3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
Az Ügyrendi Bizottság
2016. november 30-i ülésére

Tárgy:   Hunya Község Önkormányzatának 2017. évi költségvetési koncepciója
Készítette:   Feketéné Balogh Rita, Kocsisné Takács Gabriella
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Hunya Község 2017. évi koncepcióját Magyarország 2017. évi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény figyelembe vételével állítottuk össze. Jogszabály nem teszi kötelezővé az önkormányzatok számára a költségvetési koncepció összeállítását, mégis célszerűnek látjuk a következő évre várható bevételeket és kiadásokat számba venni, az alapvető célokat, feladatokat áttekinteni, az ismert és tervezett kötelezettségeket rendszerezni.
A tervezés jelenlegi szakaszában meg kell határozni az alapvető célokat, számításba venni az átengedett illetve helyben képződő bevételeket és az ismert kötelezettségeket, valamint át kell tekinteni az önkormányzat feladatainak körét.
A 2017. évi költségvetési koncepció várható bevételeinek és kiadásainak alakulása: 
 
 
Hunya Község Önkormányzatának 2017. évi  mérlege
adatok ezer forintban
  A B C
  Megnevezés 2016. eredeti 2017. terv
1 Intézményi működési bevétel 16 220 17 000
2 Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről 30 704 41 500
3 Működési célú átvett pénzeszköz . 0 0
4 Közhatalmi bevételek 29 000 25 500
5 Önkormányzat működési költségvetésének támogatása 1 019 1 520
6 Működési bevétel összesen 76 943 85 520
7 Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés stb. 0 0
8 Felhalmozási célú támog, kölcsön államháztartáson belülről 0 0
9 Felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0
10 Felhalmozási bevételek összesen 0 0
11 Finanszírozási bevétel-működési célú 17 269 12 570
12 Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú 10 000 10 000
13 Finanszírozási bevétel összesen 27 269 22 570
14 Tárgyévi bevételek összesen 104 212 108 090
15 Személyi juttatás 30 136 36 747
16 Munkaadókat terhelő járulék 8 083 6 591
17 Dologi kiadás 47 257 47 257
18 Működési célú támogatásértékű kiadás 5 956 5 345
19 Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 540 540
20 Elvonások és befizetések 0 0
21 Működési célú tartalék 0 0
22 Ellátottak pénzbeli juttatása 2 240 1 610
23 Működési kiadás összesen 94 212 98 090
24 Felújítás 0 0
25 Beruházás 10 000 10 000
26 Felhalmozási kiadás összesen 10 000 10 000
27 Finanszírozási kiadások 0 0
28 Tárgyévi kiadás összesen 104 212 108 090
 
 
Bevételek számbavétele
 
Központi költségvetési támogatás
I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 
Az általános támogatás lényege, hogy a települési önkormányzatok az új önkormányzati törvényben meghatározott, célzott támogatással nem támogatott feladataihoz kapcsolódó elismerhető kiadásai csökkennek a helyi bevételek meghatározott mértékével és az ezt követően fennmaradó különbözethez biztosít a központi költségvetés támogatást. 
Ezen támogatási kategórián belül külön jogcímenként jelennek meg az alábbiak:
1.      Önkormányzati hivatal működésének támogatása (4.580.000 Ft/fő)
A költségvetési törvény alapján a közös hivatal elismert hivatali létszáma – amire támogatás számítható - 39,45 fő (Hunya elismert hivatali létszáma 1,63 fő ), mely a tavalyi évben 39,93 fő volt. A csökkenés abból adódik, hogy a közös hivatalhoz tartozó 3 település lakosságszáma csökkent 148 fővel. A tervezetben Hunya esetében 3 köztisztviselővel számoltunk.
Hunya önkormányzatának a közös hivatal működésének finanszírozásához előreláthatólag 3.920 eFt-tal szükséges hozzájárulni. 
2.      A településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása
  • Zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok támogatása a belterület nagysága alapján illeti meg az önkormányzatot, a koncepcióba a 2016. évre megállapított támogatás került beépítésre. (2.239 eFt)
  • Közvilágítás fenntartásának támogatása településkategóriánként számított átlagos, egy kilométerre jutó nettó működési kiadások figyelembevételével került megállapításra. A koncepcióba a 2016. évre megállapított támogatás összege került beépítésre. (4.192 eFt)
  • Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása – a 2015. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók, ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkciói alapján számított egy négyzetméterre eső nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása. (100 eFt)  
  • Közutak fenntartásának támogatása – a 2015. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók, ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkciói alapján településkategóriánként számított nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása. (2.011 eFt) 
3.      Egyéb önkormányzati feladatok támogatása (3.500 eFt)a központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számára a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában meghatározott egyes feladatok ellátására.
 
4.      Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása  (79 eFt) 

 
Beszámítás összege

Az előző jogcímek alapján meghatározott támogatások összegét csökkenteni kell az önkormányzat elvárt bevételének összegével. Az elvárt bevétel legfeljebb a 2015. évi iparűzési adóalap 0,55%-át jelenti. A települési önkormányzat egy lakosra jutó adóerő képessége alapján van kiegészítő támogatás illetve támogatáscsökkentés. Községünk esetében az egy lakosra eső adóerő-képesség 44.710 Ft, ami 105 %-os támogatáscsökkentést eredményez.

Az előzőeket figyelembe véve a községi önkormányzat működési támogatása ( állami támogatás ) az alábbiak szerint alakul:

Egyéb kötelező önkormányzati feladat támogatása                                         3.500 eFt

Lakott külterülettel kapcsolatos támogatás                                                              79 eFt

Zöldterület gazdálkodással kapcsolatos támogatás                                         2.239 eFt

Közvilágítással kapcsolatos feladat támogatása                                              4.192 eFt

Köztemető fenntartással kapcsolatos feladat támogatás                                   100 eFt

Közutak fenntartásával kapcsolatos feladat támogatás                                   2.011 eFt

Támogatás összesen                                                                                           12.121 eFt

Beszámítás összege a költségvetési törvény alapján                                  - 11.914 eFt

Beszámítási összeg figyelembevételével megmaradt támogatás                     207 eFt

 
II. A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
Ezen a jogcímen a községet megillető támogatás összege 1.200 eFt. Ezt az összeget a  települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak biztosítására kell fordítani.
 

Működési célú támogatások államháztartáson belülről
A fogorvosi alapellátás bevétele – előre láthatólag – nem változik az előző évhez képest. 1.246 eFt. bevételre számíthatunk.

A háziorvosi szolgálat esetében  finanszírozás csökkenés várható, mivel a szolgálat feladatait egy éven túl is, helyettesítéssel látja el dr. Janurik István. Ezen a kormányzati funkción 9.468 eFt-ra számíthatunk.  

A közmunkaprogram bevételeit a 2016. évi tényleges adatok alapján terveztük, mivel a koncepció készítésekor még nem állt rendelkezésünkre végleges információ a pályázatokkal kapcsolatban. A közfoglalkoztatási mintaprogramok várható bevétele a 2017-es évben 30.786 eFt.
 

Közhatalmi bevételek
A közhatalmi bevételek  2016. évi tényleges alakulása, 2017. évre óvatosabb tervezést igényel.

Az alábbi adóbevételeket építettük be a költségvetési koncepcióba:

Iparűzési adóbevétel:              18.000 eFt

Kommunális adóbevétel:           4.000 eFt

Gépjármű adóbevétel:               3.500 eFt

Összesen:                                  25.500 eFt

 

Önkormányzati saját bevétel

 
Az előző évhez képest, mintegy 5 %-os bevétel növekedést terveztünk, így a koncepcióban megjelenő saját bevételünk 17.000 eFt. A bevételek tervezésénél az idei év tényleges adatait vettük figyelembe.

A közmunkaprogram keretében előállított készletek értékesítése kedvezően alakul, ezért a jövő évi koncepcióban megnöveltük a készletértékesítés bevételét. A tulajdonosi bevételek valamint az étkeztetés bevételei is meghaladták a tervezett időarányos összeget. Ezeken a sorokon is pozitív irányba változtattunk a tavalyi évhez képest.      
 

Működési célú finanszírozási bevétel
A 2016. évben keletkezett maradványból – ami 2016. december végén lesz ismert számunkra – 12.570 eFt-ot építettünk be a működési kiadások fedezetére, mely összegből 6.266 eFt a közmunkaprogramhoz kapcsolódó áthúzódó kiadások fedezetére kell fordítani, amit az önkormányzat támogatási előlegként megkapott a 2016-os évben. Feladattal terhelt maradványként kell kezelni továbbá a 104042-es kormányzati funkción 2016. évre vonatkozó, de 2017-ben megjelenő 111 eFt-, és a 104043-as kormányzati funkción megjelenő Család-, és Gyermekjóléti Központ 109 eFt-os kiadását.

Összességében megállapítható, hogy a koncepcióban megjelenő bevételek és kiadások számbavétele után az önkormányzatnak 6.084 eFt működési forráshiányt kell pótolnia a 2016. évi pénzmaradványból.
 

Felhalmozási célú finanszírozási bevétel

A 2016. évi maradvány terhére beépítésre került 10.000 eFt, mely a TOP-os pályázatok önerő hozzájárulását szolgálja.


Kiadások számbavétele
A koncepció készítésekor rendelkezésre álló információk alapján az önkormányzat  2017. évi terv előirányzata a személyi juttatások esetében 36.747 eFt, és az ehhez kapcsolódó járulék összege 6.591 eFt. Személyi változás az előző évhez képest nem várható. A közmunkaprogram esetében a tavalyi létszámot vettük figyelembe.

A többi kiadási kategóriában a 2016. évi időarányos tényadatok kerültek megtervezésre.
 
Hunya Polgármestere a község 2017. évre vonatkozó költségvetési koncepcióját további egyeztetés és elemzés lefolytatása céljából a Képviselő-testület elé beterjesztette.

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"Hunya Község Önkormányzatának 2017. évi költségvetési koncepciója"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
Az Ügyrendi Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Hunya község 2017. évi költségvetési koncepcióját elfogadja azzal, hogy a költségvetési rendelet tervezet összeállítása során a következő alapelvek érvényesüljenek:
  • a végleges tervezet kidolgozása során tovább szükséges vizsgálni a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségeit,
  • a beterjesztett költségvetés működési hiányt nem tartalmazhat,
  • biztosítani kell a folyamatban lévő beruházások és felújítások befejezésének forrását.
 
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe