153/2017. (XII. 13.) Képviselő-testületi határozat
Tárgy: Konzorciumi megállapodás a Humán szolgáltatások fejlesztése a Gyomaendrődi járásban című EFOP projekthez
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Gyomaendrődi Járásban című EFOP-1-5.3-16 pályázat megvalósítására összeállított Konzorciumi megállapodást jóváhagyja, felhatalmazza Hegedüs Roland polgármestert a Konzorciumi megállapodás aláírására és a pályázat megvalósításához szükséges jognyilatkozatok megtételére.
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Támogatásban részesített projekt megvalósítására
1. Preambulum
A Gyomaendrődi Járási Konzorcium (a továbbiakban Konzorcium) a(z) Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.5.3-16 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek tárgyú felhívására EFOP-1.5.3-16-2017-00042 azonosító számon regisztrált támogatási kérelmet nyújtott be, amelyet a Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága (a továbbiakban: Támogató) a 2017. december 4-én kelt, IKT-2017-104-I1-00122268 iktatószámú támogató levél szerint támogatásban részesített.
A projekt címe: Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben a Gyomaendrődi Járásban (továbbiakban Projekt), melynek megvalósítására a Támogató támogatási szerződést köt a Konzorciummal.
A Projekt megvalósítására a Konzorcium tagjai az alábbi konzorciumi együttműködési megállapodást (a továbbiakban Megállapodás) kötik:
2. Szerződő felek
A Konzorcium tagjai (a továbbiakban együtt Tagok):
Szervezet neve:
|
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
|
Postacím:
|
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
|
Székhely:
|
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.
|
Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):
|
725525
|
Adószám:
|
15725527-2-04
|
Aláírásra jogosult képviselője:
|
Toldi Balázs
|
Számlavezető pénzintézet neve:
|
Békés Takarék Szövetkezet
|
Számlaszám:
|
53200125-11062402
|
Szervezet neve:
|
Dévaványa Város Önkormányzata
|
Postacím:
|
5510 Dévaványa Hősök tere 1.
|
Székhely:
|
5510 Dévaványa Hősök tere 1.
|
Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):
|
725327
|
Adószám:
|
15725321-2-04
|
Aláírásra jogosult képviselője:
|
Valánszki Miklós Róbert
|
Számlavezető pénzintézet neve:
|
K&H Bank Zrt.
|
Számlaszám:
|
10402142-49564855-56551002
|
Szervezet neve:
|
Ecsegfalva Község Önkormányzata
|
Postacím:
|
5515 Ecsegfalva Fő u. 67.
|
Székhely:
|
5515 Ecsegfalva Fő u. 67.
|
Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):
|
344740
|
Adószám:
|
15344746-2-04
|
Aláírásra jogosult képviselője:
|
Kovács Mária
|
Számlavezető pénzintézet neve:
|
OTP Bank Nyrt.
|
Számlaszám:
|
11733106-15341746-00000000
|
Szervezet neve:
|
Hunya Község Önkormányzata
|
Postacím:
|
5555 Hunya Rákóczi út 19.
|
Székhely:
|
5555 Hunya Rákóczi út 19.
|
Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):
|
346788
|
Adószám:
|
15346786-2-04
|
Aláírásra jogosult képviselője:
|
Hegedűs Roland
|
Számlavezető pénzintézet neve:
|
Békés Takarék Szövetkezet
|
Számlaszám:
|
53200022-11054106
|
Szervezet neve:
|
Csárdaszállás Községi Önkormányzat
|
Postacím:
|
5621 Csárdaszállás Petőfi utca 17.
|
Székhely:
|
5621 Csárdaszállás Petőfi utca 17.
|
Azonosító szám (törzs-szám/cégjegyzékszám):
|
725570
|
Adószám:
|
15725572-2-04
|
Aláírásra jogosult képviselője:
|
Petneházi Bálint Lászlóné
|
Számlavezető pénzintézet neve:
|
Békés Takarék Szövetkezet
|
Számlaszám:
|
53200053-11048699
|
A Konzorcium Tagjai maguk közül a 2017.március 30 –án kelt „Konzorciumi együttműködési megállapodás támogatási kérelem benyújtására” dokumentum alapján a Gyomaendrőd Város Önkormányzata Tagot választották a Konzorcium vezetőjévé (továbbiakban Konzorciumvezető). A Konzorciumvezető személyét a Tagok jelen Konzorciumi Együttműködési Megállapodással megerősítik.
A Konzorciumvezető a Projekt megvalósítása, valamint a Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése érdekében koordinálja a Konzorcium működését.
3. A Tagok jogai és kötelezettségei
3.1. A Megállapodás aláírásával a Tagok kijelentik, hogy a Támogató által a Konzorciumvezető részére megküldött támogatási szerződés tervezet rendelkezéseit és annak mellékleteit ismerik, azt magukra nézve kötelezőnek ismerik el, továbbá tudomásul veszik, hogy az abban foglalt kötelezettségek minden Tagra nézve kötelező érvényűek.
A Megállapodás aláírása kifejezi továbbá a Tagok azon szándékát is, hogy a Projekt befejezését követően a Projektben meghatározott célok megvalósítása érdekében a támogatási kérelemben és a támogatási szerződésben leírtaknak megfelelően a fenntartási időszakban is együttműködnek, és az addig elért eredmények további folyamatos fenntartását saját anyagi eszközeikkel biztosítják.
A Tagok a Megállapodás aláírásával a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:11. §- a és 6:15. §- a alapján meghatalmazzák a Konzorciumvezetőt, hogy a támogatási szerződést, és annak esetleges módosításait, valamint a kifizetési igénylés részeként benyújtandó dokumentumokat nevükben és helyettük benyújtsa. A tagok nevére szóló benyújtandó dokumentumokat a tagok kötelesek megfelelően aláírni, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben záradékolni.
Az előzőekben nem szereplő egyéb nyilatkozatok megtétele előtt a Konzorciumvezető biztosítja, hogy a Tagok a nyilatkozat tartalmát megismerjék és elfogadják olyan időben, hogy a nyilatkozatot a Támogató jogszabályban vagy támogatási szerződésben meghatározott határidőben megkapja.
Amennyiben a támogatási szerződés módosítását eredményező, a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet) 86. § (1) bekezdése szerinti körülmény merül fel, a Tagok kötelesek azt a Konzorciumvezetőnek jelezni, illetve egyeztetni egymással a módosítás kérelmezését megelőzően. A Konzorciumvezető köteles biztosítani, hogy a Tagok a Támogató által küldött támogatási szerződés módosításának tervezetét előzetesen elfogadják.
A támogatási szerződésben rögzített kötelezettségek a projekt szintjén értendőek.
A Konzorciumvezető a Megállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási szerződés másolatát és annak esetleges módosításait a támogatási szerződés mindkét fél által aláírt példányának kézhezvételét követő 5 munkanapon belül megküldi a Tagoknak.
3.2. A Tagok a Projekt megvalósítása során kötelesek együttműködni, egymás, a jelen Megállapodásban, illetve a támogatási kérelemben vállalt kötelezettségeinek teljesítését elősegíteni, a teljesítéshez szükséges információt megadni.
A Konzorciumvezető kötelezi magát arra, hogy a Támogatónak, és a Projekt megvalósításának ellenőrzésére jogszabály és a támogatási szerződés alapján jogosult szerveknek a Projekt megvalósításával kapcsolatos bármilyen közléséről a Tagokat tájékoztatja.
A Tagok kötelesek tájékoztatni a Konzorciumvezetőt, ha a Projekt keretében általuk vállalt tevékenység megvalósítása akadályba ütközik, meghiúsul, vagy késedelmet szenved, illetve bármely olyan körülményről, amely a Projekt megvalósítását befolyásolja.
A költségvetést érintő változások bejelentését, valamint az azt alátámasztó dokumentációt a tagonként meghatározott támogatási összegre vonatkozóan a Tag maga készíti el a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti elektronikus alkalmazások segítségével, és továbbítja a Konzorciumvezetőnek, aki – szükség esetén – a projektszintű dokumentumokon átvezeti a változást és benyújtja a Támogatónak, mellékelve a Tag által elkészített dokumentációt.
A Tagok közötti költségátcsoportosítás a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 86. §-ában, a támogatási szerződés módosítására vonatkozó előírások szerint kezdeményezhető.
Amennyiben a Támogató a Projekttel kapcsolatban tájékoztatást kér a Konzorciumvezetőtől, a Konzorciumvezető felhívására a Tagok kötelesek a Projekt keretében általuk vállalt tevékenységről a megfelelő információt olyan határidőben megadni, hogy a Konzorciumvezető a Támogató által megszabott határidőben a kért tájékoztatást megadhassa.
3.3. A Projekt megvalósítása érdekében a Tagok az alábbi tevékenységek megvalósítását vállalják, a Projektben foglalt tevékenységekkel, mérföldkövekkel, műszaki, szakmai tartalommal, illetve költségvetéssel összhangban:
|
Tag neve
|
Tevékenység
|
A tevékenységre jutó elszámolható költség összege
|
A tevékenységre jutó támogatás összege
|
1
|
Csárdaszállás
|
Összehangolt járási prevenciós szolgáltatások
|
600 000
|
600 000
|
2
|
Csárdaszállás
|
Felvilágosító modellprogramok
|
200 000
|
200 000
|
3
|
Csárdaszállás
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
145 500
|
145 500
|
4
|
Csárdaszállás
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
30 780
|
30 780
|
5
|
Csárdaszállás
|
Csoportmunka tréning
|
240 000
|
240 000
|
6
|
Csárdaszállás
|
Háztartásgazdálkodási alapismeretek
|
240 000
|
240 000
|
7
|
Csárdaszállás
|
Önkéntes program szervezése a munkaszocializáció elősegítése érdekében
|
500 000
|
500 000
|
8
|
Csárdaszállás
|
Tanulástechnikai tréning
|
240 000
|
240 000
|
9
|
Csárdaszállás
|
"Karrier-tréning a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára
|
480 000
|
480 000
|
10
|
Csárdaszállás
|
Mentorok alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
11
|
Csárdaszállás
|
Mentorok alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
12
|
Csárdaszállás
|
Egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények és sportesemények szervezése
|
750 000
|
750 000
|
13
|
Csárdaszállás
|
Lakossági szűrőprogramok szervezése, népszerűsítése
|
4 000 000
|
4 000 000
|
14
|
Csárdaszállás
|
Közösségszervező alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
15
|
Csárdaszállás
|
Közösségszervező alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
16
|
Csárdaszállás
|
Közösségi programok szervezése
|
1 000 000
|
1 000 000
|
17
|
Csárdaszállás
|
Önkéntes tájékoztató napok
|
300 000
|
300 000
|
18
|
Csárdaszállás
|
"Helyi szereplők által közösen megvalósított helyi önkéntes programok
|
200 000
|
200 000
|
19
|
Csárdaszállás
|
Generációk közötti együttműködési programok
|
200 000
|
200 000
|
20
|
Csárdaszállás
|
"Szabadidős és sportprogramok szervezése időskorúak számára
|
1 000 000
|
1 000 000
|
21
|
Csárdaszállás
|
Életmód klubok létrehozása és működtetése
|
2 400 000
|
2 400 000
|
22
|
Csárdaszállás
|
Nyári táborok, programok szervezése fiatalok számára
|
500 000
|
500 000
|
23
|
Csárdaszállás
|
Akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása a települési rendezvényeken
|
300 000
|
300 000
|
24
|
Csárdaszállás
|
Települési ösztöndíj a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére
|
4 000 000
|
4 000 000
|
25
|
Csárdaszállás
|
Települési ösztöndíj a középiskolai oktatásban tanuló fiatalok részére
|
1 000 000
|
1 000 000
|
26
|
Csárdaszállás
|
Esélyegyenlőségi képzés
|
200 000
|
200 000
|
27
|
Dévaványa
|
Összehangolt járási prevenciós szolgáltatások
|
1 800 000
|
1 800 000
|
28
|
Dévaványa
|
Felvilágosító modellprogramok
|
600 000
|
600 000
|
29
|
Dévaványa
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
2 939 100
|
2 939 100
|
30
|
Dévaványa
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
621 756
|
621 756
|
31
|
Dévaványa
|
Csoportmunka tréning
|
720 000
|
720 000
|
32
|
Dévaványa
|
Háztartásgazdálkodási alapismeretek
|
240 000
|
240 000
|
33
|
Dévaványa
|
Hatékony álláskeresés tréning
|
240 000
|
240 000
|
34
|
Dévaványa
|
Önkéntes program szervezése a munkaszocializáció elősegítése érdekében
|
500 000
|
500 000
|
35
|
Dévaványa
|
Tanulástechnikai tréning
|
720 000
|
720 000
|
36
|
Dévaványa
|
Szemléletformáló, antidiszkriminációs tréningek megvalósítása a potenciális munkáltatók körében
|
200 000
|
200 000
|
37
|
Dévaványa
|
Vállalkozási készségfejlesztő tréning 25 év alatti fiatalok számára
|
1 200 000
|
1 200 000
|
38
|
Dévaványa
|
"Karrier-tréning a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára
|
480 000
|
480 000
|
39
|
Dévaványa
|
Innovatív szakmai programok kidolgozása
|
18 600 000
|
18 600 000
|
40
|
Dévaványa
|
Mentorok alkalmazása
|
5 280 000
|
5 280 000
|
41
|
Dévaványa
|
Mentorok alkalmazása
|
1 240 800
|
1 240 800
|
42
|
Dévaványa
|
Egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények és sportesemények szervezése
|
1 250 000
|
1 250 000
|
43
|
Dévaványa
|
Lakossági szűrőprogramok szervezése, népszerűsítése
|
12 000 000
|
12 000 000
|
44
|
Dévaványa
|
Közösségszervező alkalmazása
|
5 280 000
|
5 280 000
|
45
|
Dévaványa
|
Közösségszervező alkalmazása
|
1 240 800
|
1 240 800
|
46
|
Dévaványa
|
Közösségfejlesztő tréning
|
500 000
|
500 000
|
47
|
Dévaványa
|
Közösségi programok szervezése
|
16 000 000
|
16 000 000
|
48
|
Dévaványa
|
A szolgáltató szervezetek, önkormányzatok körében önkéntes koordinátorok képzése
|
500 000
|
500 000
|
49
|
Dévaványa
|
Önkéntes tájékoztató napok
|
300 000
|
300 000
|
50
|
Dévaványa
|
Helyi szereplők által közösen megvalósított helyi önkéntes programok
|
600 000
|
600 000
|
51
|
Dévaványa
|
Generációk közötti együttműködési programok
|
600 000
|
600 000
|
52
|
Dévaványa
|
Szabadidős és sportprogramok szervezése időskorúak számára
|
2 500 000
|
2 500 000
|
53
|
Dévaványa
|
Életmód klubok létrehozása és működtetése
|
7 200 000
|
7 200 000
|
54
|
Dévaványa
|
Sportválasztást támogató sportbörzék
|
4 000 000
|
4 000 000
|
55
|
Dévaványa
|
Gyakornoki program szervezése helyi intézményekben
|
300 000
|
300 000
|
56
|
Dévaványa
|
Nyári táborok, programok szervezése fiatalok számára
|
2 000 000
|
2 000 000
|
57
|
Dévaványa
|
Vándortáborok szervezése járási szinten
|
4 000 000
|
4 000 000
|
58
|
Dévaványa
|
Járási hagyományőrző és sportnapok
|
2 000 000
|
2 000 000
|
59
|
Dévaványa
|
Akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása a települési rendezvényeken
|
900 000
|
900 000
|
60
|
Dévaványa
|
A szolgáltató szervezetek munkatársai körében az önkéntesek befogadását elősegítő tréningek szervezése
|
500 000
|
500 000
|
61
|
Dévaványa
|
Ingyenes internetelérés biztosítása a közösségi tereken
|
3 000 000
|
3 000 000
|
62
|
Dévaványa
|
Az önkormányzatok területén lévő szórakozóhelyek biztonságának növelése
|
2 400 000
|
2 400 000
|
63
|
Dévaványa
|
Települési ösztöndíj a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére
|
24 000 000
|
24 000 000
|
64
|
Dévaványa
|
Települési ösztöndíj a középiskolai oktatásban tanuló fiatalok részére
|
4 000 000
|
4 000 000
|
65
|
Dévaványa
|
Helyi nemzetiségek zenei és kulturális rendezvényeinek támogatása
|
1 000 000
|
1 000 000
|
66
|
Dévaványa
|
Esélyegyenlőségi képzés
|
200 000
|
200 000
|
67
|
Dévaványa
|
Eszközbeszerzés
|
9 940 116
|
9 940 116
|
68
|
Dévaványa
|
Projektasszisztens
|
3 853 200
|
3 853 200
|
69
|
Ecsegfalva
|
Összehangolt járási prevenciós szolgáltatások
|
600 000
|
600 000
|
70
|
Ecsegfalva
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
465 600
|
465 600
|
71
|
Ecsegfalva
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
98 496
|
98 496
|
72
|
Ecsegfalva
|
Csoportmunka tréning
|
480 000
|
480 000
|
73
|
Ecsegfalva
|
Háztartásgazdálkodási alapismeretek
|
240 000
|
240 000
|
74
|
Ecsegfalva
|
Önkéntes program szervezése a munkaszocializáció elősegítése érdekében
|
500 000
|
500 000
|
75
|
Ecsegfalva
|
Tanulástechnikai tréning
|
480 000
|
480 000
|
76
|
Ecsegfalva
|
Karrier-tréning a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára
|
480 000
|
480 000
|
77
|
Ecsegfalva
|
Mentorok alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
78
|
Ecsegfalva
|
Mentorok alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
79
|
Ecsegfalva
|
Egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények és sportesemények szervezése
|
1 000 000
|
1 000 000
|
80
|
Ecsegfalva
|
Lakossági szűrőprogramok szervezése, népszerűsítése
|
6 000 000
|
6 000 000
|
81
|
Ecsegfalva
|
Közösségszervező alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
82
|
Ecsegfalva
|
Közösségszervező alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
83
|
Ecsegfalva
|
Közösségi programok szervezése
|
3 000 000
|
3 000 000
|
84
|
Ecsegfalva
|
Önkéntes tájékoztató napok
|
300 000
|
300 000
|
85
|
Ecsegfalva
|
Helyi szereplők által közösen megvalósított helyi önkéntes programok
|
200 000
|
200 000
|
86
|
Ecsegfalva
|
Generációk közötti együttműködési programok
|
200 000
|
200 000
|
87
|
Ecsegfalva
|
Szabadidős és sportprogramok szervezése időskorúak számára
|
1 000 000
|
1 000 000
|
88
|
Ecsegfalva
|
Életmód klubok létrehozása és működtetése
|
2 400 000
|
2 400 000
|
89
|
Ecsegfalva
|
Sportválasztást támogató sportbörzék
|
1 000 000
|
1 000 000
|
90
|
Ecsegfalva
|
Nyári táborok, programok szervezése fiatalok számára
|
500 000
|
500 000
|
91
|
Ecsegfalva
|
Akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása a települési rendezvényeken
|
600 000
|
600 000
|
92
|
Ecsegfalva
|
Települési ösztöndíj a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére
|
7 000 000
|
7 000 000
|
93
|
Ecsegfalva
|
Települési ösztöndíj a középiskolai oktatásban tanuló fiatalok részére
|
2 000 000
|
2 000 000
|
94
|
Ecsegfalva
|
Esélyegyenlőségi képzés
|
200 000
|
200 000
|
95
|
Gyomaendrőd
|
Szakemberek foglalkoztatása
|
2 400 000
|
2 400 000
|
96
|
Gyomaendrőd
|
Szakemberek foglalkoztatása
|
564 000
|
564 000
|
97
|
Gyomaendrőd
|
Összehangolt járási prevenciós szolgáltatások
|
2 400 000
|
2 400 000
|
98
|
Gyomaendrőd
|
Felvilágosító modellprogramok
|
200 000
|
200 000
|
99
|
Gyomaendrőd
|
Felvilágosító modellprogramok
|
800 000
|
800 000
|
100
|
Gyomaendrőd
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
4 947 000
|
4 947 000
|
101
|
Gyomaendrőd
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
1 046 520
|
1 046 520
|
102
|
Gyomaendrőd
|
Csoportmunka tréning
|
720 000
|
720 000
|
103
|
Gyomaendrőd
|
Háztartásgazdálkodási alapismeretek
|
240 000
|
240 000
|
104
|
Gyomaendrőd
|
Hatékony álláskeresés tréning
|
360 000
|
360 000
|
105
|
Gyomaendrőd
|
Önkéntes program szervezése a munkaszocializáció elősegítése érdekében
|
500 000
|
500 000
|
106
|
Gyomaendrőd
|
Tanulástechnikai tréning
|
720 000
|
720 000
|
107
|
Gyomaendrőd
|
Szociális gondozó képzés
|
9 000 000
|
9 000 000
|
108
|
Gyomaendrőd
|
Ösztöndíj a képzésben résztvevőknek
|
12 000 000
|
12 000 000
|
109
|
Gyomaendrőd
|
Karrier-tréning a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára
|
480 000
|
480 000
|
110
|
Gyomaendrőd
|
Vállalkozási készségfejlesztő tréning 25 év alatti fiatalok számára
|
2 400 000
|
2 400 000
|
111
|
Gyomaendrőd
|
Mentorok alkalmazása
|
5 280 000
|
5 280 000
|
112
|
Gyomaendrőd
|
Mentorok alkalmazása
|
1 240 800
|
1 240 800
|
113
|
Gyomaendrőd
|
Egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények és sportesemények szervezése
|
1 250 000
|
1 250 000
|
114
|
Gyomaendrőd
|
Lakossági szűrőprogramok szervezése, népszerűsítése
|
16 000 000
|
16 000 000
|
115
|
Gyomaendrőd
|
Közösségszervező alkalmazása
|
5 280 000
|
5 280 000
|
116
|
Gyomaendrőd
|
Közösségszervező alkalmazása
|
1 240 800
|
1 240 800
|
117
|
Gyomaendrőd
|
Közösségfejlesztő tréning
|
500 000
|
500 000
|
118
|
Gyomaendrőd
|
Közösségi programok szervezése
|
19 000 000
|
19 000 000
|
119
|
Gyomaendrőd
|
A szolgáltató szervezetek, önkormányzatok körében önkéntes koordinátorok képzése
|
500 000
|
500 000
|
120
|
Gyomaendrőd
|
Önkéntes tájékoztató napok
|
300 000
|
300 000
|
121
|
Gyomaendrőd
|
Ifjúsági referens alkalmazása
|
4 320 000
|
4 320 000
|
122
|
Gyomaendrőd
|
Ifjúsági referens alkalmazása
|
1 015 200
|
1 015 200
|
123
|
Gyomaendrőd
|
Generációk közötti együttműködési programok
|
800 000
|
800 000
|
124
|
Gyomaendrőd
|
Helyi szereplők által közösen megvalósított helyi önkéntes programok
|
800 000
|
800 000
|
125
|
Gyomaendrőd
|
Szabadidős és sportprogramok szervezése időskorúak számára
|
2 000 000
|
2 000 000
|
126
|
Gyomaendrőd
|
Életmód klubok létrehozása és működtetése
|
9 600 000
|
9 600 000
|
127
|
Gyomaendrőd
|
Sportválasztást támogató sportbörzék
|
5 000 000
|
5 000 000
|
128
|
Gyomaendrőd
|
Gyakornoki program szervezése helyi intézményekben
|
700 000
|
700 000
|
129
|
Gyomaendrőd
|
Szervezetfejlesztési tervek és képzések
|
4 000 000
|
4 000 000
|
130
|
Gyomaendrőd
|
Nyári táborok, programok szervezése fiatalok számára
|
1 500 000
|
1 500 000
|
131
|
Gyomaendrőd
|
Vándortáborok szervezése járási szinten
|
4 000 000
|
4 000 000
|
132
|
Gyomaendrőd
|
Járási hagyományőrző és sportnapok
|
2 000 000
|
2 000 000
|
133
|
Gyomaendrőd
|
Akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása a települési rendezvényeken
|
900 000
|
900 000
|
134
|
Gyomaendrőd
|
A szolgáltató szervezetek munkatársai körében az önkéntesek befogadását elősegítő tréningek szervezése
|
500 000
|
500 000
|
135
|
Gyomaendrőd
|
Testvérvárosi programok szervezése
|
3 000 000
|
3 000 000
|
136
|
Gyomaendrőd
|
Az önkormányzatok területén lévő szórakozóhelyek biztonságának növelése
|
2 400 000
|
2 400 000
|
137
|
Gyomaendrőd
|
Települési ösztöndíj a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére
|
30 000 000
|
30 000 000
|
138
|
Gyomaendrőd
|
Települési ösztöndíj a középiskolai oktatásban tanuló fiatalok részére
|
4 000 000
|
4 000 000
|
139
|
Gyomaendrőd
|
Települési kedvezmény kártya rendszer
|
3 000 000
|
3 000 000
|
140
|
Gyomaendrőd
|
Helyi nemzetiségek zenei és kulturális rendezvényeinek támogatása
|
2 000 000
|
2 000 000
|
141
|
Gyomaendrőd
|
Esélyegyenlőségi képzés
|
200 000
|
200 000
|
142
|
Gyomaendrőd
|
Eszközbeszerzés
|
12 233 121
|
12 233 121
|
143
|
Gyomaendrőd
|
Előkészítés - Helyi emberi erőforrás fejlesztési terv elkészítése
|
18 351 500
|
18 351 500
|
144
|
Gyomaendrőd
|
Helyi kisközösségek társadalmi szerepének megerősítése – komplex felmérés
|
19 000 000
|
19 000 000
|
145
|
Gyomaendrőd
|
Közbeszerzés
|
1 500 000
|
1 500 000
|
146
|
Gyomaendrőd
|
Kötelező nyilvánosság
|
100 000
|
100 000
|
147
|
Gyomaendrőd
|
Projektmenedzser
|
12 745 200
|
12 745 200
|
148
|
Gyomaendrőd
|
Könyvvizsgálat
|
2 200 000
|
2 200 000
|
149
|
Gyomaendrőd
|
Szakmai vezető bér
|
7 200 000
|
7 200 000
|
150
|
Gyomaendrőd
|
Szakmai vezető járulék
|
1 692 000
|
1 692 000
|
151
|
Gyomaendrőd
|
Szemléletformáló, antidiszkriminációs tréningek megvalósítása a potenciális munkáltatók körében
|
600 000
|
600 000
|
152
|
Hunya
|
Összehangolt járási prevenciós szolgáltatások
|
600 000
|
600 000
|
153
|
Hunya
|
Felvilágosító modellprogramok
|
200 000
|
200 000
|
154
|
Hunya
|
Felvilágosító modellprogramok
|
200 000
|
200 000
|
155
|
Hunya
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
232 800
|
232 800
|
156
|
Hunya
|
Egyéni fejlesztési tervek elkészítése
|
49 248
|
49 248
|
157
|
Hunya
|
"Csoportmunka tréning
|
240 000
|
240 000
|
158
|
Hunya
|
Háztartásgazdálkodási alapismeretek
|
240 000
|
240 000
|
159
|
Hunya
|
Önkéntes program szervezése a munkaszocializáció elősegítése érdekében
|
500 000
|
500 000
|
160
|
Hunya
|
Tanulástechnikai tréning
|
240 000
|
240 000
|
161
|
Hunya
|
Karrier-tréning a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára
|
480 000
|
480 000
|
162
|
Hunya
|
Mentorok alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
163
|
Hunya
|
Mentorok alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
164
|
Hunya
|
Egészséges életmódot népszerűsítő rendezvények és sportesemények szervezése
|
750 000
|
750 000
|
165
|
Hunya
|
Közösségszervező alkalmazása
|
2 640 000
|
2 640 000
|
166
|
Hunya
|
Közösségszervező alkalmazása
|
620 400
|
620 400
|
167
|
Hunya
|
Közösségi programok szervezése
|
2 000 000
|
2 000 000
|
168
|
Hunya
|
Önkéntes tájékoztató napok
|
300 000
|
300 000
|
169
|
Hunya
|
Generációk közötti együttműködési programok
|
200 000
|
200 000
|
170
|
Hunya
|
Szabadidős és sportprogramok szervezése időskorúak számára
|
1 000 000
|
1 000 000
|
171
|
Hunya
|
Életmód klubok létrehozása és működtetése
|
2 400 000
|
2 400 000
|
172
|
Hunya
|
"Nyári táborok, programok szervezése fiatalok számára
"
|
500 000
|
500 000
|
173
|
Hunya
|
Akadálymentes információs és tanácsadási szolgáltatások biztosítása a települési rendezvényeken
|
300 000
|
300 000
|
174
|
Hunya
|
Települési ösztöndíj a felsőoktatásban tanuló fiatalok részére
|
4 000 000
|
4 000 000
|
175
|
Hunya
|
Települési ösztöndíj a középiskolai oktatásban tanuló fiatalok részére
|
1 000 000
|
1 000 000
|
176
|
Hunya
|
Esélyegyenlőségi képzés
|
200 000
|
200 000
|
177
|
Hunya
|
Kampány
|
4 000 000
|
4 000 000
|
A Tagok felelnek az általuk vállalt, jelen pontban részletezett feladatoknak az elvégzéséért.
3.4. Az egyes Tagok által a Projekt keretében elszámolható költség összegét, és az arra jutó támogatást a következő táblázat tartalmazza[1].
|
Tag neve
|
Elszámolható költség
|
Támogatási összeg
|
1.
|
Csárdaszállás
|
25 047 080 Ft
|
25 047 080 Ft
|
2.
|
Dévaványa
|
145 445 772 Ft
|
145 445 772 Ft
|
3.
|
Ecsegfalva
|
35 464 896 Ft
|
35 464 896 Ft
|
4.
|
Gyomaendrőd
|
246 526 141 Ft
|
246 526 141 Ft
|
5.
|
Hunya
|
26 152 848 Ft
|
26 152 848 Ft
|
3.5. A Tagok a Projekt megvalósításához az alábbi önrészt adják, amely összesen a Projekt elszámolható költségének 0%-kát képezi, az alábbi megoszlásban[2]:
|
Tag neve
|
önrész formája
|
önrész összege
|
részesedése a projekt elszámolható költségéhez képest (%)
|
1.
|
Csárdaszállás
|
-
|
0 Ft
|
0%
|
2.
|
Dévaványa
|
-
|
0 Ft
|
0%
|
3.
|
Ecsegfalva
|
-
|
0 Ft
|
0%
|
4.
|
Gyomaendrőd
|
-
|
0 Ft
|
0%
|
5.
|
Hunya
|
-
|
0 Ft
|
0%
|
3.6. A támogatás igényléséhez szükséges, a Projekt előrehaladásáról és eredményeiről szóló információkat is tartalmazó kifizetési igényléseket, záró kifizetési igénylést és projekt fenntartási jelentéseket (továbbiakban együtt beszámoló) a Konzorcium nevében a Konzorciumvezető állítja össze a monitoring és információs rendszerben, és azon keresztül küldi meg a Támogatónak.
A Tagok a Projekt keretében általuk vállalt tevékenységek előrehaladásáról, a kapcsolódó költségek elszámolásáról a támogatási szerződésben meghatározott mérföldkövek elérését megelőző 15 munkanappal kötelesek a szükséges információkat rögzíteni a monitoring és információs rendszerben, és kötelesek csatolni a támogatási szerződésben előírt mellékleteket.
Mérföldkövek közötti kifizetési igénylést bármely Tag kezdeményezhet az előbbiek szerint információknak a monitoring és információs rendszerben történő rögzítésével, de ebben az esetben is a Konzorciumvezető köteles a megfelelő Projekt szintű kifizetési igénylés összeállításáért és a Támogató részére történő megküldéséért.
A Támogató felé benyújtásra kerülő mérföldkövek közötti kifizetési igénylésnek el kell érnie a kifizetési kérelmek benyújtására a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben meghatározott korlátokat.
A Tagok tudomásul veszik, hogy a kifizetési igényléshez tartozó, általuk benyújtott elszámoló bizonylatokra jutó, a Támogató által jóváhagyott támogatást a Támogató közvetlenül utalja a 2. pontban megjelölt, és ez alapján a monitoring és információs rendszerben rögzített bankszámlákra.
A Támogató legfeljebb annak a támogatási mértéknek, illetve összegnek megfelelő támogatást utal a Tag részére, amelyet a felhívás, illetve a támogatásról szóló döntés az adott Tag vonatkozásában maximálisan meghatározott.
Amennyiben az esedékes támogatás folyósítását megelőző ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a Tagoknak lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, a Támogató az adott Tagra jutó támogatás folyósítását felfüggeszti.
Amennyiben a Támogató szabálytalanság vagy a támogatási szerződés megszegése miatt már kifizetett támogatás visszafizetését rendeli el, a Tag köteles az általa okozott szabálytalanság vagy szerződésszegés miatt visszakövetelt összeget közvetlenül a Támogató részére visszafizetni, az erre irányuló felszólításában foglaltak szerint.
Ha nem állapítható meg, hogy a szabálytalanság elkövetésében vagy a támogatási szerződés megszegésében a Tagok milyen mértékben működtek közre, és a Tagok a visszafizetési kötelezettségüket a visszafizetési felszólításban meghatározott időpontig nem teljesítik, a támogató a követelése teljes összegét bármely Taggal szemben érvényesítheti.
3.8. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 76.1. pontja szerint minden konzorciumi tagnak nyújtania kell a kötelező biztosítékokat, ha a ráeső támogatási összeg meghaladja a 20 millió forintot és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 84.§-a szerint nem mentesül a biztosítékadási kötelezettség alól[3].
A konzorciumi tagok a biztosítéknyújtási kötelezettséget átvállalhatják.
A biztosítékokkal kapcsolatos nyilatkozatokat, szerződéseket stb. a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben és a támogatási szerződésben meghatározott időpontban kötelesek a Tagok a monitoring és információs rendszerben rögzíteni, illetve a szükséges dokumentumokat csatolni, azok a Konzorciumvezető általi projektszintű benyújtással kerülnek a Támogató részére megküldésre.
3.9. A Konzorciumra vonatkozó speciális szabályokat a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 140. §.-a szerint tartalmazza.
A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése a Konzorciumvezető kötelezettsége, amelyek az elmulasztásából eredő károkért a Támogató irányában a Konzorciumvezető tartozik felelősséggel.
A Konzorcium fenntartása és megfelelő működtetése körében a Konzorciumvezető a támogatási szerződésben meghatározott cél elérése érdekében összehangolja a Tagok tevékenységét és szervezi a konzorcium munkáját. Ez a rendelkezés nem érinti a Tagok jelen Megállapodás alapján vállalt kötelezettségeikért való egymással szemben fennálló felelősségét.
4. Kapcsolattartás
A Tagok a Megállapodás, valamint a támogatási szerződés teljesítésének időtartamára kapcsolattartókat jelölnek ki. A kapcsolattartó nevéről, postacíméről, telefon és telefax-számáról, elektronikus levélcíméről a Tagok a jelen Megállapodás aláírását követően öt munkanapon belül tájékoztatják a Konzorciumvezetőt. A Konzorciumvezető a kapcsolattartók nevéről és elérhetőségéről tájékoztatja a Tagokat.
A kijelölt kapcsolattartók negyedévente legalább egy alkalommal szóbeli egyeztetést tartanak, amelyen megvitatják a Projekt megvalósításának előrehaladásával kapcsolatos teendőket. A szóbeli egyeztetést a Konzorciumvezető kijelölt kapcsolattartója hívja össze. A szóbeli egyeztetésről emlékeztetőt kell készíteni, amelyet a Konzorciumvezető kijelölt kapcsolattartója az egyeztetést követő öt munkanapon belül megküld a Tagok kijelölt kapcsolattartója részére. Az emlékeztetőt a Támogató bármikor kérheti.
5. A Konzorcium képviselete
A Konzorciumot a Támogató felé a Konzorciumvezető, más, harmadik személyek felé a Tagok eltérő megállapodása hiányában a Konzorciumvezető képviseli. Jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult szervek felé a Tag törvényes képviselője a Tagot önállóan képviselheti. Az ellenőrzésről köteles a Konzorciumvezetőt értesíteni, aki a Tag székhelyén vagy telephelyén lefolytatott helyszíni ellenőrzés során jelen lehet. Amennyiben a Projekttel kapcsolatban harmadik személyek bármely Tagtól tájékoztatást kérnek, a Tag köteles erről előzetesen, a tájékoztatás megadása előtt értesíteni a Konzorciumvezetőt.
6. A beszerzett eszközök és más dolgok tulajdonjoga, illetve egyéb jogok
A támogatás felhasználásával a projekt megvalósítása során beszerzett, illetve létrejövő dolgok és egyéb jogok feletti rendelkezés az alábbiak szerint kerül meghatározásra[4]:
A támogatásban részesülő tag a rá eső, az általa nyitott elkülönített számlára érkezett támogatásából beszerzett eszközök és egyéb jogok felett saját maguk rendelkeznek, azok saját könyveikben kerülnek nyilvántartásra, és a tulajdonukat képezik.
7. A tagság megszűnése, a tagok körének változása
7.1. A Tag jelen Megállapodás aláírásával megerősíti, hogy a Projekt megvalósításában részt kíván venni, a projektet a támogatási kérelemben meghatározott módon megvalósítja, annak megvalósítása során fokozottan együttműködik a többi Taggal, és a Konzorciumból csak abban az esetben lép ki, ha a támogatási szerződésben és a jelen Megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésére a jelen Megállapodás aláírását követően, neki fel nem róható okból beállott körülmény folytán nem képes.
7.2. Konzorciumi tagok cseréje - ide értve a támogatási kérelmet benyújtó konzorciumvezető személyét is -, új konzorciumi tag bevonása, konzorciumi tag kilépése akkor engedélyezhető, ha
a) nem változik a projekt alapvető célja,
b) a tagcsere, illetve a tagok számának bővülése esetén az új tag is megfelel a felhívásban meghatározott valamennyi feltételnek és benyújtásra kerülnek a projektgazdák számára előírt dokumentumok,
c) a konzorciumvezető kilépési szándéka esetén a kilépést megelőzően a konzorciumvezetői pozíció átadása megtörténik,
d) a tag kilépése esetén nem változik a konzorciumnak a projektjavaslat benyújtására vonatkozó jogosultsága - ideértve a konzorciumvezetőre vonatkozó feltételeknek való megfelelést is -, kivéve, ha az új kedvezményezett jogszabályon alapuló kötelező jogutódlás következtében lép be a támogatási jogviszonyba,
e) a tag kilépése esetén a tag igazolja, hogy a támogatási szerződésben és a konzorciumi megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésére a megállapodás aláírását követően, neki fel nem róható okból beállott körülmény folytán nem képes,
f) kizárás esetén a konzorciumvezető igazolja, hogy a tag tevékenysége, működése a projekt megvalósítását pénzügyi, illetve szakmai szempontból veszélyezteti,
g) a tagcsere nélküli új tag bevonása indokolt.
7.3. A Konzorciumvezető felmondással a Konzorciumból kizárja azt a Tagot, akinek tevékenysége, működése a Projekt megvalósítását akár pénzügyi, akár szakmai szempontból veszélyezteti.
A felmondási jog gyakorlása előtt a Konzorciumvezető köteles kikérni a Tagok véleményét. Az erről született írásos, Tagok által aláírt emlékeztetőt köteles megküldeni a Támogatónak.
7.4. Valamely Tag kilépése, kizárása vagy jogutód nélküli megszűnése nem eredményezi a jelen Megállapodás és a Konzorcium megszűnését, kivéve, ha ennek következtében a Tagok a támogatási szerződésben és a jelen Megállapodásban vállalt kötelezettségeik teljesítésére nem képesek, és emiatt a támogatási szerződéstől elállnak.
7.5. Ha a kilépő vagy jogutód nélkül megszűnő Tag által vállalt kötelezettségeket a megmaradó Tagok nem tudják teljesíteni, új Tag bevonásáról határozhatnak. A belépő Tag csak olyan szervezet, illetve személy lehet, amely, illetve aki megfelel a felhívásban foglalt követelményeknek.
7.6. A Tag kilépése, illetve kizárása esetén köteles egyeztetést kezdeményezni a Konzorciumvezetővel a Projekt céljának elérése érdekében. A Konzorciumból kiváló Tag köteles a Konzorciumvezetőnek a kiválás időpontját megelőzően a rábízott anyagi eszközökkel és a Projekt kapcsán felmerült költségekkel hiánytalanul, tételesen írásban elszámolni, valamint az általa elvégzett tevékenységről és az elvállalt, de kiválásáig el nem végzett tevékenységekről beszámolni. Köteles továbbá a – a Megállapodás keretében esetlegesen – használatába kapott vagyontárgyat a Konzorciumvezetőnek haladéktalanul, ellenszolgáltatás nélkül visszaszolgáltatni. Az átadás-átvételről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a Konzorciumvezető, a kilépő Tag és az átvétellel érintett Tag ír alá.
A kilépő Tagot a kiválást követően is, a támogatási szerződés megszűnéséig terheli a támogatási szerződésben meghatározott dokumentum-megőrzési kötelezettség, ellenőrzés-tűrési kötelezettség, a kiválás időpontjáig megvalósult tevékenységekkel és benyújtott dokumentumokkal kapcsolatos szabálytalanságokért való helytállás.
A kilépő Tag tulajdonába került, támogatásból vásárolt vagyont valamely Tag tulajdonába kell adni, illetve, ha ez nem lehetséges, vagy a Tagok nem kívánják, a megmaradó Tagok ingyenes használatába kell adni. Ha az ingyenes használatba adás nem valósulhat meg, akkor a fejlesztés során létrejött vagyonra jutó támogatást a kilépő tag köteles visszafizetni a támogatási szerződésben visszafizetésre meghatározottak szerint, az abban foglalt feltételekkel a Támogató részére.
7.7. A 7.1 - 7.6. pontban foglalt jogok gyakorlása a jelen Megállapodás módosítását igényli, amelyhez a Támogató hozzájárulása szükséges. A hozzájárulást a támogatási szerződés kedvezményezett általi módosítására előírt szabályok szerint kell kérelmezni a Támogatótól.
8. A Megállapodás megszűnése és módosítása
8.1. Jelen Megállapodás a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi, és osztja annak jogi sorsát. Ennek értelmében a támogatási szerződés megszűnése jelen Megállapodás megszűnését vonja maga után.
8.2. Jelen Megállapodás megszűnik, ha a Tagok száma a felhívásban megadott minimális tagszám alá, illetve egyre csökken.
8.3. A Megállapodás Támogató által meghatározott kötelező tartalma csak írásban módosítható, melyhez a Támogató hozzájárulása szükséges. A hozzájárulást a támogatási szerződésben a támogatási szerződés kedvezményezett általi módosítására előírt szabályok szerint kell kérelmezni a Támogatótól.
A Tagok adataiban bekövetkezett változások, így különösen székhely, bankszámlaszám, stb., nem igénylik a Megállapodás módosítását. Az adatok változásáról a Tagok haladéktalanul értesítik a Konzorciumvezetőt. A Konzorciumvezető ezekről a változásokról értesíti a monitoring és információs rendszeren keresztül a Támogatót, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 86. §-ának megfelelően.
8.4. A jogviszonyra és a Projekt megvalósítási kötelezettségére tekintettel a Tagok a felmondás jogát kizárják.
9. A Tagok egyéb megállapodásai[5]
9/10. Záró rendelkezések
10.1. Jelen Megállapodás 20 oldalon és 15 db eredeti példányban készült. A Megállapodás a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
10.2. A jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a Tagok közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. A Konzorciumvezető a Megállapodás hatályba lépését követően a Megállapodást megküldi a Támogató részére.
10.3. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók.
10.4. A Tagok képviseletében aláíró személyek kijelentik és cégkivonatukkal, valamint aláírási címpéldányaikkal igazolják, hogy a jelen Megállapodás 2. pontjában feltüntetettek szerint jogosultak a Tag képviseletére, továbbá ennek alapján a jelen Megállapodás megkötésére és aláírására. Aláíró képviselők kijelentik továbbá, hogy a testületi szerveik részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek, tulajdonosaik a támogatási jogügyletet jóváhagyták és harmadik személyeknek semminemű olyan jogosultsága nincs, mely a Tag részéről megakadályozná vagy bármiben korlátozná a jelen Megállapodás megkötését, és az abban foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését.
A Tagok a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal és elhangzott nyilatkozataikkal mindenben egyezőt aláírták.
Konzorcium Vezetője
..............................................
Toldi Balázs
polgármester.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
P.H.
Aláírás dátuma:
……………………………
|
Konzorciumi Tag
..............................................
Valánszki Miklós Róbert
polgármester.
Dévaványa Város Önkormányzata
P.H.
Aláírás dátuma:
…………………………
|
Konzorciumi Tag
..............................................
Kovács Mária
polgármester.
Ecsegfalva Község Önkormányzata
P.H.
Aláírás dátuma:
……………………………
|
Konzorciumi Tag
..............................................
Hegedüs Roland
Hunya Község Önkormányzata
P.H.
Aláírás dátuma:
…………………………
|
Konzorciumi Tag
..............................................
Petneházi Bálint Lászlóné
Csárdaszállás Községi Önkormányzata
P.H.
Aláírás dátuma:
……………………………
|
[1] A monitoring és információs rendszerben tagi szinten rögzített adatoknak jelen táblázat tartalmával összhangban kell állniuk.
[2] A monitoring és információs rendszerben tagi szinten rögzített adatoknak jelen táblázat tartalmával összhangban kell állniuk.
[3] Ha a projekt támogatási összege meghaladja az 50 millió forintot, a fenntartási időszakban azon konzorciumi tagoknak is szükséges a konzorciumi tag részére juttatott támogatási összeg 50%-ának megfelelő mértékű biztosítékot nyújtaniuk, amelyekre jutó támogatás egyenként nem haladja meg az 50 millió forintot.
[4] Itt részletezni kell a tulajdonjogokat, a használati jogokat, és egyéb esetleges másjogokat. A dolgokat és jogokat a támogatási kérelemben szereplő részletezettséggel elegendő megadni.
[5] A tagok a minta által nem szabályozott kérdéseket is rendezhetnek, ezek azonban nem lehetnek ellentétesek az 1-8. ponttal, illetve az 1-8. pontok nem törölhetők.