5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. augusztus 13-i ülésére
2014. augusztus 13-i ülésére
Tárgy: | Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése | |
Készítette: | Nyíri-Szmolár Eszter | |
Előterjesztő: | Petényi Szilárdné polgármester | |
Véleményező bizottság: | Ügyrendi Bizottság |
Tisztelt Képviselő-testület!
Szükségessé vált az Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán a 66 önkormányzat között létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése. Ennek oka, hogy az adóhatóság az általános forgalmi adó kérdésében ellenőrzéseket végez, s ennek kapcsán a felek közötti megegyezések okirattal történő bizonyítását kéri. (Ilyen vizsgálatok már voltak más hasonló jellegű társulásoknál, analóg projektek lebonyolítása során, s felkészülvén a Társulásnál is, mint lebonyolítónál a bekövetkező vizsgálatra, a szükséges okiratokat már a vizsgálat elején szeretnénk rendelkezésre bocsátani, ennek kapcsán készítjük el a csatolandó dokumentációkat.)
A módosítás tartalma nem jelent az Önkormányzatok számára többletterhet, nem jelent további fizetési kötelezettséget, s nem tér el a projekt lebonyolításával kapcsolatos korábbi döntésektől, mindössze annak formai, okirati összefoglaló megjelenítését tartalmazza.
Az okirati összefoglalás az általános forgalmi adó akadálymentes elszámolását igyekszik biztosítani és igazolni.
Részleteiben:
Két kérdés kapcsán merül fel az általános forgalmi adó elszámolásának igazolására vonatkozó igény.
1. A Közép-Békési Ivóvízminőség-javító Társulásnál, mint a projekt lebonyolítását végző szervezetnél a működés során felmerülő áfa elszámolása kapcsán kell intézkednünk. A működés során vannak olyan beszerzéseink – nem túl jelentős összegben pl. számítógép beszerzés, megbízási díjak, stb. - amelynek áfa tartalma visszaigénylésének jogi feltétele, hogy a Társulásnak legyen áfa köteles bevétele. Ezen okból már korábban döntés született Társulási Tanácsülési határozat [2/2014.(II.25.) „KÖZÉP-BÉKÉSI TÉRSÉG” TT. számú határozata] formájában, hogy a korábbi működési hozzájárulás összegét lecsökkentjük 1/3-ára, ugyanakkor a korábbi működési hozzájárulás fennmaradó 2/3-át projekt lebonyolítási díj címén fizetik az Önkormányzatok a Társulás felé. Miután a projekt elindult, a működési hozzájárulás csak kis mértékben indokolt, többnyire ezt átmeneti finanszírozásokra fogjuk felhasználni (pl. áfa fizetéshez), de a lebonyolítás már ellenérték fejében történik, hiszen operatív feladatok jelennek meg.
A projekt lebonyolítási díj pénzügyileg realizálódott is, az Önkormányzatok szinte kivétel nélkül eleget tettek az utalásnak. Ugyanakkor a projekt lebonyolítási díj fizetéséről csak Társulási Tanácsülési határozat van, de az eddigi vizsgálati tapasztalatok alapján külön megállapodást is igényel az adóhatóság az Önkormányzatok aláírásával, ill. testületi határozatával. (Megjegyzendő: az Önkormányzatok számlát kapnak a projekt lebonyolítási díjról, melynek áfa tartalma visszaigényelhető. Ez a korábbi időszak fizetési kötelezettségéhez képest cca 20 %-al előnyösebb helyzetet teremt az Önkormányzatok számára, de ezzel egyidejűleg a Társulásnál felmerülő költségekben az áfa visszaigényelhetősége miatt is megtakarítás eszközölhető. 2015 évre is hasonló megoldást követünk, de ennek részleteiről csak 2015 elején tudunk dönteni, akkor leszünk ui. információs helyzetben. Akkor már külön megállapodás nem lesz szükséges, a Társulási Tanácsülésen a döntés megszülethet.)
Azon Önkormányzatok, melyek nem tagjai a Közép-Békési Társulásnak, hanem saját Társulataikon keresztül a Konzorciumi Megállapodás útján kapcsolódnak a projekt lebonyolításához, ott az adott Társulások fizetik meg a Közép-Békési Társulásnak a projekt lebonyolítási díjat.
2. Az általános forgalmi adó kapcsán másik dokumentálandó kérdés a megvalósult beruházás Önkormányzatokhoz juttatásának áfa ügye.
A projekt lebonyolítása kapcsán közel 10 milliárd forintnyi általános forgalmi adóról beszélhetünk. Ennek nagyobb része a fordított áfa szerint jelenik meg, egy kisebb része – de ez is több száz millió forint- egyenes áfaként. Ezeket az általános forgalmi adókat akkor tudja a Társulás, mint lebonyolító visszaigényelni (ill. fordított áfa esetén akkor mentesül a befizetés alól), ha a projekt
a) visszterhesen lesz hasznosítva (Az Alföldvízzel kötött előzetes megállapodás, ill. jogszabály szerint is a megvalósuló létesítményeket bérleti díj fejében kell hasznosítani, - ezen feltétel tehát adott.)
b) az Önkormányzatoknak, mint végső tulajdonosoknak visszterhesen kerül átadásra a projekt során megvalósuló beruházás.
Ez utóbbi gondolatkörhöz meg kell jegyezni, hogy a Viziközmű törvény szerint csak állami vagy önkormányzati tulajdonban lehet viziközmű, így a Társulásnak nyilvánvalóan a projekt befejezését követően át kell adni a megvalósult beruházás tulajdonjogát az Önkormányzatoknak. Ezt korábban is így terveztük, erre nézve van megállapodásunk is, sőt az átadáskor irányadó tulajdoni arányokra is van megegyezés az Önkormányzatokkal. Ugyanakkor az nincs exponálva egyik dokumentumban sem, hogy az átadás visszterhesen történik. (Ha ingyenesen történne az átadás, akkor az áfa tv. szerint a közel 10 md. Ft áfát meg kellene fizetnünk.)
Ezt a nyilatkozatot is pótolnánk a jelen levél mellékleteként megküldött dokumentációkkal.
A visszterhes átadás természetesen nem jelent az Önkormányzatok részére fizetési kötelezettséget, hiszen a projekt nettó összege támogatásként egyébként is az önkormányzatok által „fizetett”, az áfa pedig a Társulás lebonyolításában, ill. forrásbiztosítása útján kerül rendezésre, amikor ennek aktualitása lesz.
A fenti áfa kérdés adóhatósági rendezéséhez készítettük el tehát a Konzorciumi megáll. II. sz. kiegészítését, ill. a képviselőtestületi határozat tervezetet, melyet mellékelünk.
Kérjük a T. Önkormányzatokat a Kt határozat-tervezet szerinti határozat elfogadására, ill. ennek megtörténtét követően a Polgármester Asszonyokat és Urakat kérjük a II. sz. kiegészítés aláírására, mely okirattal külön jelentkezni fogunk.
(Készítette: Dr. Farnas József ügyvéd)
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására, a döntés meghozatalára!
Döntési javaslat
"Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: település üzemeltetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a „Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program” című támogatott projekt kapcsán a Konzorciumi megállapodás II. számú kiegészítését a következők szerint:
1. A Projekt keretében történő beruházás tulajdonjoga visszterhesen kerül az Önkormányzatokhoz, mégpedig a közöttük létrejött tulajdonjogi megállapodásban foglalt arányok szerint. Az átruházási érték vonatkozásában a Társulásnál a Projekt valamennyi beruházási költsége az irányadó, mely a beruházás aktiválása során figyelembe vételre kerül.
2. A Projekt megvalósítási fázisba lépésére tekintettel, a Projekt menedzselésének, lebonyolításának felmerülő költségeire projekt lebonyolítási díjat fizetnek az Önkormányzatok a Társulásnak számla ellenében a Társulási Tanács döntése szerint. A 2015 évre esedékes díjról és teljesítéséről a felek 2015 évben döntenek. A Társulás tag önkormányzatai a lebonyolítási díjat közvetlenül fizetik meg, míg a Társuláson kívüli, más Társulásokba tömörült Önkormányzatok társulásaikon keresztül fizetik meg a díjat. A díj vonatkozásában a társulási tag önkormányzatok a Társulási Tanácsülés határozata szerint kötelezettek a fizetésre, a Társuláshoz konzorciumi megállapodással kapcsolódó önkormányzatok a konzorciumi megállapodás szerinti díjat fizetik.
3. Hunya Község Önkormányzat Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert a Konzorciumi megállapodás II. számú kiegészítésnek aláírására.
Határidők, felelősök:
Határidő: 2014. 09. 30.
Felelős: Petényi Szilárdné
Hivatali felelős: Pardi László
Mellékletek: