzatának bevételi forrásai 2015. évben
2. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Saját bevétel
15 440
16 486
16486
2
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
10 500
51 263
51263
3
Működési célú átvett pénzeszköz .
0
820
819
4
Közhatalmi bevételek
23 920
32 042
32041
5
Önkormányzat működési költségvetési támogatása
1 225
3 859
3859
6
Működési bevétel összesen
51 085
104 470
104 468
7
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés stb.
0
0
0
8
Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről
0
1 823
1823
9
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérítés államháztartáson kívülről
0
0
0
10
Felhalmozási bevételek összesen
0
1 823
1 823
11
Költségvetési bevételek
51 085
106 293
106 291
12
Finanszírozási bevétel-működési célú
29 598
79 414
94836
13
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
0
0
0
14
Tárgyévi bevételek összesen
80 683
185 707
201 127
 
Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi bevételeinek részletezése
3. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Készletértékesítés ellenértéke
40
130
130
2
Szolgáltatások ellenértéke
7 991
7437
7437
3
Közvetített szolgáltatások ellenértéke
1 785
2770
2770
4
Tulajdonosi bevételek
3 105
2300
2300
5
Ellátási díjak
0
0
0
6
Kiszámlázott általános forgalmi adó
2 519
2726
2726
7
Kamatbevételek
0
422
422
8
Egyéb működési bevétel
0
701
701
9
Saját bevétel összesen:
15 440
16 486
16 486
10
Helyi önkormányzatok működésének támogatása
25
65
65
11
Szociális,gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatok támogatása
0
1 039
1039
12
Kulturális feladatok támogatása
1 200
1 200
1200
13
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások
0
1 555
1555
14
Önkormányzat működési költségvetésének támogatása
1 225
3 859
3 859
15
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről
10 500
51 263
51263
16
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
11 725
55 122
55 122
17
Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz
0
707
706
18
Magánszemélytől átvett pénzeszköz
0
20
20
19
Egyéb működési célú kölcsön,támogatás visszafizetése
0
93
93
20
Működési célú átvett pénzeszköz visszatérülés összesen
0
820
819
21
Iparűzési adó
16 000
23188
23188
22
Építményadó
0
0
0
23
Magánszemélyek kommunális adója
4 000
5111
5111
24
Pótlékok, bírságok bevétele
20
168
167
25
Gépjármű adó
3 900
3575
3575
26
Különféle bírságok
0
0
0
27
Önkormányzati lakások lakbérbevétele
0
0
0
28
Mezőőri járulék bevétele
0
0
0
29
Közhatalmi bevételek összesen
23 920
32 042
32 041
30
Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése
0
0
0
31
Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek  értékesítése
0
0
0
32
Pénzügyi befektetések bevételei
0
0
0
33
Koncesszióból származó bevételek
0
0
0
34
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés összesen
0
0
0
35
Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről
0
1823
1823
36
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele
0
0
0
37
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről összesen
0
1 823
1 823
38
Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér államháztartáson kívülről
0
0
0
39
Lakáskölcsön visszafizetés
0
0
0
40
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz  államháztartáson kívülről
0
0
0
41
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
0
0
0
42
Központosított felhalmozási célú támogatás
0
0
0
43
Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás
0
0
0
44
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.
0
0
0
45
Felhalmozási bevételek összesen
0
1 823
1 823
46
Költségvetési bevételek összesen
51 085
106 293
106 291
 
A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző év maradványkimutatása
4. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
Megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele
29 598
48 696
48 696
2
Államháztartáson belüli megelőlegezések
0
48
48
3
Lekötött betétek megszüntetése
0
30 670
46 092
4
Finanszírozási bevételek összesen
29 598
79 414
94 836
 
Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi kiadásai
5. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
Megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Személyi juttatás
13 319
41 270
41 268
2
Munkaadókat terhelő járulék
3 835
7 936
7 936
3
Dologi kiadás
40 483
63 851
41 031
4
Működési célú támogatásértékű kiadás
5 372
6 326
5 309
5
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
535
667
359
6
Elvonások és befizetések
0
707
699
7
Működési célú tartalék
0
3 938
0
8
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 880
3 110
1 442
9
Működési kiadás összesen
66 424
127 805
98 044
10
Felújítás
0
24
0
11
Beruházás
14 259
26 885
10360
12
Felhalmozási kiadás összesen
14 259
26 909
10 360
13
Finanszírozási kiadások
0
30 993
61560
14
Tárgyévi kiadás összesen
80 683
185 707
169 964
 

Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi kiadásai kormányzati funkció szerinti bontásban
6. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
E
 
Korm.funkc.
Megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
051030
Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.
 
 
 
2
 
Személyi juttatás
0
0
0
3
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
4
 
Dologi kiadás
3 713
2101
2101
5
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
110
0
0
6
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
7
 
Működési célú tartalék
0
0
0
8
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
9
 
Működési kiadás összesen
3 823
2 101
2 101
10
063020
Víztermelés-,kezelés, ellátás
 
 
 
11
 
Személyi juttatás
0
0
0
12
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
13
 
Dologi kiadás
2 764
1152
1152
14
 
Működési célú támogatásértékű kiadás belülre
136
0
0
15
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
35
35
16
 
Elvonások és befizetések
0
0
0
17
 
Működési célú tartalék
0
0
0
18
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
19
 
Működési kiadás összesen
2 900
1 187
1 187
20
045160
Közutak üzemeltetése, fenntartása
 
 
 
21
 
Személyi juttatás
0
0
0
22
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
23
 
Dologi kiadás
3 030
3284
3284
24
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
25
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
26
 
Működési célú tartalék
0
0
0
27
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
28
 
Működési kiadás összesen
3 030
3 284
3 284
29
066010
Zöldterület kezelés(parkgondozás)
 
 
 
30
 
Személyi juttatás
760
771
771
31
 
Munkaadókat terhelő járulék
208
197
197
32
 
Dologi kiadás
462
225
225
33
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
34
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
35
 
Működési célú tartalék
0
0
0
36
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
37
 
Működési kiadás összesen
1 430
1 193
1 193
38
011130
Önkormányzatok jogalkotó és ált.ig.tev.
 
 
 
39
 
Személyi juttatás
3 718
2707
2707
40
 
Munkaadókat terhelő járulék
1 055
577
577
41
 
Dologi kiadás
0
0
0
42
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
43
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
44
 
Működési célú tartalék
0
0
0
45
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
46
 
Működési kiadás összesen
4 773
3 284
3 284
47
041232
Start közmunkaprogram téli közfoglalkoztatás
 
 
 
48
 
Személyi juttatás
0
303
303
49
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
45
45
50
 
Dologi kiadás
0
13
13
51
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
52
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
53
 
Működési célú tartalék
0
0
0
54
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
55
 
Működési kiadás összesen
0
361
361
56
041237
Közfoglalkoztatási mintaprogram
 
 
 
57
 
Személyi juttatás
0
16791
16791
58
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
2390
2390
59
 
Dologi kiadás
0
4319
4319
60
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
61
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
62
 
Működési célú tartalék
0
0
0
63
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
64
 
Működési kiadás összesen
0
23 500
23 500
65
064010
Közvilágítás
 
 
 
66
 
Személyi juttatás
0
0
0
67
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
68
 
Dologi kiadás
3 810
3496
3496
69
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
70
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
71
 
Működési célú tartalék
0
0
0
72
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
73
 
Működési kiadás összesen
3 810
3 496
3 496
74
066020
Községgazdálkodás
 
 
 
75
 
Személyi juttatás
100
532
530
76
 
Munkaadókat terhelő járulék
203
259
259
77
 
Dologi kiadás
5 265
30411
7591
78
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
4 156
3499
3499
79
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
245
413
105
80
 
Működési célú tartalék
0
3938
0
81
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
82
 
Működési kiadás összesen
9 969
39 052
11 984
83
107051
Szociális étkeztetés
 
 
 
84
 
Személyi juttatás
3303
3646
3646
85
 
Munkaadókat terhelő járulék
898
865
865
86
 
Dologi kiadás
5660
6533
6533
87
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
88
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
89
 
Működési célú tartalék
0
0
0
90
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
91
 
Működési kiadás összesen
9 861
11 044
11 044
92
013350
Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás
 
 
 
93
 
Személyi juttatás
0
0
0
94
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
95
 
Dologi kiadás
510
293
293
96
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
97
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
98
 
Működési célú tartalék
0
0
0
99
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
100
 
Működési kiadás összesen
510
293
293
101
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
 
 
 
102
 
Személyi juttatás
0
0
0
103
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
104
 
Dologi kiadás
64
66
66
105
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
106
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
107
 
Működési célú tartalék
0
0
0
108
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
109
 
Működési kiadás összesen
64
66
66
110
092120
Köznev.int.5-8.évf.tanulók nev.okt.műk.feladatai
 
 
 
111
 
Személyi juttatás
0
0
0
112
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
113
 
Dologi kiadás
1 910
1514
1514
114
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
115
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
116
 
Működési célú tartalék
0
0
0
117
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
118
 
Működési kiadás összesen
1 910
1 514
1 514
119
107060
Egyéb szoc.pénzbeni ellátások,támogatások
 
 
 
120
 
Személyi juttatás
0
0
0
121
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
122
 
Dologi kiadás
0
0
0
123
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
124
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
125
 
Működési célú tartalék
0
0
0
126
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
1 200
3095
1427
127
 
Működési kiadás összesen
1 200
3 095
1 427
128
103010
Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeni ellátása
 
 
 
129
 
Személyi juttatás
0
0
0
130
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
131
 
Dologi kiadás
0
0
0
132
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
133
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
134
 
Működési célú tartalék
0
0
0
135
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
600
15
15
136
 
Működési kiadás összesen
600
15
15
137
104051
Gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátások
 
 
 
138
 
Személyi juttatás
0
0
0
139
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
140
 
Dologi kiadás
0
0
0
141
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
40
40
142
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
143
 
Működési célú tartalék
0
0
0
144
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
240
0
0
145
 
Működési kiadás összesen
240
40
40
146
047410
Ár- és belvízvédelem
 
 
 
147
 
Személyi juttatás
0
0
0
148
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
149
 
Dologi kiadás
540
117
117
150
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
163
163
151
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
152
 
Működési célú tartalék
0
0
0
153
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
154
 
Működési kiadás összesen
540
280
280
155
072111
Háziorvosi alapellátás
 
 
 
156
 
Személyi juttatás
5 438
10767
10767
157
 
Munkaadókat terhelő járulék
1 471
2777
2777
158
 
Dologi kiadás
2 305
1488
1488
159
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
160
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
161
 
Működési célú tartalék
0
0
0
162
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
163
 
Működési kiadás összesen
9 214
15 032
15 032
164
072311
Fogorvosi alapellátás
 
 
 
165
 
Személyi juttatás
0
0
0
166
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
167
 
Dologi kiadás
2 495
2286
2286
168
 
Működési célú támogatásértékű kiadás
0
0
0
169
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
170
 
Működési célú tartalék
0
0
0
171
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
172
 
Működési kiadás összesen
2 495
2 286
2 286
173
074031
Család és nővédelmi egészségügyi gondozás
 
 
 
174
 
Személyi juttatás
0
0
0
175
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
176
 
Dologi kiadás
653
372
372
177
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
400
310
310
178
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
179
 
Működési célú tartalék
0
0
0
180
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
181
 
Működési kiadás összesen
1 053
682
682
182
102030
Idősek nappali ellátása
 
 
 
183
 
Személyi juttatás
0
0
0
184
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
185
 
Dologi kiadás
800
888
888
186
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
570
0
0
187
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
188
 
Működési célú tartalék
0
0
0
189
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
190
 
Működési kiadás összesen
1 370
888
888
191
084031
Civil szervezetek működési támogatása
 
 
 
192
 
Személyi juttatás
0
0
0
193
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
194
 
Dologi kiadás
0
0
0
195
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
196
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
290
219
219
197
 
Működési célú tartalék
0
0
0
198
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
199
 
Működési kiadás összesen
290
219
219
200
041233
Huzamosabb idejű közfoglalkoztatás
 
 
 
201
 
Személyi juttatás
0
5753
5753
202
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
826
826
203
 
Dologi kiadás
0
163
163
204
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
205
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
206
 
Működési célú tartalék
0
0
0
207
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
208
 
Működési kiadás összesen
0
6 742
6 742
209
082044
Könyvtári szolgáltatások
 
 
 
210
 
Személyi juttatás
0
0
0
211
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
212
 
Dologi kiadás
1 940
165
165
213
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
214
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
215
 
Működési célú tartalék
0
0
0
216
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
217
 
Működési kiadás összesen
1 940
165
165
218
082092
Közművelődés-hagyományos közösségi, kulturális értékek gondozása
 
 
 
219
 
Személyi juttatás
0
0
0
220
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
221
 
Dologi kiadás
3 633
4187
4187
222
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
223
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
224
 
Működési célú tartalék
0
0
0
225
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
226
 
Működési kiadás összesen
3 633
4 187
4 187
227
013320
Köztemető fenntartása és működtetése
 
 
 
228
 
Személyi juttatás
0
0
0
229
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
230
 
Dologi kiadás
78
198
198
231
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
232
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
233
 
Működési célú tartalék
0
0
0
234
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
235
 
Működési kiadás összesen
78
198
198
236
081030
Sportlétesítmények működtetése, fejlesztése
 
 
 
237
 
Személyi juttatás
0
0
0
238
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
239
 
Dologi kiadás
851
580
580
240
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
241
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
242
 
Működési célú tartalék
0
0
0
243
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
244
 
Működési kiadás összesen
851
580
580
245
106020
Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások
 
 
 
246
 
Személyi juttatás
0
0
0
247
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
248
 
Dologi kiadás
0
0
0
249
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
2314
1297
250
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
251
 
Működési célú tartalék
0
0
0
252
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
840
0
0
253
 
Működési kiadás összesen
840
2 314
1 297
254
018010
Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel
 
 
 
255
 
Személyi juttatás
0
0
0
256
 
Munkaadókat terhelő járulék
0
0
0
257
 
Dologi kiadás
0
0
0
258
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
0
0
0
259
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
0
0
0
260
 
Működési célú tartalék
0
0
0
261
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
0
0
0
262
 
Elvonások és befizetések
0
707
699
263
 
Működési kiadás összesen
0
707
699
264
 
 
 
 
 
265
 
Összesen
 
 
 
266
 
Személyi juttatás
13 319
41 270
41 268
267
 
Munkaadókat terhelő járulék
3 835
7 936
7 936
268
 
Dologi kiadás
40 483
63 851
41 031
269
 
Működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre
5 372
6 326
5 309
270
 
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
535
667
359
271
 
Elvonások és befizetések
0
707
699
272
 
Működési célú tartalék
0
3 938
0
273
 
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 880
3 110
1 442
274
 
Működési kiadás összesen
66 424
127 805
98 044
275
 
Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek
0
0
0

Hunya Község Önkormányzat 2015. fejlesztési kiadásainak részletezése
7. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
 
Megnevezés
2015.terv
2015. módosított
2015. teljesítés
1
Felújítások
 
 
 
2
Informatikai eszköz felújítása
0
24
0
3
Felújítások összesen
0
24
0
4
Beruházások
 
 
 
5
Települési szennyvízhálózat fejlesztés előkészítése ( tervdokumentáció)
0
8 890
3 500
6
KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 "Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program"
10 077
10 077
0
7
Kisértékű informatikai gépek, berendezések beszerzése
480
852
852
8
Ligetbe világítás kialakítása
3 191
3 191
2 149
9
Köztemető urnafal építése
447
447
446
10
Betonkeverő 1 db.
0
296
296
11
Husqvana Fűkasza
0
228
228
12
Benzines kerti aprító 1 db.
0
215
215
13
Kisértékű gép, berendezés, felszerelés vásárlása (közmunkaprogramhoz, könyvtár berendezés )
64
2 689
2 674
14
Beruházás összesen
14 259
26 885
10 360
15
Fejlesztési kiadások összesen
14 259
26 909
10 360
Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalásának felső határ meghatározása
8. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
2015. év
 
A
B
 
Saját bevétel megnevezése, azonosító adatai
Bevétel összege eFt.
1
Helyi adóból származó bevétel
32 041
2
Az önkormányzat vagyonból származó bevétel
2 722
3
Összes saját bevétel
34 763
4
Összes saját bevétel 50 %-a
17 382
5
Adósságot keletkeztető ügylet
 
 
Hunya Község Önkormányzatának létszáma 2015. évben
9. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok: fő
 
A
B
C
 
Feladat megnevezése
2015. évi engedélyezett
Átlagos statisztikai
 
 
létszámkeret
állomány létszám
1
Önkormányzati jogalkotás: polgármester
0,25
0,7
2
Háziorvosi alapellátás: orvos, ápoló
2
2
3
Szociális étkezetés: élelmezésvezető, szakács 
2
2
4
Zöldterület kezelés: takarító
0,5
0,5
5
Közmunkaprogram
25
25,8
6
Létszám összesen
29,75
31

Hunya Község Önkormányzat 2015. évi előirányzatának felhasználási ütemterve
10. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
 
Megnevezés/hónapok
01.
02.
03.
04.
05.
06.
07.
08.
09.
10.
11.
12.
Összesen
Módosított ei.
Teljesítés
1
Nyitó ( Maradvány felh.)
29 598
26 527
23 456
28 723
28 452
28 180
25 008
11 759
8 588
7 615
4 442
1 269
29 598
48696
48696
2
Bevételek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
3
1. Intézményi működési bevétel
1 287
1 287
1 287
1 287
1 287
1 287
1 287
1 287
1 286
1 286
1 286
1 286
15 440
16 486
16 486
4
2.Műk.célú tám., átvett peszk.
875
875
875
875
875
875
875
875
875
875
875
875
10 500
52 083
52 082
5
3.Közhatalmi bevételek
200
200
12 720
3 000
3000
100
100
100
2 300
100
100
2 000
23 920
32 042
32 041
6
4.Önkorm.műk.ktgvetési tám.
102
102
102
102
102
102
102
102
102
102
102
103
1 225
3 859
3 859
7
5. Felhalmozási bevétel
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 823
1 823
8
6. Felh.célú tám., átvett peszk.
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9
7. Bevételek (1.+…+6.)
2 464
2 464
14 984
5 264
5 264
2 364
2 364
2 364
4 563
2 363
2 363
4 264
51 085
106 293
106 291
10
8. Finanszírozási művelet
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
30 718
46 140
11
9. Bevétel mindösszesen (7.+8.)
32 062
28 991
38 440
33 987
33 716
30 544
27 372
14 123
13 151
9 978
6 805
5 533
80 683
185 707
201 127
12
Kiadások:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
13
10. Személyi juttatás
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 110
1 109
13 319
41270
41268
14
11. Munkaadót terhelő járulékok
319
319
319
319
320
320
320
320
320
320
320
319
3 835
7936
7936
15
12. Dologi kiadás
3 374
3 374
3 374
3 374
3 374
3 374
3 374
3 373
3 373
3 373
3 373
3 373
40 483
63851
41031
16
13. Műk.c.tám., pénzeszk.átadás
492
492
492
492
492
492
492
492
493
493
493
492
5 907
7700
6367
17
14. Ellátottak pénzbeli juttatásai
240
240
240
240
240
240
240
240
240
240
240
240
2 880
3110
1442
18
15. Működési kiadás (10.+…+14.)
5 535
5 535
5 535
5 535
5 536
5 536
5 536
5 535
5 536
5 536
5 536
5 533
66 424
123 867
98 044
19
16. Működési c. tartalék
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
3938
0
20
17. Műk.kiad.mössz.(15.+16.)
5 535
5 535
5 535
5 535
5 536
5 536
5 536
5 535
5 536
5 536
5 536
5 533
66 424
127 805
98 044
21
18. Felújítás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
24
0
22
19. Beruházás
0
0
4182
0
0
0
0
0
0
0
0
0
4 182
16808
10360
23
20. Egyéb felhalmozási kiadás
0
0
0
0
0
0
10 077
0
0
0
0
0
10 077
10077
0
24
19. Felh. kiadás mindössz.
0
0
4 182
0
0
0
10 077
0
0
0
0
0
14 259
26909
10360
25
20.Finanszírozási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
30993
61560
26
21.Kiadás mindösszesen (17.+19.)
5 535
5 535
9 717
5 535
5 536
5 536
15 613
5 535
5 536
5 536
5 536
5 533
80 683
185 707
169 964
27
22.Bevétel,kiadás egyenlege
26 527
23 456
28 723
28 452
28 180
25 008
11 759
8 588
7 615
4 442
1 269
0
0
0
31163
 
Kimutatás az önkormányzat vagyonáról a 2015. december 31-i állapot szerint
11. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok: forintban
A
B
C
D
E
F
 
Főkönyvi szám
Megnevezés
db.
Bruttó érték
Halmozott értékcsökkenés
Nettó érték
1
11112
Vagyon értékű jog korl.forgalomképes
2
944 000
944 000
0
2
111912
0-ra íródott vagyoni értékű jog korl.forgalomképes
2
12 888 543
12 888 543
0
3
112912
0-ra íródott szellemi termék korl.forgalomképes
3
88 845
88 845
0
4
112914
0-ra íródott kisértékű szellemi termék
1
36 614
36 614
0
Vagyoni értékű jogok, szellemi termékek
 
 
8
13 958 002
13 958 002
0
 
Főkönyvi szám
Megnevezés
db.
Bruttó érték
Halmozott értékcsökkenés
Nettó érték
1
1211111
Földterület forgalomképtelen
76
14 586 870
0
14 586 870
2
121112
Földterület korl.forgalomképes
3
311 500
0
311 500
3
121113
Földterület üzleti
16
4 361 400
0
4 361 400
4
1211213
Lakótelek üzleti
1
11 000
0
11 000
5
1211222
Egyéb telkek korl.forgalomképes
7
1 113 350
0
1 113 350
6
1211223
Egyéb telek üzleti
42
3 045 050
0
3 045 050
7
12113311
Egyéb épület forgalomképtelen
6
2 546 053
488 272
2 057 781
8
1211332
Egyéb épület korl.forgalomképes
19
51 916 888
17 994 056
33 922 832
9
1211333
Egyéb épület üzleti
3
405 000
389 711
15 290
10
1211422
Erdő korl.forgalomképes
1
21 000
0
21 000
11
1211423
Erdő üzleti
2
97 000
0
97 000
12
12114911
Egyéb építmény forgalomképtelen
186
475 646 097
195 333 205
280 312 892
13
1211492
Egyéb építmény korl.forgalomképes
24
19 524 843
5 265 984
14 258 859
14
1211493
Egyéb építmény üzleti
5
1 904 080
217 900
1 686 180
15
1211492
Egyéb építmény korl.forgalomképes
1
3 500 000
6 616
3 493 384
Ingatlanok összesen
 
 
392
578 990 131
219 695 744
359 294 388
 
Főkönyvi szám
Megnevezés
db.
Bruttó érték
Halmozott értékcsökkenés
Nettó érték
1.
1218111
Üzemeltetésre átadott földterület forg.képtelen
1
66 000
0
66 000
2.
12182211
Üzemeltetésre átadott egyéb telek forg.képtelen
1
155 000
0
155 000
3.
12183311
Üzemeltetésre átadott egyéb épület forg.képtelen
1
9 068 500
1 627 736
7 440 764
4.
12184911
Üzemeltetésre átadott egyéb építmény forg.képtelen
6
74 223 347
10 832 074
63 391 273
5.
1319823
Üzemeltetésre átadott egyéb gép, berendezés
5
1 158 063
1 158 063
0
6.
1319863
Üzemeltetésre átadott járművek
3
477 740
477 740
0
Üzemeltetésre átadott ingatlan, eszköz összesen
 
 
17
85 148 650
14 095 613
71 053 037
 
Főkönyvi szám
Megnevezés
db.
Bruttó érték
Halmozott értékcsökkenés
Nettó érték
1.
131112
Informatikai gép, berendezés korl.forgalomképes
5
723 032
641 151
81 881
2.
1319113
0-ra íródott informatikai gép üzleti
10
1 695 259
1 695 259
0
3.
131114
0-ra íródott kisértékű informatikai gép, berendezés
8
540 880
540 880
0
4.
131123
Egyéb gép, berendezés üzleti
17
5 015 769
3 384 298
1 631 471
5.
1319123
0-ra íródott egyéb gép, berendezés üzleti
39
6 038 624
6 038 624
0
6.
131124
Egyéb gép, berendezés kisértékű
77
3 053 500
3 053 500
0
7.
131163
Járművek üzleti
3
5 673 000
4 880 187
792 813
8.
 
 
 
 
 
0
9.
 
 
 
 
 
0
10.
 
 
 
 
 
0
11.
 
 
 
 
 
0
Gép, berendezés, járművek összesen
 
 
159
22 740 064
20 233 899
2 506 165
 
Főkönyvi szám
Megnevezés
db.
Bruttó érték
Halmozott értékcsökkenés
Nettó érték
1.
163
Tartós részesedés pénzügyi vállalkozásban
3
5 318 000
0
5 318 000
2.
164
Tartós részesedés társulásban
1
7 658
0
7 658
Részesedések
 
 
4
5 325 658
0
5 325 658
Tárgyi eszközök összesen:
 
706 162 505
267 983 258
438 179 248
Hunya Község Önkormányzatának 2015. évi működési feladatfinanszírozása
12. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
E
F
G
H
 
megnevezés
Állami támogatás
Pénzmaradvány
Saját bevétel
Átvett pe.
Bevételek össz.
2015.műk.kiad
Műk.hiány"-", többl."+"
1
Helyi önkormányzatok működésének ált.támogatása
65
 
 
 
65
48
17
Település-üzemelt.kapcs.feladatok
2
Zöldterület-gazdálkodás
0
0
0
 
0
1 193
-1 193
3
Közvilágítás
0
0
0
 
0
3 496
-3 496
4
Köztemető
0
0
0
 
0
198
-198
5
Közutak
0
0
0
 
0
3 284
-3 284
6
Településüzemeltetés összesen
0
0
0
0
0
8 171
-8 171
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok
7
Egyéb önkormányzati feladatok
0
0
0
 
0
0
0
8
Polgármester bér
0
0
0
 
0
3 284
-3 284
9
Települési hulladékkezelés
0
0
0
425
425
2 101
-1 676
10
Községgazdálkodás
0
0
3 804
819
4 623
12 009
-7 386
11
Önkormányzati vagyon működtetése
0
0
2 300
 
2 300
293
2 007
12
Óvoda
0
0
0
 
0
66
-66
13
Iskola
0
0
0
 
0
1 514
-1 514
14
Téli közfoglalkoztatás
0
0
0
0
0
361
-361
15
Közmunkapályázat 2015.
0
 
130
27 263
27 393
23 500
3 893
16
Huzamosabb idejű közfogl.
0
 
0
4 303
4 303
6 742
-2 439
17
Víztermelés-, kezelés
960
0
0
 
960
1 861
-901
18
Ár-, és belvízvédelem
0
0
0
 
0
280
-280
19
Lakott területtel kapcs.felad.
0
0
0
 
0
0
0
20
Fogorvosi alapellátás
0
 
 
2057
2057
2 286
-229
21
Háziorvosi alapellátás
180
 
259
17090
17529
15 032
2497
22
Idősek nappali ellátása
0
 
837
 
837
888
-51
23
Sportlétesítmények működtetése
0
 
 
 
0
580
-580
24
Család-, és nővédelem
0
 
 
 
0
682
-682
25
Család és gyermekjóléti kp.
0
 
 
 
0
0
0
26
Család és gyermekjólési szolg.
0
 
 
 
0
0
0
27
Étkeztetés
260
 
9 156
 
9 416
10 889
-1473
28
Egyéb önkormányzati köt.feladatok összesen:
1 400
0
16 486
51 957
69 843
82 368
-12 525
29
Beszámítás
 
 
 
 
 
 
 
Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatok tám.
30
Önkormányzati hatáskörű segélyezés
1039
0
0
125
1164
1 482
-318
31
Lakásfenntartással, lakhatással kapcs.ell.
0
0
0
0
0
1 297
-1297
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
32
Könyvtári és közművelődési feladatok
200
 
 
0
200
165
35
33
Közművelődés-hagyományörzés közösségi értékek gondozása
1000
 
 
0
1000
4 187
-3187
Gyermekétkeztetés támogatása
34
Rászoruló gyermekek szünedei étkeztetése
155
 
 
 
155
155
0
35
Kötelező feladatok összesen
3 859
0
16 486
52 082
72 427
97 873
-25 446
Önként vállalt feladatok
 
Civil szervezetek támogatása
0
0
0
0
0
219
-219
36
Önként vállalt feladatok összesen
0
0
0
0
0
219
-219
37
Működési hiány finanszírozására szolgáló maradvány
 
48 696
 
 
48 696
 
48 696
38
Közhatalmi bevételek
0
0
32 041
0
32 041
 
32 041
39
Önkormányzati maradvány és közhatalmi bevételek, melyek a kötelező és önként vállalt feladatok kiegészítésére szolgál
0
48 696
32 041
0
80 737
 
80 737
40
Működési bevétel és kiadás összesen
3 859
48 696
48 527
52 082
153 164
98 092
55 072
 
 
 
 
Hunya Község Önkormányzat 2015. évi közvetett támogatások kimutatása
13. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
E
 
Adónem
Alapadó
Biztosított kedvezmény összege (közvetett támogatás )
Kivetett adó
Ténylegesen beszedett adó
1
Magánszemélyek kommunális adója
5 878
708
5 170
5 111
2
Iparűzési adó
26 891
53
26 838
23 188
3
Összesen
32769
761
32008
28299
 
Magánszemélyek kommunális adójánál adókedvezményben részesülnek adótárgyanként:
a.) 6.500 Ft/év mértékben a belterületi, építési tilalom alatt nem álló beépítetlen telkek tulajdonosai,
b.) 3.000 Ft/év mértékben azok, akik a tárgyév január 1. napján a 65. életévüket betöltötték, a lakcím nyilvántartás alapján az adó tárgyát képező ingatlanba egyedül vannak bejelentkezve,
c.) 4.000 Ft/év mértékben azok a tulajdonosok, akiknek az adó tárgyát képező ingatlana a település külterületén található.
Az ezen címeken nyújtott, közvetett támogatásnak minősülő kedvezmények összesen 707.896 Ft-tal csökkentették az önkormányzat éves adóbevételét az alábbi részletezés szerint:
- építési tilalom alatt nem álló beépítetlen telkek tulajdonosai: 381.896 Ft.
- 65. életévüket betöltött, egyedül élő személyek: 174.000 Ft.
- külterületen lévő ingatlanok után: 152.000 Ft.
Iparűzési adóban mentes az adó megfizetése alól az a vállalkozó, akinek a vállalkozási szintű adóalapja az 500.000 Ft-ot nem haladja meg. Az ilyen címen nyújtott mentesség összege 2015-ben 52.547 Ft volt.

            Maradvány kimutatás 2015.
14. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
A
B
C
D
E
F
 
Megnevezés
 
 
Összes maradvány
Jóváhagyott maradványból
 
 
Összes kiadás
Összes bevétel
 
kötelezettséggel terhelt maradvány
szabad maradvány
1
Hunya Község Önkormányzata
169 964
201 128
31 164
12 511
18 653
 
Hunya Község Önkormányzata működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak 2015 - 2018. évi alakulása
15. melléklet a ...../2016.(...)önkormányzati rendelethez
adatok ezer forintban
 
A
B
C
D
E
 
megnevezés
2015. tény
2016. terv
2017. terv
2018. terv
1
Intézményi működési bevétel
16 486
16 220
16 707
17 208
2
Működési célú támogatás, kölcsön államházt-on belülről
51 263
30 704
31 625
32 574
3
Működési célú átvett pénzeszköz .
819
0
0
0
4
Közhatalmi bevételek
32 041
29 000
29 870
30 766
5
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása
3 859
1 019
1 050
1 081
6
Működési bevétel összesen
104 468
76 943
79 251
81 629
7
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.
 
0
0
0
8
Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről
1 823
0
0
0
9
Felhalm.c.átvett pénzeszköz
 
0
0
0
10
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
 
0
0
0
11
Felhalmozási bevételek összesen
1 823
0
0
0
12
Finanszírozási bevétel-működési célú
94 836
17 269
18 285
18 834
13
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
 
10 000
10 000
10 000
14
Tárgyévi bevételek összesen
201 127
104 212
107 536
110 463
15
Személyi juttatás
41 268
30 136
31 538
32 485
16
Munkaadókat terhelő járulék
7 936
8 083
8 325
8 575
17
Dologi kiadás
41 031
47 257
48 675
50 135
18
Működési célú támogatásértékű kiadás
6 008
5 956
6 135
6 319
19
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
359
540
556
573
20
Működési célú tartalék
0
0
0
0
21
Ellátottak pénzbeli juttatása
1 442
2 240
2 307
2 376
22
Működési kiadás összesen
98 044
94 212
97 536
100 463
23
Felújítás
0
 
 
 
24
Beruházás
10 360
10 000
10 000
10 000
25
Egyéb felhalmozási kiadás
0
 
 
 
26
Felhalmozási kiadás összesen
10 360
10 000
10 000
10 000
27
Finanszírozási kiadások
61 560
0
0
0
28
Tárgyévi kiadás összesen
169 964
104 212
107 536
110 463
« Vissza
Vissza a főmenübe