1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
Az Ügyrendi Bizottság
2017. augusztus 30-i ülésére

Tárgy:   Partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló rendelet alkotása
Készítette:   Megyeri László, Dr. Uhrin Anna jegyző
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Étv.) határozza meg az Önkormányzat településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő általános feladatait. Az Étv. 3. §-ában foglaltak alapján a közérdekű intézkedéseket és döntéseket megelőzően, illetőleg azok végrehajtása során biztosítani kell a nyilvánosságot és a közösségi ellenőrzés lehetőségét, valamint gondoskodni kell az érdekelt természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek megfelelő tájékoztatásáról, és lehetőséget kell adni részükre véleménynyilvánításra és javaslattételre.

Az elmúlt évben az Országgyűlés elfogadta a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényt (a továbbiakban: Tv.), valamit a Tv. végrehajtási rendeleteként módosításra került a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (IX. 8.) Kormányrendelet.

Az új jogszabály a településkép védelmével kapcsolatos helyi szabályozást új alapokra helyezi. A településeknek felül kell vizsgálniuk a településképi rendeleteiket, meg kell alkotniuk a település Arculati Kézkönyvét. A Kormányrendelet 2017. január 1. napjától hatályos módosítása értelmében megváltoztak a partnerségi egyeztetés szabályai is. Az egyeztetés szabályairól helyi önkormányzati rendelet kell alkotni. A Korm. rendelet a tájékoztatás módját és idejét a lefolytatandó eljárások függvényében határozza meg, és a településfejlesztésen, valamint településrendezésen túlmenően a településképpel kapcsolatos eljárásokra is kiterjesztette. Emellett részletesen szabályozza a településfejlesztéssel, településrendezéssel, valamint településképpel kapcsolatos helyi rendeletek, határozatok, dokumentumok, tervek elkészítésének, egyeztetésének, elfogadásának és módosításának rendjét.

Cél, hogy a fenti eljárásokat széles körű helyi támogatás övezze. E cél érdekében a készítés, módosítás folyamatába be kell vonni a lakosságot, az érdek képviseleti, civil és gazdálkodó szerveket, valamint vallási közösségeket. A társadalmasítási folyamatban résztvevők bevonásának módját a helyi partnerségi egyeztetésről szóló rendeletben kell meghatározni.

A Kormányrendelet 29. §-a értelmében az önkormányzat – a teljes körű nyilvánosság biztosításával – az egyeztetési eljárásokat megelőzően dönt a partnerségi egyeztetés szabályairól, amelynek során meghatározza:
a) a partnerek tájékoztatásának módját és eszközeit,
b) a partnerek által adott javaslatok vélemények megadásának módját és határidejét, továbbá nyilvántartásának módját,
c) az el nem fogadott partnerségi javaslatok, vélemények indoklásának módját, a dokumentálásuk, nyilvántartásuk rendjét,
d) az elfogadott koncepció, stratégia, településrendezési eszközök, kézikönyv és településképi rendelet nyilvánosságát biztosító intézkedéseket.
A fentiekben hivatkozott új előírások és a helyi adottságok figyelembevételével kell megalkotni a partnerségi egyeztetésről szóló önkormányzati rendelet.
Az Arculati Kézikönyv és a településképi rendelet megalkotásának első lépése tehát a partnerségi egyeztetési eljárás szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása.
 
Hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. § alapján:
 
Társadalmi hatás: A rendelet társadalmi hatása abban mutatható ki, hogy a településfejlesztési, településrendezési és településképi eljárások teljes körű nyilvánosságának biztosításával várhatóan széles körű helyi támogatás fogja övezni az önkormányzat e szakterületeken meghozandó döntéseit, intézkedéseit.
Gazdasági, költségvetési hatás: A rendeletnek gazdasági, költségvetési hatása nem mutatható ki.
Környezeti, egészségi hatások: A rendeletnek környezeti, egészségi hatása nincs. Nem releváns.
Adminisztratív terheket befolyásoló hatása: A rendelet megalkotásával az adminisztratív terhek településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő feladatok esetében mennyiségileg nem változnak, csak részlegesen átalakulnak; a településképpel összefüggő feladat esetében - új jogintézmény bevezetésével párhuzamosan – újonnan keletkeznek.
A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: A jogalkotás azért vált szükségessé, a fejlesztési, rendezési, szabályozási dokumentumok készítése során konstruktív párbeszéd alakuljon ki az érintettek és az önkormányzat között; elmaradásának várható következménye a településfejlesztési, - rendezési és településképi dokumentumok vitatottsága, az abban foglaltak betartása, teljesítése iránti ellenszegülés lehet.
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.
 
Részletes indokolás a rendelet tervezethez
 
A rendelet 1. fejezetéhez: Általános rendelkezések között a rendelet tárgyi hatályát rögzíti.
A rendelet 2. fejezetéhez: A rendelet személyi hatályát, azaz az egyeztetésben résztvevő partnerek körét határozza meg.
A rendelet 3. fejezetéhez: A tájékoztatás módját és eszközeit tartalmazza az egyes dokumentumok szerint részletezve.
A rendelet 4. fejezetéhez: A partnerek által történő vélemény-nyilvánítás lehetőségét fogalmazza meg és rögzíti a javaslatok, vélemények dokumentálásának, elfogadásának és nyilvántartásának.
A rendelet 5. fejezetéhez: A partnerektől beérkező vélemények kezelését szabályozza.
A rendelet 6. fejezetéhez: A záró rendelkezésekben rendelkezik a hatályba léptetés és az alkalmazásának időpontjáról.

Tisztelt Képviselő-testület!

Kérem Önöket, hogy megvitatás után fogadják el a partnerségi rendeletet.

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"Partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló rendelet"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: ügyrendi, napirendi kérdések
Az Ügyrendi Bizottság a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

A bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a következő normaszövegű rendelet megalkotását:
 Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
…./2017. (…….) önkormányzati rendelete
a településfejlesztéssel, településrendezéssel  és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól
 
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésének első fordulatában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 5. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1.    A rendelet hatálya
 
1. § E rendelet hatálya Hunya Község Önkormányzata településfejlesztési koncepciójának, integrált településfejlesztési stratégiájának, településrendezési eszközeinek, településképi arculati kézikönyvének készítése és településképi rendelet alkotása, módosítása során a 3. § szerinti partnerekre, valamint a partnerségi egyeztetés szabályaira terjed ki.
 
2. § Hunya Község Önkormányzata településfejlesztési koncepciójának (a továbbiakban: koncepció), integrált településfejlesztési stratégiájának (a továbbiakban: stratégia), településrendezési eszközeinek, településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének vagy azok módosításának a lakossággal, érdek képviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, vallási közösségekkel történő véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) és e rendeletben meghatározott szabályok szerint történik.
 
2. A partnerek meghatározása
 
3. § A partnerségi egyeztetésben az alábbi természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek (a továbbiakban: partnerek) vehetnek részt:
a) a település közigazgatási területén ingatlannal rendelkezni jogosult természetes és jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet,
b) a hunyai székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet,
c) a hunyai székhellyel bejegyzett civil szervezet,
d) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. § (2) bekezdés c) pontja alapján a településrendezési eszközök véleményezési eljárásába - a partnerségi egyeztetés megkezdése előtt legalább 30 napnál korábban - a polgármesternél írásban bejelentkező egyéb szervezet.
 
3. A partnerek tájékoztatásának módja és eszközei
 
4. § (1) Koncepció vagy stratégia készítése esetén a partnerek tájékoztatása
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) megyei napilapban, és
c) a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
d) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(2) A koncepció és a stratégia módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
 
5. § Településképi arculati kézikönyv (a továbbiakban: kézikönyv), településképi rendelet készítése vagy módosítása esetén a partnerek tájékoztatása
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) megyei napilapban, és
c) a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
d) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
 
6. § (1) Településrendezési eszközök teljes eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) megyei napilapban, és
c) a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
d) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(2) Településrendezési eszközök egyszerűsített eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) megyei napilapban, és
c) a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
d) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(3) Településrendezési eszközök tárgyalásos eljárásban történő készítése, módosítása esetén – a (4) bekezdés szerinti eset kivételével, - a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről, - a Korm. rendelet szerinti munkaközi tájékoztató keretében –
a) közterületen elhelyezett önkormányzati hirdetőfelületen,
b) megyei napilapban, és
c) a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján, továbbá
d) lakossági fórum keretén belül szóban történik.
(4) Településrendezési eszköz készítésének vagy módosításának tárgyalásos eljárása során, a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet esetén, az érintett településen a veszélyhelyzet következményeinek a felszámolása vagy a további, közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet megelőzése miatt indokolt, a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
(5) Településrendezési eszközök állami főépítészi eljárásban történő készítése, módosítása esetén a partnerek tájékoztatása az elkészült tervezetről a www.hunya.hu honlapon közzétett hirdetmény útján történik.
 
7. § (1) A hirdetménynek – előzetes tájékoztató esetén - tartalmaznia kell:
a) a Korm. rendelet 37. § (3) bekezdésében foglaltakkal összhangban az érintett államigazgatási szervek számára tájékoztatásra bocsájtott dokumentumot,
b) a partnerek észrevételeinek benyújtására nyitva álló határidőt és
c) a postacímet vagy elektronikus levélcímet, ahova az észrevétel megküldhető.
(2) A hirdetménynek – munkaközi tájékoztató esetén - tartalmaznia kell:
a) az érintett államigazgatási szervek számára tájékoztatásra bocsájtott dokumentumokat, tárgyalásos és állami főépítészi eljárás esetén, legalább a tervezet összefoglaló leírását és az elkészült jóváhagyandó munkarészeket,
b) a partnerek észrevételeinek benyújtására nyitva álló határidőt és
c) a postacímet vagy elektronikus levélcímet, ahova az észrevétel megküldhető.
 
8. § A lakossági fórum összehívására és lebonyolítására a Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének szervezetét és működését szabályozó önkormányzati rendelet lakossági fórumokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
 
4. A javaslatok, vélemények dokumentálásának, elfogadásának és nyilvántartásának módja
 
9. § (1) A partnerek a lakossági fórumon szóban észrevételt tehetnek, amelyet jegyzőkönyvbe kell foglalni. A  lakossági fórumot követő 15 napon belül, valamint lakossági fórum hiányában a hirdetmény közzétételét számított 15 napon belül a partnerek írásos észrevételeket tehetnek az alábbi módokon:
a) papíralapon, a polgármesternek címezve, Hunya Község Önkormányzatának címére történő megküldéssel, vagy
b) elektronikus levélben a hirdetményben meghatározott e-mail címre történő megküldéssel,
(2) Azt a partnert, aki az (1) bekezdés szerint közétett határidőn belül véleményt nem nyilvánított, javaslatot nem tett, a határidő leteltét követően hozzájáruló partnernek kell tekinteni, az egyeztetési további szakaszaiban és elfogadási szakaszban egyaránt.
(3) Tárgyalásos eljárásban, az egyezető tárgyalás szempontjából az eljárásban érintett partnernek az egyeztető tárgyalást megelőző partnerségi egyeztetésben, jogszabályon alapuló ellenvéleményt tett partnert kell tekinteni.
(4) Az (1) bekezdés szerint beérkezett vélemények tisztázása érdekében a polgármester a véleményező partnerrel meghívásos egyeztető tárgyalás keretében további egyeztetést kezdeményezhet, amelyről jegyzőkönyvet kell készíteni.
(5) Azt a partnert, aki a partnerségi egyeztetés során határidőn belül véleményt nem adott, vagy adott, de a (4) bekezdés szerinti meghívásos egyeztető tárgyaláson a meghívás ellenére nem vett részt, kifogást nem emelő partnernek kell tekinteni, az egyeztetés további szakaszaiban és elfogadási szakaszban egyaránt.
(6) A beérkezett javaslatokat, véleményeket a főépítész az (1) bekezdésben megjelölt határidő elteltét követően továbbítja az arculati kézikönyv, településképi rendelet, fejlesztési dokumentum vagy a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek.
(7) A tervező a véleményekkel, javaslatokkal kapcsolatos szakmai véleményét - a tervezési szerződésben megállapított határidőben - megküldi a polgármester részére.
(8) A szakmai javaslatok alapján a főépítész a vélemények, javaslatok elfogadására, el nem fogadás esetén indokolására vonatkozó döntés-tervezetet készít.
 
10. § (1) A beérkezett vélemények, javaslatok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, az el nem fogadás indokolásáróla (2) bekezdésben foglalt kivétellel a képviselő-testület dönt. 
(2) Településrendezési eszköz tárgyalásos, vagy állami főépítészi eljárásban történő lefolytatása esetén a beérkezett partneri vélemények, javaslatok elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, az el nem fogadás indokolásáról a polgármester dönt.
(3) Minden a partnerségi egyeztetéssel kapcsolatos Korm. rendeletben és e rendeletben nem szabályozott kérdésben a polgármester dönt.
 
11. § (1) A beérkezett véleményeket, javaslatokat a tárgy és az eljárási szakasz rögzítésével, a főépítész tarja nyilván a beérkezés sorrendjében. 
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás legalább az alábbiakat tartalmazza:
a) a véleményező, javaslattevő nevét, továbbá lakhelyét, székhelyét, vagy telephelyét,
b) a vélemény beérkezésének időpontját,
b) a vélemény, javaslat rövid tartalmát,
c) a véleményezési szakasz lezáró, vagy a 10. § (2) bekezdés szerinti döntést követően a véleményt, javaslatot elfogadó, vagy elutasító képviselő-testületi határozat számát, illetve a polgármester döntését.
(3) Az (1) bekezdés szerinti dokumentumokat a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésére vonatkozó szabályok szerint, az ott meghatározott határidőig kell őrizni.
 
5. Az elfogadott koncepció, stratégia, kézikönyv, településképi rendelet és településfejlesztési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések
 
12. § A polgármester gondoskodik az elfogadott koncepció, stratégia, kézikönyv, településképi rendelet és településrendezési eszköz elfogadását követő 15 napon belüli közzétételéről a www.hunya.hu honlapon.
13. § Az elfogadott koncepcióról, stratégiáról és ezek módosításáról szóló, a Korm. rendelet 30. § (13) bekezdésben foglaltak szerinti tájékoztatásról a polgármester a főépítész útján gondoskodik.
 
6. Záró rendelkezések
 
14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A rendelet rendelkezéseit a rendelet hatálya lépését követően induló egyeztetési eljárásokban kell alkalmazni.

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe