3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. március 27-i ülésére
2013. március 27-i ülésére
Tárgy: | A helyi adókról szóló rendeletek felülvizsgálata, módosítása | |
Készítette: | Enyedi László | |
Előterjesztő: | Dr. Csorba Csaba jegyző |
Tisztelt Képviselő-testület!
A Békés Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztálya felülvizsgálta az önkormányzatok helyi adókról szóló rendeleteit.
Megállapították, hogy a rendeletek teljes körű felülvizsgálata szükséges, az alábbiak miatt:
- a törvényben szabályozott kérdésekre nem terjedhetnek ki a rendeletek szabályozásai,
- a törvény szövegét nem kell, nem lehet megismételni a helyi rendeletekben.
Hunya Község Önkormányzatának jelenleg hatályos helyi adórendeletei régebben lettek megalkotva, azóta többször kerültek módosításra. A rendeletek felülvizsgálata során több olyan rendelkezés került feltárásra a helyi rendeletekben, ami magasabb szintű jogszabályok által már szabályozva van. Időközben hatályba lépett a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet, amely szigorú formai szabályokat ír elő a jogszabályok szerkesztésénél is. A törvényességi anomáliák megszüntetése szükségessé tették, hogy ne az eddigi önkormányzati rendeletek kerüljenek módosításra, hanem egy új normaszövegű, egységes helyi adórendelet kerüljön megalkotásra.
A Képviselő-testület általában két fordulóban vitatja meg a rendelet tervezeteket. Mivel az előterjesztett rendelet-tervezet csak pontosításokat, helyesbítéseket tartalmaz, adómérték emelésre nem kerül sor, az adózók terheit nem növeli, lehetőség van az évközi módosításra, és a kétfordulós tárgyalás megtartása nem szükséges.
Kérem a T. Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és döntésének meghozatalára..
TERVEZET
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
………/2013. (……….) önkormányzati rendelete
a helyi adókról
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) bekezdés a) pontjában biztosított feladatkörében eljárva, következőket rendeli el:
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § E rendelet hatálya Hunya Község közigazgatási területén a 2. §-ban foglalt adónemek a Htv.-ben meghatározott adóalanyaira és adótárgyaira terjed ki.
2. § Hunya Község Önkormányzata
a) magánszemélyek kommunális adóját és
b) helyi iparűzési adót vezet be.
3. § Az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő bejelentések, bevallások, illetve adatszolgáltatások elektronikus úton is teljesíthetők.
2. MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJA
4. § Adóköteles a rendelet hatálya alá tartozó területen magánszemély tulajdonában lévő:
a) lakás vagy lakás céljára szolgáló épület,
b) beépítetlen belterületi földrészlet (telek), valamint
c) a nem magánszemély tulajdonában álló lakásbérleti jog.
5. § Az adó mértéke a 4. §-ban meghatározott adótárgyanként 13.000 Ft/év.
6. § Adókedvezményben részesül adótárgyanként:
a) 4000 Ft/év mértékben a belterületi, építési tilalom alatt nem álló beépítetlen telek tulajdonosa,
b) 3000 Ft/év mértékben az, aki a tárgyév január 1. napján a 65. életévét betöltötte, a lakcímnyilvántartás alapján az adó tárgyát képező ingatlanba egyedül van bejelentkezve és ezt írásbeli nyilatkozatával jelzi az adóhatóság felé a tárgyév január 15. napjáig,
c) 4000 Ft/év mértékben az a tulajdonos, akinek az adó tárgyát képező ingatlana a település külterületén található.
3. HELYI IPARŰZÉSI ADÓ
7. § (1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a fizetendő éves adó mértéke az adóalap 1 %-a.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként 600 Ft.
8. § Mentes az adó megfizetése alól az a vállalkozó, akinek a Htv. 39. § (1) bekezdése, illetve a 39/A. § vagy 39/B. § alapján számított vállalkozási szintű adóalapja az 500 ezer forintot nem haladja meg.
4. AZ ADÓ MEGFIZETÉSE
9. § Hunya Község Önkormányzata a hatáskörébe tartozó adók beszedésére:
a) 53200022-11054137 számú magánszemélyek kommunális adója beszedési számlát,
b)53200022-11054144 számú iparűzési adó beszedési számlát,
c) 53200022-11054209 számú termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója beszedési számlát,
d) 53200022-11054223 számú gépjárműadó beszedési számlát,
e) 53200022-11054216 számú egyéb bevételek beszedési számlát,
f) 53200022-11054168 számú pótlék beszedési számlát,
g) 53200022-11054151 számú bírság beszedési számlát,
h) 53200022-11060194 számú idegen bevételek beszedési számlát,
j) 53200022-11068570 számú adóigazgatási eljárási illeték beszedési számlát vezet.
5. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10. § (1) Ez a rendelet 2013. április 15-én lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) Hatályát veszti a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 18/2007. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 8/2008. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, a 14/2009. (XI. 17.) önkormányzati rendelet, a 9/2010. (XII. 7.) önkormányzati rendelet és a 11/2012. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, a helyi iparűzési adóról szóló 17/2007. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 10/2012. (XII. 1.) önkormányzati rendelet.
Döntési javaslat
"A helyi adókról szóló rendeletek felülvizsgálata, módosítása "
Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: helyi adó
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.
TERVEZET
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
………/2013. (……….) önkormányzati rendelete
a helyi adókról
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) bekezdés a) pontjában biztosított feladatkörében eljárva, következőket rendeli el:
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § E rendelet hatálya Hunya Község közigazgatási területén a 2. §-ban foglalt adónemek a Htv.-ben meghatározott adóalanyaira és adótárgyaira terjed ki.
2. § Hunya Község Önkormányzata
a) magánszemélyek kommunális adóját és
b) helyi iparűzési adót vezet be.
3. § Az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő bejelentések, bevallások, illetve adatszolgáltatások elektronikus úton is teljesíthetők.
2. MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJA
4. § Adóköteles a rendelet hatálya alá tartozó területen magánszemély tulajdonában lévő:
a) lakás vagy lakás céljára szolgáló épület,
b) beépítetlen belterületi földrészlet (telek), valamint
c) a nem magánszemély tulajdonában álló lakásbérleti jog.
5. § Az adó mértéke a 4. §-ban meghatározott adótárgyanként 13.000 Ft/év.
6. § Adókedvezményben részesül adótárgyanként:
a) 4000 Ft/év mértékben a belterületi, építési tilalom alatt nem álló beépítetlen telek tulajdonosa,
b) 3000 Ft/év mértékben az, aki a tárgyév január 1. napján a 65. életévét betöltötte, a lakcímnyilvántartás alapján az adó tárgyát képező ingatlanba egyedül van bejelentkezve és ezt írásbeli nyilatkozatával jelzi az adóhatóság felé a tárgyév január 15. napjáig,
c) 4000 Ft/év mértékben az a tulajdonos, akinek az adó tárgyát képező ingatlana a település külterületén található.
3. HELYI IPARŰZÉSI ADÓ
7. § (1)Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a fizetendő éves adó mértéke az adóalap 1 %-a.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként 600 Ft.
8. § Mentes az adó megfizetése alól az a vállalkozó, akinek a Htv. 39. § (1) bekezdése, illetve a 39/A. § vagy 39/B. § alapján számított vállalkozási szintű adóalapja az 500 ezer forintot nem haladja meg.
4. AZ ADÓ MEGFIZETÉSE
9. § Hunya Község Önkormányzata a hatáskörébe tartozó adók beszedésére:
a) 53200022-11054137 számú magánszemélyek kommunális adója beszedési számlát,
b)53200022-11054144 számú iparűzési adó beszedési számlát,
c) 53200022-11054209 számú termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója beszedési számlát,
d) 53200022-11054223 számú gépjárműadó beszedési számlát,
e) 53200022-11054216 számú egyéb bevételek beszedési számlát,
f) 53200022-11054168 számú pótlék beszedési számlát,
g) 53200022-11054151 számú bírság beszedési számlát,
h) 53200022-11060194 számú idegen bevételek beszedési számlát,
j) 53200022-11068570 számú adóigazgatási eljárási illeték beszedési számlát vezet.
5. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
10. § (1) Ez a rendelet 2013. április 15-én lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) Hatályát veszti a magánszemélyek kommunális adójáról szóló 18/2007. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 8/2008. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, a 14/2009. (XI. 17.) önkormányzati rendelet, a 9/2010. (XII. 7.) önkormányzati rendelet és a 11/2012. (XII. 1.) önkormányzati rendelet, a helyi iparűzési adóról szóló 17/2007. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, valamint az azt módosító 10/2012. (XII. 1.) önkormányzati rendelet.
Határidők, felelősök:
Határidő: 2013. 04. 15.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba