4. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2014. november 19-i ülésére
2014. november 19-i ülésére
Tárgy: | Hunya Község Önkormányzatának hozzájárulása Gyomaendrőd Város Önkormányzat a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletének módosításához | |
Készítette: | Keresztesné Jáksó Éva | |
Előterjesztő: | Petényi Szilárdné polgármester |
Tisztelt Képviselő-testület!
Mint az Önök előtt is ismeretes a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 2014. szeptember 1. napja helyett, a jelenlegi szabályok alapján 2015. január 1-én kerül hatályba léptetésre.
A rendelet előírja a naponta biztosítandó élelmiszerek, élelmiszercsoportok fajtáját valamennyi korcsoport számára, valamennyi étkeztetési forma esetében (7.§.), valamint részletezi, hogy melyek azok az élelmiszerek, alapanyagok melyet a közétkeztetésben a rendelet hatálybalépését követően nem lehet felhasználni (14.§.). A rendelet 6. számú melléklete tartalmazza az „egyes élelmiszerekre, élelmiszercsoportokra vonatkozó előírásokat tíz élelmezési napra, egy főre számítva”.
Figyelembe véve a rendelet fent említett részeit és az újonnan beszerzendő nyersanyagok árait, a Térségi Szociális Gondozási Központ megvizsgálta, hogy 2015. január 1. napját követően mi az a nyersanyagnorma, mellyel eleget tud tenni a rendelet szabályainak (napi 3dl tej, vagy annak megfelelő kalciumtartalmú tejtermék, napi zöldség-gyümölcs rendeletbe szabályozott alkalommal, stb).
Az Intézmény által elvégzett számítások alapján a nyersanyagnormák emelkedése miatt szükséges a gyermekétkeztetés térítési díjait megemelni.
A Társulási Tanács 2014. november 6. napján megtartott ülésén 2015. január 1. napjától az alábbiak szerint határozta meg a gyermekétkeztetés térítési díjait:
Teljes árú térítési díjak
|
Reggeli
|
Tízórai
|
Ebéd
|
Uzsonna
|
Vacsora
|
Óvoda
|
-
|
83
|
216
|
66
|
-
|
Óvoda - Csárdaszállási telephely
|
-
|
155
|
330
|
140
|
-
|
Általános iskola
|
99
|
108
|
267
|
95
|
165
|
Középiskola
|
165
|
-
|
298
|
-
|
222
|
50 %-os térítési díjak
|
Reggeli
|
Tízórai
|
Ebéd
|
Uzsonna
|
Vacsora
|
Óvoda
|
-
|
41
|
108
|
33
|
-
|
Óvoda - Csárdaszállási telephely
|
-
|
77
|
165
|
70
|
-
|
Általános iskola
|
49
|
54
|
133
|
47
|
82
|
Középiskola
|
82
|
-
|
149
|
-
|
111
|
A térítési díjak az ÁFA-t tartalmazzák.
|
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 2011. január 1. napjával életbe lépett módosítása szerint társulási fenntartó esetében a térítési díjakat a tagönkormányzatok közül meghatározott önkormányzat helyi rendeletében kell meghatározni. Továbbá a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 5. § (1a) bekezdése alapján a rendelet megalkotásához a társulásban résztvevő helyi önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulása is szükséges.
A társulás 2011. februári ülésén Gyomaendrőd Város Önkormányzatát jelölte meg, ezért a törvényben meghatározott eljárási rendnek megfelelően – Csárdaszállás és Hunya Községek Önkormányzatainak hozzájárulását követően - a térítési díj módosítás átvezetésre kerül Gyomaendrőd Város Önkormányzatának a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletén a fenti táblázatban foglaltak szerint.
Kérem Hunya Község Önkormányzatát, hogy a fenti tartalmú rendeletmódosításhoz szíveskedjen hozzájárulni.
Döntési javaslat
"Hunya Község Önkormányzatának hozzájárulása Gyomaendrőd Város Önkormányzat a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletének módosításához"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: szervezeti, személyi ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul Gyomaendrőd Város Önkormányzat a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletének módosításához, mely szerint a gyermekétkeztetés térítési díjai 2015. január 1. napjával az alábbiakra módosul:
Teljes árú térítési díjak | Reggeli | Tízórai | Ebéd | Uzsonna | Vacsora |
Óvoda | - | 83 | 216 | 66 | - |
Óvoda - Csárdaszállási telephely | - | 155 | 330 | 140 | - |
Általános iskola | 99 | 108 | 267 | 95 | 165 |
Középiskola | 165 | - | 298 | - | 222 |
50 %-os térítési díjak | Reggeli | Tízórai | Ebéd | Uzsonna | Vacsora |
Óvoda | - | 41 | 108 | 33 | - |
Óvoda - Csárdaszállási telephely | - | 77 | 165 | 70 | - |
Általános iskola | 49 | 54 | 133 | 47 | 82 |
Középiskola | 82 | - | 149 | - | 111 |
A térítési díjak az ÁFA-t tartalmazzák. |
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal