1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
Az Ügyrendi Bizottság
2018. augusztus 29-i ülésére

Tárgy:   Vagyonrendelet felülvizsgálata
Készítette:   Csényi István
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester
Véleményező bizottság:  

Tisztelt Képviselő-testület!

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról szóló 5/2008. (V. 23.) önkormányzati rendelete átfogó módosításának igénye már hónapokkal ezelőtt felmerült. A jelenlegi szabályozás átalakítását a jogszabályi változások teszik szükségessé, így át kellett gondolni az önkormányzat tulajdonosi jogainak gyakorlását és kötelezettségeinek teljesítését.
 
A hatályos vagyonrendelet jelenlegi szabályainak felülvizsgálatát elvégeztük, amelynek során megállapítottuk, hogy az anyagi jogi és eljárás jogi rendelkezések nincsenek teljes mértékben összhangban a magasabb szintű jogszabályokkal, több esetben párhuzamos rendelkezést tartalmaz. A módosítási szükséglet olyan mértékűnek mutatkozott, hogy javasoljuk a Képviselő-testületnek új rendelet alkotását.
 
A tervezet legfőbb szabályozási feladata az önkormányzati vagyon feletti döntési jogkörök, valamint a tulajdonosi joggyakorlás részletszabályainak meghatározása.
A tervezet meghatározza a vagyonkezelés, vagyonhasznosítás, az értékesítés szabályait. A vagyonnal való felelős gazdálkodás egyik lényeges kívánalma az értékesítésre, hasznosításra vonatkozó tulajdonosi döntés meghozatala előtti versenyeztetés. Ezen előírások következetes alkalmazása az értékarányosság elvének teljesebb megvalósulását, a vagyon hatékonyabb hasznosulását mozdítja elő.

A versenyeztetés szabályai a vagyonhasznosítási célok, a jelenlegi piaci körülmények, valamint a közvagyon fokozott megőrzése és védelme figyelembevételével kerültek kialakításra.
 
Az ingyenes vagyonátruházás feltételeit az Nvtv. szigorította, így a tervezet a törvényi szabályozással összhangban állapítja meg az önkormányzati joggyakorló e körben teendő lépéseit.
 
A szabályozás új elemeinek várható hatásai közt azzal számolunk, hogy a vagyongazdálkodás céljai hatékonyabban valósulnak meg. Bízunk abban, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorlók számára az új Rendelet alkalmazása segíti a döntéshozatalt, a felmerülő kérdésekre, problémákra egyértelmű választ ad, segítve ezzel a önkormányzat tulajdonosi érdekeinek érvényre jutását.
 
A jogalkotási törvény (a továbbiakban. Jat) értelmében megalkotásra kerülő jogszabály előzetes hatásvizsgálatának eredményéről önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. A Jat. 17. § (2) bekezdése határozza meg, hogy a jogszabály előkészítőjének a hatásvizsgálat során milyen szempontokat kell vizsgálnia, melyre tekintettel a rendeletmódosítás várható következményeiről – az előzetes hatásvizsgálat tükrében – az alábbi tájékoztatást adom.
 
1. A rendelet megalkotásának társadalmi, gazdasági hatásai közvetve érvényesülnek azzal, hogy a rendelkezései elősegíthetik az önkormányzati vagyongazdálkodás hatékonyságának növelését, hozzájárulhatnak a vagyonkezelés átláthatóbbá tételéhez, a vagyonfenntartás és –fejlesztés követelményeinek előírásával biztosítják a helyi közfeladatok ellátását, illetve az ellátás színvonalának az emelését. Az új rendelet a törvényi követelmények helyi szabályozásba történő beépítésével megteremti a kapcsolatot a vagyongazdálkodás és a szintén új szabályok szerinti költségvetési tervezés és szabályozás között.
 
A rendeletalkotás környezeti, egészségügyi, követelményei nem határozhatók meg, úgy, ahogy az adminisztrációt csökkentő hatásai sem.
 
2. A rendelet megalkotását törvényi változások tették szükségessé. Tekintettel arra, hogy a jogszabályi változások a korábbiakhoz képest a vagyongazdálkodásra vonatkozóan lényegesen eltérő szabályozást tartalmaznak, szükségesnek tartjuk a 5/2008. (V. 23.) KT rendelet helyett új vagyonrendeletet alkotását.
 
E nélkül zavarok keletkezhetnének az önkormányzat vagyon gazdálkodásában és a tulajdonosi jogok gyakorlásában, közvetve pedig a közfeladatok ellátása során.
 
3. Az új rendelet alkalmazásához szükséges személyi feltételekkel az önkormányzat rendelkezik. Az ehhez szükséges tárgyi és pénzügyi feltételek nem határozhatók meg. Többletterhet a rendelet alkalmazása nem jelent.
 
…./2018. (….) önkormányzati rendelet
Hunya Község Önkormányzatának vagyonáról és a vagyontárgyak feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól
 
Általános indokolás
 
 
A tervezet legfőbb szabályozási feladata az önkormányzati vagyon feletti döntési jogkörök, valamint a tulajdonosi joggyakorlás részletszabályainak meghatározása. A tervezet meghatározza a vagyonkezelés, vagyonhasznosítás, az értékesítés szabályait. A vagyonnal való felelős gazdálkodás egyik lényeges kívánalma az értékesítésre, hasznosításra vonatkozó tulajdonosi döntés meghozatala előtti versenyeztetés. Ezen előírások következetes alkalmazása az értékarányosság elvének teljesebb megvalósulását, a vagyon hatékonyabb hasznosulását mozdítja elő. 
 
Részletes indokolás
 
1. §- 2. § A rendelet tárgyi hatályát határozza meg. 
 
3. § Meghatározza az Önkormányzati vagyon elemeit. A tervezet 1-3 melléklete tartalmazza a forgalomképtelen vagyonelemeket, a közfeladat ellátását szolgáló korlátozottan forgalomképes vagyonelemeket, valamint a forgalomképes üzleti vagyonelemeket.
 
4. § Az Önkormányzat a Nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet alkot, melyet a képviselő-testületnek 2 évente felül kell vizsgálnia.  A vagyongazdálkodási terv tartalmazza azokat a célkitűzéseket, amely alapján az önkormányzat hasznosítja vagyonát elsősorban a közfeladatok hatékony ellátása érdekében.
 
5. § A tulajdonosi jogok gyakorlására elsősorban a Képviselő-testület, valamint e §-ban meghatározottak szerint átruházott hatáskörben a Polgármester jogosult. Polgármesteri hatáskörben az önkormányzati vagyontárgy hasznosítása időtartamhoz és értékhatárhoz igazodik. A különböző tulajdonosi hozzájárulást igénylő nyilatkozatok (szolgalmi jog, vezeték jog, használati jog, engedményezés, tartozásátvállalás, hitelezői jognyilatkozat, peren kívüli egyesség) esetében 1 millió Ft az értékhatárig nyilatkozhat a Polgármester. A polgármesteri hatáskörbe tartozó döntési jogkörök kialakításának célja a rugalmasabb vagyongazdálkodás segítése.
 
6. § - 8. § Az önkormányzati vagyonnal való rendelkezés esetén meg kell határozni minden esetben a vagyon értékét. A vagyontárgy értéke megállapításának módjai ingóság esetén a vagyontárggyal azonos, vagy jellemző tulajdonságaiban a hozzá legközelebb álló, kereskedelemben kapható dolog ára; ingatlanok értékesítése, vagy ingatlanok megterhelése esetében ingatlanforgalmi értékbecslő által meghatározott érték, hat hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés alapján. A vagyontárgyat a meghatározott értékhatár alatt értékesíteni, megterhelni nem lehet.
 
9. § Ha a vagyontárgy rendeltetési célja megváltozik és a törzsvagyoni minősítés fenntartása az adott vagyontárgy esetében a továbbiakban nem indokolt, a Képviselő-testület a vagyontárgy törzsvagyoni minősítését megváltoztathatja. Ezzel lehetősége nyílik arra a képviselő-testületnek, hogy abban az esetben, ha az adott vagyontárgy már nem a közfeladat ellátását szolgálja, akkor a testület rendelkezni tudjon a vagyon más célú hasznosításáról. Ezzel a rendelkezéssel lehetőség van a településrendezési elképzelések megvalósítására. Lehetőség van arra, hogy a lehetséges fejlesztési lehetőségeket a település könnyebben meg tudja valósítani.
 
10. § Az Önkormányzati vagyon elidegenítésére versenyeztetési eljárás keretében van lehetőség.  A (2) bekezdés határozza meg azokat az eseteket, amikor az önkormányzati vagyon versenyeztetés nélkül elidegeníthető, ez a rendelkezés a törvényi szabályozáshoz képest (25 millió forint egyedi értékhatár) szigorúbb. Speciális szabályként lett beépítve a telek-kiegészítésként történő ingatlanértékesítés versenyeztetés alól való mentesítés lehetőssége, amennyiben a telekrészlet kizárólag egy önálló ingatlanhoz csatolható, a telekrész egyedi forgalmi értéke nem éri el a nettó 1 millió Ft-ot, és annak nagysága nem haladja meg az egész ingatlan területének 20%-át. Ennek a három feltételnek együttesen kell teljesülnie.
 
11. § Az Önkormányzati vagyon hasznosítására is versenyeztetési eljárás keretében van lehetőség. Az Önkormányzati vagyon hasznosítása alatt értjük a tulajdonosi joggyakorló vagy a nemzeti vagyon használója által a nemzeti vagyon birtoklásának, használatának, hasznok szedése jogának bármely - a tulajdonjog átruházását nem eredményező - jogcímen történő átengedése, ide nem értve a vagyonkezelésbe adást, valamint a haszonélvezeti jog alapítását. A (2) bekezdés határozza meg azokat az eseteket, amikor az önkormányzati vagyon versenyeztetés nélkül is hasznosítható. A kizárólagos vagy többségi önkormányzati befolyás alatt álló gazdasági társaság részre ingatlan vagy ingó vagyon hasznosítása, illetve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény rendelkezési szerinti használat átengedésének nem minősülő, földhasználati jogosultságnak az önkormányzat a többségi befolyása alatt álló mezőgazdasági termelőszervezet javára történő átengedésénél mellőzhető a versenyeztetés. Ebben az esetben csak a törvényben meghatározott értékhatár irányadó. 
 
12. § - 19. § Az önkormányzati vagyonkezelők jogállásának, a vagyonkezelési jog megszerzésének és gyakorlásának feltételeit és annak ellenőrzését szabályozza. Ezen szabályok a vagyonkezelő jogállását, a vagyonkezelői jog létrejöttét és megszűnését, a vagyonkezelővel szemben támasztott követelményeket, a kezelt vagyonra vonatkozó nyilvántartási, beszámolási kötelezettségeket és eljárásokat, valamint a tulajdonosi ellenőrzés során a felek jogait és kötelezettségeit szabályozza. A vagyonkezelői jog gyakorlásának ellenőrzése a pénzügyi bizottság hatáskörébe tartozik.
 
20.§- 21. § Az önkormányzati vagyon ingyenes átengedéséről rendelkezik. Az önkormányzat vagyona ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából adható használatba a közfeladat ellátásához szükséges mértékben.
 
22. § A versenyeztetési eljárást az önkormányzat versenyeztetési szabályzatban leírtak szerint kell lefolytatni. Az önkormányzat versenyeztetési szabályzata részletesen tartalmazza az eljárás szabályait, feltételeit, az eljárások menetét, a pályázati hirdetmény tartalmát, értékelését, a közzététel módját, a szerződéskötés feltételeit.
 
23. § A rendelet hatálybalépéséről rendelkezik.
 
Kérem a Tisztelt Képviselő-testülettől a rendelet-tervezet elfogadását. 

Döntéshozói vélemények

Ügyrendi Bizottság    
 
Döntési javaslat

"Új vagyonrendelet"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: rendelet alkotás és szabályozás
Az Ügyrendi Bizottság a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
…/2018. (… …..) önkormányzati rendelet
Hunya Község Önkormányzatának vagyonáról és a vagyontárgyak feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól

Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés j) pontjában és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 18. § (1) bekezdésben, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 109. § (4) bekezdésben, a 143. § (4) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában biztosított hatáskörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet tárgyi hatálya Hunya Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában lévő
a) ingatlan és ingó vagyonra,
b) immateriális javakra,
c) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokra,
d) értékpapírokra,
e) követelésekre,
f) gazdasági társaságban az Önkormányzatot megillető társasági részesedésekre,ezek hasznosítására, elidegenítésére, megterhelésére, vagyonkezelésbe adására, gazdasági társaságba, non-profit gazdasági társaságba történő apportálására terjed ki.
2. § A rendelet hatálya nem terjed ki az önkormányzati lakások és helyiségek bérletét és elidegenítését szabályozó önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, elidegenítésére.

2. Az Önkormányzati vagyon elemei
3. §  (1) Az Önkormányzat vagyona:
a) az 1. mellékletben meghatározott, forgalomképtelennek minősített vagyon,
b) a 2. mellékletben meghatározott közfeladat ellátását szolgáló korlátozottan forgalomképesnek minősített vagyon,
c) a 3. mellékletben meghatározott üzleti vagyon.
(2) Hunya Község Önkormányzata nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyont a vagyonelemi körében nem határoz meg..
 
 
3. Vagyongazdálkodási terv

4. § (1) Az Önkormányzat közép és hosszú távú vagyongazdálkodási terve tartalmazza a vagyon kezelésére, hasznosítására, fejlesztésre, gyarapítására vonatkozó célkitűzéseket és feladatokat, ezek végrehajtásának eszközeit, módjait, időbeli ütemezését.
(2) A vagyongazdálkodási tervet 2 évenként felül kell vizsgálni.
 
4. Tulajdonosi jogok gyakorlása
5. § A Polgármester átruházott hatáskörben dönt
a) az önkormányzati vagyontárgy 1 évet meg nem haladó időtartamú hasznosításáról nettó 500.000 Ft/év bérleti díj értékhatárig.
b) Az önkormányzati követelések behajtása során részlefizetés engedélyezéséről legfeljebb 1 év időtartamig, 1 millió Ft értékhatárig.
c) Mezőgazdasági termények, termékek és szaporulatok értékesítéséről, szerződésenként nettó 2 millió forint értékhatárig.
d) Előállított termékek használatba adásáról kötelező feladatot ellátó költségvetési szervek és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok részére, 500 ezer Ft egyedi értékhatárig.
e) Az önkormányzati vagyont érintő közműszolgáltatók fejlesztéseinél a tulajdonosi nyilatkozat megtételéről.
f) Jogosult az önkormányzati ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára szolgalmi jogot, vezeték jogot és használati jogot alapítani 1 millió forint értékhatárig.
g) Tulajdonosi hozzájárulást adni az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat érintő átalakításhoz, beruházáshoz, fejlesztéshez, amennyiben az elvégezni kívánt munkálatok nem építési engedély-kötelesek.
h) Ingatlanra bejegyzett jelzálog, vagy elidegenítési és terhelési tilalom Önkormányzatot megillető jogainak a gyakorlása.
i) Az önkormányzati követeléseket engedményezéssel, vagy tartozásátvállalással kapcsolatos jognyilatkozatok megtétele 500.000,- Ft értékhatárig.
j) Az Önkormányzat tényleges vagy várományos vagyonát érintő perbeli vagy peren kívüli egyezség megkötése, 1 millió Ft értékhatárig.
k) A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény alapján hitelezői jognyilatkozatok megtétele 1 millió Ft értékhatárig.
l) Az önkormányzati tulajdonú ingatlannal kapcsolatos hatósági eljárásban - amennyiben a rendelet szerint az ingatlan hasznosításáról a Képviselő-testület hoz döntést, ezen testület határozatában foglalt felhatalmazás alapján - tulajdonost megillető jogok gyakorolásáról.
m) Ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételéről.
 
5. Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása

6. § (1) Az önkormányzati vagyon körébe tartozó vagyon elidegenítésére, hasznosítására, vagyonkezelésére, haszonbérletbe adására, megterhelésére irányuló döntést megelőzően az adott vagyontárgy értékét meg kell határozni.
(2) A vagyontárgy értéke megállapításának módjai
a) ingóság esetén a vagyontárggyal azonos, vagy jellemző tulajdonságaiban a hozzá legközelebb álló, kereskedelemben kapható dolog ára,
b) ingatlanok értékesítése, vagy ingatlanok megterhelése esetében ingatlanforgalmi értékbecslő által meghatározott érték, hat hónapnál nem régebbi forgalmi értékbecslés alapján.
(3) Ingatlanok értékesítése, megterhelése esetében forgalmi értékbecslésben meghatározott értéknél alacsonyabb nem lehet a vételár.
7. § A vagyontárgy feletti rendelkezési jog gyakorlóját az adott vagyontárgy értékétől függően, illetve - ha a hasznosítás csak a vagyontárgy egy részére vonatkozik - a vagyonrész értéke alapján kell megállapítani.
8. § Ha a szerződés tárgya több vagyontárgy a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásakor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó.

6. A vagyontárgy forgalomképességének változása átminősítéssel

9. § Ha a vagyontárgy rendeltetési célja megváltozik és a törzsvagyoni minősítés fenntartása az adott vagyontárgy esetében a továbbiakban nem indokolt, a Képviselő-testület a vagyontárgy törzsvagyoni minősítését megváltoztathatja.

7. Az önkormányzati vagyon elidegenítése, hasznosítása

10. § (1) Az önkormányzati vagyon elidegenítése a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével versenyeztetési eljárás útján a legmagasabb összegű ajánlat értékelési szempontja alapján történik, vagy összességében a legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja alapján történik.
(2) Mellőzhető a versenyeztetés amennyiben
a) az ingatlanvagyon egyedi forgalmi értéke nem éri el a nettó 2 millió Ft-ot,
b) ingó vagyon egyedi forgalmi értéke nem éri el a nettó 1 millió Ft-ot,
c) mezőgazdasági termények, termékek szaporulat együttes forgalmi értéke nem éri el a nettó 2 millió Ft-ot,
d) a telek-kiegészítésként történő ingatlanértékesítés esetén, amennyiben a telekrészlet kizárólag egy önálló ingatlanhoz csatolható, a telekrész egyedi forgalmi értéke nem éri el a nettó 1 millió Ft-ot, és annak nagysága nem haladja meg az egész ingatlan területének 20%-át.

11. §
(1) Az önkormányzati vagyon hasznosítása a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével versenyeztetési eljárás útján a legmagasabb összegű ellenszolgáltatás, vagy összességében a legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja alapján történik.
(2) Mellőzhető a versenyeztetés, amennyiben
a) a vagyonelemek hasznosítása szerződésenként nettó 1 millió Ft/év bérleti díj értékhatárig, és a hasznosítás időtartama nem haladja meg az 1 évet,
b) termőföldek haszonbérletbe adása esetén, a haszonbérleti jogviszony azonos feltételek melletti meghosszabbításánál, ha a módosítás időtartama nem haladja meg az 5 évet.
c) kizárólagos vagy többségi önkormányzati befolyás alatt álló gazdasági társaság részre ingatlan vagy ingó vagyon hasznosítása.

8. Az önkormányzati vagyonkezelők jogállása

12. § (1) Az önkormányzati vagyonkezelő a használatában lévő önkormányzati vagyonnal közfeladatai ellátásának sérelme nélkül a törvények és e rendelet korlátai között önállóan gazdálkodik.
(2) Az önkormányzati vagyonkezelőt illető használat joga a (3) bekezdésben foglaltak kivételével ingyenes, az önkormányzat a használat ellenértékét nem követelheti, de az önkormányzati vagyonkezelő köteles teljesíteni az önkormányzatot, mint a tulajdonost a vagyontárgy után terhelő pénzügyi kötelezettségeket.
(3) Gazdasági Társaság, közhasznú társaság vagyonkezelésében lévő közmű utáni használati jogért díjat kell fizetni.
(4) Önkormányzati vagyonkezelő a Képviselő-testület engedélyével alapíthat gazdasági társaságot, szerezhet gazdasági társaságban érdekeltséget, teljesíthet alapítványi hozzájárulást.

13. §
Az önkormányzat vagyonkezelő szervei jogosultak:
a) A kezelésükben lévő vagyontárgyak birtoklására, használatára, hasznának szedésére, a birtokvédelemre.
b) A közszolgáltatásban nélkülözhető vagyontárgyak meghatározott időre történő bérbeadására, egyéb hasznosítására.
c) A kezelésükben lévő ingó vagyontárgyak e rendeletben szabályozott módon történő elidegenítésére.
d) A vagyontárgyak megterheléséhez a képviselő- testület engedélye kell.
e) A vagyonkezelő szervezetek kötelesek a kezelésükben lévő vagyontárgyak fenntartásával, üzemelésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos feladatokat normatív bevételeikből, hasznosításból és a felmerülő támogatásokból származó bevételek terhére ellátni.
f) A vagyonkezelő szervek vezetői a vagyonkezeléssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról az éves zárszámadás keretében kötelesek számot adni.
g) A polgármester és az Ügyrendi Bizottság (a továbbiakban: ügyrendi bizottság) a vagyonkezeléssel megbízott szervek vezetőit e feladatuk ellátásáról rendszeresen, külön is beszámoltathatják.

14. §
Az önkormányzat a vagyonkezelői jogot visszterhes vagyonkezelői szerződéssel adja át a vagyon kezelőjének.

15. §
A vagyonkezelői jog ellenértékét a Képviselő-testület egyedi döntésével határozza meg.

16. §
A vagyonkezelői jog ellenértékének meghatározása során figyelembe kell venni a vagyonkezelésbe adott vagyon rendeltetését, az önkormányzati feladat jellegét, a működtetés költségeit, a vagyon értékét, műszaki állapotát, a vagyonhoz kapcsolódó, valamint az abból következő kötelezettségeket, illetve jogszabály vagy megállapodás alapján előírt, önkormányzatot terhelő más kötelezettséget.

9. Vagyonkezelési jog megszerzésének és gyakorlásának feltételei

17. § A vagyonkezelési jog akkor adható át, ha a vagyonkezelői jog jogosultja vállalja, hogy:
a) a vagyonelemet közfeladat ellátására vagy a közfeladat ellátásához kapcsolódó tevékenységhez használja,
b) a vagyonelem értékcsökkenésével arányos mértékű állagmegóvási, karbantartási munkák elvégzését,
c) a vagyonkezelésbe vett vagyonelemhez kapcsolódó nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését,
d) a szerződés teljesítésének biztosítására szolgáló mellékkötelezettségeket és egyéb biztosítékokat,
e) a vagyonkezelői jog megszerzéséhez kapcsolódó költségek viselését,
f) viseli a vagyonelemhez kapcsolódó terheket és kötelezettségeket

10. Vagyonkezelői jog ellenőrzésére vonatkozó szabályok

18. § A vagyonkezelőt megillető jogok gyakorlását, annak szabályszerűségét, célszerűségét, a kötelezettségek teljesítését az ügyrendi bizottság ellenőrzi.

19. §
(1) Az ügyrendi bizottság jogosult:
a) a vagyonkezelő kezelésében álló önkormányzati tulajdonú ingatlan területére belépni,
b) az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó közérdekből nyilvános adat megismerésére és okiratba betekintésre,
(2) A vagyonkezelő jogosult:
a) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,
b) az ellenőrzés megállapításait megismerni, a jelentéstervezetre észrevételt tenni.
(3) A vagyonkezelő köteles:
a) az ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, abban együttműködni,
b) az ellenőrzést végző részére szóban vagy írásban kért tájékoztatást, felvilágosítást, nyilatkozatot megadni, a dokumentációkba a betekintést biztosítani,
c) az ellenőrzést végző kérésére, a rendelkezésre bocsátott dokumentum teljességéről nyilatkozni,
d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni,
e) az ellenőrzés megállapításai, javaslatai alapján tett intézkedéseiről az önkormányzatot 30 napon belül tájékoztatni.
(4) Az ügyrendi bizottság az ellenőrzés megállapításairól készített összefoglaló jelentést köteles a soron következő Képviselő - testületi ülésre beterjeszteni.

12. Önkormányzati vagyon ingyenes átengedése

20. § Az Önkormányzat a tulajdonában lévő vagyontárgyakat a Képviselő-testület döntése vagy törvényi kötelezettsége alapján adhatja ingyenes használatba.

21. §
(1) Az ingyenes használatra vonatkozóan használati szerződést kell kötni.
(2) Az ingyenes használónak az ingatlan fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerülő tényleges költségek, a használt területtel arányos részét meg kell térítenie.
(3) A használót az ingatlan rendeltetésszerű használatával kapcsolatosan az alábbi főköltségek terhelik:
a) az általa használt helyiségek rendeltetésszerű használata, állagának megóvása, belső felújítása és karbantartása;
b) a közös használatú helyiségek közüzemi díjainak megfizetése a használó és a használatba adó között létrejött - megállapodás alapján;
c) A Képviselő-testület az ingyenes használatba adásról hozott döntésében az előző pontokban meghatározottakon felül további költségek viselését is előírhatja a használó részére.

13. A versenyeztetési eljárás

22. § A versenyeztetési eljárást az Önkormányzat versenyeztetési szabályzatban leírtak szerint kell lefolytatni.
 
14. Záró rendelkezések
23. § (1) Ez a rendelet 2018. szeptember 1-jén lép hatályba.
(2) Hatályát veszti Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról szóló 5/2008. (V. 23.) önkormányzati rendelete.
 
 
Hunya, 2018. augusztus …
 
 
Hegedüs Roland
dr. Uhrin Anna
polgármester
jegyző
 
 
 
 
1. melléklet a …/…. (….) Önkormányzati rendelethez
Hunya Község Önkormányzata forgalomképtelen vagyoni elemei
 
 
A
B
C
1                1
Helyrajzi szám
Megnevezés
Terület (m2)
2                 
1
Ady utca
 5487
3                 
36
Kinizsi utca
6308
4                 
67
Deák utca
2334
5                 
78
Bartók utca
2314
6                 
97
Bartók utca
1362
7                 
92
Kossuth utca
10536
8                 
144
Széchenyi utca
5024
9                 
166
Óvoda utca
4742
10             
188
Sallai utca
4709
11             
219
Sallai utca
862
12             
211
Dózsa utca
9298
13             
212
Liget utca
11026
14             
285
Vörösmarty utca
9318
15             
344
József Attila utca
9135
16             
437/13
Jókai utca
756
17             
398
Jókai utca
9238
18             
437/7
Jókai utca
864
19             
286
Jókai utca
7523
20             
437/1
Jókai utca
1464
21             
258
Táncsics utca
2227
22             
314
Táncsics utca
2235
23             
399
Alkotmány utca
8249
24             
125
Napközi otthon
1644
25             
263
Polgármesteri Hivatal, Rákóczi utca 19.
1737
26             
120/4
Általános Iskola, Kossuth utca 7.
1078
27             
268
Közpark (piactér)
2741
28             
050/10
Temető
7249
29             
059/2
Út
22393
30             
122/2
Közpark
414

 
 
2. melléklet a …/…. (….) Önkormányzati rendelethez
Hunya Község Önkormányzata korlátozottan forgalomképes vagyoni elemei
 
 
A
B
C
D
1
Helyrajzi szám
Megnevezés
Terület (m2)
Cím
2
256/1
Anya és Gyermekvédelem
1760
Rákóczi utca 31.
3
132
Orvosi rendelő+ szolgálati lakás
1743
Rákóczi utca 22.
4
172
Óvoda+ szolgálati lakás
1881
Óvoda utca 10.
5
232/4
Sportpálya+ sportszertár
27260
Liget utca

3. melléklet a …/…. (….) Önkormányzati rendelethez
Hunya Község Önkormányzata forgalomképes vagyoni elemei
 
 
A
B
C
D
1                1
Helyrajzi szám
Megnevezés
Terület (m2)
Cím
2                 
417/4
Mázsaház
1240
Alkotmány u.
3                 
228
Beépítetlen terület
7296
Sportpálya mögött
4                 
229
Beépítetlen terület
4823
Sportpálya mögött
5                 
230
Beépítetlen terület
4945
Sportpálya mögött
6                 
418/23
Közterület
2294
Jókai u.
7                 
418/34
Beépítetlen terület
1533
Jókai u.
8                 
418/36
Beépítetlen terület
1525
Jókai u.
9                 
418/37
Beépítetlen terület
1532
Jókai u.
10             
418/38
Beépítetlen terület
1529
Jókai u.
11             
418/39
Beépítetlen terület
1524
Jókai u.
12             
418/42
Beépítetlen terület
1524
Jókai u.
13             
418/43
Beépítetlen terület
1521
Jókai u.
14             
418/44
Beépítetlen terület
1519
Jókai u.
15             
418/45
Beépítetlen terület
1522
Jókai u.
16             
418/46
Beépítetlen terület
1520
Jókai u.
17             
418/47
Beépítetlen terület
1518
Jókai u.
18             
418/48
Beépítetlen terület
1516
Jókai u.
19             
418/49
Beépítetlen terület
1517
Jókai u.
20             
213
Közpark
373
Liget u. végén
21             
238
Beépítetlen terület
1545
Vörösmarty u. 41.
22             
239
Beépítetlen terület
1548
Vörösmarty u. 39.
23             
242
Beépítetlen terület
1540
Vörösmarty u. 37.
24             
288
Beépítetlen terület
1496
József Attila u. 39.
25             
437/2
Beépítetlen terület
1318
Jókai utca
26             
437/3
Beépítetlen terület
1334
Jókai utca
27             
437/4
Beépítetlen terület
1334
Jókai utca
28             
437/5
Beépítetlen terület
1334
Jókai utca
29             
437/6
Beépítetlen terület
1334
Jókai utca
30             
437/8
Beépítetlen terület
1350
Jókai utca
31             
437/9
Beépítetlen terület
1350
Jókai utca
32             
437/10
Beépítetlen terület
1350
Jókai utca
33             
437/11
Beépítetlen terület
1350
Jókai utca
34             
437/12
Beépítetlen terület
1350
Jókai utca
35             
437/14
Beépítetlen terület
1262
Jókai utca
36             
437/15
Beépítetlen terület
1261
Jókai utca
37             
437/16
Beépítetlen terület
1262
Jókai utca
38             
437/17
Beépítetlen terület
1262
Jókai utca
39             
016/7
Külterületi szántó
63304
Külterület
40             
016/13
Külterületi szántó
27273
Külterület
41             
021/97
Külterületi szántó
7011
Külterület
 
     
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal

« Vissza
Vissza a főmenübe