Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. évi költségvetési koncepciót az előzetesen számított 132.357 ezer forint bevételi főösszeg (ezen belül 113.477 ezer forint működési bevétel, 0 ezer forint felhalmozási bevétel, 18.880 ezer forint finanszírozási bevétel), továbbá 152.677 ezer forint kiadási főösszeg (ezen belül 145.677 ezer forint működési kiadás és 7.000 ezer forint felhalmozási kiadás) 20.320 ezer Ft működési hiány mellett a 2023. évi költségvetési rendelet-tervezet elkészítéséhez felkéri a jegyzőt, hogy az alábbi alapelveket érvényesítse:
a) a működési források elosztásánál prioritást kell kapnia a kötelező feladatoknak és a korábbi döntésekkel önként vállalt feladatoknak, különös tekintettel a befejezett fejlesztési projektek működtetésére,
b) a fejlesztési források elosztásánál a folyamatban lévő felújítások és beruházások finanszírozását, valamint a kötelező önkormányzati feladatokat szolgáló vagyonelemek felújítását kell biztosítani,
c) a végleges tervezet kidolgozása során tovább szükséges vizsgálni a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségeit,
d) a beterjesztett költségvetés tervezet működési hiányt nem tartalmazhat.