2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2013. október 9-i ülésére

Tárgy:   Ivóvízminőség-javító Program BM EU Önerő Alap támogatás igénylése
Készítette:   Fülöpné Kővári Ágnes
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület
 
A „Közép-Békési Térség” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás megküldte részünkre az Ivóvízminőség-javító program BM EU Önerő Alap támogatás igényléshez szükséges előterjesztési anyagot. A Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatósága „érkeztette” a BM EU Önerő Alap támogatás igényléséhez október másodikán megküldött dokumentációt.
Csatolták a pályázat az önerő vállalásáról meghozandó Kt. határozat mintát is.
Ismét felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy idén már nem lehet az önerő alap támogatásra pályázatot benyújtani, erre már csak 2014 –ben lesz lehetőség. [az idei rendelet is csak 2013. május 22. –én jelent meg!]
A MÁK munkatársa újból megerősítette, hogy az „önerős határozatokat” csak 2013. október 28. 1100 óráig tudja átvenni.
A „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” Támogatási Szerződése 2013. szeptember 26. –án Tóth Andor IH vezető úr által ellenjegyzésre került, a szerződés e naptól hatályos.
Az EBR42 önkormányzati információs rendszer felületén a pályázati dokumentáció adatait még aznap rögzítették, ami egyik feltétele a BM EU Önerő Alap támogatás igénylésének. A másik előírás, hogy a pályázati dokumentációt 2013. október 02. –ig postázni kell a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatósága címére, ami szintén megtörtént.
A MÁK munkatársa az előzetes egyeztetések során jelezte, hogy az önkormányzatoknak hiánypótlás keretében pótolniuk kell az önerőről hozott Képviselő –testületi határozatokat, ettől a BM nem tekint el. A pályázat „érkeztetése” október 3. –án lesz, a hiánypótlásra a BM rendelet szerint 25 nap áll rendelkezésre. A MÁK –nak október 28. –án [hétfő] kell postáznia a „hiány pótoltatott” dokumentációt a miniszter részére, ezért a Kt. határozatokat 2013. október 28. –án 1100 óráig adhatók le. A 19/2013.(V.22.) BM rendelet nem teszi lehetővé idén a további pályázatok benyújtását az önerő alap támogatásra, akivel nem tudnak most szerződést kötni az már csak 2014 –ben pályázhat, tehát a 66 Kt. határozatnak eredetben és 3 példányban kell „megérkeznie” a munkaszervezet címére a fenti határidőt/postázást figyelembe véve. [a nagyon rövid határidő indokolhatja a rendkívüli Kt. ülést]
 
Kéri a képviselő-testületet a saját erő 2015-1015. évi elfogadására.

 


Döntési javaslat

"Ivóvízminőség-javító Program BM EU Önerő Alap támogatás igénylése"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” című támogatott projekt [Támogatási szerződés megkötésének időpontja: 2013. szeptember 26.] önerejének igazolását, az alábbiak szerint.
 
A projekt címe, a pályázati anyagban megjelölttel összhangban:
Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program
Pályázati azonosító jel: KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009
A projekt megvalósítási helyszíne: Békés, Csongrád, és Hajdú-Bihar megye
A pályázati konstrukció száma: KEOP-1.3.0/09-11 Ivóvízminőség-javítás
A projektnek a támogatás szempontjából elszámolható nettó összköltsége a Támogatási szerződéssel megegyezően: 29.548.722.250,- Ft
A támogatás mértéke a Projekt elszámolható összköltségének a 87,430198 % -a, de legfeljebb 25.834.506.370,- Ft.
A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önrész [hatvanhat önkormányzat] mindösszesen: 3.714.215.880,- Ft, mely összegre a 19/2013.(V.22.) BM rendelet 2. mellélete szerint a „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás [Gesztor: Békéscsaba Megyei Jogú Város] az önkormányzatok nevében pályázatot nyújtott be (EBR42 önkormányzati információs rendszer 2013. szeptember 26. – postázás október 02.) a saját forrásra, a BM EU Önerő Alap támogatás 100 % -ára.
 
 
1.      Hunya Község Önkormányzata kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az önkormányzati önrész összegét a 2014. és 2015. évi költségvetési rendeletében elkülöníti.  
 
 
Az önkormányzatra jutó összes saját forrás (forint)
2014. év
2015. év
Hunya Község Önkormányzata
 
8.914.118.- Ft
 
3.183.216.- Ft
5.730.902.- Ft
 
2.      Hunya Község Önkormányzat Képviselő–testülete felhatalmazza Petényi Szilárdné polgármestert a pályázat aláírására és a szükséges nyilatkozatok megtételére.
 
 
 
 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2013. 10. 11.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Fülöpné Kővári Ágnes

« Vissza
Vissza a főmenübe