1. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2020. február 12-i ülésére

Tárgy:   Hunya Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetése
Készítette:   Balogh Rita, Takács Gabriella
Előterjesztő:   Hegedüs Roland polgármester

Tisztelt Képviselő-testület!

Az önkormányzat 2020. évi költségvetési rendelet-tervezeténekkidolgozása során a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény volt az irányadó, melyet az Országgyűlés 2019. július 12-ei ülésén fogadott el.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. § (3) bekezdése előírja, hogy a jegyző által előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester február 15-éig nyújtja be a Képviselő-testületnek, mivel a Költségvetési törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig elfogadta.
A 2020. évi költségvetés előkészítése a költségvetési koncepció összeállításával indult. Hunya Község Képviselő-testülete 2019. december 18-án tartott ülésén a 148/2019. (XII. 18.) Kt. határozatával fogadta el az önkormányzat 2020. évi költségvetési koncepcióját és abban meghatározta azokat a célokat, illetve feladatokat, amelyeket a költségvetés készítés további szakaszaiban meg kíván valósítani.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (4) bekezdése kimondja, hogy a költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető, így ezen jogszabálynak való megfelelés érdekében, a költségvetés egyensúlyának biztosítása céljából felülvizsgáltuk a bevételi forrásokat, illetve rangsoroltuk a kiadásokat.
 
Hunya Község Önkormányzatának 2020. évi mérlege
                                                                                                                                         adatok: eFt
 
A
B
C
 
Megnevezés
2019. eredeti
2020. terv
1
Intézményi működési bevétel
19 970
16 991
2
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről
38 382
36 602
3
Működési célú átvett pénzeszköz
0
0
4
Közhatalmi bevételek
31 050
33 050
5
Önkormányzat működési költségvetésének támogatása
3 669
0
6
Működési bevétel összesen
93 071
86 643
7
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés
0
0
8
Felhalmozási célú támogatás államháztartáson belülről
584
0
9
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
0
0
10
Felhalmozási bevételek összesen
584
0
11
Finanszírozási bevétel-működési célú
4 629
4 848
12
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú
10 891
34 758
13
Finanszírozási bevétel összesen
15 520
39 606
14
Tárgyévi bevételek összesen
109 175
126 249
15
Személyi juttatás
27 233
29 120
16
Munkaadókat terhelő járulék
5 326
4 987
17
Dologi kiadás
55 297
48 219
18
Működési célú támogatásértékű kiadás
7 404
6 925
19
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
340
340
21
Működési célú tartalék
0
0
22
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 100
1 900
23
Működési kiadás összesen
97 700
91 491
24
Felújítás
10 891
32 193
25
Beruházás
420
1 300
26
Felhalmozási kiadás összesen
11 311
33 493
20
Elvonások és befizetések
0
1 192
27
Finanszírozási kiadások
164
73
28
Tárgyévi kiadás összesen
109 175
126 249
 
Bevételek számbavétele
Központi költségvetési támogatás
    
1.      Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
Az általános támogatás lényege, hogy a települési önkormányzatok az új önkormányzati törvényben meghatározott, célzott támogatással nem támogatott feladataihoz kapcsolódó elismerhető kiadásai csökkennek a helyi bevételek meghatározott mértékével és az ezt követően fennmaradó különbözethez biztosít a központi költségvetés támogatást.
 
Ezen támogatási kategórián belül külön jogcímenként jelennek meg az alábbiak:
 
Önkormányzati hivatal működésének támogatása:
 
A törvény alapján a közös hivatal elismert hivatali létszáma – amire támogatás számítható – 38,92 fő (Gyomaendrőd elismert hivatali létszáma 36,26 fő, Hunya elismert hivatali létszáma 1,57 fő, Csárdaszállásé pedig 1,09 fő), mely a tavalyi évben 39 fő volt. A csökkenés abból adódik, hogy a közös hivatalhoz tartozó 3 település lakosságszáma csökkent 50 fővel. A tervezetben Gyomaendrőd vonatkozásában a köztisztviselői létszám 46 fő, a kisegítői állományi létszám 2 fő, a CLLD pályázatban foglalkoztatásra kerül 1 fő munkaszervezeti ügyintéző 2020. március 31. napjáig, Csárdaszállás és Hunya esetében 3-3 fő köztisztviselővel számoltunk. Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének a közös hivatal működésének finanszírozásához előreláthatólag 57 millió Ft-tal, Csárdaszállás önkormányzatának 9 065 E Ft-tal, Hunya önkormányzatának pedig 6 447 E Ft-tal szükséges hozzájárulni 2020. évben, amely összeg már tartalmazza a Közös Hivatal működési feltételeit rögzítő együttműködési megállapodás módosításából és pontosításából adódó közös költségviselés terheit.
 
A településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása
Zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok támogatása a belterület nagysága alapján illeti meg az önkormányzatot.
Közvilágítás fenntartásának támogatása településkategóriánként számított átlagos, egy kilométerre jutó nettó működési kiadások figyelembevételével került megállapításra.
Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása: a 2018. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkcióján megjelenő kiadás alapján számított, egy négyzetméterre eső nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása. A településen lévő köztemető nagyságát az OSAP-jelentés adatai alapján veszik figyelembe.
Közutak fenntartásának támogatása: a 2018. évi országosan összesített önkormányzati beszámolók ezen feladathoz kapcsolódó kormányzati funkciói alapján, település-kategóriánként számított nettó működési kiadás figyelembevételével történik a támogatás összegének meghatározása.
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása: a központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számára a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában meghatározott egyes feladatok ellátására.
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása: a központi költségvetés támogatást biztosít a lakott külterülettel rendelkező települési önkormányzatoknak a 2019. január 1-jei külterületi lakosok száma alapján.   
 
II.  Gyermekétkeztetés támogatása
A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatására a jelenlegi adatok alapján 51 300 Ft. összeg jelenik meg.

III.  A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
Ezen a jogcímen a községet megillető támogatás összege 1 800 000Ft. Ezt az összeget a települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak biztosítására kell fordítani.
 
Beszámítás összege

Az előző jogcímek alapján meghatározott támogatások összegét csökkenteni kell az önkormányzat számított bevételének összegével. Az előző évhez képest a beszámítás összegének meghatározási módja változott. A települések lakosságszáma alapján kategóriák kerültek megállapításra, mely kategóriákhoz hozzárendeltek egy minimum és egy maximum támogatáscsökkentő mértéket. A számított bevétel legfeljebb a 2018. évi iparűzési adóalap 0,55 %-át jelenti. Hunyán az egy lakosra eső adóerő-képesség tavaly még 44 842 Ft volt, ami 58 018 Ft-ra módosult. A támogatás csökkentés meghatározásánál az elvárt bevételből szükséges kiindulni. Ezen adatok felhasználásával, egy megadott képlet alapján kell kiszámolni az elvonás összegét.
A beszámítás összege és a községet megillető állami támogatás közötti különbözetet hozzájárulásként nettó finanszírozás keretében, szolidaritási hozzájárulás néven elvonják. Ezt az 1 192 123 forintot az elvonások és befizetések költségvetési soron – mint kiadást jelenítettünk meg.

Összességében elmondható, hogy a községet megillető állami támogatás – a magas adóerő-képességének köszönhetően 0 Ft, szolidaritási hozzájárulásként 1 192 123 forintot kell befizetni az államkasszába a 2020-as gazdasági évben. 
 

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

A fogorvosi alapellátás bevétele – előre láthatólag – nem változik az előző évhez képest. 1 488 000 forint bevételre számíthatunk.

A háziorvosi szolgálat esetében 13 416 000 forintot állítottunk be a költségvetési bevételek közé.  

A közmunkaprogram bevételei közé a 2019. évben teljesült bevételeket állítottuk be, mert az elképzelések alapján hasonlóan alakul a következő évi közmunkaprogram. Erre a feladatra 14 363 000 forint bevételt terveztünk.

Ebbe a bevételi kategóriába tartozik még az EFOP pályázathoz kapcsolódó bevétel. A pályázat 2020. februárjában befejeződik. Az erre az időszakra jutó költségeket és bevételeket terveztük meg 1 889 000 forint értékben.  

Ehhez a bevételi kategóriához terveztük meg a VP pályázathoz kapcsolódó, a támogatási szerződés szerinti 90 %-os támogatási intenzitás és a jelenlegi 85 %-os kifizetés közötti, 5 %-os támogatás visszatartás összegét 5 445 520 forint értékben, mely összeget a község önerőként biztosított a kiadások fedezetéhez a tavalyi évben.

Ezen bevételi kategóriánál tervezett összegek nagymértékű csökkenése az EFOP-os pályázatból származó bevételek csökkenéséből adódik.
Közhatalmi bevételek
Az alábbi adóbevételeket építettük be a költségvetésbe:
Adónem
2020. évi terv (Ft.)
Magánszemélyek kommunális adója
4 500 000
Iparűzési adó
25 000 000
Gépjármű adó
3 500 000
Pótlék és bírság
50 000
Várható adóbevételek összesen
33 050 000
 

Önkormányzati saját bevétel

A rendelet-tervezetben megjelenő saját bevételünk 16.991 eFt. A bevételek tervezésénél az idei év tényleges adatait vettük figyelembe.
Bevételi kategória
2020. évi terv (Ft.)
Készletértékesítés ellenértéke
40 000
Szolgáltatások ellenértéke
480 000
Közvetített szolgáltatások ellenértéke
2 725 000
Tulajdonosi bevételek
3 450 000
Ellátási díjak
7500 000
Kiszámlázott általános forgalmi adó
2 771 000
Kamatbevételek, egyéb működési bevételek
25 000
Saját bevétel összesen:
16 991 000
 

A készletértékesítés bevétele, a közmunkaprogram keretein belül értékesített termékek eladási ára. Ezen a soron 40 000 forintot terveztünk. Szolgáltatások ellenértékeként 180 000 forint Invitel bérleti díjat, és 300 000 forint háziorvosi szolgáltatási díjat állítottunk be. A közvetített szolgáltatások közé a továbbszámlázott rezsidíjakat tettük. A tulajdonosi bevételek közé kerültek a közterület használatból származó bevételek, valamint a helypénz, bérleti díjak, vagyonkezelési díjak és a földhaszonbérletek is. Ellátási díjként 7 500 000 forintot terveztünk. Ez a konyhán realizálódott térítési díjak értéke. Kamatbevételként 25 000 forintot terveztünk.

Működési-, és felhalmozási célú finanszírozási bevétel

A 2019. évi maradványból 4 848 ezer forintot építettünk be a működési kiadások fedezetére, felhalmozási célú maradványként pedig 34 758 ezer forintot.
A felhalmozási célú maradvány beépítésének szükségszerűsége az alábbi kiadásokkal magyarázható: (34 758 eFt.)
· felhalmozási kiadásként a rendelet-tervezet 6. számú mellékletében megjelenik a Magyar Falu Programban felújításra kerülő önkormányzati épületek kiadásai (32 193 eFt.). A támogatási összeg megérkezett 2019-ben, de a felújítási munkálatok 2020-ban kezdődnek. Így ezt az összeget maradványként kell kezelnünk 2019-ben.
·  az általános beruházási kiadások (1 300 eFt) és
·  a finanszírozási kiadások fedezetére szolgáló összegek (1 192 eFt+73 eFt).
 
Kiadások számbavétele

Az önkormányzat 2020. évi terv előirányzata a személyi juttatások esetében 29 120 eFt, és az ehhez kapcsolódó járulék összege 4 987 eFt.

A személyi juttatások
és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékok között terveztük meg az alábbiakat:
1.Háziorvos szakfeladaton: 1 fő teljes munkaidős asszisztens illetménye, illetmény emelése (bruttó 59 000 forint/hó), béren kívüli juttatása és közlekedési költség térítése, 1 fő napi 4 órában foglalkoztatott takarítónő 50 %-os illetménye, béren kívüli juttatása
2.Önkormányzati igazgatás szakfeladaton: 1 fő főállású polgármester illetménye, béren kívüli juttatása, belföldi kiküldetésének költsége
3.Zöldterület gazdálkodás szakfeladaton: 1 fő napi 4 órában foglalkoztatott, takarítónő 50 %-os illetménye, béren kívüli juttatása
4.Szociális étkeztetés szakfeladaton: 1 fő teljes munkaidős élelmezés vezető illetménye, béren kívüli juttatása, közlekedési költségtérítése, 40 éves jubileumi jutalma; 1 fő teljes munkaidős szakács illetménye, béren kívüli juttatása és 1 fő kisegítő megbízási díja ( a szakács szabadságának idejére )
5.Közfoglalkoztatási szakfeladaton: a 2019. évben foglalkoztatott létszám bér és járulék terhe lett betervezve.  

A dologi kiadásoknál a 2019. év tényadatait terveztük be kormányzati funkciónként.
A hunyai iskolások oktatási intézménybe való szállítása miatt betervezésre került 2 000 000 forint a dologi kiadások közé, mint továbbszámlázott szolgáltatás, és bevételi oldalra is bekerült, mint a fenntartó térítése. Az iskolások szállítása nem kötelező önkormányzati feladat. A 2019-es költségvetési év utolsó négy hónapjában a Mobilbusz Kft. a szolgáltatást kiszámlázta önkormányzatunk részére, és mi ezt az összeget továbbszámláztuk az iskola fenntartójának. A fenntartó ígérete alapján 2020. január 1. napjától már a szállítást végző vállalkozás közvetlenül az iskola fenntartójával köt szerződést, de ez a rendelet tervezet készítéséig nem valósult meg. A szolgáltatás továbbszámlázása megtörténik részünkről.  
A 082092-es kormányzati funkción (Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása) a dologi kiadások közé 5 000 000 forintot terveztünk. Ezen összegből a kormányzati funkcióhoz kapcsolódó közvetlen kiadásokra (művelődési ház fenntartási költségei) 1 896 000 forintot-, és a 2020. évi rendezvényekre 3 104 000 forintot állítottunk be.  
A 072111 kormányzati funkción (háziorvosi ellátás) a dologi kiadások közé lett beépítve a 135/2019. (XI. 27.) Kt. határozat alapján a VP pályázathoz kapcsolódó átvezetett összeg.
A 066020 kormányzati funkción beépítésre került 400 000 forint iratselejtezés, irattár rendezés, levéltári irat átadás költségeinek fedezetére.

A működési célú támogatásértékű kiadások
között az alábbi összegek szerepelnek:
1.A 051030 kormányzati funkción (Nem veszélyes hulladék kezelése) 40 000 forint a DAREH-nak fizetendő 2020. évi működési hozzájárás.
2.A 063020 kormányzati funkción (Víztermelés, kezelés) 20 000 forint az Orosháza és Térsége Ivóvíz Társulás részére fizetendő 2020. évi hozzájárulás.
3.A 018030 kormányzati funkción a Körös-szögi Kistérségi Társulás részére fizetendő hozzájárulás 50 000 forint értékben.
4.A 066020 kormányzati funkción (Községgazdálkodás) a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal működési költségeihez való hozzájárulás 6 447 000 forint értékben.
5.A 084031 kormányzati funkción (Civil szervezetek működési támogatása) 300 000 forint.
6. A 104043 kormányzati funkción a Család és Gyermekjóléti Központ működési hozzájárulása 47 000 forint értékben.
7.A 104042 kormányzati funkción a Család és Gyermekjóléti Szolgálat munkájához való hozzájárulás 361 000 forint értékben.
 
 
Kimutatás a közös hivatal működési költségeiről és a hozzájárulás mértékéről:
 
Kiadások
Eft.
3 fő hivatali dolgozó alapilletménye
7 728
Illetmény kiegészítés (kirendeltség vezetői pótlék)
360
Nyelvpótlék (törvényi előírás által kötelezően az illetmény része)
386
Jegyző, aljegyző lakosság arányos céljuttatása, 3 fő hivatali dolgozó év végi jutalma
370
3 fő hivatali dolgozó béren kívüli juttatása (SZÉP kártya)
447
Jegyző, aljegyző lakosság arányos bére+járuléka, kiküldeti költségtérítése
800
Személyi juttatás összesen
10 091
Szociális hozzájárulási adó
1 548
Munkáltató által fizetendő személyi jövedelem adó
153
Munkáltatói járulékok összesen
1 701
Üzemeltetési anyagok (irodaszer, munkaruha, egyéb üzemeltetési anyag)
150
Informatikai szolgáltatások, internet
280
Számítógépes rendszerek (Edtr, Cégtár, kataszteri adatmegőrzési díj stb.),kötelező továbbképzések
184
Egyéb kommunikációs szolgáltatások ( telefon)
400
Közüzemi díjak
960
Bérleti és lízingdíj (fénymásoló költségei)
150
Karbantartási költségek
50
Egyéb szolgáltatási költségek (biztosítás, szállítás, egyéb üzemeltetési szolgáltatás)
60
Kiküldetés
50
ÁFA
550
Kamatkiadások
20
Egyéb dologi kiadások (adók,díjak,pótlék)
130
Dologi kiadások összesen
2 984
Működési kiadások
14 776
Bevételek
Eft.
1,57 fő 4580/5450 ft/fő állami támogatás
8 329
Hunya Község Önkormányzatának hozzájárulása
6 447
 
 
Elvonások és befizetések

A beszámítás összege és a községet megillető állami támogatás közötti különbözetet hozzájárulásként nettó finanszírozás keretében, szolidaritási hozzájárulás néven elvonják. Ezt az 1 192 123 forintot az elvonások és befizetések költségvetési soron – mint kiadást jelenítettünk meg.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

Ezen a költségvetési soron terveztük a települési támogatást 1 900 000 forint értékben.

A felújítások közé a Magyar Falu program keretében felújítandó óvoda és művelődési ház felújítási költségeit építettük be.

Általános beruházási kiadásként 1 300 000 forint összeget állítottunk be a tervezetbe.

Hunya Polgármestere a község 2020. évre vonatkozó költségvetési rendelet-tervezetét további egyeztetetés és elemzés lefolytatása céljából a Képviselő-testület elé beterjesztette. 

A rendelet előzetes hatásvizsgálata
 
A költségvetési rendelet tervezet társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásai:
 
 A tervezet biztosítja az önkormányzat által fenntartott közszolgáltatások működtetéséhez szükséges forrásokat a gazdasági évben.
 
A közfoglalkoztatáshoz szükséges forrás megteremti annak a lehetőségét, hogy folytatódjon a programokhoz kapcsolódó értékteremtés, eredményesen kapcsolódjon be a településüzemeltetési feladatokba és javuljon a hatékonysága.
 
A szociális ellátórendszer működéséhez a szükséges források megtervezésre kerültek.
 
A rendelet-tervezet költségvetési egyensúllyal számol, mely csak következetes, takarékos gazdálkodással tartható fenn.
 
Az önkormányzat kötelező és vállalt feladatainak teljesítéséhez a tervezet a szükséges működési forrásokat biztosítja.
 
Környezeti és egészségi következményei:
 
A rendelet elfogadásának a környezetre és az egészségre negatív hatásai nincsenek. A közelmúltban befejeződtek az energetikai beruházások, melyek környezetünk védelmét szolgálják, biztosítják a fenntartható fejlődést.
 
Adminisztrációs terhek:
 
A rendelet tervezet adminisztrációs többlet igénnyel nem számol, a megváltozott szabályzórendszer miatt csökkenéssel sem. A működéshez szükséges informatikai rendszer szinten tartását biztosítja a költségvetés.
 
A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:
 
A rendelet megalkotására a költségvetési törvény és az államháztartási törvény kötelezi a Képviselő-testületet, elfogadásának hiányában átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet kell alkotni, ez esetben e rendelet szerint végezheti az önkormányzat a feladatainak ellátását, mely megakadályozza a település gazdasági és társadalmi fejlődése érdekében szükséges fejlesztések elindítását. Amennyiben az önkormányzat nem alkotja meg határidőben a rendeletet, az állami támogatás folyósításának felfüggesztésére kerül sor és az adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése pedig bírságot ró az önkormányzatokra.
 
A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek:
 
A rendelet alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek biztosítottak.
 
Indoklás az Önkormányzat 2020. évi költségvetési rendelet-tervezetéhez

A költségvetési rendelet-tervezet 1.§-ában meghatározott 126.249 ezer Ft bevételi és kiadási főösszeg meghatározásában Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény az irányadó. A rendelet-tervezetben a költségvetési egyensúly biztosított.
 
A rendelet-tervezet 2.§-ában meghatározott működési bevételek az ellátandó feladatokhoz szükséges bevételeket tartalmazzák, a fejlesztési bevételek pedig a megvalósítandó beruházások, felújítások, pályázati elképzelések forrását képezik.
 
A rendelet-tervezet 3.§-ban meghatározott jogcímenkénti bevételek feladatonként, a finanszírozási bevételek működési és felhalmozási bontásban lettek kidolgozva.
 
A rendelet-tervezet 4.§-ában meghatározott önkormányzati működési kiadások összesen 91.491 ezer Ft összegben az önkormányzat működéséhez kapcsolódó feladatok személyi és tárgyi feltételeinek költségeit tartalmazzák.
 
A rendelet-tervezet 5.§-ában a működési kiadások részletezése kormányzati funkciók szerint lett kialakítva.
 
A rendelet-tervezet 6.§-ában a fejlesztési kiadások kerültek bemutatásra.
 
 A rendelet-tervezet 7.§-a az előirányzat felhasználási ütemtervet tartalmazza.
 
 A rendelet-tervezet 8.§-ában költségvetési tervszámokat láthatjuk a 2020-2023. évekre.
A rendelet-tervezet 9.§-ában az önkormányzat feladatai elvégzéséhez meghatározott létszámkeret került bemutatásra.
A rendelet-tervezet 10.§-a az önkormányzat 2020. évi lehetséges adósságvállalásának felső határát határozza meg.

A rendelet-tervezet 11.§-ában az adóbevételekhez kapcsolódó 744 ezer Ft összegű közvetett támogatás jelenik meg.
A rendelet-tervezet 12.§-ában az önkormányzat hozzájárulásának mértéke látható a Közös Önkormányzati Hivatal működési költségeihez.
 
A rendelet-tervezet 13.§-ában bemutattuk azon Európai Uniós programot, melyből önkormányzatunk támogatásban részesült.
 
A rendelet-tervezet 14.§-ában a működési kiadások és bevételek kerülnek bemutatásra kötelező és önként vállalt feladat bontásban.
 
 
 
 
 


 
 

Döntési javaslat

"Hunya Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetése"

Tervezett döntéstípus: rendelet
Tervezett ágazati besorolás: költségvetés
A Képviselő-testület a javaslatról minősített többséggel, nyílt szavazással dönt.

Hunya Község Önkormányzat Képviselő-testületének
…./2020 (..) önkormányzati rendelete
Hunya Község Önkormányzatának 2020. évi költségvetéséről

 
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
 
1. § Hunya Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének
a) bevételi fő összegét 126.249 ezer forintban,
b) kiadási fő összegét 126.249 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.
 
2. § Az Önkormányzat Képviselő-testülete az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi fő összegen belül
a) a működési bevételek előirányzataként 86.643 ezer forintot,
b) a finanszírozási bevételek előirányzataként 39.606 ezer forintot
állapít meg a 2. mellékletben részletezettek szerint.
 
3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.
 
4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási fő összegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 91.491 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:
a) személyi juttatás 29.120 ezer forint,
b) munkaadókat terhelő járulék 4.987 ezer forint,
c) dologi kiadás 48.219 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 7.265 ezer forint,
e) ellátottak pénzbeli juttatása 1.900 ezer forint
a 4. mellékletben részletezettek szerint.
 
5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet tartalmazza.
 
6. § (1) Az Önkormányzat felhalmozási kiadásainak előirányzata 33.493 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:
a) az Önkormányzat felújítási kiadása 32.193 ezer forint,
b) beruházási kiadása 1.300 ezer forint
a 6. mellékletben részletezettek szerint.
 
7. § Az Önkormányzat előirányzatának felhasználási ütemtervét és likviditási tervét a 7. melléklet tartalmazza.
 
 8. § Hunya Község Önkormányzatának 2020-2023. évek közötti időszak költségvetési tervszámait a 8. melléklet tartalmazza.
 
9. § Hunya Község Önkormányzatának jóváhagyott létszámkeretét a 9. melléklet tartalmazza.
 
10. § Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 10. melléklet tartalmazza.
 
11. § A közvetett támogatások mérlegét a 11. melléklet tartalmazza.
 
12. § Az Önkormányzat hozzájárulását a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal működési költségeihez a 12. melléklet tartalmazza.
 
13. § Az Önkormányzat Európai Uniós forrásból megvalósuló programját a 13. melléklet tartalmazza.
 
14. § A működési kiadások és bevételek kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 14. melléklet tartalmazza.
 
15. § (1) Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Hatályát veszti a 2020. évi átmeneti gazdálkodásról szóló 13/2019. (XII. 20.) önkormányzati rendelet.
 
 
 
 
    
Határidők, felelősök:

Határidő: azonnal


Mellékletek:
« Vissza
Vissza a főmenübe