2. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2019. február 27-i ülésére
2019. február 27-i ülésére
Tárgy: | Településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet | |
Készítette: | Megyeri László aljegyző, Molnár Zoltán Gyula főépítész | |
Előterjesztő: | Hegedüs Roland polgármester | |
Véleményező bizottság: |
Tisztelt Képviselő-testület!
Az önkormányzatoknak a településkép védelmét a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tktv.) 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint az Mötv. 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a településképi rendelet megalkotásával biztosítja. A településképi rendeletet kidolgozása és elfogadása a Tktv. szabályaival és a végrehajtására kiadott, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jog intézményekről szóló 314/2012. (Xl. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Korm. rendelet) összhangban történt.
A Tktv. 4. § (1) bekezdése szerint, a településképi rendelet szakmai megalapozása érdekében településképi arculati kézikönyv (a továbbiakban: Tak.) készül. A Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése kimondja, hogy a kézikönyv szemléletformáló célt szolgál, amelyet a települési önkormányzat normatív határozata mellékleteként fogad el. A Települési Arculati Kézikönyvet a Képviselő-testület 14/2018. (II. 14.) Hunya Kt. határozatával fogadta el.
Ezt követően elkészült a településkép védelmét szabályozó rendeletet-tervezetet előzetes verziója. A rendelet-tervezet a Lechner Tudásközpont által üzemeltetett online egyeztető felületre feltöltésre került véleményezésre az Állami főépítészi hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal és egyéb szervek részére, ahonnan 2018. november 27-ei dátummal megérkezett a vélemény, melyet jelen előterjesztéshez csatolunk. A véleményük alapján szükséges pontosításokat, kiegészítéseket a főépítész áttekintette.
Ezt követően kezdődhetett meg a településképi rendelet részletszabályai végleges változatának kidolgozása, amelyet most beterjesztek a rendelet elfogadása érdekében.
ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLAT
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-a alapján
17. § (1) A jogszabály előkészítője - a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű - előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat, illetve kormányrendelet esetén a Kormányt, önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell. Miniszteri rendelet rendelkezhet úgy, hogy az általa meghatározott esetben a közjogi szervezetszabályozó eszköz előkészítője előzetes hatásvizsgálatot végez.
(2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell
a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen
aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait,
ab) környezeti és egészségi következményeit,
ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint
b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és
c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.
A tervezett jogszabály várható következményei, különösen
I. társadalmi hatásai:
A rendelet megalkotása – amellett, hogy teljesíti az önkormányzat törvényben előírt jogalkotási – feltárja a település meghatározó karakterű területeit és azok sajátosságait a szélesebb társadalmi rétegek számára; a feltárt karakterek, helyi védettségeknek megfelelő településképi követelmények megfogalmazásával és közzétételével már eleve a településkép minőségének javulását okozza; a településkép érvényesítési eszközök segítségével pedig lehetővé teszi az önkormányzat számára az illeszkedni nem kívánó építtetői magatartás visszaszorítását – a település és meghatározó, valamint védett településrészek karakterének védelmében.
II. gazdasági hatásai:
A rendelet alkotásnak nincsenek közvetlen gazdasági hatásai, közvetett gazdasági hatásokat pedig csak hosszútávon, és következetes alkalmazással képes kifejteni.
III. költségvetési hatásai:
A rendeletben megállapításra kerülő, a településképi követelmények betartását kikényszerítő jogintézmények következetes alkalmazásával csekély mértékű bevétel érhető el. A támogatási rendszer beindítása ugyanakkor az első 5 évben komoly önkormányzati forrást igényel.
IV. környezeti következményei:
Közvetett eredményként hosszabb távon a városban az épített környezet javulása várható: a települési vizuális környezetet „tisztulása” - a felkutatott meghatározó karakterű településrészek, értékek megerősítése, őrzése érdekében kialakított településképi követelményrendszer mentén.
V. egészségi következményei:
A rendelet hatályba lépésének várhatóan nincsenek.
VI. adminisztratív terheket befolyásoló hatásai:
A településképi eljárások adminisztrációja és a településképi bejelentési eljárások tudomásul vétel szerinti megvalósulásának ellenőrzései újabb feladatokat adhatnak a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal és a közterületekkel foglalkozó egyéb hivatali szervezetnek, valamint a főépítésznek.
VII. megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:
A jogalkotásra a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény kötelezi az önkormányzatokat, annak elmaradása automatikusan mulasztásos törvénysértésre vonatkozó eljárás indítását vonja maga után.
VIII. Az önkormányzati rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti tárgyi pénzügyi feltételek:
A feltételek rendelkezésre állnak.
Indoklás
1. §: A rendelet alkalmazásában előforduló fogalom meghatározások, amelyek felsőbb jogszabályokban nem definiáltak.
2. §: Általános illeszkedési szabályok meghatározása, a kedvezőbb és egységesebb városkép kialakításának érdekében. Itt rögzítjük a városképbe illeszkedő formákat, tetőhajlásszögeket, anyaghasználatot, és egyéb egyedi korlátozásokat. Az általános illeszkedési szabályoktól el lehet térni a településképi eljárás vagy a településkép védelmi tájékoztatás és kötelező szakmai konzultáció keretében lehet.
3. §: A helyi védelem keletkezésének és megszűnésének szabályait tartalmazza, rögzíti, hogy és miként alakítható ki új vagy szüntethető meg meglévő helyi területi vagy egyedi védelem, épületekre, beépítésekre, épületrészletekre, építményekre.
4. §: A védelem tárgyának megjelölési módja, azaz annak a védet épületen való elhelyezésének szükségessége és annak esetei.
5. §: A helyi védelem alatt álló építmények hasznosításáról, fenntartásáról, átalakításáról, bővítéséről, bontásáról szóló szabályozások. Bemutatja, hogy és miként kell viszonyulni a helyi védelemmel érintett esetekben a védelemmel érintett területen vagy építményeken, ha építési-, bontási munkákról van szó.
6. §: Épület felszerelések és egyéb berendezések elhelyezési lehetősége helyi egyedi védelem alatt álló épületeken. Hasonlóképpen, mint előzőekben, csak itt konkrétan a kiegészítő elemek elhelyezésének lehetőségéről és módjáról esik szó.
7. §: A helyi védelem alatt álló területek fenntartása és alakítása. Kifejezetten a helyi területi védelem területén mutatja be az ide vonatkozó elvárásokat és segíti a védelem megőrzését.
8. §: A helyi védelem alatt álló épületek, területekkel kapcsolatos önkormányzati kötelezettséget taglalja.
9. §: Bemutatja azon területi lehatárolásokat, amelyek kifejezett és kiemelten fontos a városkép szempontjából, melyek nagyobb figyelmet igényelnek, illetve ezek esetében konkrétabb szabályozás is megfogalmazható.
10. §: A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények meghatározása. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
11. §: A településképi szempontból meghatározó területeken lévő építmények anyaghasználati előírásai. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
12. §: Tömegformálásra, tetőkre vonatkozó előírások a településképi szempontból meghatározó területeken. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
13. §: A homlokzati kialakításra vonatkozó előírások a településképi szempontból meghatározó területeken. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
14. §: A településképi szempontból meghatározó területeken lévő közterületekre vonatkozó sajátos előírások. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
15. §: A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények általános esetekben. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a városkép egységessége, harmóniája, és egyéb építészeti, tájjellegű okokból kifejezetten fontosak és szükségesek.
16. §: A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények helyi védelem alatt álló ingatlanok esetében. Bemutatja azokat az elvárásokat, amik a védett épületek megjelenésének megőrzéséhez kifejezetten fontosak és szükségesek.
17. §: A zöldfelületek kialakítására vonatkozó általános előírások, melyek a település karakterét jelentősen meghatározzák.
18. §: A gépkocsi várakozóhelyek, parkolók zöldfelületének kialakítására vonatkozó előírások. Kifejezetten fontos, hogy a szükséges jármú forgalmi létesítmények is odafigyeléssel készüljenek a településképre és a zöldfelületek megtartására, vagy létrehozására.
19. §: Településkép-védelmi tájékoztatás és kötelező szakmai konzultáció általános szabályai. A véleményezési eljárás vagy csak egyszerűen egy mondhatni főépítészi hivatalos vélemény rögzítésére szolgál, illetve az egyszerű bejelentéssel készülő hatósági eljárást nélkülöző lakóépületek építése esetében is legyen egy szakmai kontrol.
20. §: A településképi véleményezéshez kötött területek meghatározása. Ahogy korábban, bár eltérő területen mutatja, be hol kell beszerezni a polgármester által kiadott településképi véleményt, melyet a főépítész készít elő.
21. §: A településképi véleményezéshez kötött tevékenységek meghatározása. Ahogy korábban, bár eltérő esetekben mutatja, be hol kell beszerezni a polgármester által kiadott településképi véleményt, melyet a főépítész készít elő.
22. §: A véleményezési eljárás lefolytatásának módjára vonatkozóan ad tájékoztatást.
23. §: A benyújtandó építészeti-műszaki tervdokumentációhoz nem kell mellékelni azokat a munkarészeket, amelyek a Főépítésszel történő előzetes egyeztetés és az általa kiadott igazolás alapján a településképi vélemény kialakításához nem szükségesek.
24. §: A településképi véleményezés folyamatát mutatja be, azaz lajstromba veszi azt a szempontrendszert, ami alapján kialakul a főépítész építészeti-műszaki véleménye.
25. §: Meghatározó területen végzett építési tevékenységek, amelyekhez településképi bejelentés szükséges.
26. §: Építési tevékenységek meghatározása, amelyekhez településképi bejelentés szükséges.
27. §: Egyéb tevékenységek meghatározása, amelyeknél településképi bejelentés szükséges.
28. §: A településképi bejelentési eljárással érintett területek kerülnek meghatározásra.
29. §: A településképi bejelentési eljárás benyújtásának szabályai, azaz milyen módon és hova kell benyújtani a kérelmet, illetve listázza, milyen szempontok alapján kell véleményezni.
30. §: Amennyiben a bejelentéssel végezhető tevékenység bejelentése megfelel az előírásoknak, az itt felsorolt döntések hozhatóak meg, valamint rögzíti, milyen esetekben mennyi ideig adja meg a bejelentés alapjául szolgáló hozzájárulást, esetleg az meddig tartható fent.
31. §: Településképi kötelezés szabályainak és lehetőségeinek ismertetése, hol és milyen esetekben van lehetősége az önkormányzatnak kötelezni a tulajdonost, ha a településképet a tulajdona a rendelet figyelembevételével rontja, sérti, vagy „csak” nem tartotta be e rendelet előírásait.
32. §: Településképi bírság szabályainak ismertetése. A bírság kiszabásának módját, annak összegtételeit tartalmazza. Az összegek nem konkrétak, így bemutatásra kerül, a díjtétel meghatározásánál miket kell figyelembe venni.
33. §: Záró rendelkezések, melyek a hatálybalépést rögzíti, illetve tartalmazza, hogy e rendelet milyen más rendeletet, vagy rendeletrészt helyez hatályon kívül.
Döntéshozói vélemények
Ügyrendi Bizottság | ||
"Településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet"
Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: rendelet alkotás és szabályozás
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének
…/… (… …) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
(TERVEZET)
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró kulturális örökség védelméért felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter, az állami főépítész hatáskörében eljáró Békés Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, továbbá Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 8/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendeletben nevesített Partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
I. Fejezet
Általános rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában:
1. Címtábla, cégtábla: intézményeknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek elsősorban a nevét, elnevezését, címét, kisebb részben az egyéb adatait, elsősorban a tevékenységi körére utaló adatot feltüntető tábla.
2. Fényreklám, LED-fal: tartószerkezeten elhelyezett fénycsőreklám vagy futófény, mely állandó vagy váltakozó fénykibocsátású, és reklámszöveget, üzletnevet, tevékenységet, vagy árut nevez, jelenít meg, LED-fal esetében mozgó képi formában.
3. Helyi egyedi védelem: egy ingatlanon lévő, védetté nyilvánított építményekre vagy építményrészekre kiterjedő védelem. A helyi egyedi védelem lehet az építmény teljes tömegére kiterjedő vagy az építmény valamely - a védelem kimondásakor megállapított - részértékére vonatkozó is.
4. Hirdetési célú berendezés: minden olyan hordozó eszköz, amely fixen rögzített, mozgatható vagy mozgó, képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint nagyobb részben hirdetés és reklám elhelyezésére alkalmas berendezés, a kialakításától, anyagától, méretétől, illetve elhelyezése módjától függetlenül.
5. Hirdetmény: minden olyan közérdekű tájékoztatás, információ, amely kereskedelmi, fogyasztási tevékenységgel sem közvetlenül, sem közvetve nem hozható összefüggésbe, a lakosság részére közérdekű információt közvetít.
6. Információs vagy más célú berendezés: önkormányzati hirdetőtábla, faliújság, információs vitrin, útbaigazító tábla, hirdetmény, közérdekű molinó, továbbá tulajdonos személyétől függetlenül minden olyan berendezés, amely kialakításától, anyagától, méretétől, továbbá elhelyezése módjától függetlenül információk megjelenítésére is szolgál.
7. Országos oltalom alatt álló természeti terület: tájképvédelmi terület övezete, NATURA 2000 területek, országos ökológiai hálózat folyosó, ex lege védelem alatt álló kunhalom.
Általános illeszkedési szabályok
2. § (1) A településkép kedvezőbb alakítása, a kialakult beépítéshez illeszkedés érdekében a település már részben vagy teljesen beépült területein a (2) - (17) bekezdésekben foglalt előírásokat kell alkalmazni.
(2) A településképi illeszkedés érdekében új épület építése, vagy meglévő épület átalakítása, bővítése esetén a kialakult településszerkezetet, Hunyára jellemző építészeti karaktert sértő építészeti megoldás nem megengedett.
(3) Az illeszkedésnél vizsgálni kell a következő építészeti elemeket:
a) a tetőidom formáját, a tető hajlásszögét,
b) a tető felépítmények jellegét, arányát,
c) a homlokzatok építészeti kialakítását,
d) a tömegképzés jellegét,
e) a nyílások arányrendszerét, a teljes homlokzatfelülethez való viszonyát, horizontális vagy vertikális jellegét,
f) az utcai kerítések és ezek nyílásainak jellegét.
(4) A lakó-, vegyes-, üdülő-, zöld-, erdőterületeken, valamint mezőgazdasági, vízgazdálkodási, természetközeli területeken csak magastető létesíthető.
(5) Új épület építésénél, meglévő tetőszerkezetének átalakításakor a tetőgerinc iránya a két szomszédos épület valamelyikével megegyezően kell megvalósítani.
(6) Az épületek homlokzatmagassága igazodjék a szomszéd telkeken álló épületek homlokzatmagasságához úgy, hogy ne legyen magasabb vagy alacsonyabb az utca jellemző házainak és a két-két mellette álló épület kiátlagolt utcai homlokzat- és gerincmagasságánál. Az így meghatározott átlagmagasságoktól az eltérés ±1,00 méter lehet.
(7) A telek közterület felé eső részére a megvalósítani kívánt épület egyik fő, domináns funkciójú épületrészének kell esnie, kivétel lakóterületeken lakásonként egy gépjármű elhelyezéséhez szükséges gépkocsitároló, oly módon, hogy a gépkocsitároló a homlokzat legfeljebb 50 %-át jelentheti.
(8) A gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató területeken legfeljebb 5000 m2, a mezőgazdasági övezetekben legfeljebb 2000 m2 alapterületű építményeket lehet elhelyezni.
(9) A lakó-, és különleges területeken álló épületek színezésénél vagy azok átszínezésénél pasztellszíneket szabad használni. Nem színezhető élénk, sötét- kékre, pirosra, feketére, sárgára lilára vagy rózsaszínre az új vagy a felújításra kerülő épület homlokzata. Az építmények színezésénél a föld és a kőszínű színeket kell előnyben részesíteni. Egyes épületek szerkezeti egységét vagy tömegét szabad külön színnel megkülönböztetni. Véletlenszerűen felhordott színváltások nem használhatók.
(10) Társasházak, többlakásos házak, sorházak, egyéb csoportosházak, egylakásos családi házak felújítása, korszerűsítése esetén:
a) Homlokzati hőszigetelést csak az egész épületre teljes felületére vagy csak egy összetartozó homlokzatra egyszerre szabad elhelyezni, azonos anyagból és azonos vastagságban, a homlokzati díszítések megtartásával, vagy újbóli megépítésével.
b) A homlokzati nyílászárók cseréje esetén az épület homlokzatán alkalmazott nyílászárók jellemző formájától, osztásától és színétől eltérni nem lehet, kivéve, ha a homlokzaton egyidejűleg a többi hasonló nyílászáró is cserére kerül,
c) homlokzati nyílászáró, biztonsági rács, zsalugáter, árnyékoló, korlát cseréje vagy ezek felújítása során – a teljes homlokzatra kiterjedő felújítás kivételével – az épületen már meglévő szín- és anyaghasználattól eltérni nem lehet,
d) épületen új rácsozat vagy betörésvédelmet szolgáló berendezés akkor helyezhető el, ha az nem tér el az épület architektúrájától, nem változtatja meg annak tagozódásait, nem eredményezi a meglévő díszítőelemek roncsolódását, és az épület burkolataihoz és színezéséhez illeszkedik.
e) Klímaberendezés kültéri egységét a közterület felé eső homlokzaton és közterületről láthatóan úgy szabad elhelyezni, hogy az beleilleszkedjék az épület szerkezeti és a homlokzati tagozódásaiba, a többlakásos házak esetében a lakások klíma egységei egy jól elrendezett geometriai rendben mutatkozzanak meg a külső szemlélők számára.
(11) Új, átalakításra vagy bővítésre kerülő épület akkor illeszkedik a településképbe, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
a) a településrész karakterét megtartja,
b) az épülettömeg nagysága, tagolása,
c) az anyaghasználat, a színezés, a homlokzatképzés és tagolás,
d) a tetőfelületek tagoltsága, hajlása és anyaghasználata,
e) a homlokzati nyílászárók arányai, osztása és nagysága,
f) a közterületről látható egyéb építmények kialakítása, anyaghasználata és színezése
g) a környezethez, a településrész karakteréhez és az épület rendeltetéséhez illeszkedő.
(12) Új kialakítású út esetén az utak szintje nem lehet magasabb a járdák szintjénél. Amennyiben már meglévő műszaki okokból az utat magasabbra kell építeni, mint a járda szintjét, ott a csapadékvíz-elvezetést és a tereprendezést összehangolva úgy kell az utcaterületet rendezni, hogy a telkekhez, az épületekhez csapadék ne jusson.
(13) Ha az utcában nyílt árok kerül kialakításra, azt úgy kell megépíteni, hogy az tisztán tartható legyen és a benne növő fű levágását ne akadályozza. Ha az műszakilag nem lehetséges, mert nem fér el úgy zárt rendszerű csapadékvíz elvezető árkokat kell létesíteni.
(14) Egy telektömb körül egyféle minőségű járda építhető. A járdák magassági elrendezése utcasaroktól-utcasarokig folyamatos kialakítású, nagyobb szintkülönbség nélküli, hirtelen emelkedésektől mentes és egyenletes szélességű lehet. Amennyiben csak egy-egy telek előtt akarnak új járdát építeni, azt a telektömb környező járdáihoz igazodva, vagy egységes, új irányzatot meghatározva kell elkészíteni.
(15) A légkábeleket egy oszlopsorra felfeszítve szabad csak vezetni. A használaton kívüli légkábeleket és azok oszlopsorait az engedélyesnek el kell bontani a szolgáltatás megszűnése után 1 hónapon belül. A már meglévő oszlopsor tulajdonosa semmilyen módon nem akadályozhatja a mástulajdonú légvezeték felhelyezését. Ha az újabb légvezeték nem fér el a régi oszlopsoron, akkor közösen kell építeni egy olyan oszlopsort, amelyre később is el lehet helyezni légvezetékeket.
(16) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban a közlekedési és közmű területek, valamint a mezőgazdasági területek alkalmasak.
(18) Az általános illeszkedési szabályoktól eltérni csak a településkép-védelmi tájékoztatás és kötelező szakmai konzultáció, településképi véleményezési eljárás vagy településképi bejelentési eljárás keretében lehet.
III. Fejezet
A helyi védelem
1. A helyi védelem keletkezése és megszűnése
3. § (1) A települési önkormányzat értékvizsgálat alapján a helyi településtörténeti, építészeti, néprajzi, termeléstörténeti vagy régészeti értékek megóvása és a településkép esztétikus és szakszerű alakítása érdekében helyi egyedi vagy helyi területi védelmet rendelhet el építményekre vagy területekre vonatkozóan.
(2) A helyi egyedi védelem az 1. mellékletben felsorolt építményekre vagy építményrészekre vonatkozik.
(3) A védelem tárgyát az 1. melléklet jegyzékébe kell venni és a védelem tárgyáról törzslapot kell készíteni, amely tartalmazza az építményre, területre vonatkozó adatokat, a védetté nyilvánítás rövid indoklását, a védelem tárgyának történeti leírását és értékleírását, valamint fotódokumentációját.
(4) A védett építmény teljes műszaki vagy erkölcsi avultsága esetén a Képviselő-testület dönt a védettség megszűnéséről és a védelem megszüntetéséről.
(5) A védelem megszűnik, ha
a) a helyi védett érték megsemmisül.
b) a helyi védett érték műemléki védettséget kap, vagy
c) ha a képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.
(6) Védetté nyilvánítást vagy annak megszüntetését a polgármesternél kell írásbeli indokolással indítványozni.
(7) Amennyiben a javaslat védetté nyilvánításra vonatkozik, akkor tartalmaznia kell az építményre, területre vonatkozó adatokat, rövid indoklást, történeti leírást és értékleírást.
(8) Amennyiben a javaslat védetté nyilvánítás megszüntetésére vonatkozik, akkor tartalmaznia kell a védelem megszüntetésének indoklását, az építmény értékleltárát és az elbontásra kerülő értékek további hasznosításának tervét, az épület és telek felmérési- és fotódokumentációját.
(9) Azoknak a magántulajdonban lévő és helyi védelem alatt álló építmények védelme nem szüntethető meg a támogatás kifizetésétől számított 5 éven belül, amelyek felújításához Hunya Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a helyi építészeti értékek fenntartási támogatása céljából kiírt pályázaton vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
(10) A védetté nyilvánításról és a védelem megszüntetéséről értesíteni kell:
a) az ingatlan tulajdonosát, kezelőjét, használóját,
b) a védetté nyilvánításra vagy védelem megszüntetésre javaslattevőt.
(11) A helyi egyedi védelem elrendelését és megszüntetését a földhivatali nyilvántartásba be kell jegyeztetni.
(12) Területi védelem esetén a helyben szokásos módon közszemlére tétellel, a települési honlapon vagy a sajtó útján is közölhető az érdekeltekkel a védetté nyilvánítás.
2. A védelem tárgyának megjelölése
4. § (1) A védett épületet, ha a védelem az épület egészére terjed ki, táblával meg kell jelölni.
(2) A táblák elkészíttetéséről és elhelyezéséről az Önkormányzat gondoskodik, a fenntartás a tulajdonos feladata.
3. A helyi védelem alatt álló építmények hasznosítása, fenntartása, átalakítása, bővítése, bontása
5. § (1) A védett épületek belső korszerűsítését, átalakítását, bővítését a védettség nem akadályozza. Az építmény fennmaradása érdekében elő kell segíteni a méltó, mai igényeknek megfelelő használatot.
(2) A tulajdonos a védelem követelményeinek szem előtt tartásával köteles az építmény jó karban tartásáról gondoskodni, és az építmény állapotát, állékonyságát a jogszabályokban meghatározott módon és időszakonként felülvizsgálni.
(3) A helyi védettség alá tartozó épület, terület, építészeti értékének megőrzése, állagának védelme a terület tulajdonosának kötelessége. A megőrzéshez az Önkormányzat szakmai segítséget nyújt.
(4) A védett épületeket hagyományos építészeti tömegükkel, homlokzat architektúrájukkal, tetőformájukkal, kéményeikkel, amennyiben van ilyen az eredetivel azonos kialakítású redőnyszerkezetekkel kell megtartani.
(5) A védett homlokzatokon meg kell őrizni és felújítás esetén helyre kell állítani a homlokzati nyílásrendszert, a nyílások osztását, a homlokzati tagozatokat és az anyaghasználatot. Utólagos hőszigetelés akkor megengedett, ha az a homlokzati architektúra megváltoztatása nélkül megvalósítható.
(6) A védett épületeket úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképben betöltött szerepe ne változzon, és a tervezett bővítés a védett épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.
(7) Ha a védelem csak az épület valamely részére terjed ki, az épület felújítása, bővítése esetén ezeket az értékeket meg kell őrizni.
(8) A belső átalakításokat az eredeti szerkezet lehető legnagyobb mértékű megőrzésével kell megoldani.
(9) Védett épület átalakításának, bővítésének, helyreállításának vagy korszerűsítésének tervezésekor az épület eredeti vagy közbenső állapotát fel kell kutatni, és dokumentálni kell azokat az értékeket, amelyek alapján a helyi egyedi védelem el lett rendelve. Az új és felújításra kerülő épületrészeknek ezekhez az értékekhez igazodni kell.
(10) A védett épületek nem bonthatóak el csak a védettség megszüntetése után. Ilyen esetben a 3. § (10) bekezdés szerinti értékleltárt el kell készíteni, az abban szereplő elbontásra kerülő értékek további hasznosításának terve alapján az értékes részeket lehetőleg más épületbe vissza kell építeni.
(11) Amennyiben a védett értéket csak az épület tömege képezi, úgy az a bontás után a meglévővel azonos vagy ahhoz hasonló párkány- és gerincmagasságú, tetőhajlásszögű új épülettel pótolható.
4. Épület felszerelések és egyéb berendezések elhelyezése helyi egyedi védelem alatt álló épületeken
6. § (1) Helyi egyedi védelem alatt álló értéket magában foglaló ingatlanon közterületről látható módon semmilyen vezeték, gépészeti és elektromos berendezés nem szerelhető fel.
(2) Az árnyékolókra reklámok nem kerülhetnek.
(3) Napelemet, napkollektort helyi egyedi védelem alatt álló építmények felületén úgy kell elhelyezni, hogy
a) az elemek és szerkezetek egységes geometriai és építészeti rendben, szabályos alakzatban, ritmusosan helyezkedjenek el,
b) a berendezés csak a tető síkjával párhuzamos legyen,
c) a berendezés lehetőleg a közterületről nem látszó felületre kerüljön, amennyiben az nem északra, illetve attól legfeljebb 90°-kal eltérő égtájra tájolt.
5. A helyi védelem alatt álló épületek folyamatos figyelése
7. § (1) Az Önkormányzat folyamatosan, de legalább évente ellenőrzi a védett épületek és területek állapotát.
(2) Az éves ellenőrzés tapasztalatait a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: önkormányzati hivatal) felvezeti az épület, építmény törzslapjára.
IV. Fejezet
Településképi követelmények
6. Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása
8. § (1) Településképi szempontból meghatározó területek:
a) a Petőfi út 50 m-es környezetében található területei,
b) a Rákóczi út 50 m-es környezetében található területei,
c) az országos közutak, az OTÉK 26.§ alapján helyi gyűjtő utak, bel- és külterületi szakaszai, illetve az útterület telekhatáraitól mért 50 m-es terület.
7. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
9. § (1) A településképi szempontból meghatározó területeken
a) az új épületek, illetve a meglévő épületek bővítményei illeszkedjenek a településrész építészeti karakteréhez, a szomszédos épületek tömeg és homlokzatkialakításához,
b) az épületek tömeg- és a homlokzatképzése a környezetükben lévő épületekéhez arányos és arányosan tagolt legyen.
c) a területen magas színvonalú építészeti megoldásokat kell alkalmazni, óvni és fejleszteni kell az épített és természeti környezet harmóniáját, valamint a lakókörnyezet minőségét.
(2) Meglévő épületek közterületről látható homlokzatain gépészeti berendezés, ablakklíma berendezés és klímaberendezések kültéri egysége csak az épület részeként, az épület megjelenéséhez illeszkedve, illetve takartan helyezhető el. A kondenzvíz elvezetéséről megfelelően gondoskodni kell, az közterületre vagy szomszéd telekre nem folyhat át. A berendezés elhelyezésekor a zaj- es rezgési határértékek betartandók. Új épület létesítésekor a klímaberendezések elhelyezését előre meg kell tervezni.
(3) A telek utcavonali telekhatárán kerítést létesíteni csak az alábbi feltételekkel lehet:
a) az utcavonalon létesülő kerítés magassága legfeljebb 2,0 m, a legfeljebb 0,5 m tömör lábazat felett áttört, átlátható felületű lehet, a 2. melléklet szerinti területeken
b) a településképi szempontból meghatározó területeken elsősorban hagyományos építőanyagokból készülő kerítés létesíthető. Nem alkalmazható tömör fém táblás kerítés.
8. A településképi szempontból meghatározó területeken lévő építmények anyaghasználati előírásai
10. § (1) Az 1945 előtt létesült épületek esetében az eredeti anyaggal és formával megegyező, illetve annak látványához legjobban hasonlító tetőhéjalás alkalmazandó. Átalakítás esetén - ha azt a műszaki állapot és megoldás megengedi - az eredeti héjazati anyagokat kell (újra) felhasználni. Egyben látszó tetőfelületeken eltérő megjelenésű héjazati anyag nem alkalmazható. Új épületeknél a magastető fedési anyaga természetes anyagú pikkelyes fedés, kiegészítő felületeken cink, réz, üveg vagy hasonló esztétikai értékű fedőanyag lehet, nem alkalmazható a terület karakterétől, hagyományaitól idegen héjazati anyag.
(2) A településképi szempontból meghatározó területek településképi jelentőségének és helyi karakterének megőrzése, a településkép védelme érdekében a környezettől idegen anyaghasználati megoldások nem alkalmazhatók. A homlokzatok kialakításakor előnyben kell részesíteni a hagyományosan alkalmazott anyagok, illetve homlokzati felületek kialakítását.
(3) Helyi védelem alatt álló építményeken a közterületről látható homlokzaton a nyílászárók cseréje esetén csak az eredetinek megfelelő osztásrendű és színű nyílászáró építhető vissza. Az építmények közterületről látható nyílászáróinak üvegfelületeit a környezetet zavaróan tükröző fényvisszaverő anyagból kialakítani, vagy ilyen fóliával ellátni nem szabad.
9. Tömegformálásra, tetőkre vonatkozó előírások a településképi szempontból meghatározó területeken
11. § (1) Új építmény elhelyezése vagy meglévő épület tömegének, látványának megváltoztatása esetén biztosítani kell a környezethez és a környező épületekhez történő illeszkedést. A településképi illeszkedés szempontjából a homlokzatmagassági, párkánymagassági, gerincmagassági értékek és az építészeti minőség a meghatározók.
(2) A tetők tömegének kialakításakor egyszerű és hagyományos formá(ka)t kell alkalmazni és a tetőfelületek homogén egységét megőrizni. A tetőzeten lévő kiugrások és bevágások felületi aránya nem haladhatja meg a tető felületének felét. A közterületről látható homlokzaton és a tetőzeten megjelenő több sorban elhelyezett tetőablak nem alkalmazható.
10. A homlokzati kialakításra vonatkozó előírások a településképi szempontból meghatározó területeken
12. § (1) A homlokzatok, illetve épület, építmény látványának egységes megjelenése érdekében meglévő épület, illetve építmény átalakítása, vagy akár részleges felújítása esetén a homlokzati nyílászárókat a homlokzat rendjében, a funkciónak, illetve a helyzetnek megfelelő azonos mértékben, osztással és anyaggal kell kialakítani.
(2) A földszinti portálokat az épület meghatározott karakterét és anyaghasználatát figyelembe véve kell kialakítani és fenntartani.
11. A településképi szempontból meghatározó területeken lévő közterületekre vonatkozó sajátos előírások
13. § (1) A közterületeket csak a konkrét használat érdekében legszükségesebb nagyságú burkolt felületekkel szabad ellátni. A burkolatlan felületeket - ahol ezt műszaki okok nem akadályozzák - fenntartható zöldfelülettel kell kialakítani.
(2) A közterületek burkolatát – a kialakult, meglévő anyaghasználathoz igazodóan – a fenntarthatóság és karbantarthatóság érvényesítésével, a káros környezeti hatásokat mérséklő megoldással kell kialakítani.
(3) Mobil árusítóhely méretének, megjelenésének és színvonalának igazodnia kell a telepítés helyéhez.
(4) A kitelepülés, mobil árusítóhely nem károsíthatja a zöldfelületet, a fasorok egyedeit és nem korlátozhatja a zöldfelületek használatát.
(5) A teraszok, kitelepülések, mobil árusítóhelyek a környezetüket káros kibocsátásokkal nem szennyezhetik, gépészeti berendezéseik, vezetékeik takartan, balesetveszélyt nem okozva alakítandók ki.
(6) A területen a közmű-, távközlési és adatátviteli hálózatok felújítása vagy telepítése esetén az ott található, meglévő, használaton kívüli légvezetéket el kell távolítani. Új vezeték kiépítése csak földkábellel történhet.
12. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése településképi szempontból meghatározó területeken
14. § (1) Új transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.
(2) Az épületek és intézmények homlokzatára szerelt kapcsolószekrények és dobozok helyét és színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva kell kiválasztani. A berendezéseket lehetőleg az épületek alárendelt homlokzatára vagy a kerítésbe kell beépíteni a közmű üzemeltetők előírásait is figyelembe véve.
(3) Gázkészülék égéstermékének utcai homlokzatra történő kivezetése csak meglévő épületnél és csak műszaki szükségességből, a homlokzatképzéssel megfelelően összehangolt műszaki megoldással, takartan engedhető meg, amennyiben az épület oldal- vagy hátsókertre néző homlokzatán nem helyezhető el.
(4) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény csak takartan, a homlokzathoz illeszkedő burkolattal építhető.
(5) Napelemet, napkollektort az építmények felületén úgy kell elhelyezni, hogy
a) az elemek és szerkezetek egységes geometriai és építészeti rendben, szabályos alakzatban, ritmusosan helyezkedjenek el,
b) és illeszkedjen a tetőfelület alakzatához és a tetőfelépítményekhez.
(6) A háztartási méretű, talajra telepített, szélenergia hasznosításra szolgáló létesítmények – az egyéb előírások betartása mellett – lakó és üdülő építési övezetek területén az építési helyen belül vagy a hátsókertben, a telekhatároktól a rotor magasság értékének legalább 1,5-szeres távolságára telepíthetőek. Háztartási méretűnél nagyobb, szélenergia hasznosítására szolgáló létesítmények - az egyéb előírások betartása mellett - az országos fő- és mellékutak tengelyétől legalább 100 m-re helyezkedjenek el.
V. Fejezet
Reklámok elhelyezése
13. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
15. § (1) Bármely hirdetési célú berendezés és annak tartóberendezése csak a településképbe illeszkedően és csak úgy helyezhető el, hogy az a közterületek és az ingatlanok rendeltetésszerű használatát ne akadályozza.
(2) Hirdetési célú berendezésen nem alkalmazható
a) jogszabályban más célra fenntartott formai vagy tartalmi megoldás,
b) a közlekedés biztonságát, vagy más építmény, telek használatát zavaró lámpa.
(3) Hirdetési célú, villogó, káprázást okozó fény, futófény, fényvisszaverő felület, fényreklám, LED- fal csak 6-22 óráig üzemelhet, ettől eltérni csak a településképi bejelentési eljárásban kiadott határozat eltérő rendelkezései alapján lehet.
(4) Hangos reklámhirdetési célú berendezéshez kapcsolódóan nem alkalmazható, kivéve az ilyen célra közterület használati engedéllyel rendelkező járműveket.
(5) A közművelődési intézmények közművelődési célú hirdetőoszlop használatára jogosultak, amelyeknek létesítését településképi bejelentési eljárásban kezdeményezhetik.
(6) A hirdető-berendezés kihelyezésével kapcsolatos kérelemhez mellékelni kell:
a) a pontos, méretarányos helyszínrajzot és műszaki tervet, színes nézeti rajzot,
b) az ingatlan tulajdonosának hozzájárulását, közterületen történő elhelyezés esetén az Önkormányzattal kötött bérleti szerződést, vagy közterület használati engedélyt
c) a 10 000 Ft/m2 kaució befizetéséről szóló igazolást.
(7) Az e rendelet előírásainak megszegésével elhelyezett hirdető berendezéseket a hirdető-berendezés tulajdonosa – ha jogszabály kivételt nem tesz – határozatban történő felszólítást követő 8 napon belül köteles saját költségén eltávolítani.
(8) Amennyiben a hirdető-berendezés eltávolítását a hirdető-berendezés tulajdonosa a felszólítás ellenére nem hajtja végre, a vonatkozó jogszabály alapján intézkedni kell a határozat végrehajtásáról. Amennyiben a határozatban foglaltakat az engedélyes nem hajtja végre úgy a befizetett kaució nem adható vissza.
16. § (1) Helyi egyedi védelem alatt álló ingatlan
a) tetőfelületén, egyéb közterületről látható homlokzatán 1 m2-nél nagyobb reklámfelület vagy hirdetési célú berendezés, kivéve, ha annak helyét az épület építésével egyidejűleg kiképezték,
b) elő- vagy oldalkertjében, vagy a kerítésen, reklámfelület vagy hirdetési célú berendezés nem helyezhető el.
(2) Helyi egyedi védelem alatt álló építményen címtábla csak hagyományosan a bejárat mellett, általában intézmény megnevezés feltüntetésére, az épület karakteréhez illeszkedő módon szerelhető fel.
(3) Helyi egyedi védelem alatt álló építményen üzlet- vagy intézménymegnevezést különálló, az építészeti tagozatok nagyságrendjével összehangolt, minden esetben 30 cm-nél nem nagyobb betűk felszerelésével, vagy az erre alkalmas homlokzatmezőkben való felfestésével szabad megvalósítani, de csak olyan módon, hogy a felirat ne takarjon el építészeti tagozatot. A 10 cm nagyságú és nagyobb betűkből álló felirat betűtípusának az épület homlokzatával azonos stílusúnak kell lennie.
(4) Településképi szempontból meghatározó területen konzolos cégérként az adott épülethez megtervezett és elkészített, településképi vélemény vagy bejelentési eljárásban hozott határozat alapján létesített szerkezet alkalmazható, nem szerelhető fel típus jelleggel forgalmazott vagy a homlokzathoz adaptálás nélkül készülő valamely cég, üzletlánc tipizált reklámhordozója.
(5) Utasváró, pavilon, kioszk és más közterületi építmény időszakosan vagy állandóan elhelyezett berendezés, felszerelés felületének legfeljebb 30 %-án helyezhető el reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés. A tetőn – beleértve a mozgatható árnyékolók függőleges szegélyén kívüli felületeit is – reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezés nem helyezhető el.
(6) A település szempontjából jelentős vagy országos jelentőségű eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 2 naptári hónap időszakban az eseményre vonatkozó reklámhordozó, reklám, molinó hirdetmények elhelyezhetőek közterületen vagy a tulajdonos magánterületen is.
(7) Településképi szempontból meghatározó területen épülettől független reklámot csak az önkormányzat által kihelyezett reklámhordozón vagy utcabútoron szabad elhelyezni.
(8) Az építmények homlokzatát érintő átalakítás, felújítás esetén az e rendeletnek nem megfelelő információs vagy más célú berendezést, hirdetési célú berendezést, reklámfelületet, címtáblát, cégért el kell távolítani.
(9) Új óriásplakátok bel- és külterületen csak országos köz- és helyi gyűjtő utak mentén, legalább 100 méter távolságra helyezhetők el.
VI. Fejezet
A zöldfelületek kialakítására vonatkozó előírások
14. A zöldfelületek kialakítására vonatkozó általános előírások
17. § (1) Védett természeti területen - a jogszabályok és a HÉSZ övezeti előírásai mellett - építményeket csak a terület környezeti értékeinek, a növényzet hagyományos, kialakult jellegének megőrzésével és a környezetet zavaró, veszélyeztető hatások kizárásával, szabad elhelyezni.
(2) Fasor telepítésekor nem alkalmazható tövétől ágas, illetve tűlevelű örökzöld fás szárú növény.
(3) Invazív fafajok alkotta fasorok esetén gondoskodni kell a fasor egyedeinek fokozatos cseréjéről.
(4) Közterületen kialakítandó terasz esetében műnövényzet nem helyezhető el, csak megfelelően ápolt, jó kondíciójú élő növény, amely az épített környezettel színben és formában is harmonizáló növénytartóban kerülhet elhelyezésre, a gyalogosforgalom akadályozása nélkül.
(5) Planténerben fa csak ott telepíthető, ahol fák telepítésére nincs lehetőség.
15. A gépkocsi várakozóhelyek, parkolók zöldfelületének kialakítására vonatkozó előírások
18. § (1) A parkolókat elválasztó zöldsávokban az előírt fásítással együtt legalább kétszintes zöldfelületet kell kialakítani.
(2) A zöldsáv növényzetét és a fásítást meg kell őrizni, gondozni kell, kipusztulásuk esetén azok pótlásáról a fenntartónak kell gondoskodni.
VII. Fejezet
Településkép-védelmi tájékoztatás és kötelező szakmai konzultáció
19. § (1) A településkép védelme érdekében Hunya Község Főépítésze (a továbbiakban: Főépítész) tájékoztatást ad és szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekkel kapcsolatban.
(2) Szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást kell tartani az alábbi településképet érintő építési munkák megkezdése előtt, a tervezés kezdeti szakaszában:
a) településképi véleményezési eljáráshoz kötött építési ügyekben,
b) településkép szempontjából meghatározó területre tervezett, a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló jogszabály hatálya alá eső építési munkák esetében,
c) helyi védelem alatt álló építmények építési munkáival kapcsolatban,
(3) A szakmai konzultációról emlékeztetőt kell készíteni, amelyben az üggyel kapcsolatos lényeges információkat kell rögzíteni. A szakmai konzultáció emlékeztetőjét a településképi eljárások, egyszerű bejelentések és az engedélykérelmek dokumentációjához kell csatolni.
VIII. Fejezet
Településképi véleményezési eljárás
16. A településképi véleményezéshez kötött engedélyezési eljárások
20. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) vonatkozó részében meghatározott, és a 21. § a) pontjában felsorolt, továbbá a jelen fejezetben meghatározott építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.
(2) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni a Kormányrendelet vonatkozó részében meghatározott, és a 21. § b) pontjában felsorolt, alábbi területeken végzett építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban:
a) településképi szempontból meghatározó területek
b) K-1, K-2, K-3, K-4, K-5, K-6, K-7 jelű különleges területek,
c) országos oltalom alatt álló természeti területek,
d) közterület, közpark területei.
21. § A településképi vélemény alapját a Főépítész állásfoglalása képezi:
a) Hunya közigazgatási határán belül
ab) az 500 m2 összes nettó alapterületet meghaladó építmények, építmény együttesek,
ac) a 6 méter épületmagasságot elérő építmények ,
ad) a legmagasabb pontján a 14,5 métert elérő építmények,
ae) helyi egyedi védelem alatt álló építmények,
af) előkertben portaépület, kerékpártároló, zászlótartó, totemoszlop,
ag) a helyi védelem alatt álló építmények szomszédságában lévő építmények utcai homlokzatának megváltoztatásával is járó,
ah) a közterületen megvalósuló építmények,
ai) az önálló reklámtartó építménnyel kapcsolatos építési, bővítési, településképet érintő átalakítási tevékenység
építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki terveivel kapcsolatban;
b) a 21. § (2) bekezdésben felsorolt területeken létesülő
ba) 150 m2 hasznos alapterületet meghaladó alapterületű lakás rendeltetést is tartalmazó építmények,
bb) háromnál több rendeltetési egységet tartalmazó építmények,
bc) egy telken meglévő vagy tervezett 3 épület,
bd) legalább 3 önálló lakás kialakítására alkalmas lakóépület
be) közterületről építménnyel nem takart, 15 m2-t meghaladó hasznos alapterületű építmények
építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési munkákra vonatkozó építészeti-műszaki terveivel kapcsolatban.
17. A véleményezési eljárás lefolytatása
22. § (1) A polgármester településképi véleményét – a 22. § szerinti esetekben – a Főépítész készíti elő.
(2) A településképi vélemény minden esetben tartalmazza a Főépítész 21. § szerinti állásfoglalását.
23. § A benyújtandó építészeti-műszaki tervdokumentációhoz nem kell mellékelni azokat a munkarészeket, amelyek a Főépítésszel történő előzetes egyeztetés és az általa kiadott igazolás alapján a településképi vélemény kialakításához nem szükségesek.
18. A településképi véleményezés részletes szempontjai
24. § (1) A településképi véleményezési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tervezett építmény
a) hogyan alkalmazkodik a településrendezési eszközben foglalt előírásokhoz,
b) illeszkedik-e a település természeti és épített értékeihez,
(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) a beépítés módja – az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakon túl – megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének,
b) figyelembe veszi-e a kialakult vagy átalakuló környező beépítés adottságait, rendeltetésszerű használatának és fejlesztésének lehetőségeit,
c) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, vagy építmények kilátását, használatát,
d) több építési ütemben megvalósuló új beépítés vagy meglévő építmények bővítése esetén biztosítható-e az illeszkedési követelményeknek megfelelő megvalósíthatóság, a beépítés sorrendje megfelel-e a rendezett településképpel kapcsolatos követelményeknek.
(3) Az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének vagy homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését.
(4) Az épület homlokzatának és tetőzetének kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy
a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e a kialakult vagy a településrendezési eszköz szerint átalakuló épített környezethez,
b) a homlokzatok tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban vannak-e az épület használatának sajátosságaival,
c) a terv megfelelő javaslatot ad-e a rendeltetéssel összefüggő reklám- és információs berendezések elhelyezésére és kialakítására,
d) a terv városképi szempontból kedvező megoldást tartalmaz-e az épület gépészeti és egyéb berendezései, tartozékai elhelyezésére és
e) a tetőzet kialakítása, hajlásszöge és esetleges tetőfelépítményei megfelelően illeszkednek-e a környezet adottságaihoz.
(5) A közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy
a) a közterülethez közvetlenül kapcsolódó szint alaprajzi kialakítása, az ebből eredő használata
aa) korlátozza-e a közlekedést és annak biztonságát,
ab) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, a növényzetét és
ac) a terv megfelelő javaslatokat ad-e az esetleg szükségessé váló – a közterületet érintő – beavatkozásokra;
b) az esetleg a közterület fölé benyúló építményrészek vagy szerkezetek és berendezések milyen módon befolyásolják a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, vagy a telepítendő fákra, fasorokra.
IX. Fejezet
Településképi bejelentési eljárás
19. A településképi bejelentéshez kötött tevékenységek
25. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 28. § (1) bekezdésben szereplő területeken végzett, alább felsorolt tevékenységek elkezdése előtt:
a) több rendeltetési egységet vagy kettőnél több lakást tartalmazó épület közterület felől építménnyel nem takart homlokzatának utólagos hőszigetelése, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat jellegét megváltoztató bevonat, felületképzés készítése vagy megváltoztatása, a homlokzati nyílászáró – áthidalóját nem érintő – cseréje,
b) kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a 20 m2 alapterületet,
c) önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása,
d) új önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése, amelynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg,
e) közterület felől építménnyel nem takart helyen vagy a közterületi határvonallal 90 foknál kisebb szöget bezáró épületszerkezeten szellőző berendezés, klímaberendezés, áru- és pénzautomata elhelyezése,
f) közterület felől építménnyel nem takart homlokzaton vagy ahhoz illeszkedően előtető, ernyőszerkezet létesítése, meglévő átalakítása, bővítése, ha ehhez az épület tartószerkezetét nem kell megváltoztatni, átalakítani, megbontani, kicserélni, megerősíteni vagy újjáépíteni,
g) a 30 m2 hasznos alapterületet meghaladó növénytermesztésre szolgáló üvegház, fóliasátor építése, bővítése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, megváltoztatása,
h) a 6,0 méter vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése,
i) magasles, kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg.
26. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 28. § (2) bekezdésben szereplő területeken végzett alábbi építési tevékenységek esetén:
a) helyi egyedi védelem alatt álló építmény – homlokzatának megváltoztatásával együtt járó – építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése,
b) a helyi védelem alatt álló építmények szomszédságában lévő építmények közterület felől építménnyel nem takart homlokzatának megváltoztatásával is járó építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése,
c) közterületen zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, amelynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg,
d) közterületen vagy közterületről építménnyel nem takart helyen felállított illemhely telepítése, építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, amennyiben a tevékenység nem építési vagy rendezvény célra kiadott közterület foglalási engedéllyel rendelkező közterületen folyik,
e) közterületi utasváró fülke, telefonfülke vagy pavilon építése,
f) közterületen vagy közforgalom céljára megnyitott területen park, játszótér, sportpálya építőipari műszaki engedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal, vagy műszaki specifikációval rendelkező, 30 napot meghaladóan fennálló műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése,
g) közterületen, vagy közterületről látható kerthelyiség létesítése.
(2) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 28. § (2) bekezdésben szereplő területeken lévő építmények vagy rendeltetési egységek rendeltetésének megváltoztatása előtt, amennyiben az a meglévő utcai homlokzat jellegének változásával jár vagy amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználat
a) rendeltetési egységeinek száma megváltozik,
b) az országos településrendezési és építési követelményekről szóló Korm. rendeletben az övezetre vagy az építési övezetre vonatkozóan a tervezett rendeltetés nem szabályozott,
c) a Helyi Építési Szabályzat szerint az övezetben vagy az építési övezetben kivételesen helyezhető el vagy a helyi lakosság ellátását szolgálja,
d) a korábbi rendeltetéshez képest – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – többlet-parkolóhelyek vagy rakodóhely kialakítását teszi szükségessé vagy
e) érinti a közterület kialakítását, a köztárgyakat, a közterületen lévő berendezéseket, a növényzetet.
27. § (2) A jelen rendelet előírásai szerint településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni
a 28. § (2) bekezdésben szereplő területekre tervezett
a 28. § (2) bekezdésben szereplő területekre tervezett
a) rendszerint ipari, kereskedelmi, vendéglátó vagy szolgáltató tevékenység céljára használt földrészlet, épület vagy helyiség bejárata közelében, az ott folyó tevékenységre utaló cégjelző, címjelző hirdetmények és berendezések, cégtáblák (a továbbiakban együtt: cégér),
b) bármely irányban összesen 1,0 métert meghaladó méretű hirdetőfelület, homlokzati bevonatként megvalósuló hirdetés vagy egyéb hirdető berendezés (a továbbiakban együtt: reklámfelület),
c) útbaigazító tábla, útbaigazító reklámfelület (a továbbiakban együtt: útbaigazító hirdetőfelület) elhelyezésének megkezdése előtt.
(2) Nem kell lefolytatni a jelen rendelet szerinti településképi bejelentési eljárást, ha a cégér, reklámfelület vagy útbaigazító hirdetőfelület
a) építési célra kiadott közterület foglalási engedéllyel rendelkező területen, az építési munkákkal összefüggő berendezéseken, szerkezeteken, és legfeljebb az építés,
b) rendezvény célra kiadott közterület foglalási engedéllyel rendelkező területeken, a rendezvénnyel összefüggésben, és legfeljebb a közterület foglalási engedély érvényességének idejéig jelenik meg.
20. A településképi bejelentési eljárással érintett területek
28. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az alábbi területeken végzett, 26. §-ban felsorolt tevékenységek megkezdése előtt:
a) településképi szempontból meghatározó területek
b) K-1, K-2, K-3, K-4, K-5, K-6, K-7 jelű különleges területek,
c) közterület, közpark területei.
(2) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a Hunya Község teljes közigazgatási területén végzett, 26-27. §-ban felsorolt tevékenységek megkezdése előtt.
21. A településképi bejelentési eljárás lefolytatása
29. § (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott bejelentésre indul. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni.
(2) A településképi bejelentési eljárásban a tevékenység tudomásulvételéről vagy megtiltásáról szóló döntés kialakítása során az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:
a) a kialakult településszerkezethez való illeszkedést,
b) a településképhez való illeszkedést,
c) a település táji környezetéhez való illeszkedést,
d) a településkarakterhez történő illeszkedést,
e) a védendő értékeket,
f) a távlati adottságokat, fejlesztési lehetőségeket,
g) a tervezett rendeltetés kialakult környezethez való illeszkedését.
(3) A településképi bejelentésre kiadott határozat a Főépítész szakmai álláspontján alapul.
30. § (1) Amennyiben a tevékenység megfelel a 29. § (2) bekezdésben felsorolt szempontoknak, a polgármester a tervezett építési tevékenység, cégér, reklámfelület, útbaigazító, hirdetőfelület elhelyezés vagy rendeltetésváltoztatás tudomásul vételéről hatósági határozatot hoz, amelyben érvényességi időt határoz meg az alábbiak szerint:
a) állandó építmény és rendeltetésváltoztatás esetén végleges,
b) legfeljebb 180 napig fennálló építmény esetén az építmény fennállásának időtartama, de legfeljebb 180 nap,
c) közterület foglalási engedélyhez is kötött cégér esetén 3 év, de legfeljebb ameddig a kihelyezés alapjául szolgáló körülmények fennállnak,
d) közterület foglalási engedélyhez nem kötött cégér esetén legfeljebb ameddig a kihelyezés alapjául szolgáló körülmények fennállnak,
e) reklámfelület, útbaigazító hirdetőfelület elhelyezés esetén 3 év, de legfeljebb ameddig a kihelyezés alapjául szolgáló körülmények fennállnak, de a homlokzati felületképzésként vagy bevonatként megvalósuló hirdetés – beleértve az üvegfelületeken elhelyezett öntapadó felületeket is – esetén legfeljebb ameddig a kihelyezés alapjául szolgáló körülmények fennállnak.
(2) A 26-27. § szerinti tevékenység a bejelentés alapján – az (1) bekezdés szerinti határozat birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével – megkezdhető az egyéb jogszabályok és előírások betartása mellett, az egyéb engedélyek, hozzájárulások beszerzése után.
(3) A határozatban meghatározott érvényességi idő lejártáig új településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni, ha a legfeljebb 180 napig fennálló építményt, cégér, reklámfelület, útbaigazító hirdetőfelület elhelyezést az érvényességi idő lejárta után is fenn kívánják tartani.
(4) A határozatban meghatározott érvényességi idő lejárta után a legfeljebb 180 napig fennálló építményt, cégér, reklámfelület, útbaigazító hirdetőfelület elhelyezést a kihelyező saját költségén köteles haladéktalanul eltávolítani.
(5) A polgármester településképi bejelentési tudomásulvételének érvényességi ideje a kiadmányozástól számított egy év.
X. fejezet
A településképi kötelezés és a településképi bírság
22. Településképi kötelezés
31. § (1) A Polgármester településképi kötelezési eljárást folytathat le a helyi építészeti értékvédelemmel összefüggő kötelezettségek teljesítése érdekében, a településképben megjelenő egyedi védelem alatt vagy településkép-védelmi területen lévő elem fenntartása, karbantartása, rendeltetésének megfelelő használata érdekében, amennyiben annak állapota nem felel meg az e rendeletben meghatározott előírásoknak, különös tekintettel ha
a) az épületek jó karbantartására,
b) az épületek homlokzati elemeinek, színezésének védelmére, az egységes megjelenésének biztosítására,
c) az előírt zöldterület biztosítására,
d) az építési telek terület-felhasználási előírásoknak megfelelő használatára,
e) a terület-felhasználási előírásokban foglaltaktól átmenetileg eltérően használt terület adottságának megfelelő bekerítésére, rendben tartására vonatkozó szabályokkal ellentétes.
f) Településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása,
g) Településképi véleményezési és bejelentési eljárásban hozott döntésben foglaltak be nem tartása esetén.
(2) A Polgármester hivatalból vagy kérelemre folytatja le a településképi kötelezési eljárást az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény és a településkép védelméről szóló 2016. LXXIV. törvény alapján.
(3) A kérelemnek tartalmaznia kell a bejelentés tárgyát képező ingatlan pontos címét, a bejelentés indokolását.
(4) A kérelmet a Főépítészhez kell benyújtani. A Főépítész állásfoglalást állít ki, melyet a döntés meghozatalánál figyelembe kell venni.
(5) Az e rendeletben meghatározott előírások megszegése vagy be nem tartása esetén a Polgármester önkormányzati hatósági döntésben kötelezi az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására.
(6) A kötelezés teljesítésére olyan időtartamot kell megállapítani, amely igazodik a kötelezésben előírt tevékenység elvégzéséhez szükséges időigényhez, figyelembe véve az esetlegesen lefolytatandó hatósági eljárások, engedélyezések időtartamát is, valamint egyéb az ügy szempontjából lényeges körülményt is.
23. Településképi bírság
32. § (1) A településkép-védelmi bírság legkisebb összege 50.000 forint, legmagasabb összege
a) helyi védett területeken a területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén legfeljebb 1.000.000 forint,
b) településképi szempontból meghatározó területeken a területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén
ba) egyedi védett építményt érintő esetben legfeljebb 1.000.000 forint,
bb) egyedi védett építményt nem érintő esetben legfeljebb 500.000 forint,
c) a község egyéb területein a településkép alakítására vonatkozó általános követelmény betartásának elmulasztása esetén legfeljebb 250.000 forint,
d) a településképi véleményben foglalt feltételek megszegése, vagy a településképi bejelentés elmulasztása, valamint a bejelentés tudomásulvételének megtagadása ellenére végzett építési tevékenységek esetén legfeljebb 500.000 forint.
(2) A településképi bírság egy eljárásban, ugyanazon kötelezettség ismételt megszegése, vagy más kötelezettségszegés esetén, újabb határidő kitűzésével ismételten is kiszabható.
(3) A településképi bírság kiszabásánál figyelembe kell venni a jogellenes magatartás súlyát és a felróhatóság mértékét, a kötelezett vagyoni helyzetét és jövedelmi viszonyait, továbbá a településképi-védelmi bírság ismételt kiszabása esetén az előző bírságok számát és mértékét.
(4) A településkép-védelmi bírság kiszabására és behajtására a közigazgatási hatósági eljárás szabályait szabályozó törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
XI. Fejezet
Záró rendelkezések
33. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Hatályát veszti
a) a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai konzultáció valamint a településképi bejelentési és véleményezési eljárás szabályairól szóló 2/2013. (II. 6.) önkormányzati rendelet,
b) a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló 15/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelet
c) Hunya Község Településrendezési Tervéről szóló 23/2006. (XII.14.) önkormányzati rendelet 6.§ (5) bekezdésének „tetőgerinc iránya a két szomszédos épület valamelyikével egyezőnek kell lennie” szövege, 7. § (6) bekezdése, 8. § (5) bekezdésének „tetőgerinc iránya és” szövege, 9.§ (7) bekezdésének „Az épületeket magastetősre kell kialakítani.” szövege, 10. § (3) bekezdésének „- az épületeket magastetővel kell tervezni a tető hajlásszöge 12-38 fok közötti legyen, szabadon állóan kell elhelyezni.” szövege, 11. § (6) bekezdése, 26. § (3) bekezdésének „Az épületet 30-54 fokos lejtésű nyeregtetővel kell ellátni” és „fedésére cserép vagy nád használható” szövegei, 30.§ (2) bekezdésének „Az épületeket magastetősre 30-45 fokos nyeregtetővel kell megépíteni, fedésre csak cserép vagy nád alkalmazható ez alól kivétel csak a 12 m szélességet meghaladó épületek, ahol alacsonyabb hajlásszög és más fedőanyag is használható.” szövege.
1. melléklet a …/2019. (…) önkormányzati rendelethez
Helyi egyedi védelem alatt álló építmények jegyzéke
A | B | C | D | E | F | G | |
Az ingatlan címe | Hrsz | Funkció | Védelmi fokozat | ||||
Teljes | Részleges | Bizonyos elemek | |||||
1 | |||||||
2 | |||||||
3 | |||||||
4 | |||||||
5 |
2. melléklet a ../2019. (…) önkormányzati rendelethez
A településképi szempontból meghatározó területek ábrázolása
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal
Mellékletek: