2013. január 30-i ülésére
Tárgy: | Rendelet alkotás a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól | |
Készítette: | Dr. Csorba Csaba jegyző | |
Előterjesztő: | Petényi Szilárdné polgármester |
Tisztelt Képviselő-testület!
A rendelet megalkotását az teszi szükségessé, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: építési törvény) alapján a települési polgármestereknek konzultációs és előzetes tájékoztatási kötelezettségük van az építési engedélyezési eljárás lefolytatása előtt.
A települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi és a kerületi önkormányzat) az építésügyi feladatát a helyi rendeletei megalkotásával és a kapcsolódó sajátos jogintézményekkel, továbbá a települési (fővárosban a fővárosi és a kerületi) vagy térségi – a főépítészi tevékenységről szóló kormányrendeletben foglaltak szerinti – önkormányzati főépítész közreműködésével látja el.
Indoklás
A rendelet megalkotásával tud eleget tenni Önkormányzatunk az építési törvényben meghatározott, az építési engedélyezési eljárással kapcsolatos kötelező feladatainak.
Fent leírtak figyelembevételével készült el a rendelet-tervezet, melyet kérem, szíveskedjenek megvitatni, és elfogadásáról dönteni.
TERVEZET
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
…/2013. (…) számú rendelete
a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás
és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól
Hunya Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 6/A. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő feladatok ellátásával kapcsolatban a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás, valamint az azzal összefüggő szakmai konzultáció szabályairól a következő önkormányzati rendeletet alkotja.
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A rendelet hatálya
1. §
(1) A rendelet hatálya Hunya Község közigazgatási területén végzett építési munkákra terjed ki függetlenül attól, hogy az adott munka a jogszabályok szerint építésügyi hatósági engedélyhez, illetve településképi bejelentéshez kötött-e, avagy sem.
(2) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre (a továbbiakban: építtető, illetve tervező), aki/amely Hunya közigazgatási területén az (1) bekezdés szerinti építési munkát kíván végezni, illetve az elvégzendő építési munkával összefüggésben építészeti-műszaki tervdokumentációt készít.
Értelmező rendelkezések
2. §
E rendelet alkalmazásában
1. beépítési előírás: a helyi településrendezési eszközök tartalmára alapozott, tájékoztató jellegű (szöveges és térképi adatokat tartalmazó) dokumentum, mely – a településkép és az építészeti örökség megóvásával és minőségi alakításával kapcsolatban – a telek beépítésének feltételeire, valamint az építmény(ek) kialakítására vonatkozóan további javaslatokat, ajánlásokat is tartalmazhat;
2. építési munka: építmény, építményrész, épületegyüttes megépítése, átalakítása, bővítése, illetve rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása érdekében végzett építési-szerelési vagy bontási munka.
II. FEJEZET
A BEÉPÍTÉSI ELŐÍRÁS
A beépítési előírás iránti kérelem
3. §
(1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti építési munkákra vonatkozóan az építtetőnek, illetve az általa megbízott tervezőnek – az építési munkával kapcsolatos helyi építési előírásokról, valamint a településképi követelményekről – beépítési előírást kell kérnie a Polgármesteri Hivataltól.
(2) Beépítési előírást bármely építtető vagy egyéb módon érintett kérelmező, illetve az általa megbízott tervező bármely építési telek beépítésével, a beépítésre vonatkozó előírásokkal és követelményekkel kapcsolatban kérhet.
(3) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtásához az építési, illetve tervezési jogosultságot nem kell igazolni.
(4) A beépítési előírás iránti kérelem benyújtása díj- és illeték-mentes.
4. §
(1) Mivel a beépítési előírás az elvégezni kívánt konkrét építési munkával (munkákkal) kapcsolatos szabályokat és követelményeket tartalmazza, a kérelemben minden esetben meg kell nevezni valamennyi tervezett építési munkát függetlenül attól, hogy azok tervezése, illetve megvalósítása egy vagy több ütemben, illetve milyen sorrendben történik.
(2) Amennyiben a beépítési előírás iránti kérelem benyújtásakor a konkrét építési munkák köre még nem ismert, az adott telek beépíthetőségével kapcsolatban általános tájékoztatás is kérhető.
(3) A beépítési előírás iránti kérelem – a kérelmező egyértelmű megjelölésével és aláírásával – papír alapon és digitális formában (.pdf formátumban) is benyújtható.
A beépítési előírás tartalma
5. §
(1) A beépítési előírás olyan – a hatályos településrendezési eszközökön alapuló – tájékoztató tartalmú (szöveges és térképi adatokat tartalmazó) dokumentum, mely a kiadástól számított egy évig érvényes és az építésügyi hatóságot, valamint településképi bejelentéshez kötött eljárás esetén a polgármestert – a jogszabályon alapuló, kötelező elemeket illetően – az érvényességi időn belül köti. A beépítési előírásban meg kell jelölni
a) a kötelező (a településrendezési eszköz előzetes megváltoztatása nélkül nem módosítható),
b) az irányadó (orientáló jellegű), valamint
c) a tájékoztató (pl. a műemléki, illetve helyi építészeti értékvédelemmel kapcsolatos), tartalmi és eljárási (pl. a településképi véleményezési eljárásra vonatkozó)
elemeket.
(2) A beépítési előírás – az adott helyszín és környezete adottságait figyelembe véve, az Étv. 18. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – az illeszkedési követelményeket illetően az (1) bekezdés b) pontja szerint javaslatokat, illetve ajánlásokat is tartalmazhat.
(3) A beépítési előírásban szereplő irányadó szabályozási elemektől, valamint a (2) bekezdés szerinti javaslatokban, illetve ajánlásokban szereplő illeszkedési követelményektől való eltérés esetén a tervdokumentáció műleírásában indokolni kell a településrendezési eszköz irányadó szabályozási elemeitől, illetve a beépítési előírásban foglalt egyéb javaslatoktól, ajánlásoktól való eltérés szükségességét és megalapozottságát.
(4) A beépítési előírásban szereplő kötelező követelményeket és adatokat (a beépítésre, valamint az építmények kialakítására vonatkozó paramétereket és egyéb előírásokat) – az építési munkával érintett ingatlan és környezete adottságait is figyelembe véve – együttesen kell értelmezni és alkalmazni, azoknak külön-külön és együttesen is meg kell felelni.
(5) A beépítési előírás nem mentesíti a tervezőt attól, hogy a tervezés során a helyszínen ellenőrizze a tervezési feladattal összefüggő, azt befolyásoló adottságokat, így különösen
a) a telek tényleges beépítését, a telken álló, valamint a szomszédos telkeken lévő építmények kialakítását és műszaki állapotát, valamint
b) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét.
(6) Az építési munkával érintett ingatlan, illetve a tervezési feladat sajátosságainak ismeretében a főépítész javaslatot tehet a tervvel kapcsolatos koncepcionális, illetve tartalmi kérdések előzetes tisztázását célzó szakmai konzultációra.
(7) A beépítési előírás építési munka végzésére nem jogosít.
A beépítési előírás kiadása
6. §
(1) A beépítési előírás kiadását megelőzően – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelemmel érintett telek és környezete aktuális vizsgálata céljából helyszíni szemlét kell tartani.
(2) A helyszíni szemle abban az esetben mellőzhető, ha ugyanarra az ingatlanra a kérelem benyújtását megelőző 3 hónapon belül került sor beépítési előírás kiadására.
(3) A helyszíni szemle során vizsgálni kell különösen
a) a kérelemmel érintett, valamint a szomszédos telkek közterületről látható beépítését,
b) a kérelemmel érintett, valamint az azzal városképi szempontból együtt értelmezhető építmények
ba) jellemző méreteit,
bb) tömegalakítását,
bc) homlokzatának és tetőzetének építészeti kialakítását,
bd) a tervezés szempontjából lényeges rendeltetéseit, valamint
c) az érintett közterület adottságait, berendezéseit, műtárgyait és növényzetét.
(4) A beépítési előírás kiadásáról – a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül – a főépítész gondoskodik.
(5) A beépítési előírás kézbesítése postai úton történik, de – a kérelemben foglaltaknak megfelelően – (mellékletként, .pdf formátumban) elektronikus úton is továbbítható, illetve személyesen is átvehető.
(6) A beépítési előírást az építési engedély iránti kérelemhez, valamint a településképi bejelentéshez mellékelni kell.
III. FEJEZET
A SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
Általános rendelkezések
7. §
(1) A helyi településrendezési előírások értelmezésével, illetve a beépítési előírás tartalmával kapcsolatban, továbbá a készülő építészeti-műszaki dokumentációk munkaközi egyeztetése céljából az építtető, illetve az általa megbízott tervező szakmai konzultációt kezdeményezhet. A konzultációs lehetőség biztosításáról a főépítész gondoskodik.
(2) A szakmai konzultációról keretében lehetőség van
a) a tervezés során felmerült alternatív megoldások értékelésére,
b) a terv munkaközi javaslatainak előzetes minősítésére, valamint
c) a beépítési előírásban foglalt irányadó szabályozási elemektől, illetve az Étv. 18. § (2) bekezdése szerinti illeszkedési követelményekre vonatkozó javaslatoktól, ajánlásoktól eltérő tervezői megoldások egyeztetésére.
A szakmai konzultáció részletes szabályai
8. §
(1) A szakmai konzultációt – az építési munkával érintett ingatlan megjelölésével, valamint a 7. § (2) bekezdésében szereplő cél megnevezésével – az építtető, illetve az általa megbízott tervező kezdeményezi.
(2) A tervezés során ugyanazzal az építési munkával kapcsolatban az építtető, illetve az általa megbízott tervező több szakmai konzultációt is kezdeményezhet.
(3) Az építészeti-műszaki terv előzetesen egyeztetett időpontban megtartott munkaközi egyeztetésére a tervezőnek – a munka készültségi fokának megfelelő, a szakmai konzultáció napjára dátumozott – munkaközi dokumentációt (terv-vázlatot) kell készítenie. A munkaközi dokumentációt a tervezőnek
a) a terv digitális feldolgozása esetén – elektronikus úton (.pdf formátumban) – a szakmai konzultációt legalább 5 nappal megelőzően meg kell küldenie, illetve
b) a terv papír alapú feldolgozása esetén a szakmai konzultáció során be kell mutatnia
a főépítésznek.
(4) Az építtető, illetve az általa megbízott tervező a szakmai konzultáció során elhangzottakról emlékeztetőt készít, melyet – ellenjegyzés céljából (szerkeszthető formátumban) – meg kell küldenie a főépítésznek. A főépítész az emlékeztetőt – változatlan tartalommal vagy indokolt esetben szöveges kiegészítésekkel – ellenjegyzi, és (.pdf formátumban) megküldi az építtetőnek és/vagy a tervezőnek.
(5) Amennyiben a munkaközi terv feldolgozása papír alapon történt, a szakmai konzultáció során az egyeztetés résztvevői a munkaközi dokumentáció aktuális példányára szöveges, illetve rajzi kiegészítéseket, megjegyzéseket tehetnek, és a konzultáció végén a tervet dátummal kiegészítve szignálhatják. Az ilyen esetekben a munkaközi dokumentáció érintett tervlapjairól az építtető, illetve az általa megbízott tervező másolatot készít, és azokat a (4) bekezdés szerinti emlékeztetővel együtt kell kezelni.
(6) A (4) és az (5) bekezdés szerinti eljárásért az építtetőnek, illetve a tervezőnek 15.000.- forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie Hunya Község Önkormányzata Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett 53200125-11062402 számú költségvetési elszámolási számlájára. A díj befizetésének tényét igazoló bizonylatot az emlékeztető tervezetéhez mellékelni kell, ennek hiányában a főépítész az emlékeztető ellenjegyzését megtagadja.
(7) A szakmai konzultációk alapján készített emlékeztetők – a hozzájuk tartozó munkaközi tervdokumentáció tartalmának megfelelően – a feleket kölcsönösen kötik a főépítészi állásfoglalásra (szakvéleményre) alapozott településképi vélemény tartalmát illetően.
(8) Ha az építészeti-műszaki tervdokumentáció műleírása a szakmai konzultáció(k)ra vonatkozó utalást, hivatkozást is tartalmaz, a terviratok között a (4) bekezdés szerinti emlékeztető(ke)t és az azokhoz tartozó munkaközi dokumentáció releváns tervlapjainak másolatát is szerepeltetni kell.
(9) A szakmai konzultációkról készített emlékeztetők, valamint az azokhoz – azonosítható módon – tartozó munkaközi dokumentációk nyilvántartásáról a főépítész gondoskodik.
IV. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
9. § (1) A jelen rendelet 2013.február 1-jén lép hatályba.
(2) A rendeletben foglalt szabályokat
a) a II. fejezetet illetően a hatályba lépést követően indult eljárások során,
b) a III. fejezetet illetően a folyamatban lévő tervezési munkák tekintetében is alkalmazni kell.
Döntési javaslat
"Rendelet alkotás a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: település rendezés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatja a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció szabályairól szóló rendelet megalkotását. Felkéri a Ügyrendi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot, hogy a szükséges előzetes egyeztetési eljárást követően a végleges tervezetet nyújtsa be a februári testületi ülésre.
Határidők, felelősök:
Határidő: 2013. 02. 28.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba