8. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. február 5-i ülésére

Tárgy:   Polgármester jutalmazása
Készítette:   Dr. Csorba Csaba jegyző
Előterjesztő:   Kiszely Imre alpolgármester

 

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Petényi Szilárdné 2006-tól tölti be a polgármesteri tisztséget. Irányításával a település jelentős eredményeket ért el, melyeket a település lakosai, a térség önkormányzatai, valamint az önkormányzattal kapcsolatban álló hatóságok elismernek. Az eltelt években az önkormányzat gazdasági helyzete stabillá vált, a 2012-es és előreláthatólag a 2013-as gazdálkodási évet is jelentősebb összegű pénzmaradvánnyal zárja, mely megfelelő biztonságot jelent ahhoz, hogy a folyamatosan változó gazdasági körülményekhez alkalmazkodni tudjon.
Kialakításra került a megváltozott jogi szabályozóknak megfelelő közszolgáltatási rendszer, a hulladékgazdálkodás, a vízszolgáltatás területén. A településen a megyében elsőként került átadásra az egészséges ivóvizet biztosító víztisztító konténer, határidőben megkötötte a hulladékszállítási közszolgáltatási szerződést. Az úthálózat felújításában, korszerűsítésében szintén jelentős sikereket ért el az önkormányzat.
Az intézmények működési feltételei folyamatosan javulnak, minden középület felújításra került, műszaki állapotuk jó. A település közterületei rendezettek, tiszták. A település lakosainak az ellátása folyamatos, a magyar önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. -ben a településre meghatározott minden szolgáltatás biztosított. A településen a közmunka jól szervezett jelentős eredményeket ért el, munkafeltételeik folyamatosan javulnak.
A településen szervezett kulturális, hagyományőrző rendezvények a megye határon túlra viszik a település hírnevét.
 2013-ban a polgármester havi tiszteletdíjának az összege 173.925 Ft. A gazdasági év első hét hónapjában ebből lemondott havi 26.925 Ft-ról, melynek eredményeként 188.475 Ft összegű megtakarítás keletkezett.
Javaslom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a Polgármester Asszony 2013. évi munkájának elismeréseként bruttó 190.000 Ft összegű jutalmat állapítson meg.
A polgármesteri tisztség ellátásainak egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. tv. 4/A. §-a szerint a polgármester meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján havi tiszteletdíjának 6 szorosáig terjedő összegű jutalmat állapíthat meg határozatában. A jutalom kifizetésére a 2013. évi pénzmaradvány megfelelő fedezetet biztosít.

 

 


Döntési javaslat

"Polgármester jutalmazása"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: szervezeti, személyi ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

 

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Petényi Szilárdné polgármester 2013-ban végzett kimagasló munkájáért bruttó 190.000 Ft. azaz Egszázkilencvenezer Ft. jutalmat állapít meg.
A Képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a 2014. évi költségvetésről szóló rendelet tervezet elkészítésénél a jutalom összegét vegye figyelembe. A jutalom kifizetésére a 2014. évi költségvetési rendelet kihirdetését követő 8 munkanapon belül kerül sor.

 

 


Határidők, felelősök:

Határidő: 2014. 02. 28.
Felelős: Kiszely Imre
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba

« Vissza
Vissza a főmenübe