7. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. március 5-i ülésére

Tárgy:   Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 2014.02.26-i Társulási Megállapodás Módosítása
Készítette:   Fülöpné Kővári Ágnes
Előterjesztő:   Petényi Szilárdné polgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 15/2014 (II.26.) számú határozatával módosította a Társulási Megállapodást, melyet a Társulási Tanács a 2014. február 26-i ülésén jóváhagyott.
 
Kérik, hogy a Társulási Megállapodás módosításának tárgyalására és elfogadására vonatkozó napirendet a márciusi ülésre terjesszük elő, valamint a Képviselő-testület döntését követően a vonatkozó határozati kivonatot 2 példányban a Szarvasi Polgármesteri Hivatal részére küldjük meg.
 
A határozati kivonat egyik példányát a Magyar Államkincstárnak kell majd beküldeniük a Törzskönyvi bejegyzéséhez.
 
Kérem a Társulási Megállapodás Módosításásának  elfogadását az előterjesztés szerint.
 
Hunya, 2014. február 27.
 
                                       Tisztelettel:          
                                                                              Petényi Szilárdné 
                                                                                   polgármester

 


Döntési javaslat

"Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 2014.02.26-i Társulási Megállapodás Módosítása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: település üzemeltetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás 2014.02.26-i Társulási Megállapodás Módosítását az előterjesztés szerint és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövetét az alábbiak szerint fogadja el:
 
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás
Társulási Megállapodás Módosítása
2014.02.26.
 
1. §
 
A Társulási Megállapodás I. fejezet 15. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
 
Az alábbi szövegrész törlésre kerül:
„A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás gazdálkodási besorolása:
Önálló jogi személy, önállóan működő és gazdálkodó szerv.”
 
A következő szövegrész az alábbiak szerint változik:
„A Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás főbb adatai:
Törzskönyvi azonosító: 583088
Adószáma: 15583082-2-04
KSH statisztikai számjel: 15583082-8411-327-04
Pénzforgalmi számlaszám: Körös- szögi Kistérség Többcélú Társulás
                                            10402142-21413499-00000000”
 
 
2. §
 
A Társulási Megállapodás I. fejezet 16. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
 
Államháztartási szakágazati besorolása és megnevezése:
841105 Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége
 
 
3. §
 
A Társulási Megállapodás I. fejezet 17. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
 
A Társulás alaptevékenysége körében ellátandó közfeladata (kormányzati funkció, megnevezése):
 
011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége
Az alapfeladathoz kapcsolódó feladatok:
-         szervezeti keretet biztosít a települési önkormányzatok kapcsolat- és együttműködési rendszerének,
-         az önkormányzati feladat- és közszolgáltatási rendszer közös, illetve térségi rendszerének kialakítása, szervezése, működtetése, fejlesztése,
-         egyes ágazati feladatok közös szervezése, ellátása (ágazati feladatellátás),
-         a kistérség intézményrendszerének integrálása, feladatellátásának összehangolása,
-         a feladatellátás feltétel- és forrásrendszerének koordinációja, fejlesztése,
-         közigazgatási feladat és hatáskörök ellátása,
-         térségfejlesztés (területfejlesztés és településfejlesztés összehangolása, programozási és tervezési tevékenység.
 
 
 
 
4. §
 
A Társulási Megállapodás I. fejezet 18. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
 
 
A Társulás alapfeladatán felül végezhető vállalkozási tevékenysége:
 
A Társulás tulajdonában levő szélessávú internet hálózat bérbeadás útján történő üzemeltetése, hasznosítása.
A tevékenység bevételei és kiadásai elszámolásához használható kormányzati funkció:
013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
 
 
5. §
 
A Társulási Megállapodás III. fejezet 4.1. pontjának szövege az alábbiak szerint változik:
 
Az alábbi szövegrész törlésre kerül:
„Önállóan működő gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv.”
 
6. §
 
A Társulási Megállapodás 1. sz. mellékletének kiegészítése Átruházott hatáskörök jegyzéke az alábbiak szerint változik:
 
„A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás
 
1. sz. mellékletének kiegészítése
 
Átruházott hatáskörök jegyzéke
 
Szarvas, Gyomaendrőd, Csabacsűd, Kondoros, Kardos települések önkormányzatai a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005azonosítószámúpályázati projekt megvalósítását, és a társulás kizárólagos tulajdonát képező üzemeltető szervezet létrehozását követően az alábbi önkormányzati hulladékgazdálkodási hatásköröket ruházzák át a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulására a jelenleg hatályos hatásköri jegyzék szerint:
 
Feladat/Hatáskörök
 
Jogszabály
 
Kötelezően ellátandó közszolgáltatásként az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék kezelésére hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn.
 
2012. évi CLXXXV. tv. 33.-37.§
A közszolgáltatóra vonatkozó szabályok betartatása
 
 
 
 
2012. évi CLXXXV. tv.41.-45. §
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó szabályok betartatása
2012. évi CLXXXV. tv.46.-52. §
 
 
A közszolgáltatói szerződés felmondható
2012. évi CLXXXV. tv. 37. §
A közszolgáltatási szerződés felmondása esetén el kell járni
 
2012. évi CLXXXV. tv. 37./A §
A közszolgáltató ügyfélszolgálatára vonatkozó szabályok betartatása
2012. évi CLXXXV. tv.53. §
 
 
A hulladék jogellenes elhelyezésével illetve elhagyásával kapcsolatos szabályok betartatása
2012. évi CLXXXV. tv.61. §
 
 
Területi hulladékgazdálkodási tervek és területi megelőzési programokra vonatkozó rendelkezések betartatása
 
2012. évi CLXXXV. tv. 74.-78.§
A közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről betartása
438/2012. (XII.29.) Korm. r.
 
A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyeztetéséről szóló rendelet betartatása
439/2012.(XII.29.) Korm. r.
A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről
440/2012.(XII.29.) Korm. r.
A csomagolási és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről
442/2012.(XII.29.) Korm. r.”
 
 
 
 
Szarvas, 2014. február 26.
 
 
                                                                                            Brlás János sk.
                                                                                     Társulási Tanács elnöke
 
 
 
A Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak.
 
Szarvas, 2014. február 26.
 
 
                                                                                 
 Brlás János sk.                                                         Dr. Melis János sk.
    a Társulási Tanács elnöke                                        Szarvas Város Jegyzője

 


Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe