1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2017. február 8-i ülésére

Tárgy:   A 2016. évi költségvetési rendelet módosítása
Készítette:   Feketéné Balogh Rita, Kocsisné Takács Gabriella
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2016. évi költségvetéséről szóló  1/2016. (II. 16.) önkormányzati rendeletének módosítását az alábbiak szerint javasolja:
A költségvetés módosítását szükségessé tette:
  • a Képviselő-testület által hozott döntések átvezetése
  • önkormányzati saját hatáskörben történt előirányzat módosítások,
  • az állami támogatás előirányzatának változása.
A költségvetés főösszege 17.871 eFt-tal változott.
A költségvetésbe beépítésre kerültek az alábbi tételek:
A  2016. évre ténylegesen realizálódott bevételek előirányzatát a teljesítési adatokhoz kellett igazítani azokon a rovatokon, ahol az túlteljesült.
Előirányzat emelés (1.572 eFt) történt a közmunkaprogram esetében, ahol a realizálódott tényleges bevétel 26.436 eFt volt.
Az önkormányzatok működési támogatása rovaton elszámolásra kerültek a Magyar Államkincstár által megadott – végleges – előirányzatok. Beépítésre került a bérkompenzáció (51 eFt), valamint a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás 781 eFt értékben.  Előirányzat növelést hajtottunk végre (165 eFt) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján kiosztott Erzsébet utalványok és a gyermekvédelmi támogatások kapcsán.
A felhalmozási célú támogatások államháztartáson belül rovat soron jelent meg az adósságkonszolidációban nem részesülő települési önkormányzatok fejlesztési támogatása 9.957 eFt összegben, mely a kiadási oldalon a - a háziorvosi rendelő felújításai között - szerepel.
Az önkormányzati saját bevételek előirányzatát 4.793 eFt-tal növeltük meg. Így az előirányzat – a teljesítési adathoz igazodva – 21.013 eFt lett.
A növekedés az alábbi tételekből tevődik össze:
Megnevezés Eredeti előirányzat III. számú módosítás Módosított előirányzat
Készletértékesítés ellenértéke 100 183 283
Szolgáltatások ellenértéke 7190 -5739 1451
Közvetített szolgáltatások ellenértéke 3000 -1110 1890
Tulajdonosi bevételek 3230 2497 5727
Étkeztetés 0 8287 8287
Egyéb bevételek 0 356 356
Kiszámlázott általános forgalmi adó 2500 361 2861
Kamatbevételek 200 -42 158
Saját bevétel összesen 16 220 4 793 21013
 
A felhalmozási bevételek rovaton beépítésre került a 137. Hrsz számú ingatlan értékesítéséből származó 80 eFt-os bevétel.
A működési célú átvett pénzeszközök előirányzata 375 eFt-tal változott. 200 eFt-os támogatást kapott önkormányzatunk a Hunya Község Jövőjéért Alapítványtól útkarbantartás céljára, valamint 175 eFt érkezett a Regionális Hulladékkezelő Kft. bérleti díj átadásával kapcsolatban. 
 
A kiadási rovatok előirányzataiban az alábbi változások történtek:
Beépítésre került a 88/2016. (IX.) Kt. határozat alapján a tűzifa vásárláshoz kapcsolódó kiadás.
Csökkentésre került az általános tartalék 505 eFt-tal, mely a 88/2016. (IX.21.) Kt. határozathoz ( tűzifa vásárláshoz kapcsolódó önerő és szállítási költség) és a 114/2016. (X.26.) Kt. határozathoz (szoftver beszerzés a konyha működéséhez) köthető.
Csökkentésre került a civil szervezetek működési támogatásának előirányzata (100 eFt) a Hunyai, Csárdaszállási, Gyomaendrődi Önkormányzati Tűzoltóság támogatási kérelme alapján. A 133/2016. (XI.30.) Kt. határozathoz köthető fejlesztési célú pénzeszköz átadás előirányzata került növelésre.
A kiadások előirányzatai között (egyéb épület felújítása) jelent meg az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztési támogatás kiadásai (9.957 eFt), mely kiadási soron a háziorvosi rendelő felújítását tervezzük.   
 
A rendelet előzetes hatásvizsgálata
A módosítási javaslat elsősorban a Képviselő-testület által hozott döntések átvezetésére, az előző évben képződött maradvány igénybevételére, a leutalt bérkompenzációra, az állami támogatások módosítására valamint az év közben indult közfoglalkoztatási programra vonatkozik. Fentiekből látható, hogy a módosítás kihatással van a civil szervezetekre, a munkanélküliekre, a bérkompenzációval érintett dolgozókra, valamint a lakosság egészére, hiszen a közfoglalkoztatási programok jelentős része a község fejlődését szolgálják.
Gazdasági hatása jelentős, mivel a 2016. évi költségvetés eredeti előirányzat növekedése további célok megvalósításának forrását biztosítja.
A fő hangsúly a költségvetési hatásra helyezhető. A rendelet-tervezet az önkormányzat költségvetését érintő központi és önkormányzati döntések, valamint saját hatáskörű módosítások miatti korrekcióját tartalmazza.
A rendeletnek környezeti és egészségügyi következményei nincsenek.
A rendelet megalkotásának adminisztratív terhet befolyásoló hatása nincs, a költségvetés módosításához szükséges adminisztratív állomány a rendelkezésünkre áll.
A költségvetési rendelet módosításának szükségessége, valamint a jogalkotás elmaradásának várható következménye az, hogy a község 2016. évi költségvetési beszámolójának elkészítése során a kötelező egyezőség nem biztosított, ez által az önkormányzat nem tudna eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének.
 
Indokolás a 2016. évi költségvetési rendelet módosításához
A költségvetési rendelet 1. §-ában meghatározott 133.406 eFt bevételi és kiadási főösszeg meghatározásában a 2016. évi központi költségvetésről szóló 2015. évi C. törvény az irányadó az állami támogatások vonatkozásában. A költségvetési bevételek és kiadások a költségvetés egyensúlyát biztosítják.
A rendelet 2. §-ában meghatározott bevételek előirányzott összegeit a 2016. évi központi költségvetési törvény alapján a települést megillető tényleges állami támogatás összege, illetve a realizálódott bevételek összege határozza meg.
A rendelet 3. § - 4. §-ában meghatározott kiadási előirányzatok összegét az önkormányzat kötelezettségvállalására vonatkozó szabályok indokolják, mely szerint csak előirányzott kiadásra teljesíthető kifizetés.
Az 5. § - 11. §-ok tartalmazzák a rendelet alátámasztására szolgáló táblázatokat.
A rendelet 12. §-a rendelkezik a rendelet hatálybalépésének időpontjáról.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a költségvetési rendelet módosítását tárgyalja meg és az alábbi rendelettervezetet fogadja el: 

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"A 2016. évi költségvetési rendelet módosítása"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

TERVEZET
 
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
…../2017. (…) Önkormányzati rendelete
Hunya Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról
 
Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § Hunya Község Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 16.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Ör.) 1. § helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. § Hunya Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének
a)bevételi főösszegét 133.406 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 133.406. ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint."
2. § Az Ör. 2. § helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.§ Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül
a) működési bevételek előirányzata 92.136 ezer forint
b)felhalmozási bevételek előirányzata 10.037 ezer forint
c)működési célú finanszírozási bevételek 31.233 ezer forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint."
3. § Az Ör. 4. § helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 112.523 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:
a) személyi juttatás 36.271 ezer forint,
b) munkaadót terhelő járulék 9.558 ezer forint,
c) dologi kiadás 54.737 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás államháztartáson belülre 6.211 ezer forint,
e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 383 ezer forint,
f) működési céltartalék  1.857 ezer forint,
g) ellátottak pénzbeli juttatása 3.506 ezer forint,
a 4.melléklet szerint."
4. § Az Ör. 6. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„6. § (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 20.835 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:
a) beruházási kiadás 10.778 ezer forint,
b) felújítási kiadás 9.957 ezer forint,
c) egyéb felhalmozási kiadás 100 ezer forint."
5. § Az Ör 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
6. § Az Ör. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
7. § Az Ör. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
8. § Az Ör 4. melléklete helyébe a 4. melléklet lép.
9. § Az Ör. 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.
10. § Az Ör. 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.
11. § Az Ör. 13. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.
12. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. 
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe