130/2013. (XII. 18.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás - Társulási Megállapodás Módosítása
Hunya Község Önkormányzat
130/2013. (XII.18.) Hunya Kt. határozat
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának október 15-ei valamint november 20-ai módosításait egységes szerkezetbe foglalva az alábbiak szerint:
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás
Társulási Megállapodása
2013. november 20.
- egységes szerkezet -
A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvény melléklete szerinti szarvasi kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei az önkormányzati közösségi szolgáltatások térségi szinten történő kiegyenlített, magas színvonalú és minőségű ellátása érdekében társulási megállapodást kötnek önálló jogi személyiséggel rendelkező többcélú kistérségi társulás létrehozására.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 157. § alapján a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásról szóló 2004. évi CVII. Törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény vonatkozó rendelkezései 2013. január 1. napjától vesztik hatályukat, a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény módosul, és a Társulás működésére 2013. január 1. napjától az Mötv., különösen annak IV. fejezetének rendelkezéseit szükséges alkalmazni azzal, hogy az Mötv. 2013. június 30-ig átmeneti időszakot biztosít a Társulás és működési dokumentumainak módosítására.[1]
A megállapodásban résztvevő felek:
1. Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
5561 Békésszentandrás, Hősök tere 1.
Képviseli: Sinka Imre polgármester
Olasz Imréné dr. jegyző[2]
2. Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41.
Képviseli: Molnár József polgármester[3]
Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző
3. Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
Képviseli: Várfi András polgármester
Dr. Csorba Csaba jegyző
4. Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
5555 Hunya, Rákóczi út 19.
Képviseli: Petényi Szilárd Szilveszterné polgármester[4]
Dr. Csorba Csaba jegyző
5. Kardos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
5552 Kardos, Gyomai u. 24.
Képviseli: Brlás János polgármester
Zsindely Ferencné jegyző
6. Kondoros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
5553 Kondoros, Hősök tere 4/5.
Képviseli: Dankó Béla polgármester
Zsindely Ferencné jegyző
7. Örménykút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
5556 Örménykút, Dózsa Gy. u. 26.
Képviseli: Szakács Jánosné polgármester
Kasikné Csik Zsuzsanna jegyző
8. Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
5540 Szarvas, Szabadság u. 25-27.
Képviseli: Babák Mihály polgármester
Dr. Melis János jegyző
Előzmények:
A szarvasi kistérség települési önkormányzati képviselő-testületei – a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (1) bekezdés h) pontja, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 41. § (1) bekezdése (Ötv.), a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-a (Ttv.), a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 10. § (Tft.), a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló 244/2003. (XII.18.) Korm. rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény alapján 2004-ben megállapodást kötöttek a Szarvasi Kistérség Többcélú Társulásának létrehozására.
A Társulást 2006. január 1. napjával Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásának nevezték el.
2007-ben Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezte kiválását a békési kistérségből és csatlakozását a szarvasi kistérséghez.
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása a 10/2007.(II.21.) és 28/2007.(III.28.) sz. határozatával a két település számára a befogadó nyilatkozatot kiadta.
A kistérség bővülése és a többcélú társulások működésére vonatkozó jogszabályi változások miatt a társult települések új társulási megállapodást kötnek, melyben rögzítik, hogy a 2004-ben létrejött többcélú társulás tagsági jogviszonyából folyó jogok és kötelezettségek maradéktalanul továbbszállnak a jelen megállapodással létrejövő kibővült társulás tagságára.
A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa 190/2012. (XI.29.) számú határozatával döntött, hogy a Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulását 2013. július 1. napjától „Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás” változatlan névhasználattal átalakítja az Mötv. IV. fejezetének rendelkezéseinek figyelembe vételével, így az Mötv. 87. § alapján, a társulási megállapodásban foglalt önkormányzati feladat- és hatáskörök, valamint a tagönkormányzatok polgármesteri és a jegyzői államigazgatási feladat- és hatásköreinek hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulásként a jelenlegi társulást jogfolytonosan működtetik és fenntartják határozatlan időre, mely Társulás a 2013. június 30. napjáig működő Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás teljes jogutódja.[5]
I.
Általános rendelkezések
1. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulását alkotó települési önkormányzatok neve, székhelye és lakosságszáma[6]:
Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testülete
5540 Szarvas, Szabadság u. 25-27.
Szarvas: 17 063 fő
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
5561 Békésszentandrás, Hősök tere 1.
Békésszentandrás: 3 814 fő
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41.
Csabacsűd: 1 917 fő
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
Gyomaendrőd: 14 331 fő
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
5555 Hunya, Rákóczi út 19.
Hunya: 678 fő
Kardos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
5552 Kardos, Gyomai u. 24.
Kardos: 688 fő
Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete
5553 Kondoros, Hősök tere 4/5.
Kondoros: 5 360 fő
Örménykút Község Önkormányzat Képviselő-testülete
5556 Örménykút, Dózsa Gy. u. 26.
Örménykút: 425 fő[7]
2. A társult települések önkormányzatainak képviselő-testületei a Többcélú Társulást határozatlan időre hozzák létre.
A Társulás létrehozásáról és a Társulási megállapodás elfogadásáról a képviselő-testületek minősített többséggel hozott határozattal döntenek.
3. A Többcélú Társulás neve: Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása (továbbiakban: Többcélú Társulás).
4. A Többcélú Társulás működési területe: az 1./ pontban szereplő – a 2007. évi CVII. törvény mellékletében nevesített szarvasi kistérséghez tartozó – települési önkormányzatok közigazgatási területe.
A Többcélú Társulás lakosságszáma: 44 276 fő[8]
5. A Többcélú Társulás székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth u. 19.[9]
6. A Többcélú Társulás jogállása: jogi személy[10]
Alapításáról a Társulást alkotó önkormányzatok képviselő-testületei külön okiratban rendelkeznek, alapító okiratot (társulási megállapodást) adnak ki.[11]
7. A Többcélú Társuláson belül három mikrotérség működik.[12]
7.1.Tagjai: Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Hunya Község Önkormányzata
Csárdaszállás Község Önkormányzata (a békési kistérségből)
A mikrotérség székhelye: Gyomaendrőd Város Önkormányzata
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
7.2.Tagjai: Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kardos Község Önkormányzata
A mikrotérség székhelye: Kondoros Nagyközség Önkormányzata
5553 Kondoros, Hősök tere 4/5.
7.3.Tagjai: Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
Örménykút Község Önkormányzata
Nevelési- oktatási Intézményfenntartó Társulás
A mikrotérség székhelye: Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
5551 Csabacsűd, Szabadság u. 41. [13]
A mikrotérség működéséről, az ellátandó feladatokról a mikrotérség tagjai külön megállapodásokban rendelkeznek.
8. „A Többcélú Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács (a továbbiakban: Tanács), amelyet a társult települések polgármesterei alkotnak.
9. A Többcélú Társulás képviseletét a Társulás elnöke látja el. Akadályoztatása esetén a Társulást az elnök által kijelölt alelnök[16] képviseli.[17]
11. A Társulási Tanács a Többcélú Társulás tevékenységeinek és gazdálkodásának ellenőrzése céljából két bizottságot,Pénzügyi, Költségvetési és Közbeszerzési Bizottságot és Szociális[20] Bizottságot hoz létre, mindkét bizottság háromtagú, két belső és egy külső tagból áll.[21]
12. [22]A Társulási Tanács döntéseinek előkészítését és feladatai végrehajtásának megszervezését a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el.[23]
14.[24] A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa az éves költségvetését határozattal állapítja meg.
A Társulás és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek elemi költségvetését a Társulási Tanács elnöke hagyja jóvá.
A Társulás költségvetésében a bevételek és kiadások között kell megtervezni és elszámolni:
- a normatív hozzájárulásokat, támogatásokat, egyéb központi támogatásokat,
- az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait,
- a Társulást alkotó települési önkormányzatok hozzájárulását a Társulás és az irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szervek működéséhez, fejlesztéséhez,
- egyéb, a Társulás működésével kapcsolatos bevételeket és kiadásokat,
- a Társulás irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére kiutalt intézményfinanszírozást.
15.[25] A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás gazdálkodási besorolása:
Önálló jogi személy, önállóan működő és gazdálkodó szerv.
Törzskönyvi azonosító: 583088
Adószáma: 15583082-2-04
KSH statisztikai számjel: 15583082-8411-366-04
Pénzforgalmi számlaszám: Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás
10402142-21413499-00000000
16.[26] Szakágazati besorolása és megnevezése:
841105 Helyi önkormányzatok, valamint kistérségi társulások igazgatási tevékenysége
17[27]. A Társulás alaptevékenysége körében ellátandó közfeladata (szakfeladat száma, megnevezése):
841126 1 Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége
Az alapfeladathoz kapcsolódó feladatok:
- szervezeti keretet biztosít a települési önkormányzatok kapcsolat- és együttműködési rendszerének,
- az önkormányzati feladat- és közszolgáltatási rendszer közös, illetve térségi rendszerének kialakítása, szervezése, működtetése, fejlesztése,
- egyes ágazati feladatok közös szervezése, ellátása (ágazati feladatellátás),
- a kistérség intézményrendszerének integrálása, feladatellátásának összehangolása,
- a feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinációja, fejlesztése,
- közigazgatási feladat és hatáskörök ellátása,
- térségfejlesztés (területfejlesztés és településfejlesztés összehangolása, programozási és tervezési tevékenység.
18.[28] A Társulás alapfeladatán felül végezhető vállalkozási tevékenysége:
A Társulás tulajdonában levő szélessávú internet hálózat bérbeadás útján történő üzemeltetése, hasznosítása.
A tevékenység bevételei és kiadásai elszámolásához használható szakfeladat:
680002 3 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése.
19.[29] A Társulási Tanács a Többcélú Társulás közbeszerzési feladatainak előkészítésére, lebonyolítására és végrehajtására a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően állandó, kilenc tagú közbeszerzési bíráló bizottságot hoz létre, mely bizottság tagjait a tagtelepülési önkormányzatok javasolják.
II.
A Többcélú Társulás célja és feladatai
1. A Többcélú Társulás célja, hogy
- szervezeti keretet biztosítson a települési önkormányzatok kapcsolat-és együttműködési rendszerének,
- az önkormányzati feladatok és közszolgáltatások kistérségi rendszerének kialakítása, szervezése, működtetése és fejlesztése,
- a kistérség intézményrendszerének integrálása, az ágazati feladatellátás összehangolása, intézményfenntartás,
- területfejlesztés, vidékfejlesztés és településfejlesztés összehangolása.
2. A Többcélú Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelően, a jelen megállapodásban rögzített eljárásban és módon szervezik meg és összehangolják alábbi feladataikat:
- [30]
- szociális ellátás,
- egészségügyi ellátás,
- család, gyermek-és ifjúságvédelem,
- közművelődési, közgyűjteményi tevékenység,
- helyi közlekedés, helyi közútfenntartás,
- ingatlan-és vagyongazdálkodás,
- ivóvízellátás, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás,
- bel-és csapadékvíz elvezetés,
- kommunális szolgáltatások és energiaellátás,
- környezet-és természetvédelem,
- hulladékkezelés,
- szennyvíztisztítás és elvezetés,
- esélyegyenlőségi program megvalósítása,
- foglalkoztatás,
- gazdaság-és turizmusfejlesztés, idegenforgalom,
- sportfeladatok,
- állat-és növényegészségügy,
- katasztrófavédelmi feladatok,
- közrend és közbiztonsággal kapcsolatos feladatok,
- közbeszerzésekkel összefüggő feladatok,
- térségi informatikai, tájékoztatási feladatok,
- térségi adatbázisok és információs rendszerek működtetése,
- műemlékvédelmi, helyi építészeti védelmi feladatok,
- pályázatfigyelési, pályázati tevékenység,
- térségi konferenciák, rendezvények szervezése,
- térségi kiadványok, szakmai módszertani anyagok készítése, kiadása,
- határon túli kapcsolatok létesítése, ápolása,
- civil szervezetekkel való kapcsolattartás,
- belső ellenőrzés,
- településfejlesztés, területfejlesztés, vidékfejlesztés.
3. A Társulás a 2./ pontban felsorolt feladatok közös ellátásáról fokozatosan, a személyi és tárgyi feltételek megteremtésének lehetőségeit keresve gondoskodik, a teljességre törekszik és e célnak rendeli alá a birtokában lévő erőforrásokat.
4. A Társulás a 2./ pontban rögzített feladatok kistérségi szintű megszervezése során
- szakmai előkészítő,
- javaslattevő,
- programmenedzselő,
- koordináló,
- döntés előkészítő és végrehajtó
tevékenységet folytat.
5. A Többcélú Társulás a kistérségi szinten megszervezett feladatait többféle módon láthatja el:
- a többcélú társulási megállapodás keretében,
- külön társulási megállapodás keretében,
- a Társulás által fenntartott intézmény útján,
- intézményi vagy intézményfenntartó társulás útján,
- a Társulásban résztvevő önkormányzatok bármelyike által fenntartott önkormányzati intézmény útján, az adott önkormányzat képviselő-testületével kötött külön megállapodás keretében,
- a városi vagy községi polgármesteri hivatalok útján, külön megállapodás keretében,
- feladat-ellátási szerződés keretében,
- közszolgáltatási szerződés keretében,
- vállalkozási szerződés keretében,
- egyéb (jogszabály által nem tiltott) módon.
6. A Társulás vagy annak bármely tagja a kistérség közigazgatási határán átnyúló közös feladatellátásra is megállapodást köthet.
7. A Társulás kötelezően ellátja mindazon feladatokat, amelyeket törvény vagy egyéb jogszabály hatáskörébe utal.
III.
A Többcélú Társulás részletes feladatai
1. A Többcélú Társulás feladatainak megszervezését a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el.[31]
Működési területe: a Többcélú Társulást alkotó települések közigazgatási területe
Feladatai:
- a Többcélú Társulás működésének megszervezése, a Társulás és Intézményei egyes pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátása;
- társulási döntések előkészítése, végrehajtása
- Társulás pályázati tevékenységének összehangolása, koordinációja,
- A tagtelepülési feladatok egyes tevékenységeinek összehangolása, koordinatív szerep, egyéb, jelen megállapodásban szabályozott feladatok ellátása.[32]
2. A Többcélú Társulás területfejlesztési feladatai:
- a Társulási Tanács a területfejlesztési feladatok tekintetében a Kistérségi Fejlesztési Tanács feladat-és hatáskörében jár el,
- vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait,
- kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, illetve ennek figyelembevételével készített területfejlesztési programját, ellenőrzi azok megvalósítását,
- a kistérségi területfejlesztési program figyelembevételével előzetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területéről benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha ez a jogkör a pályázati felhívásban szerepel,
- megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, a megyei, regionális és egyéb hatáskörű területfejlesztési feladatokat ellátó szervezetekkel[33]a saját kistérségi fejlesztési programjai finanszírozására és megvalósítására,
- pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében; elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását,
- közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében,
- koordinálja a kistérségben működő társulások és más – a területfejlesztésben érdekelt – szervezetek együttműködését, együttműködik az állami és civil szervezetekkel,
- a kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit,
- folyamatosan kapcsolatot tart a megyei, regionális és egyéb hatáskörű területfejlesztési feladatokat ellátó szervezetekkel[34], a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében,
- véleményt nyilvánít a megyei, illetve regionális fejlesztési koncepciókról, programokról, különösen azoknak a kistérség területét érintő intézkedéseit illetően,
- forrásokat gyűjthet a tanács működtetéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához,
- képviseli a kistérséget területfejlesztési ügyekben,
- pályázatot nyújthat be a kistérség fejlesztéséhez kapcsolódó források igényléséhez,
- megállapítja költségvetését, gondoskodik annak végrehajtásáról, valamint figyelemmel kíséri és elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását,
- felkérésre[35] véleményt nyilvánít a kistérségi megbízott kiválasztásával kapcsolatban,
- szakmai munkaszervezetet működtethet.
- A Kistérségi Fejlesztési Tanács működésének szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza.[36]
A Kistérségi Fejlesztési Tanács munkájában tanácskozási joggal részt vesz a 258/2004. (IX.16) Korm. rendelet szerint létrehozott Kistérségi Civil Egyeztető Fórum delegált képviselője, továbbá a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 10/D. §-ban felsorolt szervezetek képviselője.
4. A Társulás szociális és gyermekjóléti feladatait az alábbi szervezeti formákban látja el:
4.1. Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézménye
Székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth u. 19.
Feladatai:[40] - ápoló gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás
- átmeneti elhelyezést biztosító ellátás
- házi segítségnyújtás (jelzőrendszeres házi segítségnyújtás)
- tanyagondnoki szolgálat
- szociális étkeztetés
- nappali szociális ellátás
- egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás (támogató szolgáltatás)
- önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
- családsegítés
- gyermekjóléti szolgáltatás,
- védőnői szolgáltatás,
- iskola-egészségügyi gondozás
- Szarvasi 1.sz. gyermek háziorvosi alapellátás
(működési területe: Szarvas település közigazgatási területe).
- hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét
javító programok[41].
Működési területe: Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas települések közigazgatási területe.
4.2. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás
Székhelye: 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1.
A feladatot ellátó intézmény neve:
Térségi Humánsegítő Szolgálat
Térségi Szociális Gondozási Központ
Székhelye: 5502 Gyomaendrőd, Fő u. 2.
Feladatai: - házi segítségnyújtás
- közösségi ellátás
- támogató szolgáltatás
- idősek nappali ellátása
- idősek otthona és átmeneti elhelyezés feladatai
- gyermekjóléti szolgálat
- családsegítés
- pedagógiai szakszolgálati feladatok közül logopédiai, nevelési tanácsadás és gyógytestnevelés.
Működési területe: Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya települések közigazgatási területe.[42]
4.3. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 120.§-a alapján kötött ellátási szerződéssel, együttműködési megállapodással vagy egyéb módon:[43]
4.3.1. „Rózsakert – Gondozás és Egészséges Életmódért” Alapítvány
Székhelye: 5553 Kondoros, Aradi u. 33.
Az Alapítvány által ellátott feladatok:
- 10. házi segítségnyújtás Kondoros közigazgatási területén
- 10. közösségi ellátás Kondoros, Csabacsűd, Kardos közigazgatási területén
- 10. idősek nappali ellátása Kondoros közigazgatási területén
- 10. fogyatékos személyek nappali ellátása Kondoros közigazgatási területén
- 10. idősek otthona Kondoros közigazgatási területén.[44]
4.3.2. Közösségi Misszió
Székhelye: 5553 Kondoros, Deák F. u. 1.
A Közösségi Misszió által ellátott feladatok:
- házi segítségnyújtás
- közösségi ellátás
- támogató szolgáltatás
- fogyatékos személyek nappali ellátása
- szociális étkeztetés
4.3.3. Magyarországi Evangélikus Egyház
Székhelye: 5540 Szarvas, Vajda P. u. 7.
Az Egyház által ellátott feladatok:
- házi segítségnyújtás
- szociális étkeztetés
- szenvedélybeteg gondozás
- idősek nappali ellátása
- szenvedélybeteg ellátás
- támogató szolgálat
- támogató szolgálat
- tartós bentlakás
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
- fogyatékos személyek ellátása
- demens személyek nappali ellátása
- utcai szociális munka
- tanyagondnoki szolgálat
Működési területe: Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Hunya, Örménykút, Gyomaendrőd, Szarvas települések közigazgatási területe.[47]
4.4 A Társulás keretén belül a szociális ágazat feladatainak összehangolt ellátása érdekében Szociális Kerekasztal működik. Tagjait a települési önkormányzatok javaslata alapján a Társulási Tanács választja meg.
5. Az egészségügyi alapellátás körébe tartozó háziorvosi felnőtt és gyermekorvosi sürgősségi ügyelet, valamint a szarvasi 1. sz. gyermek háziorvosi ellátását megbízási szerződés keretében szervezi meg a Társulás.[48]
5.1 A SANI-MED TRANS Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (Cg.:04-09-006211, Képviseli: Dr. Piriczky Béla) 2005. március 17-én kötött megbízási szerződés alapján kerületi ellátási kötelezettséggel látja el az ügyeleti szolgálatot Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút, Szarvas települések közigazgatási területén.
5.2. Gyomaendrőd Város és Hunya Község területén a Békési Kistérség Többcélú Társulásával kötött megállapodás van hatályban.
5.3. Szarvas 1. számú gyermek háziorvosi alapellátás Szarvas közigazgatási területén a Szociális és Gyermekjóléti Intézmény által megbízási szerződés keretében látja el[49].
6. A Társulás a belső ellenőrzési feladatokat a Szarvasi Polgármesteri Hivatal által foglalkoztatott belső ellenőrök útján látja el külön Belső Ellenőrzési Társulási Megállapodás alapján.[50]
7. A Társulás a települési önkormányzatok útügyi, útellenőri feladatait (a hatósági feladatok kivételével) a Szarvasi Polgármesteri Hivatal[51] közreműködésével látja el, a feladatellátásban érintett tagtelepülési önkormányzatok közigazgatási területén[52]
8. [53]
9. A Társulás ingatlan-és vagyongazdálkodási feladatai a Társulás tulajdonában álló vagyontárgyakra, valamint az önkormányzatok részéről a Társulás használatába (üzemeltetésébe) adott vagyontárgyakra terjednek ki. A feladatot a Szarvasi Polgármesteri Hivatal[54] és a Társulás által fenntartott intézmények útján látja el.
10. [55]
11. A Társulás keretén belül a közművelődési, kulturális, közgyűjteményi feladatok összehangolására, az épített környezet, építészeti értékek védelme és a műemlékvédelem érdekében Közkincs Kerekasztalt működtethet[56]
12. [57]
13. A Társulás kiemelt feladatának tekinti a határon átnyúló nemzetközi kapcsolatok létesítését és az Európai Unió szervezeteivel való együttműködést. Együttműködési megállapodás alapján társ-kistérségi kapcsolatot tart fenn Kishegyes Község kistérségével (Szerbia, Vajdaság).
14. A Társulás működését figyelemmel kísérő civil kontroll biztosítása érdekében szoros kapcsolatot tart a kistérség civil szervezeteivel. Kiemelten támogatja a Körös-szögi Civil Fórum Egyesület munkáját,amely ellátja a kistérségi Civil Egyeztető feladatait külön megállapodás alapján.[58]
15. [59].
A társult önkormányzatok képviselő-testületei által a Társulásra átruházott hatásköröket a Társulási Megállapodás 1.sz. melléklete tartalmazza.
Az átruházott hatásköröket a Társulási Tanács tovább nem ruházhatja.
IV.
A Társulás tagsági viszonyai
1. A kistérséghez tartozó települési önkormányzatok képviselő-testületei – kizárólagos jogkörükben minősített többséggel hozott – határozatba foglalt nyilatkozatban mondják ki a Többcélú Társulásban való részvételüket, csatlakozásukat.
2. A Többcélú Társulás akkor tekintendő megalakultnak, ha a kistérséget alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulási Megállapodást jóváhagyják.
A Társulásban résztvevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott határozata szükséges:
· a megállapodás jóváhagyásához
· a megállapodás módosításához
· a megállapodás megszűntetéséhez
· a társulási megállapodás felmondásához (kilépéshez)
· a társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájárulásához.[60]
3. A Tanács elnöke a jóváhagyást követő 15 napon belül megküldi a Társulási Megállapodást a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szervnek.[61]
4. A Társulási Megállapodást a Társulás tagjai szükség szerint módosítják, a helyi önkormányzati általános választásokat követő hat hónapon belül felülvizsgálják.
5. A Társulás tagja a Társulási Megállapodást a naptári év utolsó napjával – december hó
31-i hatállyal – mondhatja fel.
31-i hatállyal – mondhatja fel.
A felmondásról (kiválásról) szóló – minősített többséggel meghozott – határozati döntést legalább 6 hónappal korábban köteles meghozni és a Társulás tagjaival, valamint a Társulási Tanáccsal közölni.
A társuláshoz csatlakozni naptári év első napjával lehet. A társuláshoz való csatlakozásról legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni. A társulásban részt vevő Képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a többcélú kistérségi társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájáruláshoz.[62], [63]
6. A Társulási Tanács jelen megállapodás VI. 1.13 pontjában meghatározott szavazataránnyal hozott határozatával a naptári év utolsó napjával kizárhatja azt a települési önkormányzatot, amely a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek ismételt felhívásra a megadott határidőben nem tesz eleget.
7. A Társulás tagjai a Társulási Megállapodás módosításáról, megszűntetéséről vagy felmondásáról a kezdeményezés megküldésétől számított 60 napon belül döntenek.
8. A Társulás tagjai a kilépéskor és a Társulás megszűnésekor kötelesek egymással elszámolni.
9. A Társulás megszűnése esetén a Társulás tagjai a közös vagyont vagyonfelosztási szerződés szerint osztják fel.
V.
A Többcélú Társulás szervezeti rendszere
A Többcélú Társulás szervezetének, működésének, döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárási rendjének főbb szabályait jelen megállapodás, további, részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat állapítja meg.
A Társulás szervezeti és működési szabályzatát a Társulási Tanács fogadja el a megalakulását követő 3 hónapon belül.
1 A Társulás szervei
2 A Társulási Tanács
2.1 A Többcélú Társulás legfőbb, döntéshozó szerve a Társulási Tanács.
2.2 A Tanács gyakorolja a jelen Társulási Megállapodásban meghatározott, valamint a települési önkormányzatok képviselő-testületei által átruházott önkormányzati feladat-és hatásköröket.
2.3 A Tanács tagjai a társult települési önkormányzatok mindenkor hivatalban lévő polgármesterei.
2.4 A Társulási Tanácsban minden tag egy szavazattal rendelkezik.
2.5 A Tanács tagjának, a polgármesternek akadályoztatása, illetve távolléte esetére a polgármester helyettesítésének rendjét a települési önkormányzat képviselő-testülete határozza meg.
A települési önkormányzat képviselő-testülete által helyettesítési, képviseleti joggal felhatalmazott képviselője a polgármestert megillető teljes jogkörrel rendelkezik, jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel.
A helyettesítéssel, képviseleti joggal felhatalmazott képviselő a felhatalmazó testületi határozat bemutatását, átadását követően járhat el.
3 Társulás Elnöke (A Társulási Tanács Elnöke)
3.1 A Társulási Tanács alakuló ülésén saját tagjai sorából titkos szavazással elnököt és két alelnököt[66] választ. Az elnök személyére a Társulás bármely tagja javaslatot tehet. Az elnök megbízatása polgármesteri megbízatásának lejártáig szól.[67]
3.2 A Tanács elnöke képviseli a Többcélú Társulást.
4 Társulás alelnökei (A Társulási Tanács alelnökei[68])
4.1.A Társulási Tanács az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére tagjai sorából titkos szavazással alelnököket választ. Az alelnökök személyére az elnök tesz javaslatot.
4.2.Az elnök helyettesítésének rendjét részletesen a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg.
5 Bizottság
5.1. A Társulási Tanács egyes feladatainak ellátására, döntéseinek előkészítésére, végrehajtásának szervezésére állandó vagy eseti jelleggel hoz létre és működtet munkabizottságot.
5.2. Az eseti munkabizottság feladatát, tagjainak számát, összetételét a létrehozó határozatban a Társulási Tanács határozza meg.
5.3. A bizottság működésének, eljárásának rendjére vonatkozó főbb szabályokat a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg, a részletszabályokat külön Ügyrend tartalmazza.
5.4. A bizottság tagjait a Társulási Tanács választja meg. A bizottság tagjaira a Tanács tagjai tehetnek javaslatot. A bizottság elnöke a Tanács tagjai sorából e feladatra választott tag lehet.
5.5. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően létrehozott közbeszerzési Bíráló Bizottság elnökét és két alelnökét a bizottság tagjai maguk közül választják meg.[69]
6 A Társulás munkaszervezete[70]
6.1. A Társulási Tanács munkaszervezetének feladatait a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el. A Kistérségi Fejlesztési Tanács szervezési és működéssel kapcsolatos feladatait szintén a Szarvasi Polgármesteri Hivatal látja el. A munkacsoport létrehozásáról és működésének szabályairól a Többcélú Társulás és Szarvas Város Önkormányzata külön megállapodást köt.
6.2. A munkavállalók felett a munkáltatói jogokat Szarvas Város Jegyzője gyakorolja.[71]
6.3. A munkavégzést a Szarvasi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a 6.1. pontban megjelölt külön megállapodás szabályozza.”
7 [72]
8. Mikro-térségi Tanács
8.1. A Mikro-térségi Társulás a Többcélú Társulás azon tagjaiból áll, mely tagok jelen többcélú társulási megállapodásokon belül, e megállapodás mellékletét képező külön megállapodással az önkormányzatok egy vagy több kötelező alapellátási feladatát vagy szabadon választott feladatát együtt oldják meg.
8.2. A Mikro-térségi Társulási Tanács feladata a megállapodásban szereplő feladatok végzésének koordinációja, ellenőrzése, a mellék megállapodásban foglaltak betartásának figyelemmel kísérése és ellenőrzése, valamint a hatékony működtetés, a szolgáltatás színvonalának ellenőrzése.[73]
VI.
A Társulási szervek működési szabályai
1. Társulási Tanács működési szabályai
1.1. A Tanács alakuló ülését a székhely település önkormányzatának polgármestere hívja össze és vezeti.
1.2. Az alakuló ülés napirendjére a Tanács elnöke tesz javaslatot.
1.3. Az alakuló ülés kötelező napirendje:
- a tisztségviselők megválasztása,
- a társulás szervei tagjainak megválasztása,
- a társulási megállapodás felülvizsgálata.
1.4. A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik.
1.5. Szavazni személyesen vagy a helyettesítés rendje szerint felhatalmazott képviselő útján lehet.
1.6. A Társulási Tanács döntését ülésén nyílt szavazással, határozati formában hozza meg.
1.7. A Tanács ülését az elnök hívja össze és vezeti. Az elnök akadályoztatása ill. távolléte esetén a kijelölt alelnök hívja össze és vezeti.[74]
1.8. A Tanács ülését össze kell hívni:
- szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal,
- a társulás tagjai egynegyedének – naprendet tartalmazó- indítványára, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül
- a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv kezdeményezésére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül.[75]
1.9. A Tanács ülése nyilvános.
A Tanács zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor.
A tanács zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene.[76]
1.10. A Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre az Mötv.-nek a képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és Tanács által felhatalmazott tagja, valamint a munkaszervezet vezetője írja alá.
A Tanács elnöke a jegyzőkönyvet 15 napon belül megküldi a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szervnek és a Társulás tagjainak.[77]
1.11. Minősített többség[78], vagyis a Társulási Tanács jelen lévő tagjai kétharmadának igen szavazata és az igen szavazattal szavazó tagok által képviselt kistérségi lakosságszámának több mint a fele szükséges:
- a társult tagok hozzájárulásának megállapításához,
- a kistérség fejlesztését szolgáló – pénzügyi hozzájárulást igénylő - pályázat benyújtásához, az ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához,
- tag kizárásához,
- továbbá abban az ügyben, amit a Szervezeti és Működési Szabályzat meghatároz.[79]
1.12. Amennyiben a döntést igénylő kérdésben nem születik döntés, úgy a tárgyalandó ügy ismét napirendre tűzhető, ill. a döntési javaslat újratárgyalható.
Amennyiben az ismételt tárgyalás során sem születik döntés úgy a feladat megvalósítására a döntést támogató társult tagok, települési önkormányzatok képviselő-testületei külön megállapodást köthetnek.
2. A Társulás egyéb szerveinek működési szabályai
2.1. A bizottság határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van.[80]
2.2. Üléseit az elnök hívja össze.
2.3. Döntési formájuk: javaslat, ajánlás, amelyet a jelen lévő tagok egyszerű többségi szavazattal hoznak meg.
2.4. A társulási megállapodásba foglalt főbb működési szabályok mellett a további szabályokat a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint az általuk elfogadott Ügyrend tartalmazza.
VII.
A Társulás tagjának jogai és kötelezettségei
1. A társulás tagjának jogai
1.1. Részt vehet a társulás tevékenységében, céljainak, feladatainak meghatározásában, a szervezeti és működési szabályzat megalkotásában, a társulás szervezetének kialakításában.[81]
1.2. Választhat és választható a Társulás egyes szerveibe, tisztségeire.[82]
1.3. Teljes joggal képviseli a települési önkormányzat érdekeit.
1.4. Igényelheti a Társulás szolgáltatásait, amely szolgáltatásokra megállapodást kötött.
1.5. Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely kérdésben.
1.6. Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat intézhet, indítványozhat a Társulás tisztségviselőihez, szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a társulás tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül írásban kötelesek választ adni. Betekinthet a Társulás dokumentumaiba, irataiba.
1.7. Joga van a kisebbségi véleményének fenntartására, kérésére a véleményt jegyzőkönyvben rögzíteni kell.
1.8. Részesülhet a hazai és nemzetközi kapcsolatokból származó előnyökből.
2. A társulás tagjának kötelessége
2.1. A társulási megállapodásban és a társulás Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak betartása.
2.2. Részt venni a társulás szerveinek ülésén, azok munkájában, a társulási célok és feladatok közös megvalósításában.
2.3. A Társulás határozatainak végrehajtása.
2.4. A Társulás működéséhez, feladatellátáshoz szükséges adat-, és információ-szolgáltatás.
2.5. Befizetési kötelezettségek teljesítése.
3. A Társulási Tanács elnöke, mint a társulás nevében eljárásra jogosult személy jogai és kötelezettségei [83]
3.1. A Társulási Tanács elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében:
a. összehívja a Társulási Tanács üléseit, összeállítja az ülések napirendjét,
b. gondoskodik a Társulás éves mérlegének, vagyonkimutatásának, költségvetésének, éves beszámolójának elkészítéséről,
c. képviseli a Társulást és a projektet harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt,
d. a Társulás mérlegét Tagok számára hozzáférhetővé teszi,
e. évente legalább egy alkalommal jelentést készít a Társulási Tanács részére a Társulás működéséről, feladatainak ellátásáról, a társulási cél megvalósulásáról,
f. ellátja mindazon feladatokat, melyet a társulási megállapodás, illetve a Társulási Tanács számára előírt,
g. a Támogatási Szerződést és az egyéb szerződéseket, valamint azok módosításait a Társulás nevében aláírja,
h. bármely kérdésben észrevétellel és kérdéssel élhet a Tagok, illetve képviselőik, a hatóságok, közreműködő szervek, személyek felé, beszámoltathatja a Társulásban közreműködő bármely érdekeltet,
VIII.
A Társulás pénzügyi-,vagyoni alapja
1. A Társulás gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Társulás a munkacsoport[84] útján gondoskodik költségvetésének végrehajtásáról. A Társulás saját költségvetéssel rendelkezik, melyet a Társulási Tanács határozattal állapít meg.[85]
2. A Társulás pénzügyi forrásai
A központi költségvetésből a Társulást megillető normatív támogatások, egyéb központi támogatások.[86]
A társult önkormányzatok pénzügyi hozzájárulásai a Társulás működési költségeihez és az egyes közösen vállalt feladatok ellátásához.
Kistérségi társulások kötött felhasználású normatív állami támogatása és egyéb költségvetési hozzájárulások.
Pályázati források.
A Társulás vállalkozási tevékenységéből származó bevételek.[87]
Rendezvények szervezéséből, kistérségi kiadványok értékesítéséből származó bevételek.
Jogi és természetes személyek, alapítványok támogatásai, felajánlásai.
3. Pénzügyi hozzájárulás
A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulás általános működési költségeihez lakosságszámuk arányában járulnak hozzá. A számítás alapjául szolgáló lakosságszám minden évben megegyezik a normatív állami hozzájárulás kiszámításánál figyelembe vett lakosságszámmal.
A munkacsoport[88] keretén belül vagy külön megállapodás alapján ellátott ágazati és egyéb feladatok költségeihez az önkormányzati hozzájárulás megosztása történhet:
- lakosságarányosan
- az ellátottak arányában
- a feladat ellátását igénylő munkanapok arányában
- ügyiratszámok alapján
- a feladatellátásra jellemző egyéb módon.
amelyet külön megállapodásban rögzíteni kell.
A Társulás által fenntartott intézmények működéséhez szükséges önkormányzati hozzájárulás összegét és annak településenkénti megosztását az adott intézmény költségvetése tartalmazza.
Az intézményi és az intézményfenntartó társulások működéséhez szükséges önkormányzati támogatás megosztását az erre vonatkozó társulási megállapodások tartalmazzák.
A működés és a feladatellátás költségeit, a pénzügyi hozzájárulás összegét és a befizetés rendjét a Tanács állapítja meg költségvetési évenként, költségvetési határozatban. A hozzájárulás összegét a települési önkormányzatok képviselő-testületei saját költségvetési rendeletükben rögzítik
4. A pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetére irányadó eljárás menete:
- A pénzeszköz átadás-átvételi megállapodásban rögzített fizetési határidőt követő 30. napon a munkacsoport[89] fizetési felszólítást küld a kötelezettségvállalást nem teljesítő önkormányzatnak.
- A fizetési felszólítást követő 30 napon belül az önkormányzat fizetési halasztást, részletfizetést kérhet a Társulási Tanácstól, megalapozott indokolással alátámasztva.
- A halasztási, részletfizetési kérelmet a Társulás Pénzügyi Bizottsága soron következő ülésén elbírálja, s javaslatot tesz a Társulási Tanácsnak a kérelem teljesítésére, vagy elutasítására.
- Az eljárás eredménytelensége, illetve a halasztás, részletfizetés nem teljesítése esetén a munkacsoport[90] azonnali beszedési megbízást nyújt be a kötelezettségvállalást nem teljesítő önkormányzat számlavezető pénzintézetéhez.
5. Forrásgyűjtés, forráskoordináció
5.1 A kistérség működési és fejlesztési szükségleteihez, programjai, tervei megvalósításához helyi, térségi, központ, nemzetközi forrásokat tárhat fel, forrásokat gyűjthet.
5.2 Társulási illetve önkormányzati forrást (önerőt) igénylő pályázatok benyújtása a Tanács jóváhagyó határozata alapján történhet. A határozatban meg kell jelölni az önerőt biztosító önkormányzatokat és a költségmegosztás rendjét.
6. Vagyoni viszonyok
6.1 A Többcélú Társulás vagyonának köre:
- a Társulás döntéseivel szerzett, valamint a Társulás tevékenysége révén keletkezett vagyon
- a közös beruházások, fejlesztések révén létrejövő vagyon és annak szaporulata, mely a társulás közös tulajdonát képezi,
- pályázati úton megszervezett vagyon,
- az önkormányzatok részéről a feladatellátásra átadott vagyon
- egyéb vagyon.
6.2 A Többcélú Társulás ingó és ingatlan vagyonát részletesen a munkacsoport[91] által vezetett vagyonnyilvántartás tartalmazza, amely a Társulás éves mérlegéhez kapcsolódóan évenként leltározásra kerül. A Társulás tartozásaiért saját vagyonával felel.
6.3. A tulajdonnal való rendelkezési jogot a Tanács gyakorolja. A vagyonkezelés és vagyongazdálkodás részletes szabályait a Társulás erre vonatkozó külön szabályzata tartalmazza.
6.4 Pénzügyi felügyeleti, ellenőrzési rendszer:
A gazdálkodás biztonságáért, szabályszerűségéért a Tanács felelős.
A Tanács a gazdálkodás szabályszerűségének felügyeletére 3 fős Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot[92] hoz létre.
Tagjait a Tanács választja meg, 2 főt saját tagjai sorából, 1 főt külső pénzügyi szakértők közül.
Feladata: a társulás és szervei költségvetésének figyelemmel kísérése, a társulás és költségvetési szervek belső ellenőrzési rendszerének felügyelete.[93]
6.5 A Társulás 2004-től 2007. december 31-ig keletkezett vagyona Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút és Szarvas önkormányzatainak közös tulajdonát képezi. A Társulás vagyonnyilvántartásában a 2008. január 1-ét követően keletkező közös vagyont elkülönítetten kell kezelni.
IX.
Kapcsolati és együttműködési rendszer
1. A Tanács feladatellátása körében kapcsolatot tart és együttműködik a települési önkormányzatok képviselő-testületeivel, az önkormányzatok területfejlesztési társulásaival, egyéb társulásaival, a Dél-alföldi Régió Többcélú Társulásaival.
2. A Tanács kapcsolatot tart és együttműködik a kistérségben működő, a kistérség fejlesztésében érdekelt gazdasági, társadalmi, és szakmai érdekvédelmi, érdekképviseleti szervekkel, a lakosság önszerveződő közösségeivel,civilekkel.[94]
3. Folyamatosan kapcsolatot tart a kistérségben működő közigazgatási szervekkel, intézményekkel.
4. Tájékoztatási kötelezettség:
4.1. A Tanács tagjai a társulás térségi feladatellátásáról, a Tanács munkájáról a települési önkormányzat képviselő-testületének évente két alkalommal beszámolnak.
4.2. A Tanács tagjai rendszeresen, de évente legalább egy alkalommal a települési önkormányzat közmeghallgatása keretében beszámolnak a társulási cél megvalósulásáról, a társulási megállapodásban foglaltak végrehajtásáról, a társulás pénzügyi helyzetéről, a tanácsban végzett tevékenységükről a lakosságnak.
5. Kistérségi tájékoztatási rendszer működtetése:
A Tanács a társulás tájékoztatási rendszerének keretében a társulás és szervei dokumentumait, a társulás üléseit, előterjesztéseit, ülésjegyzőkönyveit, a társulás döntéseit, a társulásra vonatkozó közérdekű adatait a kistérség honlapján folyamatosan közzéteszi a lakosság, önszerveződő közösségei tájékoztatására.
X.
A Társulás megszűnése
1. A Társulás megszűnik, ha:
- annak megszűnését valamennyi tag minősített többséggel hozott képviselő-testületi határozattal kimondja,
- ha a társulásban csak egy tag marad,
- bíróság jogerős döntése alapján.
2. A Társulás megszűnése esetén a Társulás tagjai a Társulás közös vagyonát vagyonfelosztási szerződésben osztják fel.
3. A felosztás elvei a következők:
- Vizsgálni kell a Társulás tagjai saját vagyoni hozzájárulásának mértékét a vagyonszaporulat létrejöttéhez. (Saját vagyon, állami források, egyéb támogatások).
- Meg kell határozni a teljes értéken belül az összes saját forrást, és azokat egymáshoz arányosítani kell, ez a tulajdon az arányosított részben illeti meg a megszűnéskor az önkormányzatot.
4. A Társulás megszűnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszüntetése nem történhet olyan módon, hogy az a közfeladatok és a közszolgáltatások ellátását veszélyeztesse. A létrejött vagyon célvagyon.
5. A közös tulajodon megszüntetése és az ebből származó vagyoni igények kielégítése során, a Társulás tagjai olyan polgári jogi megoldásokat alkalmaznak (későbbi, halasztott fizetés, csere stb.), amelyek a közfeladat ellátást nem veszélyeztetik, a célvagyon a közfeladat ellátását biztosítja.
6. A közös tulajdonban történő elszámolásig a közfeladatok ellátása érdekében biztosítják a feladatot ellátó és átvállaló használati jogát. A tulajdonjog rendezése során a folyamatos működtetés és feladatellátás biztosítása érdekében a használati jog gyakorlás átengedése feltételeiben külön állapodnak meg.
7. A Társulás tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Társulásból történő kilépéskor, illetve a Társulás 3 éven belüli megszűnése esetén a Társulás által elnyert állami támogatások visszafizetéséről gondoskodnak. Tudomásul veszik, hogy a kilépő önkormányzatra –lakosságszám szerint- jutó támogatásnak megfelelő összeget kamattal növelten kell a központi költségvetésnek megfizetni.
8. Adott közszolgáltatás kistérségi szintű ellátásának megszűnése esetén támogatással létrehozott vagyon – a felek eltérő megállapodásának hiányában - a közszolgáltatási feladatot a továbbiakban ellátó helyi önkormányzat tulajdonába kerül.
9. A Társulásból történő kiválás, kizárás esetén a távozó tag által a Társulásba vitt vagyonával kell elszámolni. Annak kiadására a távozó tag csak abban az esetben jogosult, ha az nem veszélyezteti a Társulás feladatainak ellátását. Ellenkező esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött megállapodás alapján használati díj illeti meg.
10. Amennyiben a távozó tag a Társulás közös beruházásában vesz részt, a kilépés nem jogosítja fel arra, hogy a közös tanácsi döntéssel megvalósuló beruházáshoz a szükséges önkormányzati hozzájárulást ne fizesse meg, kivéve, ha azt a Társulásban maradó önkormányzatok átvállalják.
11. A Társulásból távozó tag köteles a társulási célok megvalósításához elnyert támogatások reá jutó részét visszafizetni, ha a kilépés a támogatásra irányuló pályázat benyújtásától számított 3 éven belül történik és a pályázati kiírás vagy támogatási szerződés ezt tartalmazza.
XI.[95]
A Társulás által alapított gazdasági társaság
1. Az Alapító döntése szerint nonprofit korlátolt felelősségű társaságot (továbbiakban Társaság) hoz létre, az alapító Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás illetékességi területéhez tartozó települések hulladékgazdálkodásának hatékonyabb ellátásának biztosítása érdekében. Az Alapító a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 pályázaton nyertesként szerepelt, a megvalósításhoz a nonprofit Kft. megalapítása szükséges követelmény.
2. A Társulás, mint Alapító 2013. november 15-én létrehozta a Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (továbbiakban Társaság), melynek székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth L. u. 19.
3. A Társaság alapítói jogkörével kapcsolatos döntésekben a Társulás a 4. mellékletben meghatározott eljárási rend szerint és az abban meghatározott szavazati arányok mellett hoz döntést.
Záró rendelkezések
1) A jelen Társulási Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok, így különösen a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény rendelkezései, a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvény rendelkezései az irányadóak.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 157. § alapján a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásról szóló 2004. évi CVII. Törvény, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény vonatkozó rendelkezései 2013. január 1. napjától vesztik hatályukat, a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. Törvény módosításul, és a Társulás működésére 2013. január 1. napjától az Mötv., különösen annak IV. fejezetének rendelkezéseit szükséges alkalmazni azzal, hogy az Mötv 2013. június 30-ig átmeneti időszakot biztosít a Társulás és működési dokumentumainak módosítására és azok hatályba léptetésére
2) A jelen Társulási Megállapodás a Többcélú Társulást alkotó valamennyi települési önkormányzat képviselő-testületének jóváhagyó határozatával, az abban foglalt időpontban válik hatályossá. Az önkormányzatok jelen megállapodásban foglaltak szerint kötelesek saját Szervezeti és Működési Szabályzataikat módosítani.
3) A Társulási Megállapodás elválaszthatatlan mellékleteit képezik az alábbiak:
- A társult önkormányzatok által a Társulásra átruházott hatáskörök jegyzéke
(1. sz. melléklet)
- a Többcélú Társulás által ellátott feladatok tagtelepülésenkénti felsorolása
(2. sz. melléklet)
- a Többcélú Társulás saját intézményeinek felsorolása
(3.sz. melléklet)
- a Többcélú Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata (4. sz. melléklet)
- a Többcélú Társulás Vagyongazdálkodási szabályzata (5. sz. melléklet)
az egyes feladatellátásra kötött külön megállapodások.
4) A Tanács elnöke a Társulási Megállapodás mellékletét és függelékét képező dokumentumokat megküldi a társulás tagjainak.
5) Jelen társulási megállapodás alkalmazása során a költségvetési törvényben meghatározott normatív támogatásoknál figyelembe vett lakosságszám az irányadó.
6) A Többcélú Társulás tagjai egybehangzóan kijelentik, hogy a megállapodásból eredő, a társulás működése során esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket elsődlegesen egymás között, tárgyalásos úton, konszenzusos módon kívánják rendezni. A bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezetett eredményre, megegyezésre. A jogvita eldöntésére a Szarvasi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
7) Jelen megállapodás 2008. január 1-vel lép hatályba és ezzel egy időben a Szarvasi Kistérség Többcélú Társulásának 2004. évi megalakulásáról szóló megállapodás hatályát veszti.
8) Jelen Társulási Megállapodás összesen 26 számozott oldalból, valamint a jelen fejezet 3. pontjában felsorolt mellékletekből áll.
Szarvas, 2007. november 29.
Babák Mihály s.k. Mihaleczné Kovács Mária s.k.
Társulási Tanács elnök Kistérségi irodavezető
Záradék:
A Társulási Megállapodás egységes szerkezetbe foglalása a 177/2013. (XI.20.) számú határozata alapján 2013. november 20. napján megtörtént.
Szarvas, 2013. november 20.
Dr. Melis János
Szarvas Város Jegyzője
1. sz. melléklet
a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
Társulási Megállapodásához
Átruházott hatáskörök jegyzéke
A Társulást alkotó települések önkormányzatainak Képviselő-testületei az alábbi hatáskörben ruházzák át a Társulási Tanácsra.
I. Szarvas, Békésszentandrás, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút részéről:
1. Családsegítő szolgálat, jelző rendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgálat (1993. évi III. tv. 64 §, 65 §, 65/C §)[96]
2. Útellenőri szolgálat működtetése (1988. évi I. tv. 45.§ /1)
3. Helyi utak forgalomszabályozása (20/1984. (XII. 21.) KM. rendelet)
4. Gyermekjóléti szolgálat működtetése (1997. évi XXXI. Tv. 104.§)
II. Szarvas, Csabacsűd, Kardos, Kondoros, Örménykút részéről:
1. Szociális alapfeladatok ellátása (1993. évi III. tv 59.§ - 65/F.§ -ig)
2. Szociális szakosított feladatok ellátása (1993. évi III. tv. 66.§ - 92/C.§ -ig)
III. Valamennyi település önkormányzata részéről:
1. Központi ügyeleti szolgálat működtetése (43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 19.§)
Szarvas, 2008. február 25.
Babák Mihály sk. Mihaleczné Kovács Mária sk.
elnök kistérségi irodavezető
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás
1. sz. mellékletének kiegészítése
Átruházott hatáskörök jegyzéke
Szarvas, Gyomaendrőd, Csabacsűd, Kondoros, Kardos, Hunya települések önkormányzatai a KEOP 7.1.1.1-2008-0009. kódjelű pályázati projekt megvalósítását, és a társulás kizárólagos tulajdonát képező üzemeltető szervezet létrehozását követően az alábbi önkormányzati hulladékgazdálkodási hatásköröket ruházzák át a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulására a jelenleg hatályos hatásköri jegyzék szerint:
Feladat/Hatáskörök
|
Jogszabály
|
Hulladéklerakó üzemeltetőjeként a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szabályai szerint jár el.
|
20/2006. (IY.5.) KvVM rendelet
|
Kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn.
|
2000. évi XLIII. tv. 21.§ (1)
|
A közszolgáltatás kiterjed:
- a közszolgáltatás ellátására feljogosított hulladékkezelő (a továbbiakban: közszolgáltató) szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, a közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítására. (A hatáskör átruházás nem vonatkozik a települési folyékony hulladék szállítására, tárolására és ártalmatlanítására.)
|
2000. évi XLIII. tv. 21.§ (3) a)
|
A közszolgáltatás kiterjedhet begyűjtőhelyek (hulladékgyűjtő udvarok, átrakóállomások, gyűjtőpontok), előkezelő és hasznosító (válogató, komposztáló stb.), telepek létesítésére és működtetésére is.
|
2000. évi XLIII. tv. 21.§ (4)
|
Szerződést köthet a gyártó meghatározott visszavételi felelősségébe tartozó hulladékok települési hulladékból történő szelektív begyűjtésére vagy válogatására.
|
2000. évi XLIII. tv. 22.§ (3)
|
A közszolgáltatói szerződést csak akkor mondhatja fel, ha a közszolgáltató
- a közszolgáltatás ellátása során a környezet védelmére vonatkozó jogszabályok vagy a reá vonatkozó hatósági határozat előírásait súlyosan megsértette, és ennek tényét a bíróság vagy hatóság jogerősen megállapította,
- a szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróhatóan súlyosan megsértette
A felmondási idő legalább hat hónap.
|
2000. évi XLIII. tv. 28.§ (5) - (6)
|
A közszolgáltatási szerződés felmondása esetén haladéktalanul intézkednie kell a közszolgáltatás ellátásának biztosításáról.
|
2000. évi XLIII. tv. 28.§ (7)
|
Illetékességi területére - az országos és a területi hulladékgazdálkodási tervben foglalt célokkal, feladatokkal összhangban - hulladékgazdálkodási tervet dolgoz ki.
|
2000. évi XLIII. tv. 35.§ (1)
|
A hulladékgazdálkodási terveknek tartalmazniuk kell különösen:
- a keletkező, hasznosítandó vagy ártalmatlanítandó hulladékok típusait, mennyiségét és eredetét,
- a hulladékkezeléssel kapcsolatos alapvető műszaki követelményeket,
- az egyes hulladéktípusokra vonatkozó speciális intézkedéseket,
- a hulladékok kezelésérc alkalmas kezelőtelepeket és létesítményeket, a kezelésre felhatalmazott vállalkozásokat,
- az elérendő hulladékgazdálkodási célokat,
- a kijelölt célok elérését, illetve megvalósítását szolgáló cselekvési programot: a hulladékok kezelésének (begyűjtésének, szelektálásának, szállításának, ártalmatlanításának és hasznosításának) racionalizálását elősegítő intézkedések meghatározását, végrehajtásuk sorrendjét és határidejét, a megvalósításhoz szükséges eszközök, megfelelő előkezelő, ártalmatlanító és hasznosító eljárások, berendezések és létesítmények meghatározását, valamint ezek becsült költségeit.
|
2000. évi XLIII, tv. 37.§ (4)
|
A csomagolási hulladékokra és a veszélyes hulladékokra vonatkozó feladatokat a hulladékgazdálkodási tervek önálló tervrészeként vagy külön tervben kell meghatározni.
|
2000. évi XLIII. tv. 37.§ (5)
|
A hulladékgazdálkodási tervek előkészítésébe a külön jogszabályban meghatározott szervezetek vagy érdekképviseleti szerveik bevonása kötelező.
|
2000. évi XLIII. tv. 36.§ (2)
|
A hulladékgazdálkodási terveket hat évre készítik el, és kétévente beszámolót állítanak össze az abban foglaltak végrehajtásáról. A terveket a Nemzeti Környezetvédelmi Programban, a tervezési területre vonatkozó környezetvédelmi programban, a terület- és településfejlesztési, valamint terület- és településrendezési dokumentumokban foglaltakkal összhangban kell kialakítani.
|
2000. évi XLIII. tv. 37.§ (1)
|
Gondoskodik a tervben meghatározottak végrehajtásáról, illetve a végrehajtás feltételeinek biztosításáról, figyelemmel kíséri a tervekben foglalt feladatok megoldását.
|
2000. évi XLIII. tv. 37.§ (3)
|
A tervet a 2000. évi XLIII. törvény 37.§ (1) bekezdés szerinti beszámoló összeállításával egyidejűleg felül kell vizsgálni, és a végrehajtás tapasztalatai alapján szükség szerint módosítani. A felülvizsgálat eredményéről, a tervezési területen végzett hulladékgazdálkodási tevékenységről tájékoztatni kell a lakosságot.
|
2000. évi XLIII. tv. 37.§ (3)
|
A hulladékgazdálkodási tervekben meghatározottak teljesüléséről szóló beszámolókban teszi közzé a területén keletkező hulladékok mennyiségét, a hulladékgazdálkodás helyzetét, a hulladékkezelő létesítmények állapotát, üzemeltetését és mindezek környezeti hatásait bemutató információkat.
|
2000. évi XLIII. tv. 50.§ (2)
|
Külön jogszabályokban meghatározott módon és tartalommal köteles a környezetvédelmi hatóság eljárásához szükséges adatokat rendelkezésre bocsátani.
|
2000. évi XLIII. tv. 52.§ (2)
|
A hulladékgazdálkodási terv szerkezeti felépítésekor és a tartalmi elemek meghatározásakor figyelembe veszi a 126/2003. (VIII. 15.) korm. rendelet 1. számít mellékletében foglalt előírásokat.
|
126/2003. (VIII. 15.) korm. rend. 2.§
|
Díjmentes tájékoztatási kérhet a hulladékgazdálkodási terv tervezéséhez szükséges, a közigazgatási szervek rendelkezésére álló adatokról és információkról.
|
126/2003. (VIII. 15.) korm. rend. 4.§
|
Közös helyi hulladékgazdálkodási terv esetén
a) az egyes településeken megvalósítandó elkülönített hulladékgyűjtés módját településenként kell meghatározni, illetve
b) a 126/2003. (VIII. 15.) korm. rendelet 9.§-ban meghatározott szervesanyag-tartalom csökkentést a közös hulladéklerakóban kell teljesíteni
|
126/2003. (VIII. 15.) korm. rend. 10.§
|
A közszolgáltatási szerződésben a közszolgáltató kötelességeként kell meghatározni:
a) a közszolgáltatás folyamatos és teljes körű ellátását
b) a közszolgáltatás meghatározott rendszer, módszer és gyakoriság szerinti teljesítését
c) a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű jármű, gép, eszköz, berendezés biztosítását, valamint a szükséges létszámú és képzettségű szakember alkalmazását
d) a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos és bővíthető teljesítéséhez szükséges fejlesztések és karbantartások elvégzését
e) a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék ártalmatlanítására az önkormányzat képviselő-testülete által kijelölt helyek és létesítmények igénybevételét
f) a közszolgáltató által alkalmazott közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól az önkormányzat képviselő-testületének történő legalább évenkénti egyszeri tájékoztatást
g) a közszolgáltatás teljesítésével összefüggő adatszolgáltatás rendszeres teljesítését és meghatározott nyilvántartási rendszer működtetését
h) a fogyasztók számára könnyen hozzáférhető ügyfélszolgálat és tájékoztatási rendszer működtetését
i) a fogyasztói kifogások és észrevételek
elintézési rendjének megállapítását |
224/2004. (VII. 22.) korm. rend. 12.§ (1) a)- i)
|
A közszolgáltatási szerződésben az önkormányzat kötelességeként kell meghatározni
a) a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához a közszolgáltató számára szükséges információk szolgáltatását, a Hgt. 23.§-ának g) pontjára tekintettel
b) a közszolgáltatás körébe tartozó és a településen folyó egyéb hulladékkezelési tevékenységek összehangolásának elősegítését
c) a településen működtetett különböző közszolgáltatások összehangolásának elősegítését
d) a települési igények kielégítésére alkalmas hulladék gyűjtésére, kezelésére, ártalmatlanítására szolgáló helyek és létesítmények kijelölését
e) a közszolgáltató kizárólagos közszolgáltatási jogának biztosítását a 224/2004. (VII. 22.) korm. rendelet 3.§ (1) bekezdésének a), b) és f) pontjaiban foglaltakra figyelemmel.
|
224/2004. (VII. 22.) korm. rend. 12.§ (2) a) - e)
|
A közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni a közszolgáltatás finanszírozásának elveit és módszereit.
|
224/2004. (VII. 22.) korm. rend. 13.§ (1)
|
Az önkormányzatnak a közszolgáltatás finanszírozásában vállalt kötelezettsége esetén a közszolgáltatási szerződésben meg kell határozni a kötelezettség teljesítésének feltételeit és biztosítékait.
|
224/2004. (VII. 22.) korm. rend. 13.§ (2)
|
A közszolgáltatási szerződés tartalmazza a közszolgáltatás díjának megállapítására és beszerzésére vonatkozó módszer leírását, a díjnak a szerződés megkötésekor érvényesíthető legmagasabb mértékét és a díj megváltoztatása érdekében alkalmazandó eljárást.
|
224/2004, (VII. 22.) korm. rend. 13.§ (3)
|
A közszolgáltatási szerződésnek tartalmaznia kell az igazolt díjhátralék kiegyenlítésére vonatkozó eljárást.
|
224/2004, (VII. 22.) korm. rend. 13.§ (4)
|
Ha a közszolgáltatási szerződés megkötését követően alkotott jogszabály a közszolgáltatási szerződés tartalmi elemeit így változtatja meg, hogy az valamelyik szerződő fél lényeges és jogos érdekeit sérti, a szerződő felek egybehangzó akarattal a szerződést módosíthatják.
|
224/2004. (VII. 22.) korm. rend. 15.§ (2)
|
Szarvas, 2010. február 26.
Brlás János sk. Mihaleczné Kovács Mária sk.
elnök kistérségi irodavezető
2. sz. melléklet[97]
A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulása
Társulási Megállapodásához
A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás által ellátott feladatok tagtelepülésenkénti felsorolása
1. Békésszentandrás
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgálat
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, sürgősségi ügyelet.
- Útügyi feladatok
- Belső ellenőrzés
2. Csabacsűd
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: szociális alapellátás, szakosított ellátás, gyermekjóléti szolgálat
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, sürgősségi ügyelet
3. Hunya
- Társulás által ellátott intézményi feladatokban nem vesz részt
- A Társulás egyes pályázatainak megvalósításában, pályázati fejlesztésekben, területfejlesztési és településfejlesztési feladatokban vesz részt
4. Gyomaendrőd
- Társulás által ellátott intézményi feladatokban nem vesz részt
- A Társulás KEOP-1.1.1/F pályázati projektjének megvalósításában vesz részt
5. Kardos
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: szociális alapellátás, gyermekjóléti szolgálat
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, sürgősségi ügyelet.
- Útügyi feladatok
- Belső ellenőrzés
6. Kondoros
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: szociális alapellátás, gyermekjóléti szolgálat,
- Útügyi feladatok,
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, sürgősségi ügyelet,
- Belső ellenőrzés
7. Örménykút
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, sürgősségi ügyelet
8. Szarvas
- Szociális és gyermekjóléti feladatok: szociális alapellátás, szakosított ellátás, bölcsőde, gyermekjóléti szolgálat,
- Egészségügyi ellátás: védőnői szolgálat, Szarvas 1.sz. gyermek háziorvosi egészségügyi alapellátás, sürgősségi ügyelet,
- Útügyi feladatok
- Belső ellenőrzés
9. A Társulást alkotó valamennyi település önkormányzata részt vesz
- a területfejlesztési, településfejlesztési feladatokban, együttműködésekben; ezekhez kapcsolódó pályázati támogatással megvalósítható közös projektekben; uniós, nemzeti, egyéb pályázati projektek, beruházások megvalósításában, fenntartásában, működtetésében; pályázati véleményezési eljárásokban, a Fejlesztési Tanács és feladatai működésében
- szociális, kulturális és közművelődési fórumok, térségen, társuláson, megyén belüli fejlesztésében, szervezésében és működtetésében,
- a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében
- A tagtelepülési önkormányzatok közigazgatási területén működő civil társadalom és civil fórum szervezésében, fejlesztésében és működtetésében
- Egyéb feladatokban a Társulási Tanács egyedi döntései alapján
Szarvas, 2012. december 21.
Brlás János s. k.
Társulási Tanács elnöke
3. sz. melléklet[98]
A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulása
saját intézményeinek felsorolása
1. Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Irodája
(Székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth utca 19.)
2. Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központ
(Székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth utca 56-58.)
3. Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Intézménye
(Székhelye: 5540 Szarvas, Kossuth utca 19.)
Szarvas, 2012. december 21.
Brlás János s. k.
Társulási Tanács elnöke
4. számú melléklet[99]
A KÖRÖS-SZÖGI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁHOZ
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása által alapított Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság működésének eljárásrendje
1. A Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Társaság) alapítójának képviselője Brlás János a Társulás elnöke
2. Az alapításhoz szükséges törzstőke rendelkezésre bocsájtását a tagtelepülések 2013. évi lakosságarányosan teljesítik az alábbi megosztásban:
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
|
32,43 %
|
Szarvas Város Önkormányzata
|
38,50 %
|
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
|
8,67 %
|
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
|
4,33 %
|
Kondoros Város Önkormányzata
|
12,09 %
|
Hunya Község Önkormányzata
|
1,53 %
|
Kardos Község Önkormányzata
|
1,51 %
|
Örménykút Község Önkormányzata
|
0,94 %
|
|
100,00 %
|
3. A társaság működéséhez szükséges költségek fedezetét a tagtelepülések a 2013. évi lakosságarányosan teljesítik a 2. pont szerint.
4. A társaság ügyeiben döntő szavazatok megosztása a tagtelepülések a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 azonosítószámú pályázat kapcsán megvalósuló vagyon településenkénti hányada alapján történik. Azon települések, melyek a pályázatban nem vesznek részt, 1 szavazat illeti meg az alábbiak szerint:
|
Vagyon településenkénti hányada
|
Település által képviselt szavazatok száma
|
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
|
0 %
|
1
|
Örménykút Község Önkormányzata
|
0 %
|
1
|
Hunya Község Önkormányzata
|
0 %
|
1
|
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata
|
0,23 %
|
2
|
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
|
24,91 %
|
248
|
Kardos Község Önkormányzata
|
0,46 %
|
5
|
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
|
37,23 %
|
371
|
Szarvas Város Önkormányzata
|
37,18 %
|
371
|
Összesen:
|
100 %
|
1000
|
Szarvas, 2013. november 20.
Brlás János s. k.
Társulási Tanács elnöke
[1] Beiktatta a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[2] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[3] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[4] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[5] Beiktatta a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[6] Módosította 43/2011. (III.23) sz. határozat
[7] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[8] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[9] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[10] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[11] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[12] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[13] Kiegészítette a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[14] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[15] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[16] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[17] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[18] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[19] Hatályon kívül helyezte a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[20] Módosította 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[21] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[22] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[23] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[24] Kiegészítette a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[25] Kiegészítette a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[26] Kiegészítette a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[27] Kiegészítette a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[28] Kiegészítette a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[29] Kiegészítette 56/2012. (III.27.) sz. határozat
[30] Törölte a 211/2012. (XII. 11.) sz. határozat
[31] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[32] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[33] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[34] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[35] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[36] Módosítva: 2008. június 26.
[37] Törölte a 211/2012. (XII. 11.) sz. határozat
[38] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[39] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[40] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[41] Módosította a 203/2012. (XI. 29.) sz. határozat
[42] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[43] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[44] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[45] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[46] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[47] Kiegészítette a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[48] Módosította a 99/2011. (VIII.03.) sz. határozat
[49] Módosította a 203/2012. (XI. 29.) sz. határozat
[50] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[51] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[52] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[53] Törölte 56/2012. (III.27.) sz. határozat
[54] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[55] Törölte a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[56] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[57] Törölte a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[58] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[59] Hatályon kívül helyezte 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[60] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[61] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[62] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[63] Módosította ___/2013. (X.15.) sz. határozat
[64] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[65] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[66] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[67] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[68] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[69] Kiegészítette az 56/2012. (III.27.) sz. határozat
[70] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[71] Módosította a 123/2013. (VIII.28.) sz. határozat
[72] Hatályon kívül helyezte 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[73] Módosította a 115/2011. (VIII.31.) sz. határozat
[74] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[75] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[76] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[77] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[78] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[79] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[80] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[81] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[82] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[83] Beiktatta a __/2013. (X.15.) sz. határozat
[84] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[85] Módosította a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[86] Törölte és módosította a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[87] Törölte és módosította a 40/2012. (II.17.) sz. határozat
[88] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[89] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[90] Módosította az 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[91] Módosította a 59/2013. (IV.23.) sz. határozat. Hatályos 2013. július 1.-től.
[92] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[93] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[94] Módosította 43/2011. (III.23.) sz. határozat
[95] Beiktatta a Társulási Tanács 177/2013. (XI.20.) sz. határozat
[96] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[97] Módosította a 218/2012. (XII. 21.) sz. határozat
[98] Beiktatta a Társulási Tanács 218/2012. (XII. 21.) sz. határozata
[99] Beiktatta a Társulási Tanács 177/2013. (XI.20.) sz. határozat