7. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2017. december 13-i ülésére

Tárgy:   Információátadási szabályzat
Készítette:   Megyeri László
Előterjesztő:   Dr. Uhrin Anna jegyző
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 108. § (1) bekezdése alapján az elektronikus ügyintézésre kötelezett szervezetek 2018. január 1. napjától kötelesek az ügyek elektronikus intézését az E-ügyintézési tv.-ben meghatározottak szerint biztosítani. Az E-ügyintézési tv. 1. § 17. pontja alapján ez a kötelezettség a helyi önkormányzatra is kiterjed.

E kötelezettség alapján a települési önkormányzatok már a júniusi ülésen elfogadták az elektronikus ügyintézés biztosításának felkészülésére készített ütemterveket.[1]

Az ütemterv alapján megkezdődtek a felkészülések. Felülvizsgálatra kerültek, illetve kerülnek az elektronikus ügyintézést kizáró vagy korlátozó belső szabályzatok és önkormányzati rendeletek. Felmértük, hogy mely ügykörökben kel ÁNYK űrlap benyújtási támogatással, ennek hiányában általános célú elektronikus kéreleműrlap szolgáltatással (e-Papír) biztosítani az elektronikus kapcsolattartást. Megrendeltük a rendelkezés nyilvántartási szolgáltatás elérést és a szükséges számú minősített aláírói tanúsítványt. Megkezdődött a munkatársak felkészítése, a műszaki feltételek megteremtése és az ügyintézéshez szükséges ÁNYK űrlapok elkészítése is.

Az E-ügyintézési tv. 65. § (1) bekezdése szerint az elektronikus ügyintézésben együttműködő szervek információátadási szabályzatot fogadnak el, és azt az információátadási szolgáltatás nyújtásának megkezdését megelőzően legalább 15 nappal közzéteszik, valamint megküldik elektronikus úton az elektronikus ügyintézési felügyeletnek is.

Az információátadási szabályzat struktúrája az alábbi:
- szervezeten belüli szakterületek felsorolása,
- szakterületeken belüli iratok, dokumentumok, nyilvántartások felsorolása,
- nyilvántartáson belüli információátadási felületek felsorolása,
- az információátadási felületek részletes ismertetése.

Az információátadási szabályzatban azoknak az ügyeknek, nyilvántartásoknak kell megjelenniük, melyeket a szervezet saját hatáskörben, jogszabály alapján intéz, illetve kezel. Annak az adatfeldolgozásnak, adatkezelésnek, mely esetében egy másik (adatgazda) szerv nyilvántartásába visz fel adatokat a hivatal, nem kell megjelennie az információátadási szabályzatában, mert a nyilvántartás az adatgazda szabályzatában fog szerepelni. Ezen túl a szervezetek, önkormányzatok által vezetett belső nyilvántartást nem kell szerepeltetni az információátadási szabályzatban.

Az E-ügyintézési tv. szerinti együttműködő szervek tekintetében – a helyi önkormányzat esetében – a hivatal minősül együttműködő szervnek. Ennek megfelelően az információátadási szabályzatot a hivatal nevében kell kitölteni, de a hivatalt létrehozó önkormányzatoknak kell elfogadniuk.

Az E-ügyintézési tv. 109. § (3) bekezdés szerinti információátadási szabályzatot az információátadási szolgáltatás nyújtásának megkezdését megelőzően legalább 15 nappal – azaz legkésőbb 2017. december 15-én – közzé kell tenni, valamint elektronikus úton megküldeni az elektronikus ügyintézési felügyeletnek is.

Kérem a Képviselő-testülettől a beterjesztett információátadási szabályzat elfogadását.
 

[1] 97/2017. (VI. 27.) Csárdaszállás Kt., 85/2017. (VI. 28.) Hunya Kt., 355/2017. (VI. 29.) Gye. Kt. határozatok
 

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"Információátadási szabályzat"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: rendelet alkotás, szabályozás
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal információ átadási követelményeinek meghatározásával a „Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal Információ Átadási Szabályzat v1” című dokumentum szerint.

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe