5. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2018. január 24-i ülésére

Tárgy:   A Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi igazgatási szünete
Készítette:   Dr. Uhrin Anna jegyző
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CIXCIX. törvény 232. § (3) bekezdése szerint a rendes szabadság kiadására a Képviselő-testület igazgatási szünetet rendelhet el. Az ilyen módon kiadott szabadság nem haladhatja meg a köztisztviselő adott évre megállapított alapszabadságának háromötödét. A dolgozók szabadságának kiadása minden évben komoly problémát jelent. A képviselő-testület a tavaly decemberi ülésén elfogadta a 2018. évi üléstervét, mely alapján júliusban előreláthatólag nem lesz testületi ülés. A dolgozók szabadságának kiadása érdekében javasoljuk, hogy 2018. július 23-ától augusztus 3-áig valamint december 21-étől december 31-éig kerüljön bevezetésre az igazgatási szünet, mely összességében 13 munkanapot érint. 
A  közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunka végzésről szóló 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet szerint az igazgatási szünet nyáron öt egybefüggő naptári hét lehet, mely az augusztus 20-át közvetlenül követő vasárnapig tart. A téli időszakban a maximális időtartama két egybefüggő naptári hét lehet mely a január 1-jét közvetlenül követő vasárnapig tart. Az igazgatási szünetben az esedékesség évében ki nem adott szabadság teljes egésze kiadható. A munkáltató erre figyelemmel határozza meg a szabadságolási terv alapján kiadásra kerülő szabadságot. Az ügymenetet és feladat ellátást a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében biztosítani kell. A Képviselő-testület az igazgatási szünet elrendeléséről rendeletben rendelkezik. A rendeletet Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alkotja meg a községi önkormányzatok véleményére figyelemmel.

A rendelet megalkotásának negatív társadalmi hatása nincs, biztosítja a Képviselő-testületi és hivatali munka összehangolását. Az ügyfélszolgálat biztosított, így az ügyfelek halaszthatatlan ügyeik elintézéséhez szükséges intézkedéseket megtehetik. A dolgozók részére a szabadság kiadása egy időben történik, a hivatal működésével járó rezsi költségek csökkennek, elektromos, gáz, telefon költségek. Az igazgatási szünet bevezetésének a környezetre káros hatása nincs, a nyári időszakban a klíma berendezések kevesebbet mennek, a télen csökken a fűtési intenzitás, melyek a környezetre pozitívan hatnak. A 13 munkanapra történő szabadság kiadás segíti a dolgozók rekreációját, így az egészségre káros hatása szintén nincs. A tervezet elfogadásának adminisztrációs terhe nincs. A jogszabály megalkotása a Képviselő-testület részére nem kötelező. A rendelet alkalmazása a jelenlegi működéstől eltérő személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket nem igényel.

A rendelet tervezet elfogadását az alábbi indokok alapján javasoljuk a Képviselő-testületnek:

Az igazgatási szünet nyáron öt télen 2 hétig tarthat. A rendelet hatálya alá tartozó dolgozók esetében nyáron két hétig , télen egy hétig tart, amely nem okoz zavart az ügyfélfogadásban és az egyéb feladatok ellátásában. Az azonnal intézendő ügyek (anyakönyvi, hagyatéki, krízis helyzet) esetében az ügyintézés lehetősége biztosított. Az igazgatási szünet időtartama igazodik más önkormányzatoknál bevezetett hivatali leálláshoz.

Az igazgatási szünet a Képviselő-testületek munkájában nem okoz zavart. A rendelet hatálya a kirendeltségen dolgozókra is kiterjed, ezért a rendeletet Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Hunya és Csárdaszállás községi önkormányzatok képviselő-testületeinek véleményeinek ismeretében fogadja el.

Az egységes szabadságolás mindhárom hivatali elhelyezést szolgáló épület rezsiköltségeinek csökkenését eredményezi.
A rendelet 2019. január elsején hatályát veszti, figyelemmel arra, hogy a 2018-ban újra meg kell vizsgálni az igazgatási szünet elrendelésének indokait, a képviselő-testületek munkaprogramjaira figyelemmel.
 
Tisztelettel kérem a Képviselő-testületet a rendelet tervezet megalkotásával kapcsolatos döntéshozatalban!

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"A Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi igazgatási szünete"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: szervezeti, személyi ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

 Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi igazgatási szünetének elrendeléséről szóló rendeletének megalkotásával a következő normaszöveggel:
 
"Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testülete
../2018. (... ..) önkormányzati rendelete
a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi igazgatási szünetének elrendeléséről
 
Gyomaendrőd Város Önkormányzata a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Csárdaszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
 
1. § A rendelet hatálya a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőkre, ügykezelőkre és munkavállalókra terjed ki.
 
2. § Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) 2018. évi munkarendjében 2018. július 23. napjától augusztus 3. napjáig (10 munkanap), valamint 2018. december 21. napjától december 31. napjáig (3 munkanap) igazgatási szünetet rendel el.
(2) Az igazgatási szünet időtartama alatt az ügyfélfogadás szünetel, azonban a feladatellátás folyamatosságának biztosítása érdekében a Hivatal ügyeletet tart.
 
3. § Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba és 2019. január 1. napján hatályát veszti. "

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe