3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2019. december 18-i ülésére

Tárgy:   Hunya Község Önkormányzat 2020. évi költségvetési koncepciója
Készítette:   Balogh Rita, Takács Gabriella
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. § (1) bekezdését - mely előírta, hogy a jegyző által elkészített, következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester október 31-éig nyújtja be a képviselő-testületnek - hatályon kívül helyezte a 2014. évi XXXIX. törvény 64. §. (1) bekezdése.
A költségvetési koncepció a község következő évi költségvetési rendeletének alapját képezi, lehetőséget biztosít a testület számára, hogy már ebben az időszakban átgondolja a 2020-as évre várható bevételeket és kiadásokat, áttekintse az alapvető célokat, feladatokat, rendszerezze az ismert és tervezett kötelezettségeket. 
A koncepciót Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény figyelembe vételével állítottuk össze, mely törvényt az Országgyűlés 2019. július 12-i ülésnapján fogadott el. 
 
Hunya Község Önkormányzatának 2019. évi mérlege


                                       adatok: eFt                                                                                                  
 
A
B
C
 
Megnevezés
2019. terv
2020. terv
1
Intézményi működési bevétel
19 970
16 991
2
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
38 382
31 156
3
Működési célú átvett pénzeszköz
0
0
4
Közhatalmi bevételek
31 050
33 050
5
Önkormányzat működési költségvetésének támogatása
3 669
1 851
6
Működési bevétel összesen
93 071
83 048
7
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés
0
0
8
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről
584
5 446
9
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
0
0
10
Felhalmozási bevételek összesen
584
5 446
11
Finanszírozási bevétel-működési célú
4 629
2 512
12
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
10 891
32 193
13
Finanszírozási bevétel összesen
15 520
34 705
14
Tárgyévi bevételek összesen
109 175
123 199
15
Személyi juttatás
27 233
27 811
16
Munkaadókat terhelő járulék
5 326
4 873
17
Dologi kiadás
55 297
47 866
18
Működési célú támogatásértékű kiadás
7 404
6 069
19
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
340
340
20
Elvonások és befizetések
0
1 996
21
Működési célú tartalék
0
0
22
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 100
1 900
23
Működési kiadás összesen
97 700
90 855
24
Felújítás
0
32 193
25
Beruházás
0
0
26
Felhalmozási célú támogatások kiadása
0
0
27
Felhalmozási kiadás összesen
0
32 193
28
Finanszírozási kiadások
164
151
29
Tárgyévi kiadás összesen
97 864
123 199
 

Bevételek számbavétele

Központi költségvetési támogatás

A költségvetési koncepció készítésekor még nem áll teljes mértékben rendelkezésünkre a községet megillető állami támogatás összege. Az erre vonatkozó adatok a rendelet-tervezetben lesznek véglegesek. A koncepcióban megjelenő állami támogatások a tavalyi szinten kerültek megállapításra.     
 

1.     
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

Az általános támogatás lényege, hogy a települési önkormányzatok az új önkormányzati törvényben meghatározott, célzott támogatással nem támogatott feladataihoz kapcsolódó elismerhető kiadásai csökkennek a helyi bevételek meghatározott mértékével és az ezt követően fennmaradó különbözethez biztosít a központi költségvetés támogatást.
 
Ezen támogatási kategórián belül külön jogcímenként jelennek meg az alábbiak:
 
Önkormányzati hivatal működésének támogatása:

A törvény alapján a közös hivatal elismert hivatali létszáma – amire támogatás számítható – 38,92 fő (Gyomaendrőd elismert hivatali létszáma 36,26 fő, Hunya elismert hivatali létszáma 1,57 fő, Csárdaszállásé pedig 1,09 fő), mely a tavalyi évben 39 fő volt. A csökkenés abból adódik, hogy a közös hivatalhoz tartozó 3 település lakosságszáma csökkent 50 fővel. A tervezetben Gyomaendrőd vonatkozásában a köztisztviselői létszám 46 fő, a kisegítői állományi létszám 2 fő, a CLLD pályázatban foglalkoztatásra kerül 1 fő munkaszervezeti ügyintéző 2020. március 31. napjáig, Csárdaszállás és Hunya esetében 3-3 fő köztisztviselővel számoltunk. Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének a közös hivatal működésének finanszírozásához előreláthatólag 57 millió Ft-tal, Csárdaszállás önkormányzatának 6.170 E Ft-tal, Hunya önkormányzatának pedig 5.591 E Ft-tal szükséges hozzájárulni 2020. évben. A Közös Hivatal működési feltételeit rögzítő együttműködési megállapodás módosításából és pontosításából adódó közös költségviselés terheit még nem tartalmazzák Hunya és Csárdaszállás Önkormányzatok hozzájárulási összegei, ugyanis a koncepció készítésével párhuzamosan történt a megállapodás módosítása. Ezen összegek a költségvetési rendelet tervezet összeállításánál kerülnek meghatározásra.
 
A településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása

Zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok támogatása a belterület nagysága alapján illeti meg az önkormányzatot.  (25 200 forint/hektár)

Közvilágítás fenntartásának támogatása településkategóriánként számított átlagos, egy kilométerre jutó nettó működési kiadások figyelembevételével került megállapításra. (320 000 Ft/km)

Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása: a 2018. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkcióján megjelenő kiadás alapján számított, egy négyzetméterre eső nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása. A településen lévő köztemető nagyságát az OSAP-jelentés adatai alapján veszik figyelembe. (69 Ft/m²)

Közutak fenntartásának támogatása: a 2018. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkciói alapján, település-kategóriánként számított nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása. (227 000 Ft/km)

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása: a központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számára a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában meghatározott egyes feladatok ellátására. (3 500 000 Ft)

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása: a központi költségvetés támogatást biztosít a lakott külterülettel rendelkező települési önkormányzatoknak a 2019. január 1-jei külterületi lakosok száma alapján. (2 550 forint/külterületi lakos)   

Beszámítás összege

Az előző jogcímek alapján meghatározott támogatások összegét csökkenteni kell az önkormányzat számított bevételének összegével. Az előző évhez képest a beszámítás összegének meghatározási módja változott. A települések lakosságszáma alapján kategóriák kerültek megállapításra, mely kategóriákhoz hozzárendeltek egy minimum és egy maximum támogatáscsökkentő mértéket. A számított bevétel legfeljebb a 2018. évi iparűzési adóalap 0,55 %-át jelenti. Hunyán az egy lakosra eső adóerő-képesség tavaly még 44 842 Ft volt, ami 58 018 Ft-ra módosult. A támogatás csökkentés meghatározásánál az elvárt bevételből szükséges kiindulni. Ezen adatok felhasználásával, egy megadott képlet alapján kell kiszámolni az elvonás összegét. A támogatás csökkentés összege 2020. évben Hunyán 14 328 801 Ft (előző évben az elvonás összege 10 464 276 volt).
 
Támogatás jogcíme
Támogatás (Ft.)
Egyéb kötelező önkormányzati feladat támogatása
3 500 000
Lakott külterülettel kapcsolatos támogatás
79 050
Zöldterület gazdálkodással kapcsolatos támogatás
2 238 920
Közvilágítással kapcsolatos feladat támogatása
4 192 000
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladat támogatás
500 181
Közutak fenntartásával kapcsolatos feladat támogatás
1 822 810
Támogatás összesen
12 332 961
Beszámítás összege a költségvetési törvény alapján
-14 328 801
Támogatás összesen a beszámítás után:
0
 

A beszámítás összege és a községet megillető állami támogatás közötti különbözetet hozzájárulásként nettó finanszírozás keretében várhatóan elvonják. Ezt az 1 995 840 forintot az elvonások és befizetések költségvetési soron – mint kiadást jelenítettünk meg.

II.                  Gyermekétkeztetés támogatása
 
A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatására a jelenlegi adatok alapján 51 300 Ft. összegben számíthatunk.

III.                A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
Ezen a jogcímen a községet megillető támogatás összege 1 800 000Ft. Ezt az összeget a települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak biztosítására kell fordítani.

A II. és III. tétel összege került ténylegesen az állami támogatás bevételi soron megtervezésre.
 
Működési célú támogatások államháztartáson belülről

A fogorvosi alapellátás bevétele – előre láthatólag – nem változik az előző évhez képest. 1 488 000 forint bevételre számíthatunk.
A háziorvosi szolgálat esetében 13 416 000 forintot állítottunk be a költségvetési bevételek közé.  
A koncepció készítésekor még nem állt rendelkezésünkre végleges információ a közmunkaprogram 2020. évi pályázataival kapcsolatban. A bevételek tervezésekor a 2019. évben teljesült bevételeket állítottuk be, mert az elképzelések alapján hasonlóan alakul a következő évi közmunkaprogram. Erre a feladatra 14 363 000 forint bevételt terveztünk.
Ebbe a bevételi kategóriába tartozik még az EFOP pályázathoz kapcsolódó bevétel. A pályázat 2020. februárjában befejeződik. A koncepcióba az erre az időszakra jutó költségeket és bevételeket terveztük meg 1 889 000 forint értékben.  
Ezen bevételi kategóriánál tervezett összegek nagymértékű csökkenése az EFOP-os pályázatból származó bevételek csökkenéséből adódik.


Közhatalmi bevételek

Az alábbi adóbevételeket építettük be a költségvetési koncepcióba:
Adónem
2020. évi terv (Ft.)
Magánszemélyek kommunális adója
4 500 000
Iparűzési adó
25 000 000
Gépjármű adó
3 500 000
Pótlék és bírság
50 000
Várható adóbevételek összesen
33 050 000
 


Önkormányzati saját bevétel

A koncepcióban megjelenő saját bevételünk 16.991 eFt. A bevételek tervezésénél az idei év tényleges adatait vettük figyelembe.
Bevételi kategória
2020. évi terv (Ft.)
Készletértékesítés ellenértéke
40 000
Szolgáltatások ellenértéke
480 000
Közvetített szolgáltatások ellenértéke
2 725 000
Tulajdonosi bevételek
3 450 000
Ellátási díjak
7500 000
Kiszámlázott általános forgalmi adó
2 771 000
Kamatbevételek, egyéb működési bevételek
25 000
Saját bevétel összesen:
16 991 000
 

A készletértékesítés bevétele, a közmunkaprogram keretein belül értékesített termékek eladási ára. Ezen a soron 40 000 forintot terveztünk. Szolgáltatások ellenértékeként 180 000 forint Invitel bérleti díjat, és 300 000 forint háziorvosi szolgáltatási díjat állítottunk be. A közvetített szolgáltatások közé a továbbszámlázott rezsidíjakat tettük. A tulajdonosi bevételek közé kerültek a közterület használatból származó bevételek, valamint a helypénz, bérleti díjak, vagyonkezelési díjak és a földhaszonbérletek is. Ellátási díjként 7 500 000 forintot terveztünk. Ez a konyhán realizálódott térítési díjak értéke. Kamatbevételként 25 000 forintot terveztünk.

Működési célú finanszírozási bevétel

A 2019. évi maradványból – ami 2019. december végén lesz ismert számunkra – 2 512 000 forintot építettünk be a működési kiadások fedezetére, amely a közmunkaprogram keretében érkezett támogatási előleg még el nem számolt értékéből adódik. Ennek az összegnek év végén meg kell maradnia a közfoglalkoztatási támogatások elszámolási számlán, mert ezzel majd következő év január és február hónapokban kell elszámolni.

Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről

Ehhez a bevételi kategóriához terveztük meg a VP pályázathoz kapcsolódó, a támogatási szerződés szerinti 90 %-os támogatási intenzitás és a jelenlegi 85 %-os kifizetés közötti, 5 %-os támogatás visszatartás összegét 5 445 520 forint értékben. Ezt az összeget felhalmozási célú támogatásként építettük be. (135/2019. XI. 27.) Kt. határozat alapján.

Felhalmozási célú finanszírozási bevétel

A 2019. évi maradvány terhére beépítésre került – szintén feladattal terhelt maradványként – 32 193 ezer forint, a Magyar Falu program keretében, 2019. évben érkezett forrás. Ebből az összegből kerül felújításra az óvoda és a művelődési ház. A támogatási összeg megérkezett 2019-ben, de a felújítási munkálatok 2020-ban kezdődnek. Így ezt az összeget maradványként kell kezelnünk 2019-ben.
 
  
 
Kiadások számbavétele

A koncepció készítésekor rendelkezésre álló információk alapján az önkormányzat 2019. évi terv előirányzata a személyi juttatások esetében 27.811 eFt, és az ehhez kapcsolódó járulék összege 4.873 eFt.

A személyi juttatások
és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékok között terveztük meg az alábbiakat:
1.      Háziorvos szakfeladaton: 1 fő teljes munkaidős asszisztens illetménye, béren kívüli juttatása és közlekedési költség térítése
2.      Önkormányzati igazgatás szakfeladaton: 1 fő főállású polgármester illetménye, béren kívüli juttatása
3.      Zöldterület gazdálkodás szakfeladaton: 1 fő részmunkaidős takarítónő illetménye, béren kívüli juttatás óraarányos része
4.      Szociális étkeztetés szakfeladaton: 1 fő teljes munkaidős élelmezés vezető illetménye, béren kívüli juttatása, közlekedési költségtérítése, 40 éves jubileumi jutalma; 1 fő teljes munkaidős szakács illetménye, béren kívüli juttatása és 1 fő kisegítő megbízási díja ( a szakács szabadságának idejére )
5.      Közfoglalkoztatási szakfeladaton: a 2019. évben foglalkoztatott létszám bér és járulék terhe lett betervezve.  

A dologi kiadásoknál a 2019. év tényadatait terveztük be kormányzati funkciónként.

A hunyai iskolások oktatási intézménybe való szállítása miatt betervezésre került 2 000 000 forint a dologi kiadások közé, mint továbbszámlázott szolgáltatás, és bevételi oldalra is bekerült, mint a fenntartó térítése. Az iskolások szállítása nem kötelező önkormányzati feladat. A 2019-es költségvetési év utolsó négy hónapjában a Mobilbusz Kft. a szolgáltatást kiszámlázta önkormányzatunk részére, és mi ezt az összeget továbbszámláztuk az iskola fenntartójának. A fenntartó ígérete alapján 2020. január 1. napjától már a szállítást végző vállalkozás közvetlenül az iskola fenntartójával köt szerződést. Ha esetleg ez a megállapodás még nem születik meg január 1. napjára, a szolgáltatás továbbszámlázása megtörténik részünkről.  

A 082092-es kormányzati funkción (Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása) a dologi kiadások közé 4 000 000 forintot terveztünk. Ezen összegből a kormányzati funkcióhoz kapcsolódó közvetlen kiadásokra ( művelődési ház fenntartási költségei) 1 896 000 forintot-, és a 2020. évi rendezvényekre 2 104 000 forintot állítottunk be.  

A 072111 kormányzati funkción ( háziorvosi ellátás ) a dologi kiadások közé lett beépítve a 135/2019. (XI. 27.) Kt. határozat alapján a VP pályázathoz kapcsolódó átvezetett összeg.

A működési célú támogatásértékű kiadások
között az alábbi összegek szerepelnek:
 
1.      A 051030 kormányzati funkción (Nem veszélyes hulladék kezelése) 40 000 forint a DAREH-nak fizetendő 2020. évi működési hozzájárás.
2.      A 063020 kormányzati funkción (Víztermelés, kezelés) 20 000 forint az Orosháza és Térsége Ivóvíz Társulás részére fizetendő 2020. évi hozzájárulás.
3.      A 018030 kormányzati funkción a Körös-szögi Kistérségi Társulás részére fizetendő hozzájárulás 50 000 forint értékben.
4.      062020 kormányzati funkción (Községgazdálkodás) a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal működési költségeihez való hozzájárulás 5 591 000 forint értékben.
5.      084031 kormányzati funkción (Civil szervezetek működési támogatása) 300 000 forint.
6.      104043 kormányzati funkción a Család és Gyermekjóléti Központ működési hozzájárulása 47 000 forint értékben.
7.      104042 kormányzati funkción a Család és Gyermekjóléti Szolgálat munkájához való hozzájárulás 361 000 forint értékben.

A Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal működési költségeihez való hozzájárulás részletezése:
 
Személyi juttatás: 3 fő illetménye, költségtérítése,
év végi jutalmazás ( jegyző,aljegyző lakosságarányos része is)
9400
Járulék
1720
Dologi kiadás: rezsidíjak, üzemeltetési anyagok
2800
Működési kiadás
13920
Állami támogatás: 1,57 fő * 4580/5450 eFt.
8329
Egyenleg
-5591
 
A Közös Hivatal működési feltételeit rögzítő együttműködési megállapodás módosításából és pontosításából adódó közös költségviselés terheit még nem tartalmazzák Hunya Község Önkormányzatának hozzájárulási összegei, ugyanis a koncepció készítésével párhuzamosan történt a megállapodás módosítása. Ezen összegek a költségvetési rendelet tervezet összeállításánál kerülnek meghatározásra.

Elvonások és befizetések

A fent említett beszámítás összege és a községet megillető állami támogatás közötti különbözetet hozzájárulásként nettó finanszírozás keretében várhatóan elvonják. Ezt az 1 995 840 forintot az elvonások és befizetések költségvetési soron – mint kiadást jelenítettünk meg.
 
Ellátottak pénzbeli juttatásai

Ezen a költségvetési soron terveztük a települési támogatást 1 900 000 forint értékben.

A felújítások közé a Magyar Falu program keretében felújítandó óvoda és művelődési ház felújítási költségeit építettük be.

Hunya Polgármestere a község 2020. évre vonatkozó költségvetési koncepcióját további egyeztetés és elemzés lefolytatása céljából a Képviselő-testület elé beterjesztette. 
 

Döntési javaslat

"Hunya Község Önkormányzat 2020. évi költségvetési koncepciója"

Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.

a) Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2020. évi költségvetési koncepciót az előzetesen számított 123 199 ezer forint bevételi főösszeg (ezen belül 83 048 ezer forint működési bevétel, 5 446 ezer forint felhalmozási bevétel, 34 705 ezer forint finanszírozási bevétel), továbbá 123 199 ezer forint kiadási főösszeg (ezen belül 90 855 ezer forint működési kiadás és 32 193 ezer forint felhalmozási kiadás, 151 ezer forint finanszírozási kiadás) mellett alkalmasnak ítéli, hogy a 2020. évi költségvetési rendelet-tervezet alapját képezze.
 
b) Felkéri a jegyzőt, hogy a költségvetési rendelet-tervezet összeállítása során a következő alapelveket érvényesítse:
ba) a működési források elosztásánál prioritást kell kapnia a kötelező feladatoknak és a korábbi döntésekkel önként vállalt feladatoknak, különös tekintettel a befejezett fejlesztési projektek működtetésére,
bb) a fejlesztési források elosztásánál a folyamatban lévő felújítások és beruházások finanszírozását, valamint a kötelező önkormányzati feladatokat szolgáló vagyonelemek felújítását kell biztosítani,
bc) a végleges tervezet kidolgozása során tovább szükséges vizsgálni a bevételek növelésének és a kiadások csökkentésének a lehetőségeit,
bd) a beterjesztett költségvetés tervezet működési hiányt nem tartalmazhat, 

Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal


Mellékletek:
« Vissza
Vissza a főmenübe