9. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. április 30-i ülésére

Tárgy:   A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Kistérségi Iroda jövőbeni fenntartására vonatkozó döntések meghozatala, társulási megállapodás módosítás
Készítette:   Mile Erika
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása képviselő testületi döntéshozatalt kér a Társulási Megállapodás módosításáról.
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa 191/2012. (XI. 29.) sz. határozatával döntött arról, hogy 2013. július 1. napjától a Társulás munkaszervezetének feladatait az általa kijelölt tagönkormányzat hivatala látja majd el; valamint, hogy a Szarvason működő, önkormányzatunkat nem érintő Szociális és Gyermekjóléti Intézmény önállóan gazdálkodó, saját gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervként működik tovább.
 
Ennek megfelelően a 2013. április 15. napjára összehívott Jegyzői Kollégium tagjai megállapodtak abban, hogy Szarvas Város Önkormányzata vállalja a munkaszervezet azon tagjainak továbbfoglalkoztatását, akik a Társulási Tanács működésének biztosításához szükségesek.
 
A gazdasági szervezet által készített kimutatás alapján a Kistérségi Iroda jelenleg 13 álláshelyet tart fenn, melyből 5 fő gazdasági-pénzügyi ügyintéző a Szociális és Gyermekjóléti Intézménynél kerülne áthelyezéssel továbbfoglalkoztatásra, míg 5,5 fő (kistérségi menedzser, adminisztrátor, pénzügyi ügyintéző, 2 fő belső ellenőr és 0,5 fő útügyi referens) a Szarvasi Polgármesteri Hivatal alkalmazásában, az osztályszerkezeten kívüli munkacsoportként látná el a továbbiakban is a Többcélú Társulással kapcsolatban felmerülő feladatokat. Ily módon a Kistérségi Iroda megszűnésével törlésre kerül 1 fő vezető, 1 fő jogi előadó, 0,5 fő takarító álláshely.
 
Álláspontjuk szerint a Társulási Tanácsnak a foglalkoztatottakra vonatkozó döntését követően indokolt lenne egy külön megállapodás megkötése a jövőbeni feladatellátásra, illetőleg annak pénzügyi feltételeire vonatkozóan.
 
A változások a Kistérségi Irodát érintő részben a Társulási Megállapodás módosítását igénylik, amelyet a határozati javaslat tartalmaz. A módosítások 2013. július 1. napjával lépnek hatályba.
 
A Társulási Tanács 2013. április 23-i ülésén jóváhagyta a módosítást 59/2013. (IV.23.) számú határozatával.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztésben foglaltak megvitatására és a határozati javaslatok elfogadására.

 


1. döntési javaslat

"Kistérségi iroda megszüntetése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulását adja, hogy 2013. július 1. napjától a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása az általa fenntartott Kistérségi Irodát jogutódlással megszüntesse. A Kistérségi Iroda feladatainak végrehajtása szempontjából jogutódnak a Szarvasi Polgármesteri Hivatalban működő munkacsoport, munkajogi szempontból jogutódnak a Szarvasi Polgármesteri Hivatal tekintendő. A Kistérségi Iroda megszűnésével törlésre kerül 1 fő vezető, 1 fő jogi előadó, 0,5 fő takarító álláshely.

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 05. 30.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Szopkó Rudolfné

2. döntési javaslat

"Társulási megállapodás módosítás"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ügyrendi, napirendi kérdések
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás társulási megállapodás módosítását:
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás
Társulási Megállapodás Módosítása
 
1. §
A Társulási Megállapodás I. fejezet 13. pont szövege az alábbiakra módosul:
13.A Társulási Tanács döntéseinek előkészítését és feladatai végrehajtásának megszervezését a Szarvasi Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők munkacsoportja látja el.”
 
2. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 1. pont az alábbiak szerint változik:
„1.A Többcélú Társulás feladatainak megszervezésére a Szarvasi Polgármesteri Hivatalban az osztályszerkezeten kívüli munkacsoport működik.
Működési területe: a Többcélú Társulást alkotó települések közigazgatási területe
Feladatai:
-         a Többcélú Társulás működésének megszervezése,
-         társulási döntések előkészítése, végrehajtása
-         Társulás pályázati tevékenységének összehangolása, koordinációja,
-         A tagtelepülési feladatok egyes tevékenységeinek összehangolása, koordinatív szerep, egyéb, jelen megállapodásban szabályozott feladatok ellátása.”
 
3. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 6. pont szövege a következőképpen módosul:
„ 6. A Társulás a belső ellenőrzési feladatokat a Szarvasi Polgármesteri Hivatal által foglalkoztatott belső ellenőrök útján látja el külön Belső Ellenőrzési Társulási Megállapodás alapján, a kistérség teljes közigazgatási területén.”
 
4. §
A Társulási Megállapodás III. fejezet 7. és 9. pontjának szövegében a ’Kistérségi Iroda” megnevezés „munkacsoport” megjelölésre változik, az alábbiak szerint:
„7. A Társulás a települési önkormányzatok útügyi, útellenőri feladatait (a hatósági feladatok kivételével) a munkacsoport közreműködésével látja el, a feladatellátásban érintett tagtelepülési önkormányzatok közigazgatási területén.
 
„9. A Társulás ingatlan-és vagyongazdálkodási feladatai a Társulás tulajdonában álló vagyontárgyakra, valamint az önkormányzatok részéről a Társulás használatába (üzemeltetésébe) adott vagyontárgyakra terjednek ki. A feladatot a munkacsoport és a Társulás által fenntartott intézmények útján látja el.”
 
5. §
A Társulási Megállapodás V. fejezet 1. pontjának szövegéből kikerül a „Kistérségi Iroda” megnevezés:
„1. A Társulás szervei
A Társulási Tanács, a Tanács elnöke, a Tanács elnökhelyettesei, a Tanács bizottságai.”
 
6. §
A Társulási Megállapodás V. fejezet 6. pont szövege a következőkre változik:
„6. A Társulás munkaszervezete
6.1.  A Társulási Tanács munkaszervezetének feladatait a Szarvasi Polgármesteri Hivatal által foglalkoztatott köztisztviselők munkacsoportja látja el. A Kistérségi Fejlesztési Tanács szervezési és működéssel kapcsolatos feladatait szintén a munkacsoport látja el. A munkacsoport létrehozásáról és működésének szabályairól a Többcélú Társulás és Szarvas Város Önkormányzata külön megállapodást köt.
 
6.2. A Társulási Tanács határozza meg az ellátandó feladatokhoz igazodó foglalkoztatotti létszámot.
 
6.3.     A munkacsoport tagjai felett a kiemelt munkáltatói jogokat (kinevezés, vezetői megbízás adása, felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása) Társulási Tanács, az egyéb munkáltatói jogokat Szarvas Város Jegyzője gyakorolja.
 
6.4.     A Társulás működésével kapcsolatos feladatokat ellátó köztisztviselők felett a munkáltatói jogokat Szarvas Város Jegyzője gyakorolja.
 
6.5.   A munkacsoport működését a Szarvasi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a 6.1. pontban megjelölt külön megállapodás szabályozza.”
 
7. §
A Társulási Megállapodás VI. fejezet 1. pont 11 alpontja törlésre kerül, a következő alpontok számozása értelemszerűen változik.
 
8. §
A Társulási Megállapodás szövegében a „Kistérségi Iroda” megnevezés minden helyen „munkacsoport” megjelölésre változik.
A Társulási Megállapodás módosításai 2013. július 1. napján lépnek hatályba.
 
A Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak.

Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 05. 30.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Szopkó Rudolfné

« Vissza
Vissza a főmenübe