2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. szeptember 25-i ülésére
2013. szeptember 25-i ülésére
Tárgy: | Hunya Község Önkormányzatának Napköziotthonos Konyhájának szolgáltatásairól szóló 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelet módosítása | |
Készítette: | Keresztesné Jáksó Éva | |
Előterjesztő: | Petényi Szilárdné polgármester |
Tisztelt Képviselő-testület!
A Békés Megyei Kormányhivatal által szakmai segítségnyújtás keretében a rendelet normaszövegével kapcsolatban feltárt problémákat a hivatal megvizsgálta és az alábbiak szerint javasoljuk a rendelet módosítását.
Megállapítás: A nyersanyagnorma és a vendégétkeztetés díjának megállapítására nincs rendeletalkotási felhatalmazás. Sztv. 92. §
A módosítás érinti a rendelet 5. §-át valamint 1. mellékletét.
Az 5. §-ból hatályon kívül kell helyezni az „élelmezési nyersanyagnormáit” szövegrészt, valamint hatályon kívül kell helyezni a melléklet 1-6 sorait, melyek a nyersanyagnormákat tartalmazták, továbbá 10-11 sorokat, melyek a vendégétkeztetés térítési díját határozzák meg.
Előzetes hatásvizsgálat
1. A tervezett jogszabály társadalmi, gazdasági, költségvetési hatása:
1.1. Társadalmi hatása
Nem releváns.
1.2. Gazdasági, költségvetési hatása:
Nem releváns.
2. Környezeti és egészségi következményei:
Nem releváns
3. Adminisztratív terheket befolyásoló hatások:
A rendeletben foglaltak végrehajtásának az adminisztratív terheket befolyásoló hatása nincs.
4. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:
A módosítás elfogadása nyomán megteremtődik a Szt. hatályos szabályaival való összhang.
5. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és pénzügyi feltételek az Önkormányzatnál rendelkezésre állnak.
Indokolás
1. § A rendelet módosításával a térítési díjak szabályozása összhangba kerül a Sztv-ben meghatározottakkal.
2. § A rendelet hatályba lépéséről rendelkezik.
Fent leírtak figyelembevételével készült el a módosító rendelettervezet, melyet kérem, szíveskedjenek megvitatni, és elfogadásáról dönteni.
A rendelet módosítása miatt szükséges a nyersanyagnormák és a vendégétkeztetés térítési díjainak szabályozása az Élelmezési Szabályzatban.
A Szabályzat szövegét a módosítás az alábbiakban érinti:
A Szabályzat 2.2.1. pontjának „Ellátottak térítési díja” szövegrész az alábbiakra módosul:
„Az ellátást igénybe vevő jogosultak az ellátásért (étkezésért) térítési díjat kötelesek fizetni.
Hunya Község Képviselő-testülete évente az élelmezési nyersanyagnorma alapján határozza meg a térítési díjat. Azaz a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyag költségének egy ellátottra jutó napi összege.
A gyermekétkeztetésért fizetendő személyi térítési díj az előzőek szerinti összeg az általános forgalmi adóval növelt összeg, és az igénybe vett étkezések számának a szorzata.
A gyermekétkeztetés személyi térítési díjának megfizetésére a szülői felügyeleti joggal rendelkező törvényes képviselő köteles.
Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormáit és a szolgáltatott vendégétkeztetés étkeztetés térítési díjait az 1. melléklet tartalmazza.”
A szabályzat 2.2. pontjának „Vendégétkezők térítési díja” szövegrész az alábbi szöveggel egészül ki:
„Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormáit és a szolgáltatott vendégétkeztetés étkeztetés térítési díjait az 1. melléklet tartalmazza.”
A szabályzat az alábbi 1. melléklettel egészül ki:
1. melléklet
Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormái és a vendég-étkeztetések szolgáltatási díjai
Intézménynél alkalmazott nyersanyag normák (nettó áron)
|
|
Óvoda napközi
|
294.-Ft (tízórai: 66.-Ft+ebéd:183.-Ft + uzsonna: 45.-Ft)
|
Felnőtt - zóna
|
207.-Ft
|
Felnőtt
|
221.-Ft
|
Intézmény térítési díjai
|
|
A szolgáltatott vendég felnőtt zóna ebéd térítési díja:
|
nettó térítési díj: 514.- Ft/fő
27 % ÁFA: 139.- Ft/fő Összesen: 653.- Ft/fő |
A szolgáltatott vendég felnőtt ebéd térítési díja:
|
nettó térítési díj: 553.- Ft/fő
27 % ÁFA: 149.- Ft/fő Összesen: 702.- Ft/fő |
1. döntési javaslat
"Hunya Község Önkormányzatának Napköziotthonos Konyhájának szolgáltatásairól szóló 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelet módosítása"
Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: szociális ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.
TERVEZET
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /2013. (…. ….) önkormányzati rendelete a Hunya Község Önkormányzatának Napköziotthonos Konyhájának szolgáltatásairól szóló 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. III. törvény 92. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A Hunya Község Önkormányzatának Napköziotthonos Konyhájának szolgáltatásairól szóló 13/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: ÖR.) 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„5. § A rendelet 1. melléklete tartalmazza a Hunya Község Önkormányzat Napköziotthonos Konyhája által szolgáltatott étkeztetések szolgáltatási díjait.”
2. § Az ÖR. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
1. Záró rendelkezések
3. § Ez a rendelet 2013. október 15. napján lép hatályba, és az azt követő napon hatályát veszti.
Csárdaszállás, 2013. szeptember
Petényi Szilárdné dr. Csorba Csaba
polgármester jegyző
1. melléklet
Hunya Község Napköziotthonos Konyhája által szolgáltatott étkezések szolgáltatási díjai
|
A
|
B
|
1
|
A szolgáltatott gyermek napközi (tízórai, ebéd, uzsonna) térítés díja
|
Nettó térítési díj: 440.-Ft/fő/nap
27 % ÁFA: 119.-Ft/fő/nap
Összesen: 559.-Ft/fő/nap
|
2
|
A szolgáltatott gyermek menza (csak ebéd) térítési díja
|
Nettó térítési díj: 352.-Ft/fő/nap
27 % ÁFA: 95.-Ft/fő/nap
Összesen: 447.-Ft/fő/nap
|
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal
2. döntési javaslat
"Hunya Község Önkormányzatának Napköziotthonos Konyhája Élelmezési Szabályzatának módosítása"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: szervezeti, személyi ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Hunya Község Napköiotthonos Konyhájának Élelmezési Szabályzatát az alábbiak szerint módosítja:
A Szabályzat 2.2.1. pontjának „Ellátottak térítési díja” szövegrész az alábbiakra módosul:
„Az ellátást igénybe vevő jogosultak az ellátásért (étkezésért) térítési díjat kötelesek fizetni.
Hunya Község Képviselő-testülete évente az élelmezési nyersanyagnorma alapján határozza meg a térítési díjat. Azaz a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyag költségének egy ellátottra jutó napi összege.
A gyermekétkeztetésért fizetendő személyi térítési díj az előzőek szerinti összeg az általános forgalmi adóval növelt összeg, és az igénybe vett étkezések számának a szorzata.
A gyermekétkeztetés személyi térítési díjának megfizetésére a szülői felügyeleti joggal rendelkező törvényes képviselő köteles.
Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormáit és a szolgáltatott vendégétkeztetés étkeztetés térítési díjait az 1. melléklet tartalmazza.”
A szabályzat 2.2. pontjának „Vendégétkezők térítési díja” szövegrész az alábbi szöveggel egészül ki:
„Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormáit és a szolgáltatott vendégétkeztetés étkeztetés térítési díjait az 1. melléklet tartalmazza.”
A szabályzat az alábbi 1. melléklettel egészül ki:
1. melléklet
Hunya Község Napköziotthonos Konyhájának élelmezési nyersanyagnormái és a vendég-étkeztetések szolgáltatási díjai
Intézménynél alkalmazott nyersanyag normák (nettó áron) | |
Óvoda napközi | 294.-Ft (tízórai: 66.-Ft+ebéd:183.-Ft + uzsonna: 45.-Ft) |
Felnőtt - zóna | 207.-Ft |
Felnőtt | 221.-Ft |
Intézmény térítési díjai | |
A szolgáltatott vendég felnőtt zóna ebéd térítési díja: | nettó térítési díj: 514.- Ft/fő 27 % ÁFA: 139.- Ft/fő Összesen: 653.- Ft/fő |
A szolgáltatott vendég felnőtt ebéd térítési díja: | nettó térítési díj: 553.- Ft/fő 27 % ÁFA: 149.- Ft/fő Összesen: 702.- Ft/fő |
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal