3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. július 16-i ülésére
2014. július 16-i ülésére
Tárgy: | A temetőkről és temetkezésről szóló 13/2007.(VII.20.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata | |
Készítette: | Dr. Csorba Csaba jegyző | |
Előterjesztő: | Petényi Szilárdné polgármester |
Tisztelt Képviselő-testület!
A temetőről és temetkezésről szóló 13/2007. (VII. 20.) önkormányzati rendelet megalkotását követően a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban: Ttv.) és a végrehajtása tárgyában megalkotott 145/1999. (X.1.) Korm. rendeletben (továbbiakban Vhr.) számos változás következett be. A módosulások valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. tv. hatályba lépése is az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatát teszi szükségessé. A Ttv. 40. § (3) bekezdése szerint a köztemetőkre vonatkozó díjakat az önkormányzat rendeletben állapítja meg és évente felülvizsgálja. Javaslom, hogy az önkormányzat felülvizsgálati kötelezettségének tegyen eleget, és alkosson egy új helyi rendeletet, melyben már csak azokkal a szabályozási területekkel foglalkozik melyekre megvan a felhatalmazása.
A Ttv. több terület szabályozására hatalmazza fel az önkormányzatot, melyek közül vannak kötelezően szabályozandó területek, 41. § (3) és vannak amelyek az önkormányzat döntésén múlik, pl. 40. § (1). Az önkormányzatok rendelet alkotási kötelezettsége a köztemetők esetében nyílik meg, hatálya, ezekre a temetőkre terjed ki.
A rendelet felülvizsgálatát két lépcsőben javaslom elvégezni, az elsőben bemutatásra kerül, hogy a Ttv. milyen kérdésekben ad szabályozási felhatalmazást, azt a hatályos önkormányzati rendelet hogyan szabályozza, a Képviselő-testület meghatározza a módosítás tartalmát. Ezt követően megtörténik a rendelet tervezet elkészítése, kikérésre kerül a területileg illetékes a fogyasztók területileg illetékes szervények véleménye (Ttv. 40. § (5) ), ezek ismeretében kerül elfogadásra a rendelet.
Ttv. 41. § (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:
A települési önkormányzat rendeletben állapítja meg köztemetőre vonatkozóan különösen:
- a temető rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb helyi tárgyi és infrastruktúrális feltételeket,
- a temető, ravatalozó használatának és igénybevételének szabályait,
- a temetési hely gazdálkodási szabályait,
- a sírhely méretezését, sírjelek alkalmazását, a kegyeleti tárgyak, növényzet elhelyezését, a sírgondozás szabályait,
- a temetőben a kegyeleti közszolgáltatások feltételeit, a temetkezési hely megváltásának, és újraváltásának díját, a temető fenntartási hozzájárulás díját, illetve a létesítmények és az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételének díját,
- a temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozó tevékenységek ellátásának rendjét.
- A temető rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb infrastrukturális feltételekre minimális mértékben tartalmaz a jelenlegi rendelet szabályozást. (6; 7; 8; 11.§) Itt célszerű szabályozni az út, vízvételezéssel, hulladék elhelyezéssel kapcsolatos rendelkezéseket. Az önkormányzat által biztosított feltételek szervesen kapcsolódnak a kegyeleti tevékenységhez, így a jövőben is célszerű erre a célra ingyenesen biztosítani, azzal, hogy ezek a jogosultságok a temető használókat a temető nyitvatartási idején belül illetik meg. A kegyeleti tevékenységgel szorosan összefüggő hulladékot, pl. elszáradt virág, koszorú, törött virágváza, sírok közötti tárolása nem megengedett azokat csak az erre rendszeresített hulladéklerakóban lehet elhelyezni. A jelenleg hatályos szabályozás szerint a temető fenntartója eddig is ingyenesen biztosította a kegyeleti tevékenység gyakorlásához.
- A hatályos rendelet szerint a temetőt és a ravatalozót a kegyeleti tevékenységhez a temető nyitvatartási idején belül szabadon térítés nélkül használhatja. Az éves átlagos temetések száma 20. A temető és ravatalozó fenntartásáról az önkormányzat gondoskodik. A feladatok ellátásához közmunka bevonására is sor kerül. A költségvetésben – nem számolva a közmunka költségeit- a kiadások éves szinten nem haladják meg a Százezer Ft-ot (közművek költségei) és a bevételek a Harmincezer Ft-ot. A köztemető fenntartása a 2011. évi CLXXXIX. tv. 13.§ (1) 2. pontja alapján helyi közügy. A jelenlegi szabályok a temető, ravatalozó használatát megfelelően biztosítják, ezeken, kisebb pontosításokon kívül nem indokolt változtatni. A nem biztonságos sírjelekkel kapcsolatos eljárás rendet a Vhr. szabályozza. A Ttv. 40.§- a felhatalmazza az önkormányzatot, hogy kötelezővé teheti a temetőn belüli kegyeleti tevékenységgel (hűtés, szállítás, sírásás) kapcsolatos szolgáltatások kötelező igénybevételét. A magas fenntartási költségek, és a temetések alacsony száma ezek állandó fenntartását nem teszik indokolttá, így a jelenlegi helyzettől nem célszerű eltérni.
- A temetések alacsony száma miatt a köztemetőben folytatott vállalkozási tevékenységek száma csekély. Az önkormányzatnak lehetősége van a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzőktől fenntartási díjat szedni, amennyiben ezt rendeletében meghatározza. A korábban már elmondottak ezt nem teszik indokolttá, figyelemmel arra is, hogy ez a szolgáltatás díjának emelkedését is jelentené. Közszolgáltatási szerződést az önkormányzat, mint fenntartó erre a tevékenységre nem kötött, a jövőben is a köztemető fenntartásáról és üzemeltetéséről gondoskodni kíván. Könyveiből a temető fenntartására felhasznált előirányzatok jól nyomon követhetők. Változtatni a köztemető fenntartás gazdálkodási szabályain a közfoglalkoztatási lehetőség megszűnése esetén indokolt.
- A sírhelyek, sírjelek méretezésének szabályait megfelelően tartalmazza a hatályos rendelet, meg kell azonban jegyezni, hogy más önkormányzati rendeletek kisebb méreteket írnak elő. A sírgondozás előírásai megfelelőek, problémát a gondozatlan sírok rendbetételére történő kötelezés okoz. Megfelelő, gyors és hatékony eljárások, szankciók az ösztönzésre illetve a kötelezettséget nem teljesítőkkel szemben nincsenek.
- A jelenlegi önkormányzati rendelet az alábbi díjakat határozza meg:
5.§ (6) A temetési helyek díjai:
a) egyszemélyes temetkezési hely: 3700 Ft újraváltás: 3300 Ft
b) kétszemélyes temetkezési hely: 7400 Ft, újraváltás: 6500 Ft
c) gyermeksírhely: 2100 Ft , újraváltás: 2000 Ft
d) urnafülke az urnafalban: 8.000 Ft, újraváltás: 6.000 Ft
e) családi 2 személyes urnahely: 15.000 Ft, újraváltás: 13.000 Ft
f) sírra urna ráhelyezése: 3000 Ft
A korábban már elmondottakra is figyelemmel a Képviselő-testületnek kell arról dönteni, hogy ebben az évben ezeken a díjakon változtat e? A temető üzemeltetésének jelenlegi költségei a díjak változását, esetleg új díjak bevezetését nem teszik indokolttá. A rendelet 9.§-a határoz meg díjfizetési kötelezettséget, de ez kibontásra nem került, így ennek gyakorlati alkalmazása nem ment teljesedésbe. Amennyiben a fenntartó élni kíván ezzel a lehetőséggel, úgy általány díj megállapítása lenne célszerű.
- A temető nyitvatartási ideje biztosítja, hogy az egyes szolgáltatások úgy kerüljenek elvégzésére, hogy az a kegyeleti tevékenységet ne sértse, és megfelelő idő álljon rendelkezésre a szolgáltatás elvégzéséhez.
Döntési javaslat
"A temetőkről és temetkezésről szóló 13/2007.(VII.20.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: település üzemeltetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 13/2007. (VII. 20.) önkormányzati rendeletben meghatározott díjtételek, sírhelyméreteket, nyitvatartási időt felülvizsgálta, azokon nem kíván változtatni.
Utasítja a Képviselő-testület a jegyzőt, hogy a rendeleten a Képviselő-testület döntéséből adódó továbbá a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényből adódó változásoknak megfelelő rendelet tervezetet terjessze be a soron következő ülésre.
Határidők, felelősök:
Határidő: 2014. 08. 31.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Dr. Csorba Csaba