6. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2018. február 14-i ülésére

Tárgy:   Javaslat a 2018. évben fizetendő gyermekétkeztetési térítési díjak meghatározásához
Készítette:   Keresztesné Jáksó Éva
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!
 
Uhrin Anita a Térségi Szociális Gondozási Központ gazdasági vezetője írásban tájékoztatta hivatalunkat, hogy az intézmény lefolytatta a különféle élelmiszerek beszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárást, melynek eredményeként 2018. január 1. napjától a pékáru vonatkozásában új beszállító került kiválasztásra.
A vállalkozói szerződés szerinti beszerzési árak magasabbak, mint az előző években voltak, mely elsősorban a kisétkezések, ezen belül is, az uzsonna és tízórai előállítási normaösszegét érinti.
Január hónapban - az eddig kínált tízórai és uzsonna vonatkozásában - a normafigyelés alapján az intézmény indokoltnak tartja az óvodás és iskolás korosztály számára a tízórai normáját 10 Ft/adag összeggel megnövelni, hogy az előírásoknak megfelelő összeállítású és a gyermekek által is kedvelt ételek kerülhessenek továbbra is az étlapra.
 
Ennek alapján az alábbi változás válik szükségessé:
Megnevezés
Óvoda
Általános Iskola
Jelenlegi tízórai norma
65 Ft/adag
85 Ft/adag
2018. március 1-től alkalmazandó norma
75 Ft/adag
95 Ft/adag
Változás %-ban
15%
12%
 
Egyéb étkezések esetén egyetlen korosztály tekintetében sem indokolt a normaemelés.
 
Ennek megfelelően a gyermekétkezés intézményi térítési díja 2018. március 1. napjától az alábbi étkezéseknél az alábbiak szerint módosulna:
Megnevezés
Óvoda
Általános Iskola
Tízórai
75 Ft/adag + ÁFA=95 Ft
95 Ft/adag + ÁFA=120 Ft
 
A gyermekétkeztetés tekintetében, mivel az intézmény a Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás fenntartásában működik, a térítési díjakat a fenntartónak kell meghatároznia, és az általa meghatározott önkormányzatnak rendeletben kell azt szabályoznia.
 
A gyermekétkeztetési térítési díjak meghatározására vonatkozó intézményi javaslat az előterjesztés mellékletében található.
 
Tájékoztatom a Képviselő-testületet, hogy a társulást alkotó képviselő-testületek javaslata alapján a Társulás meghatározza a térítési díjakat, melyek 2018. március 01. napjával lépnek hatályba, Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletének módosításával.
 
A Szt. szerint társulási fenntartó esetében a térítési díjakat a tagönkormányzatok közül meghatározott önkormányzat helyi rendeletében kell meghatározni. A Társulás Gyomaendrőd Város Önkormányzatát jelölte meg a helyi rendelet készítőjeként. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 5. § (1a) bekezdése alapján a rendelet megalkotásához a társulásban résztvevő helyi önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulására is szükség van, a hozzájárulást a képviselő-testületek a javaslatuk megfogalmazásával egyidejűleg adják meg.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy szíveskedjen az előterjesztést megtárgyalni, a gyermekétkeztetési térítési díjak összegére javaslatot tenni.


Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"Javaslat a 2018. évben fizetendő gyermekétkeztetési térítési díjak meghatározásához"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: szervezeti, személyi ügyek
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának, hogy az alábbiakban határozza meg a Térségi Szociális Gondozási Központ 2018. március 1. napjával a Térségi Szociális Gondozási Központ által biztosított illetve a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvodában Csárdaszállás Községi Önkormányzat által biztosított gyermekétkeztetés térítési díjait, és ezzel egyidejűleg hozzájárul Gyomaendrőd Város Önkormányzat a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról szóló 26/2013. (IX.3.) önkormányzati rendeletének módosításához, mely szerint a rendelet 1. mellékletén átvezetésre kerülnek a 2018. március 1. napjával bevezetésre kerülő az alábbi táblázatban ismertetett gyermekétkeztetési térítési díjak:
 
 
Teljes árú térítési díjak
Reggeli
Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Vacsora
Óvoda
-
95
216
66
-
Óvoda - Csárdaszállási telephely – vásárolt szolgáltatás
-
180
365
155
-
Csárdaszállás Község által biztosított önkormányzati kompenzáció
-
67
136
50
-
Intézményi térítési díj
-
113
229
105
-
Általános iskola
99
120
267
95
165
Középiskola
165
-
298
-
222
50 %-os térítési díjak
Reggeli
Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Vacsora
Óvoda
-
47
108
33
-
Óvoda - Csárdaszállási telephely- vásárolt szolgáltatás
-
90
182
77
-
Csárdaszállás Község által biztosított önkormányzati kompenzáció
-
34
68
25
-
Intézményi térítési díj
-
56
114
52
-
Általános iskola
49
60
133
47
82
Középiskola
82
-
149
-
111
A térítési díjak az ÁFA-t tartalmazzák.
 
 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe