5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2016. november 30-i ülésére
2016. november 30-i ülésére
Tárgy: | A helyi adókról szóló 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet módosítása | |
Készítette: | Enyedi László | |
Előterjesztő: | Dr. Uhrin Anna |
Tisztelt Képviselő-testület!
Hunya Község Önkormányzata, törvényi felhatalmazás alapján, helyi iparűzési adóban adómentességet biztosít azon vállalkozónak, akinek a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 39. § (1) bekezdése, illetve a 39/A. § vagy 39/B. § alapján számított vállalkozási szintű adóalapja az 500 ezer forintot nem haladja meg. A Htv. alapján 2016. január 1-től a mentesség nyújtása csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, az ennek megfelelő szabályokat be kell építeni a helyi adórendeletekbe is. A Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodájának (továbbiakban TVI) tájékoztatója szerint:
- A helyi rendelet megalkotásakor biztosítani kell azt is, hogy a rendelet megfeleljen a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségnek is.
- A rendelet tervezetet be kell jelenteni az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter részére, kinek feladatát jelen esetben a TVI látja el.
- A TVI a rendelet tervezetet kizárólag európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szempontból vizsgálja.
- A TVI a rendelet tervezet megfelelőségéről állásfoglalást ad ki. A jóváhagyó állásfoglalás kiadását követően lehet csak a rendelet tervezetet a Képviselő-testület elé bocsátani. A TVI jóváhagyása nélkül a rendelet nem léphet hatályba.
Fentieknek megfelelően hivatalunk elkészítette a helyi adórendelet módosításának tervezetét, mely véleményezésre megküldésre került a TVI számára. A TVI a rendelettervezetet a TVI-5146/2016/DM/1/01 számú állásfoglalásában jóváhagyta, az előterjeszthető a Képviselő-testület elé. A TVI állásfoglalása az előterjesztés mellékletét képezi.
Indokolás: Az előterjesztés szövege magában foglalja a megalkotásra javasolt rendelet-tervezeteknek a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. §-ában előírt általános indokolási kötelezettségét.
A szabályozás várható következményei, előzetes hatásvizsgálat:
1. Társadalmi, gazdasági, költségvetési hatás: A fentiek szerinti iparűzési adó mentességet már több éve biztosítja az önkormányzat, az új szabályozás csak eljárási rendet érint, nincs hatással az adóbevételekre. Az új eljárási rendet a 2016. adóévről szóló bevallások esetén kell először alkalmazni. Az érintett adózók száma, akik ténylegesen igénybe vették ezt az adómentességet – a 2015. adóévről szóló bevallásokat figyelembe véve – 13 vállalkozás volt.
2. Környezeti és egészségügyi következmények: nincsenek.
3. Adminisztratív terheket befolyásoló hatások: Az adminisztratív terhek mind a mentességet igénybe vevő vállalkozásoknál, mind az önkormányzatnál, a mentesség nyújtás csekély összegű támogatásnak való minősülése miatt a nyilatkozatok beszerzésével, az igazolások kiadásával növekednek.
4. Jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A rendeletmódosítás szükséges ahhoz, hogy a helyi adórendelet szabályozása megfeleljen a magasabb szintű jogszabályoknak, megfeleljen a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségnek is.
5. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A feladatok a jelenlegi személyi és tárgyi állománnyal megoldhatók.
Döntési javaslat
"A helyi adókról szóló 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet módosítása"
Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: helyi adó
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzata
Képviselő-testületének
………/......... (……….) önkormányzati rendelete
a helyi adókról szóló 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról
TERVEZET
Hunya Község Önkormányzata a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A helyi adókról szóló 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Ör.) a következő 8/A. §-sal egészül ki:
„8/A. § (1) A 8. §-ban meghatározott adómentesség formájában nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
(2) A kedvezményezett az adómentesség következtében megszerzett előnyt – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével – nem használhatja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.
(3) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A nyilatkozat jelen rendelet 1. mellékletét képezi.
(4) A kedvezményezett és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.
(5) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
(6) A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
(7) A támogatást nyújtó önkormányzat írásban tájékoztatja a kedvezményezettet a támogatás bruttó támogatási egyenértékben kifejezett összegéről és arról, hogy az csekély összegűnek minősül. Az igazolás jelen rendelet 2. mellékletét képezi.
(8) A kedvezményezettnek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őriznie, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
(9) Állami támogatásnak minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti támogatás.
(10) Egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás.”
2. § Az Ör. az 1. melléklet szerinti 1. melléklettel egészül ki.
3. § Az Ör. a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.
4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
[1. melléklet a 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelethez]
Nyilatkozat minta a csekély összegű (de minimis) támogatásról
„NYILATKOZAT
az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.) szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás esetén
1. Kedvezményezett adatai | |
Név: | |
Adószám: | |
Elérhetőség: | |
Aláírásra jogosult képviselő: | |
E-mail cím: | |
(jelölje X-szel ) c Egyesülés a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során c Szétválás a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során | |
Egyesülés, szétválás ideje: | _________ ___________ _________ (év) (hónap) (nap) |
Ezúton nyilatkozom, hogy a folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során a kedvezményezett, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a kedvezményezett az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése alapján egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, Magyarországon a következő csekély összegű támogatás(ok)ban részesültek.
Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a kedvezményezett, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a kedvezményezett egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, milyen csekély összegű támogatás(ok)ra nyújtottak be támogatási kérelmet (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).
Nyilatkozatom a 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8)-(9) bekezdéseiben írtak betartásához szükséges adatokat is tartalmazza.[1]
2. Csekély összegű támogatások[2] | ||||||||||
Sor-szám | Támogatás jogalapja (bizottsági rendelet száma) | Támogatást nyújtó szervezet | Támogatás kedvezménye-zettje és célja | A támogatást ellenszolgáltatás fejében végzett közúti kereske-delmi árufuva-rozáshoz vette igénybe? | Kérelem benyúj-tásának dátuma[3] | Odaítélés dátuma | Támogatás összege | Támogatás bruttó támogatástartalma[4] | ||
Forint | Euró | Forint | Euró | |||||||
3. Adatok az egy és ugyanazon vállalkozásokról | |
Nyilatkozom, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése értelmében a kedvezményezett az alábbi vállalkozásokkal minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak. | |
Vállalkozás neve | Adószáma |
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint csekély összegű támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással vagy olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedéssel, amelyhez a 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatást nyújtják, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság határozatában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy összeget. Ennek megfelelően a kedvezményezett vonatkozásában az alábbiakról nyilatkozom.[5]
Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a kedvezményezett milyen, a jelen nyilatkozattal érintett csekély összegű támogatás elszámolható költségeivel azonos elszámolható költséget tartalmazó, vagy milyen kockázatfinanszírozási célú intézkedésre nyújtott be támogatási kérelmet, amelyhez a jelen nyilatkozattal érintett csekély összegű támogatást is kéri (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).
4. Adatok az azonos elszámolható költségek vagy a csekély összegű támogatással azonos célú kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra | ||||||||||
Sor-szám | Támogatás jogalapja (uniós állami támogatási szabály) | Támogatást nyújtó szervezet | Támogatási kategória (pl. regionális beruházási támogatás) | Kérelem benyújtásának dátuma[6] | Odaítélés dátuma | Azonos elszámolható költségek teljes összege jelenértéken | Azonos kockázatfinan-szírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma / azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma[7] | Maximális támogatási intezitás (%) vagy maximális támogatási összeg | ||
Forint | Euró | Forint | Euró[8] | |||||||
Nyilatkozom, hogy a kedvezményezett aláírásra jogosult képviselője vagyok, és a fent megadott adatok helyesek.
Hozzájárulok ahhoz, hogy a fenti adatokat a tárgyban illetékes szerveknek az adatkezelő átadja.
Tudomásul veszem, hogy amennyiben a nyilatkozat kelte és a támogatás odaítélése[9] közötti időszakban egyéb csekély összegű vagy a támogatáshalmozás szempontjából figyelembe veendő más támogatást ítélnek oda a kedvezményezett számára, a kedvezményezett erről haladéktalanul – még a jelen nyilatkozat szerinti támogatás odaítélése előtt – értesíteni köteles a támogatást nyújtót, és köteles megfelelően módosított adattartalommal újból kiállítani a jelen nyilatkozatot.
Kelt:
……………………………..
Kedvezményezett
(aláírás, pecsét)
Útmutató
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet[10] szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget[11], figyelemmel az egyesülésre valamint a szétválásra vonatkozó szabályokra[12] is.
- Mi a bruttó támogatástartalom?
- A több részletben, éven átnyúlóan fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékre kell diszkontálni az odaítélés idején érvényes referencia ráta alkalmazásával.
- Milyen esetekben tekintendő a támogatást igénylő egy másik vállalkozással egy és ugyanazon vállalkozásnak?
- Egyik a másikban a részvényesek vagy tagok szavazati jogának többségével rendelkezik, vagy
- Egyik a másik igazgatási, irányítási vagy felügyeleti testülete tagjainak többségét jogosult kinevezni vagy elmozdítani, vagy
- Egyik a másik felett szerződés, vagy alapító okiratban vagy társasági szerződés alapján meghatározó befolyást gyakorolhat, vagy
- Egyik a másik részvényese vagy tagja, a többi részvényessel vagy taggal kötött megállapodás alapján egyedül birtokolja a szavazati jogok többségét
- Amennyiben a támogatást igénylő a fenti kapcsolatok bármelyikével egy vagy több másik vállalkozáson keresztül rendelkezik, úgy azok vonatkozásában is egy és ugyanazon vállalkozásnak kell tekinteni.
- Milyen esetben kell alkalmazni a támogatást igénylőre az egyesülés, illetve a szétválás szabályait?
- Abban az esetben, ha az egyesülésre vagy szétválásra a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során került sor.
- Az egyesülés által érintett vállalkozásoknak nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást bele kell számítani az egyesülés révén létrejövő, vagy jogutód támogatást igénylő csekély összegű támogatási keretébe. Az egyesülést megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás később is jogszerű marad.
- Ha egy vállalkozás két vagy több vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő azon vállalkozásnak kell betudni, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységet átvállalta. Ha ennek meghatározására nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást a saját tőkének a szétválás tényleges időpontjában érvényes könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani a szétválás által érintett vállalkozások között.
- Annak meghatározásához, hogy az újabb csekély összegű támogatás meghaladja-e az alkalmazandó felső határt, figyelembe kell venni az azon vállalkozások részére nyújtott csekély összegű támogatásokat is, amelyek a kedvezményezettel egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülnek.
Halmozódás:
· Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással [pl. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9. o.) alapján nyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatással] az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben meghatározott 200.000 eurónak, a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
o Például:
Ha egy kizárólag mezőgazdasági és közúti árufuvarozási tevékenységet végző vállalkozás mezőgazdasági de minimis támogatásnak minősülő 15.000 euró támogatásban részesül, részére a közúti árufuvarozási tevékenységéhez az alacsonyabb 100.000 eurós értékhatárra figyelemmel, 85.000 euró támogatás nyújtható. Amennyiben ez a vállalkozás egyéb tevékenységet (pl. könyvvizsgálat) is végez, úgy rá, már az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 200.000 eurós értékhatára vonatkozik, így részére 185.000 euró de minimis támogatás nyújtható.
· Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114, 2012.4.26., 8-13. o.) (a továbbiakban: 360/2012/EU bizottsági rendelet) megfelelően nyújtott közszolgáltatási csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott 500.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
· Amennyiben a halászati és akvakultúra-ágazatban működő valamely vállalkozás az 1407/2013/EU rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban vagy egyéb tevékenységi körökben is folytat tevékenységet, a halászati és akvakultúra-ágazatba tartozó tevékenységek tekintetében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra- ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendeletnek (HL L 190., 2014.06.28., 45.o.) megfelelően nyújtott halászati csekély összegű támogatás az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendeletben meghatározott 200.000 eurónak, a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.
Ha létező támogatási program másként nem rendelkezik, az euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó[13].
A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.”
2. melléklet a …/… (..) önkormányzati rendelethez
[2. melléklet a 6/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelethez]
Igazolás minta a csekély összegű támogatásról
„Igazolás csekély összegű támogatásról
Alulírott … a … mint támogatást nyújtó képviseletében eljárva ezúton igazolom, hogy a … mint kedvezményezett …. bizottsági rendelet (HL …, dátum, oldal) (a továbbiakban: … bizottsági rendelet) alapján a következő csekély összegű támogatásban részesül:
Projekt megnevezése:
Támogatást nyújtó döntésének száma:
Támogatás odaítélésének időpontja:
A támogatás bruttó támogatástartalma jelenértéken:
A jelen támogatással érintett célra a(z) … bizottsági rendelet alapján …. eurónak megfelelő forintösszeg nyújtható.
Jelen igazolást a(z) … bizottsági rendelet 6. cikk (1) bekezdése alapján állítottam ki.
Kelt, …
…………………………………………………………..
Támogatást nyújtó szervezet (aláírás, pecsét)”
Hunya, 2016. …………………..
Hegedűs Roland | dr. Uhrin Anna |
polgármester | jegyző |
A rendelet kihirdetésre került: 2016. december … -én.
dr. Uhrin Anna | |
jegyző |
[1] Az egyesülés által érintett vállalkozásoknak nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást bele kell számítani az egyesülés révén létrejövő, vagy jogutód pályázó csekély összegű támogatási keretébe. Az egyesülést megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás később is jogszerű marad.
Ha egy vállalkozás két vagy több vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő azon vállalkozásnak kell betudni, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységet átvállalta. Ha ennek meghatározására nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást a saját tőkének a szétválás tényleges időpontjában érvényes könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani a szétválás által érintett vállalkozások között.
[2] Az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint és az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében is ki kell tölteni.
[3] Amennyiben a támogatásról még nem született döntés.
[4] Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet] 2. melléklete alapján.
[5] Itt kizárólag a kedvezményezett tekintetében kell nyilatkozni, az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint és az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében nem.
[6] Amennyiben a támogatásról még nem született döntés.
[7] A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján.
[8] A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell kiszámítani:
Ha létező támogatási program másként nem rendelkezik, az uniós állami támogatási szabályokban, euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.
[9] A csekély összegű támogatást akkor kell odaítéltnek tekinteni, amikor az alkalmazandó nemzeti jogrendszer értelmében a támogatás igénybevételének jogát a kedvezményezett vállalkozásra ruházzák, függetlenül a csekély összegű támogatás folyósításának időpontjától. Csekély összegű támogatást tartalmazó szerződésnél például ez az időpont általában a szerződés kelte.
[10] 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdés
[11] Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.
[12] 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdés
[13] Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35.§ alapján.
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal
Mellékletek: