3. napirendi pont
ELŐTERJESZTÉS
A Képviselő-testület
2023. március 29-i ülésére
2023. március 29-i ülésére
Tárgy: | 2023. évi közbeszerzési terv beterjesztése és a közbeszerzési szabályzat módosítása | |
Készítette: | Pardi László osztályvezető | |
Előterjesztő: | Kiszely Imre polgármester | |
Véleményező bizottság: |
Tisztelt Képviselő-testület!
A Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.) 42. § (1) bekezdése szerint az 5. § (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők (Önkormányzatunk az 5. § (1) bek. c) pontja szerinti Ajánlatkérőnek minősül) a költségvetési év elején, legkésőbb március 31. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) készítenek az adott évre tervezett közbeszerzéseikről, mely közbeszerzési terv nyilvános. A (3) bekezdés szerint a közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott közbeszerzésre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Az ajánlatkérő a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytathat a módosításra vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével.
Mindezeken felül az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban - amennyiben a Közbeszerzési Adatbázisban való közzététel nem lehetséges, a saját vagy a fenntartója honlapján - közzétenni a közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását az elfogadást követően haladéktalanul.
A Közbeszerzési Csoport elkészítette a 2023 évi közbeszerzési terv tervezetét, mely az 1. határozati javaslatban megtalálható.
A terv elfogadása mellett szükségessé vált a közbeszerzési szabályzat felülvizsgálata is. A szabályzaton a jogszabályváltozások miatti kötelező változtatások és az operatív munkavégzés egyszerűsítéséhez szükséges módosítások átvezetése indokolt.
A szabályzatot egységes szerkezetbe szerkesztve, a változásokat kiemelve a 2. határozati javaslat tartalmazza.
Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására.
Döntéshozói vélemények
Ügyrendi Bizottság | ||
"Közbeszerzési terv"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: közbeszerzés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a 2023. évi Közbeszerzési Tervet az alábbiak szerint:
Közbeszerzés tárgya | Közbeszerzés tervezett mennyisége | Közbeszerzésre irányadó eljárási rend | Tervezett eljárás fajtája | Eljárás megindításának tervezett időpontja | Szerződés teljesítésének várható időpontja | |
1. | Szúnyoggyérítési szolgáltatások a Körös-völgyi Konzorcium tagtelepülései részére – 2023. | Szúnyog gyérítés 303 ha területen | Nemzeti eljárásrend | Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pont Nyílt eljárás (hirdetménnyel induló) | 2023. március | 2023. december |
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal
2. döntési javaslat
"Közbeszerzési szabályzat"
Tervezett döntéstípus: határozat
Tervezett ágazati besorolás: közbeszerzés
A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt.
Hunya Község Önkormányzat
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
egységes szerkezetben
Hatályos: 2023. április 1.
Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 27. § (1) bekezdése, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKR rendelet), valamint a 63/2022. (II.28.) Korm. rendelet alapján az alábbi Közbeszerzési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az alábbiak szerint fogadja el.
I.
A Szabályzat hatálya
Hunya Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a Kbt. 5 § (1) bek. c.cd) alpontja szerinti ajánlatkérő szervezet.
A Szabályzat hatálya kiterjed az Önkormányzat által szerződés alapján ellátott gesztor önkormányzati feladatokkal kapcsolatos beszerzésekre is, figyelemmel a létrehozó szerződés szerint érvényesülő döntési rendre.
A közbeszerzés értékének meghatározására a Kbt. 15-20 §-ok rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az uniós értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzésekre a Kbt. Második Részét, az ezek alatti és egyben a nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzésekre a Harmadik Részét alkalmazva kell eljárni, kivéve, ha a Kbt. másként rendelkezik.
II.
A szabályzat célja
A Kbt. 27 § (1) bek. alapján a jelen szabályzatban határozza meg a közbeszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, a nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont személyek, valamint szervezetek felelősségi körét és a közbeszerzési eljárásai dokumentálási rendjét összhangban a vonatkozó jogszabályokkal. A szabályzat tartalmazza a közbeszerzési eljárások során hozott döntésekért felelős személyt, személyeket és a testületeket.
III.
A közbeszerzések tervezése, előkészítése, lefolytatása
1.)A közbeszerzések előkészítését és megvalósítását, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv., valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos kormány és miniszteri rendeletek rendelkezései alapján kell végrehajtani.
2.) A közbeszerzés tervezése, nyilvánosság a közbeszerzési eljárásban
a) A közbeszerzés tervezése
Az adott évre tervezett közbeszerzési eljárásokról, illetve beszerzésekről a költségvetési év elején legkésőbb minden év március 31-ig a Városüzemeltetési Osztály éves összesített közbeszerzési tervet (a továbbiakban: közbeszerzési terv) készít az adott évre tervezett közbeszerzésekről, melyet az Önkormányzat Képviselő-testülete fogad el.
.
A közbeszerzési tervnek tartalmaznia kell:
a.) a közbeszerzés tárgyát,
b.) a közbeszerzés tervezett mennyiségét,
c.) a közbeszerzésre irányadó eljárási rendet,
d.) a tervezett eljárás fajtáját,
e.) az eljárás megindításának tervezett időpontját,
f.) a szerződés teljesítésének várható időpontját.
Az elfogadott közbeszerzési tervet, illetve a módosításait haladéktalanul közzé kell tenni az EKR-ben. A közbeszerzési tervnek a tárgy évet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv EKR-ben történő közzétételéig kell elérhetőnek lenni.
A közbeszerzési terv nyilvános, amelyet legalább 5 évig kell megőrizni. A Közbeszerzési Hatósági vagy a jogszabályban az ajánlatkérő ellenőrzésére feljogosított szerv kérésére a közbeszerzési tervet az ajánlatkérő köteles megküldeni vagy rendelkezésre bocsátani, az EKR-ben a hozzáférést biztosítani.
b) Az ajánlatkérő a Kbt. 28 § (6) bek. szerint előzetes piaci konzultációt folytathat úgy, hogy a műszaki leírás tervezetét és a szerződéstervezetet az EKR-ben előzetesen közzéteszi, amelynek a véleményezésére az érdeklődő gazdasági szereplők számára lehetőséget biztosít.
Az ajánlatkérő, amennyiben az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022 (II.28.) Korm. rendelet hatálya alá kerül, amennyiben az eljárást megindító felhívásban nem írja elő a Kbt. 75 § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi indokot köteles előzetes piaci konzultációt folytatni. A konzultációt az EKR-en keresztül az eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Hatóság részére történő megküldését megelőző legalább 7. nappal köteles megküldeni az ajánlattevőknek.
c) Nyilvánosság
Az ajánlatkérő köteles az EKR-en keresztül a Közbeszerzési Hatóság által működtetett elektronikus szerződéstárban közzétenni.
- az inhouse szerződéseket, illetve inhouse szerződéskötést és szerződésmódosításokat haladéktalanul
- a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéseket az eljárás eredményéről szóló tájékoztató szerinti hirdetmény megjelenését, a szerződés módosításáról szóló tájékoztató szerinti hirdetmény megjelenését követően haladéktalanul
- a szerződés teljesítésébe bevont alvállalkozóval összefüggő adatokat
a) az alvállalkozó megnevezése, adószáma
b) a közbeszerzésnek az a része, amelynek teljesítéséhez az alvállalkozót az ajánlattevő igénybe kívánja venni
c) az alvállalkozói teljesítés várható százalékos arányát
d) az ajánlattevői teljesítésen belül, valamint az ellenszolgáltatás alvállalkozói szerződésben meghatározott értékét alvállalkozó nyertes ajánlattevő általi bejelentését követő 30 napon belül
- a szerződés teljesítésére vonatkozó következő adatokat
a) hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító felhívásra, hirdetményre
b) a szerződő felek megnevezését
c) azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e
d) a szerződés teljesítésének ajánlatkérő által elismert időpontját
e) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél által történt teljesítését követő 30 napon belül
f) az alvállalkozói teljesítés tényleges százalékos arányát az ajánlattevői teljesítésen belül
g) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés teljesítésére vonatkozó adatok rögzítésével egyidőben
A Kbt. 43 § (1)-(2) bek.-ben meghatározott és közzétett adatok, közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala, üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg. Ettől eltérően amennyiben a felek az ajánlatot a szerződés mellékletévé teszik, az ajánlat nyilvánosságára a Kbt. 44 § vonatkozik.
Az adatszolgáltatást az ajánlatkérőnek az EKR-ben kell teljesíteni, amely gondoskodik az adatok CoRe-ban történő a feltöltést követő azonnali változtatás nélküli automatikus továbbításáról.
A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéseket és szerződésmódosításokat, valamint az inhouse szerződéseket legalább a teljesítéstől számított 5 évig kell elérhetővé tenni. A szerződés teljesítésére vonatkozó tájékoztatást az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetén a szerződés megkötésétől számítva évenként aktualizálni kell.
3.) A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések:
Hunya KözségÖnkormányzatának, valamint a Gyomaendrőd Közös Önkormányzati Hivatal Kbt. hatálya alá nem tartozó beszerzéseinek előkészítését és végrehajtását a beszerzések lebonyolításának szabályzatában foglalt rendelkezések figyelembevételével kell lefolytatni.
4.) Összeférhetetlenség
Ajánlatkérő köteles minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy megelőzze, feltárja és szükség esetén orvosolja az összeférhetetlenséget és a verseny tisztaságának sérelmét eredményező helyzeteket.
Az ajánlatkérő nevében eljáró és az ajánlatkérő által az eljárással, vagy annak előkészítésével kapcsolatosan bevont személy írásban köteles nyilatkozni, hogy vele szemben fennáll-e bármely olyan körülmény, amely összeférhetetlenséget eredményezhet.
Ha a nyilatkozatot tevő személy a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó több folyamatban (eljárás előkészítése, ajánlatok és részvételi jelentkezések bírálata, a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala) is részt vesz a nyilatkozatot valamennyi folyamathoz kapcsolódóan meg kell tenni.
Ha az összeférhetetlenség, vagy annak kockázata a nyilatkozat megtételét követően merül fel az érintett személy köteles ezt haladéktalanul bejelenteni az ajánlatkérő részére.
5.) A közbeszerzési eljárás előkészítése:
A közbeszerzési eljárásokat a Kbt. 40. § (1) bek. szerint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló rendelet (EKR) szerint kell előkészíteni és lebonyolítani. Az ajánlatkérő köteles az EKR-ben regisztrációját kezdeményezni, illetve az adatokban bekövetkezett változások esetén a módosítást bejelenteni. Az EKR rendszer használatához az önkormányzat városüzemeltetési osztályvezetőjét kell regisztrálni. A regisztrációt a Közbeszerzési Hatóság hagyja jóvá.
Az EKR alkalmazására vonatkozó jogosultságok gyakorlásának rendjét az ajánlatkérő úgy határozza meg, hogy a Városüzemeltetési Osztály osztályvezető köteles a www.ekr.gov.hu –n magát és az önkormányzatot regisztrálni, és szükség esetén a regisztrált személyekben bekövetkező változáskor a regisztrációt elvégezni. Regisztrációra kötelezett személy a polgármester, a jegyző és a pénzügyi osztály vezetője is. A városüzemeltetési osztály vezetője jogosult az egyes eljárások esetében a jogosultságokhoz való hozzáférést biztosítani és felelős az EKR-be feltöltendő anyagokért, amennyiben azt nem a közbeszerzési szaktanácsadó végzi, vagy a szaktanácsadónak nincs az EKR-hez hozzáférése. Amennyiben szakértő megbízására kerül sor, az EKR-ben végzendő eljárási cselekményeket a szakértő köteles teljesíteni, a jogosultsághoz való hozzáférést követően.
A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárás a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes EKR igénybevételével kell lebonyolítani. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott minden nyilatkozat vagy más információ közlése írásban, elektronikus úton az EKR-ben történik.
Az elektronikus úton történő kapcsolattartást nem kell alkalmazni, - kivéve ha a 63/2022 (II.28.) Korm. rendeletben meghatározott kötelező előzetes piaci konzultáció esetében -az eljárás előkészítése során a becsült érték meghatározása céljából végzett vizsgálat és annak eredménye meghatározásakor és dokumentálásakor, valamint a becsült érték meghatározása érdekében a független szakértőkkel, hatóságokkal, piaci résztvevőkkel történő előzetes piaci konzultációk során, valamint a gazdasági szereplők tájékoztatása során. Ugyanakkor az ajánlatkérő köteles minden szükséges intézkedést megtenni a verseny tisztasága, a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére és egyenlő bánására vonatkozó alapelvek érvényesülése érdekében.
Az EKR használatáért az ajánlatkérő jogszabályban meghatározott mértékű díjat fizet, amely igazgatási szolgáltatási díjnak minősül.
Az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési eljárást a beszerzés tárgyára és a becsült értékére tekintettel megfelelő alapossággal előkészíteni.
A közbeszerzési dokumentumoknak biztosítaniuk kell, hogy a gazdasági szereplők műszakilag megfelelő, fizikailag megvalósítható és gazdasági szempontból reális ajánlatot tudjanak adni.
Az ajánlatkérő a becsült érték meghatározása céljából köteles külön vizsgálatot végezni és annak eredményét dokumentálni. Az ajánlatkérő a vizsgálat során az alábbi objektív alapú módszereket alkalmazhatja.
Ilyen módszerek különösen
a) a beszerzés tárgyára vonatkozó indikatív ajánlatok bekérése,
b) a beszerzés tárgyára vonatkozó, arra szakosodott szervezetek által végzett piackutatás,
c) igazságügyi szakértő igénybe vétele,
d) szakmai kamarák által ajánlott díjszabások,
e) szakmai kamarák által előállított és karbantartott, megvalósítási értéken alapuló, részletes építési adatbázis,
f) az ajánlatkérő korábbi, hasonló tárgyra irányuló szerződéseinek elemzése.
g) tervezői költségbecslés
Az ajánlatkérő az eljárás előkészítése körében a becsült érték meghatározása céljából végzett vizsgálatot a független szakértőkkel, hatóságokkal, piaci részt vevőkkel folytatott előzetes konzultációról készült iratot, valamint ajánlatok bírálata értékelése során keletkezett dokumentumok (bb., jkv.) egyszerű elektronikus másolatát köteles feltölteni az EKR-be.
Előzetes piaci konzultációt az ajánlatkérő más módszerek mellett úgy is megvalósíthat – a 63/2022 (II.28.) Korm. rend.-ben meghatározott feltételeknek való megfelelés esetén köteles megvalósítani - hogy a műszaki leírás tervezetét és a szerződés tervezetet az EKR-ben előzetesen közzéteszi, amelynek véleményezésére az érdeklődő gazdasági szereplők számára lehetőséget biztosít.
Az építési beruházások esetében csak a külön jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelő tervek birtokában indítható meg közbeszerzési eljárás. Az ajánlatkérő a verseny tisztaságára, az esélyegyenlőségre és az egyenlő elbánásra vonatkozó alapelvek figyelembe vétele mellett az eljárás megindítása előtt független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel előzetes piaci konzultációt folytathat a gazdasági szereplők tájékoztatása érdekében.
Az árubeszerzés és szolgáltatás becsültérték a rendszeresen, vagy időszakonként visszatérően kötött szerződések esetében a Kbt. 17§ (2) bekezdésben meghatározott érték.
A szolgáltatás becsültértéke olyan szerződés esetében, amely nem tartalmazza a teljes díjat Kbt. 17§ (3) bek. meghatározott érték.
Az Uniós értékhatárt elérő, vagy meghaladó a tiszta közúti járművek beszerzésének alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2002 (X.20.) Korm. rendelet szerinti közúti jármű beszerzésére, lízingjére, bérletére, vagy bármely jogcímen történő használatára közúti személyszállításra irányuló közszolgáltatásra vonatkozó beszerzés, valamint az 1370/2007 EK rendeletben meghatározott beszerzés esetén a rendeletben meghatározottakat kell figyelembe venni.
Az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében nem vehet részt olyan személy vagy szervezet, amely vagy aki a Kbt. 25. §-a alapján összeférhetetlen.
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában a közbeszerzési szakértelem biztosítására felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót (FAKSZ, továbbiakban: szaktanácsadó), illetve szakértő szervezetet bízhat meg.
Az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni:
a) árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzési eljárásban
b) építési beruházás esetén a 700.000.000,-Ft-ot elérő közbeszerzési eljárásban
c) részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló közbeszerzési eljárásban
d) keretmegállapodás alapján történő a) illetve b) pontban meghatározott értékű beszerzések megvalósításába
A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzési eljárások szakszerű lefolytatását segíti elő. Az eljárással kapcsolatos valamennyi feladata vonatkozásában kizárólag a közbeszerzési szakértelem biztosításáért felel, elektronikusan hagyja jóvá-papíralapon lefolytatott eljárások esetében aláírásával köteles ellátni:
a) a közbeszerzési eljárást megindító felhívást és – a műszaki tervdokumentáció és az árazatlan költségvetés kivételével – a közbeszerzési dokumentumokat
b) - elektronikusan benyújtott és felbontott ajánlatok esetén az elektronikus rendszer által generált bontási jegyzőkönyv kivételével – a bontási jegyzőkönyvet, a bírálóbizottsági munkáról készült jegyzőkönyvet és
c) az összegzést, összegzéseket
6.) A bírálóbizottság (BB) létrehozása és feladata:
A polgármester a Kbt. 27. § (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő, legalább 3 tagú bírálóbizottságot bíz meg. A megbízás tartalmazza a bírálóbizottság elnökének kijelölését is.
Az ajánlatok szükség esetén a hiánypótlás, felvilágosítás vagy indokolás megadását követő elbírálására és értékelésére.
A közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok elkészítése, valamint az ajánlatok értékelése során és az eljárás más szakaszában a bírálóbizottság tagjainak, az ajánlatkérő nevében eljáró, illetve az eljárásba bevont más személyeknek és szervezeteknek együttesen rendelkezniük kell a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel.
Nem lehet a bírálóbizottság tagja, aki a közbeszerzési eljárást lezáró döntést hozza meg. A testületi döntéshozatal esetén a bírálóbizottságban képviselő-testület tagja kizárólag tanácskozási joggal vehet részt.
Feladata:
- pénzügyi, műszaki és piaci paraméterek alapján a beszerzési tárgy jellemzőinek részletes megfogalmazása
- a lehetséges ajánlattevők alkalmassági/alkalmatlansági ismérveinek részletes összeállítása
- az elbírálás szempontjainak, illetve részszempontjainak és értékelési módszertanának leírása
- részvétel az közbeszerzési dokumentum szakmai részének elkészítésében és a részletes szerződési feltételek meghatározásában
- ajánlattevőkkel történő kapcsolattartás, helyszíni szemle lebonyolítása
- a beérkezett ajánlatok értékelése
- az ajánlatok elbírálása
- írásbeli szakvélemény és döntési javaslat készítése az eljárást lezáró döntést meghozó a Képviselő-testület részére
- szerződés aláírásra való előkészítésében részvétel
- az eljárás során készítendő jegyzőkönyvek, tájékoztatások szakmai részének elkészítése
- előzetes vitarendezési kérelem beérkezése esetén közreműködik a válasz megfogalmazásában
7.) A Bíráló Bizottság előkészíti az eljárást megindító (meghirdető) hirdetményt és felhívást, melyet a Képviselő-testület fogad el. A közbeszerzési eljárást megindító felhívást a közbeszerzési eljárás egyes fajtáira irányadó szabályok szerint ajánlati felhívás, részvételi felhívás, ajánlattételi felhívás vagy közvetlen részvételi felhívás lehet.
A Képviselő-testület dönt arról, hogy az adott közbeszerzés milyen eljárással kerüljön lefolytatásra, és a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó megbízásának szükségességéről.
Az ajánlatkérő, ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a 300M Ft-ot a közbeszerzési eljárást lefolytathatja a nyílt vagy a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályainak megfelelően a Kbt. 115. § szerinti eltérésekkel, kivéve, ha a beszerzés részben, vagy egészben európai uniós alapokból finanszírozott. Az ajánlatkérő az eljárásban nem írhat elő alkalmassági követelményket. Csak a teljesítésre képes szakmailag megbízható gazdasági szereplőknek küldhet ajánlattételi felhívást.
Az ajánlatkérő köteles az EKR-ben – az eljárás megindításával egyidejűleg nyilvánosan közzétenni az eljárást megindító felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, majd – az ajánlatok bontását követően haladéktalanul az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők nevét és címét, valamint az ajánlatok bontásáról készült jegyzőkönyvet.
A gazdasági szereplők személyéről a Képviselő-testület az eljárást megindító hirdetmény elfogadásával egyidejűleg dönt. Az ajánlatkérő köteles biztosítani a versenyt és az eljárást megindító felhívás közzététele helyett legalább 5 gazdasági szereplőnek egyidejűleg közvetlenül írásbeli ajánlattételi felhívást küldeni. A Kbt. 115. § alkalmazása esetén az ajánlatkérő az eljárásban nem írhat elő alkalmassági követelményt előírni, azonban csak a teljesítésre képes szakmailag megbízható és az EKR-ben regisztrált gazdasági szereplőknek küldhet ajánlattételi felhívást.
A bírálóbizottság döntéshozatala
a) A bírálóbizottság üléstartásával hozott döntések esetében
- Bírálóbizottsági Elnök megbízását követően tájékoztatja a BB tagokat a Bírálóbizottsági tagságukra vonatkozó kijelölésről
- Intézkedik a tagok összeférhetetlenségi nyilatkozatainak beszerzéséről
- A BB Elnöke a jelen szabályzatban meghatározott feladatokat előkészíti, külső szakértő igénybevétele esetén a szakértő által elkészített a Kbt.-nek és a közbeszerzési szabályzatnak megfelelő feltételek esetén a bírálóbizottság elé terjeszti
- Szakértő igénybevétele esetén a szakértővel történt előkészítő anyagok egyeztetését követően előkészíti a bírálóbizottság ülését, meghatározza annak menetét, elkészíti a jegyzőkönyvet, és a bírálóbizottság döntésének megfelelően a hatáskörrel rendelkező döntéshozó elé terjeszti a döntési javaslatot
b) Ülés tartása nélküli eljárás esetén a bírálóbizottság Elnökének feladatai
- megbízását követően tájékoztatja a BB tagokat a bírálóbizottsági tagságukra vonatkozó kijelölésről
- Intézkedik a tagok összeférhetetlenségi nyilatkozatainak beszerzéséről
- Külső szakértő igénybevétele esetén rendelkezésre bocsátja a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges adatokat
- Az eljárást megindító felhívás és közbeszerzési dokumentumok összeállításához meghatározza a becsültértéket és intézkedik a rendelkezésre álló fedezet meghatározására vonatkozó döntésről
- A külső szakértő által összeállított eljárást megindító felhívást, közbeszerzési dokumentumokat, szerződéstervezeteket megküldi a BB tagoknak
- A BB tagok 3 munkanapon belül írásban nyilatkoznak a megküldött dokumentumokkal kapcsolatban a saját szakmai kompetenciájuk vonatkozásában. Amennyiben azzal egyetértenek a BB Elnök elkészíti és aláírja a bírálóbizottság írásbeli szakvéleményét és a döntési javaslatot, amelyet a döntéshozó elé terjeszt
A BB Elnök döntése alapján az ülés tartás nélküli eljárás esetében bármikor összehívhatja a bírálóbizottságot, hogy az a döntéseket ülés tartásával hozza meg. Az Elnök köteles összehívni személyes részvétellel a bírálóbizottságot, amennyiben a tagok véleménye eltér a megküldött közbeszerzési dokumentumokkal kapcsolatban és az az ülés tartása nélkül nem tisztázható.
8.) A közbeszerzési eljárás lefolytatása:
A részvételi, ajánlati felhívás, tervpályázati kiírás legkorábban a részvételi, ajánlatkérési dokumentáció végleges (rendelkezésre bocsátható állapotú) változata elkészültekor jelentethető meg, a közzétételi rendeletben meghatározott hirdetmény mintával az EKR rendeletben meghatározott eltérésekkel és követelménynek megfelelő formában. Az ajánlattételi határidőt munkanapokon, reggel 8,00 és 16,00 óra közötti időszakra eső időpontban kell meghatározni. A kérelmet és mellékleteit az EKR-ben kell létrehozni és az EKR-en keresztül kell a Közbeszerzési Hatóságnak megküldeni az ajánlatkérő elektronikus levélcímének megadásával.
Az ajánlati/részvételi felhívás közzétételének, illetve az ajánlattételi felhívás megküldésének feltétele az alábbi dokumentumok rendelkezésre állása:
· igazolás a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásáról,
· az ajánlattételhez szükséges dokumentáció, a megvalósítandó feladathoz rendelkezésre álló részletes műszaki leírás (építésügyi, műszaki dokumentációk, engedélyek),
· szerződés-tervezet,
· az eljárás megindításához szükséges egyéb információk és dokumentumok.
Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban rendelkezhet úgy, hogy a bírálatnak aránytalanul alacsony ár, vagy költség, vagy egyéb aránytalan vállalások vizsgálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. A vizsgálat a legkedvezőbb, vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy, vagy több legkedvezőbb ajánlat tekintetében történik meg. Amennyiben a sorrendben előbb lévő ajánlat érvénytelen a sorrendben a következő ajánlat a helyébe lép.
9.) A közbeszerzési eljárást megindító, vagy meghirdető felhívás megküldéséről, hirdetmény közzétételéről, amennyiben az ajánlatkérő köteles a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadót bevonni, a szaktanácsadó végzi az eljárás lefolytatásával kapcsolatos közbeszerzési tevékenységeket.
A dokumentáció rendelkezésre bocsátása - az EKR rendeletnek megfelelően - amennyiben nem külső szakértő, illetve szaktanácsadó végzi, a városüzemeltetési osztályvezető feladata. Ahol a Kbt. jegyzőkönyv megküldését írja elő, a jegyzőkönyvet az EKR-ben kell megküldeni.
Amennyiben az ajánlattevő az ajánlattételi határidőig új ajánlat benyújtásával módosítja az ajánlatát, az csak akkor lesz érvényes, ha a korábban benyújtott ajánlatát visszavonja.
A közbeszerzési dokumentáció elektronikus elérhetőségének kötelezettsége az EKR-ben történik, így meg kell adni a dokumentációban, hogy az milyen elérhetőségen érhető el.
Amennyiben egyes közbeszerzési dokumentumok elektronikus korlátlan teljes körű hozzáférhetővé tétele nem lehetséges, az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles jelezni, hogy a közbeszerzési dokumentumokat milyen adott esetben elektronikus úttól eltérő módon fogja a gazdasági szereplők rendelkezésére bocsátani.
Ahol a Kbt. vagy végrehajtási rendelete valamely dokumentum közvetlen megküldését írja elő azon a dokumentum elektronikus hozzáférhetővé tételét is érteni kell.
Az ajánlat benyújtásának címeként az EKR-ben folytatott eljárások tekintetében az EKR internet címét kell érteni.
Az ajánlatok felbontásának helyét a közbeszerzési dokumentumokban csak akkor kell feltüntetni, ha az ajánlattétel nem elektronikusan történik.
Az ajánlatkérő az uniós értékhatár alatti eljárásokban nem köteles alkalmassági követelményeket előírni. Nem köteles az aránytalanul alacsony ár és egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára. Az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (2) bekezdését nem köteles alkalmazni, ezek alapján azonban csak akkor nyilváníthat egy ajánlatot érvénytelennek, ha a Kbt. 72 § -ban foglaltaknak megfelelően jár el.
A Kbt. 115. §-ának alkalmazása esetén az ajánlatkérőnek az EKR-ben kell közzétenni az eljárás megindításával egyidejűleg az eljárás megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat. Az ajánlatkérő köteles az EKR-ben az eljárás megindításával egyidejűleg nyilvánosan közzétenni az eljárást megindító felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, majd – az ajánlatok bontását követően haladéktalanul – az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők nevét és címét, valamint az ajánlatok bontásáról készült jegyzőkönyvet.
Az EKR használatával kapcsolatos jogosultságok és kötelezettségek:
a.) az EKR rendszert az a személy használhatja, akit a Közbeszerzési szabályzat megnevez
b.) a nem hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárások esetében ajánlattételre csak olyan gazdasági szereplő hívható fel, amely regisztrált az EKR-ben
c.) amennyiben az ajánlatkérő ajánlattételre olyan gazdasági szereplőt kíván felhívni, aki az EKR-ben nem regisztrált – ezt a Közbeszerzési Hatóság honlapján kell ellenőrizni -, jogosult az EKR-en kívül előzetesen felhívni a regisztráció megtételére
d.) az ajánlatkérő a Kbt. hatálya alá tartozáskor bejelentett adataiban történő változást az EKR-ben történő adatmódosítás útján köteles teljesíteni
e.) az ajánlatkérő az „In hause” szerződéseket a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéseket és a szerződések teljesítését az EKR-ben és a KBA nyilvános elektronikus szerződéstárában köteles közzétenni
f.) az ajánlatkérő az EKR-ben űrlapon köteles rögzíteni azt a tényt, ha a szerződés teljesítésére vonatkozó nyertes ár egységár, az értékelési szempontokat
g.) a jogorvoslati eljárás tényét és a jogorvoslati eljárás eredményét az EKR-ben kell rögzíteni
Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot az ajánlatkérő szervezet, illetve gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Az ajánlatkérő a közbeszerzési tervet és módosítást, az előzetes vitarendezést, az összegezést, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás napján a közbeszerzési dokumentációt köteles az EKR-ben közzétenni.
10.) Az ajánlatok benyújtása, bontása
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok vagy részvételi jelentkezések bontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatokat az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlattevők adatait és főbb számszerűsíthető adatokat, valamint ha az ajánlatkérő az EKR-ben rögzítette, a rendelkezésre álló összeget az EKR a bontás időpontjában elérhetővé teszi. Az ajánlatkérő az EKR-ben generált jegyzőkönyvben feltüntetheti a fedezet összegét.
A nem elektronikusan lefolytatott eljárások esetében az ajánlatkérő az ajánlatok, végleges ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a közbeszerzés becsült értékét, rész ajánlattétel biztosítása esetén a részenkénti becsült összeget.
A bírálóbizottság az ajánlatok bontásának megkezdése előtt ismertetheti a rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét is.
Tárgyalásos eljárás esetén a bírálóbizottság elnöke vezeti az ajánlati felhívásban meghatározott módon és szabályokkal a tárgyalást. Amennyiben az eljárást megindító felhívásban az ajánlatkérő nem jelzi, hogy nem tart tárgyalást, kötelező végleges ajánlat benyújtása. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban minden esetben kötelező a végleges ajánlat írásbeli benyújtása.
Az ajánlatkérő a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján köteles az EKR-ben közzétenni és a Kbt. 103 § (1) bekezdés szerint a Közbeszerzési Hatóságnak megküldött minden dokumentumot – a beszerzési becsült értékéről szóló tájékoztatást és az ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők nevéről, címéről szóló tájékoztatás kivételével, ezeket az ajánlatok bontását követően kell közzétenni - valamint a közbeszerzési dokumentumokat és az ajánlatok bontását követően a bontásról készült jegyzőkönyvet. A Közbeszerzési Hatóság a döntést az EKR-ben teszi közzé.
11.) Az ajánlatok vizsgálata, értékelése, bírálata
A bírálóbizottságaz ajánlatok bontását követően meg kell vizsgálni, hogy az ajánlatok megfelelnek-e közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
A bírálóbizottság köteles megállapítani, hogy az ajánlat érvényes-e vagy érvénytelen és van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni. (Kbt. 74 §)
A bírálóbizottság az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a jogszabályban meghatározott kritériumok előzetes ellenőrzésekor köteles elfogadni az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatokat, valamint a Kbt. 114 § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot.
Az ajánlatok megfelelőségének ellenőrzésével kapcsolatosan szükség szerint hiánypótlást, felvilágosítás kérést bocsájt ki. A Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti, vagy az előzetes vitarendezés során történt hiánypótlási felhívás esetében a fel nem hívott ajánlattevők önkéntes hiánypótlást nem teljesíthetnek.
Ha a bírálóbizottság az ajánlatban az értékelésre kiható számítási hibát észlel, a hiba és a javítandó érték, valamint a javítás eredményeként meghatározott érték megjelölésével felhívja az ajánlattevőt annak javítására. A számítási hiba javításának eredményét az ajánlatkérő ellenőrzi. Ha a számítási hiba javítását nem, vagy nem az előírt határidőben, vagy hibásan teljesítették az ajánlat érvénytelen.
Amennyiben a bírálóbizottság ilyen bírálati cselekményeket végez, akkor köteles meggyőződni arról, hogy ezek teljesítése az megfelel-e a Kbt-ben meghatározott feltételeknek. Amennyiben az ajánlattevő a hiánypótlást, illetve a felvilágosítás adást nem teljesítette, vagy nem az előírt határidőben teljesítette, a bírálóbizottság kizárólag az eredeti ajánlatot veheti figyelembe az elbírálás során.
A bírálóbizottság a határidő számítást a Kbt. 48. §-ban meghatározottak szerint számítja, amely alapján a napokban, hónapokban vagy években megállapított határidőbe vagy időtartamba a kezdőnap nem számít bele. A hónapokban vagy években megállapított idő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdő napot követő napnak megfelel. Ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja, ha ez a nap nem munkanapra esik, ez a határidő a legközelebbi munkanapon jár le.
12.) A bírálóbizottság amennyiben megállapítja, hogy az ajánlat a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az ár, vagy költség vagy azoknak valamely önálló értékelésre kerülő elem tekintetében, köteles írásbeli indoklást kérni az ajánlattevőtől a többi ajánlatkérő írásbeli értesítése mellett.
Az ajánlati ár megalapozottságáról a döntés meghozatalához ha szükséges, az ajánlatkérő összehasonlítás céljából a többi ajánlattevőtől is kérhet be meghatározott ajánlati elemeket megalapozó adatokat.
A bírálóbizottság az állami támogatás miatt kirívóan alacsonynak értékelt ajánlatot csak akkor nyilváníthatja érvénytelennek, ha írásban előzetes tájékoztatást kért és az ajánlattevő nem tudta igazolni, hogy az állami támogatást jogszerűen szerezte. Erről az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságon keresztül az Európai Bizottságot tájékoztatni.
A bírálóbizottság az ajánlatokat a felhívásban megadott szempontok szerint értékeli. Ennek során felelős az objektív, a Kbt-ben meghatározott szempontok szerinti értékelését.
A bírálóbizottság javaslatot tesz az ajánlattevők által benyújtott ajánlatok érvényességére/érvénytelenségére, valamint a Kbt. 73 § alapján az eljárás eredményességére/eredménytelenségére (Kbt. 75 §), továbbá megállapítja, hogy melyik ajánlat a legkedvezőbb a Kbt. 76 - 77 – 78 §-ában meghatározottak figyelembevételével, illetve ha az ajánlattételi felhívás előírja, sorrendet állít fel az ajánlatok között.
A bírálóbizottság az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint a közbeszerzési dokumentumokban előírt egyéb igazolások benyújtására amennyiben az ajánlattevő ezeket az ajánlatában nem nyújtotta be.
Amennyiben az ajánlattevő az igazolást nem vagy határidőn túl nyújtotta be vagy az hiányos, illetve nem egyértelmű tartalmú és az esetleges hiánypótlást illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelő, az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet korábbi eljárások során az ajánlatkérő részére az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő köteles nyilatkozni arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
A bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az eljárást lezáró döntést meghozó személy vagy testület részére. A bírálóbizottság munkájáról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyben rögzíteni kell a bírálóbizottság döntését.
A döntési javaslatot a bírálóbizottság elnöke terjeszti az eljárást lezáró döntést meghozó Képviselő-testület elé. A testületi határozathozatal esetén névszerinti szavazást kell tartani.
13.) A közbeszerzési eljárás eredménye
Az eljárás eredményéről a Kbt. 79. §-ában meghatározottak szerinti írásbeli összegezést a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó készíti el és legkésőbb 3 munkanapon belül az EKR-en keresztül küldi meg az eljárásban részt vett gazdasági szereplőknek.
Az írásbeli összegezést az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított 20. napig a Kbt. 79 § (4) bekezdése és 4/a. bekezdése alapján jogosult módosítani. Szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, a már megkötött szerződéstől elállni, illetve ha az eredeti állapot nem állítható helyre, a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az jogszabálysértő volt és a módosítás a jogszabálysértést orvosolja. Amennyiben az ajánlatkérő a támogatást nyújtó szerv ellenőrzése alapján észleli, hogy az eredmény jogszabálysértő volt, egy alkalommal, legfeljebb 3 munkanapos határidővel, jogosult az ajánlattevőket hiánypótlás, felvilágosítás vagy indokolás benyújtására felhívni, ha ezekkel a jogszabálysértés orvosolható.
Az eredmény közzétételéről a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó gondoskodik. A hirdetmények ellenőrzése a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet alapján kötelező az ellenőrzési díjat az ajánlatkérő viseli.
Az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót az ajánlatkérő legkésőbb a szerződéskötés, illetve az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról vagy a szerződés megkötésének megtagadásáról szóló döntést követő 3 munkanapon belül köteles megküldeni közzétételre. A közbeszerzési eljárás a hirdetmény közzétételével zárul le.
Az eljárás eredményéről szóló tájékoztató közzététele, amennyiben nem külső szakértő, illetve szaktanácsadó végzi, a városüzemeltetési osztályvezető feladatát képezi. Az EKR használatáért az eljárást megindító felhívás megküldéséig rendszerhasználati díjat kell fizetni az EKR üzemeltetőjének a honlapján közzétett számlájára átutalással. A közleményben fel kell tüntetni az EKR azonosítóját.
14.) Iratbetekintés
Az ajánlattevők az elbírálásáról készített összegezés megküldését követő 5 munkanapon belül kérheti, hogy más gazdasági szereplő ajánlatába az üzleti titkot nem tartalmazó részébe betekinthessen. Az iratbetekintést az ajánlatkérő az EKR-ben található dokumentumok tekintetében nem elektronikus hozzáférhetővé tétel, hanem a gazdasági szereplő képviselőjének személyes megjelenése útján biztosítja.
Az ajánlattevők az elbírálásáról készített összegezés megküldését követő legfeljebb 5 napon belül kérheti, hogy más gazdasági szereplő ajánlatába az üzleti titkot nem tartalmazó részébe betekinthessen. Az iratbetekintés során az iratokról feljegyzést lehet készíteni. Az iratbetekintést munkaidőben kell biztosítani a kérelem beérkezését követő 2 munkanapon belül. A betekintést az ajánlatkérő a gazdasági szereplő által megjelölt feltételezett jogsértéshez kapcsolódó jogérvényesítéséhez szükséges mértékben köteles biztosítani. Más gazdasági szereplő ajánlatának, vagy részvételi jelentkezésének teljeskörű átvizsgálása a betekintés körébe nem lehetséges.
15.) Előzetes vitarendezés
Az ajánlatkérő az érvényes ajánlattevő kérésére az eljárás eredményéről szóló tájékoztatást követően köteles külön tájékoztatást adni a nyertes ajánlat jellemzőiről és az általa tett ajánlathoz viszonyított előnyeiről a kérés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a nyertes ajánlattevő üzleti titokhoz fűződő érdekei figyelembevételével.
Ha az ajánlatkérő az iratokba való betekintést, vagy a nyertes ajánlatról a tájékoztatást a kérelemmel érintett gazdasági szereplő üzleti titokhoz fűződő érdekeire való hivatkozással megtagadja, köteles az általa elfogadott ajánlattevő indoklásának megfelelően a kérelmet benyújtó gazdasági szereplővel közölni az érintett információ üzleti titokként való kezelésének indokait és az üzleti titokként közölt információ alapvető jellegét.
Az ajánlatkérő 3 munkanapon belül akkor is jogosult egy alkalommal az ajánlattevőket 3 munkanapos határidővel felhívni, ha erre már nem lenne lehetőség, de az eljárásában történt törvénysértés a felhívott eljárási cselekmények útján orvosolható. Az ajánlatkérő a kérelem benyújtásáról az eljárási cselekményekre történő felhívás megküldésével egyidejűleg a kérelemre adott válaszról pedig, annak megérkezésétől számított 7 munkanapon belül kell tájékoztatni a kérelmezőt és az ajánlattevőket.
Előzetes vitarendezési kérelem benyújtása esetén, illetve amennyiben azt követően jogorvoslati eljárás indul, vagy előzetes vitarendezés nélkül közvetlenül a Közbeszerzési Döntőbizottságnál kezdeményezett jogorvoslat esetén a választ a Kbt-ben, illetve az Ákr-ben meghatározott határidők figyelembe vételével a Bírálóbizottság közreműködése mellett a Polgármester készíti el és a Képviselő-testület hagyja jóvá, az ezzel kapcsolatos közzétételről a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó gondoskodik. A Képviselő-testület dönt arról is, amennyiben jogorvoslat indul és az ajánlatkérő elmarasztalja, hogy a határozat felülvizsgálatát a bíróságtól kérje az ajánlatkérő. A jogorvoslati eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, jogtanácsos vagy ügyvédi képviselet kötelező.
V.
A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekre vonatkozó szabályok
(Kbt. 130 – 140 §)
1.) A közbeszerzési eljárás nyertesével a szerződés írásban köthető meg a kötelezettségvállalás rendje szerint, a kötelezettségvállalásról, ellenjegyzésről, érvényesítésről és utalványozásról szóló belső rendelkezésekben foglaltak szerint, az ajánlati/ajánlattételi/részvételi felhívás, a közbeszerzési dokumentum és az ajánlat tartalmának megfelelően, a Kbt. 131 § (5) és (6) bekezdései szerinti időtartamon belül.
A közbeszerzési eljárás lefolytatása után kötött szerződések nyilvántartásáról a KCS gondoskodik a Kbt. 43 § rendelkezései szerint.
2.) A közbeszerzési szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ában foglaltakra figyelemmel, a Képviselő-testület, illetve a Képviselő-testület előzetes jóváhagyó döntése alapján kerülhet sor.
3.) Az ajánlatkérő a szerződés módosításáról legkésőbb a szerződés módosításától számított 5 munkanapon belül köteles a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt megküldeni közzétételre.
4.) Az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni a nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte és ez a szerződés felmondásához vagy elállásához, kártérítés vagy egyéb jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett.
5.) A Hunya KözségÖnkormányzatközbeszerzési értékhatár alatti beszerzései során legalább három ajánlat bekérése szükséges, amelytől rendkívüli sürgősség esetén el lehet térni.
A Hunya KözségÖnkormányzatának, valamint a Gyomaendrőd Közös Önkormányzatai Hivatal Kbt. hatálya alá nem tartozó beszerzéseinek előkészítését és végrehajtását a beszerzések lebonyolításának szabályzatában foglalt rendelkezések figyelembevételével kell lefolytatni.
VI.
A közbeszerzési eljárásban résztvevők felelőssége
1.) Az ajánlatkérő az összeférhetetlenség és a verseny tisztasága sérelmének elkerülése érdekében biztosítja, hogy az eljárásban ne vegyen részt olyan, aki a Kbt. 25 § szerint összeférhetetlen.
Az ajánlatkérő köteles felhívni az eljárás előkészítésébe bevont személy vagy szervezet figyelmét arra, ha a Kbt. 25 § (3)–(4) bekezdés alapján – különösen az általa megszerzett többlet-információkra tekintettel – a közbeszerzési eljárásban történő részvétele összeférhetetlenséget eredményezne.
Az ajánlatkérő nevében eljáró és az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e a Kbt. 25 § szerinti összeférhetetlenség.
A Közös Önkormányzati Hivatalban foglalkoztatott dolgozók munkaköri leírásában, a közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatos kötelezettségüket meg kell határozni, valamint utalni kell esetleges károkozásuk esetén a köztisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. tv. 160. §-a szerinti kártérítési felelősségükre. A döntéshozatalban résztvevők felelősségére a helyi önkormányzati képviselők jogállásáról, valamint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről rendelkező jogszabályok, valamint a döntésükkel esetlegesen okozott kár megtérítésére a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. 6:519 §-a szerinti kártérítési szabályok alkalmazandók.
2.)Az ajánlatkérő nevében vállalkozási vagy megbízási jogviszonyban eljáró, illetve a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót (FAKSZ) a felelősség a vele kötött szerződés tartalmának megfelelően terheli. Tevékenységi körében okozott kár megtérítéséért a Ptk. szabályai szerint felel.
A FAKSZ-ot a közbeszerzési eljárással kapcsolatos valamennyi feladata vonatkozásában kizárólag a közbeszerzési szakértelem biztosításáért felel. Nem felel a közbeszerzési eljárás során a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső, különösen az eljárás tárgya szerinti, műszaki-szakmai, piac ismereti, pénzügyi és jogi szakértelem körébe eső közbeszerzési tevékenységének teljesítésének szakszerűségéért és megfelelőségéért.
A FAKSZ tevékenysége keretében ismerteti azokat a Kbt. és végrehajtási rendeletei által szabályozott követelményeket, amelyeket a nem közbeszerzési szakértelem körébe eső személyeknek és szervezeteknek a közbeszerzési tevékenységük során az általuk biztosított szakértelem körébe be kell tartaniuk.
VII.
A közbeszerzési eljárások dokumentálási rendje, belső ellenőrzés
1.) A közbeszerzési eljárásokat azok megindításától a jogorvoslati eljárás jogerős lezárásáig, illetőleg a közbeszerzési szerződés teljesítéséig terjedően írásban kell dokumentálni. A keletkezett iratokat, szerződéseket, azzal kapcsolatos jelentéseket, összegezéseket, az EKR-ben szereplő adatokat stb. elektronikus úton rögzített formában is meg kell őrizni.
2.) A közbeszerzési eljárás során keletkező valamennyi iratot és dokumentumot az ajánlatkérő az iratkezelési szabályzat előírásai szerint köteles kezelni és őrizni. Amennyiben az Önkormányzat vállalkozási vagy megbízási jogviszonyban eljáró személlyel vagy szervezettel szerződést köt.
A közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával kapcsolatosan keletkezett összes iratot az eljárás lezárulásától a szerződés teljesítésével kapcsolatos összes iratot a szerződés teljesítésétől számított 5 évig meg kell őrizni. Az EKR-ben szereplő adatokat ugyanezen időtartam alatt kell megőrizni.
3.) A közbeszerzés ellenőrzésére jogosult szerv, az Integritás Hatóság, valamint a jogorvoslati eljárás során a Közbeszerzési Döntőbizottság, vagy bíróság részére a közbeszerzési eljárás irataihoz való hozzáférés az EKR-ben az ajánlatkérő köteles biztosítani.
4.) Amennyiben az adott közbeszerzési eljárásban a külön jogszabályban meghatározott illetékes ellenőrző szervek, a feladat- és hatáskörüknek megfelelően végzett ellenőrzésük során jogsértést tárnak fel, valamint, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság által a Kbt. 145. § (3) bekezdése szerinti eljárásban valószínűsíthető, hogy a szerződés módosítása a Kbt. 141. §-ba ütköző módon történt, illetőleg a szerződésszegés olyan körülményre vezethető vissza, amelyekért a közbeszerzési eljárásban résztvevő foglalkoztatási jogviszonyban álló szakértő felel, úgy soron kívüli vizsgálatot kell lefolytatni a Belső Ellenőrzési Szabályzatban foglaltak szerint.
VIII.
Záró rendelkezések
Jelen Közbeszerzési Szabályzatot a Hunya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete…….. ………………. hagyta jóvá és 2023. április 1-jén lép hatályba.
A Kbt. és egyéb jogszabályok alapján módosított rendelkezések félkövér betűvel vannak jelölve.
A hatálybalépés előtt megkezdett, és még folyamatban lévő ügyeket a megkezdésükkor hatályos szabályozás szerint kell befejezni.
A szabályzat előkészítéséért és aktualizálásáért az ajánlatkérő felel.
Hunya, 2023. március …..
…………………………. ………………………..
Kiszely Imre Dr. Csordás Ádám
polgármester jegyző
Határidők, felelősök:
Határidő: azonnal