Döntések listája
Az ülésen készült jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése
Az ülés napirendjének meghatározása
Magtárlaposi u. 1-3. szám alatti lakások kezelésbe adása
Belvíz VIII. pótmunka elfogadása
Az Alföldvíz Zrt. 2014. évi rekonstrukciós terve
Beszámoló a 2013. évi kistérségi start közfoglalkoztatási programok megva-lósulásáról
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás 2013. december 19-ei módosítása
Csónakkölcsönző kialakítása a Hantoskerti holtágon

Gyomaendrőd-Hunya összekötő út tervezése, engedélyeztetése
Címzetes főjegyzői cím adományozásának kezdeményezése
Az ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése
Az ülés napirendjének meghatározása
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési rendelet terve-zetének II. fordulós tárgyalása

Az önkormányzat támogatás célú alapjaiból államháztartáson kívülre nyúj-tott támogatást szabályozó rendeletek módosításáról és hatályon kívül he-lyezéséről
2014. évi támogatást szolgáló alapok pályázati kiírása

Támogatást szolgáló alapok kedvezményezettjeinek záró beszámolói
A Fő út 81/2. szám alatti volt iskolaépület használatba adása
Beszámoló a 2013. évi hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása pá-lyázat benyújtásáról valamint települési szilárd és folyékony hulladék gyűj-tésének jelen legi helyzetéről
Beszámoló a Belvíz III. beruházásról
„A legszebb konyhakertek”
„A legszebb konyhakertek”
A hitelesítő személyének kijelölése
Az ülés napirendjének meghatározása
A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgál-tatásról szóló 31/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítása
A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendelet hatályon kívül helyezése és új rendelet megalkotása
Szennyvíztisztító telep korszerűsítése projekt előrehaladásáról beszámoló
Körösi Halász Szövetkezet kérelme
Területszerzés csónak kikötő létesítéséhez
Gyepmesteri telep és állati hullák ideiglenes elhelyezésére szolgáló telep működésének felülvizsgálata
2014.évi útkarbantartási terv elfogadása

Külterület belvíz elvezető Vízügyi Igazgatóság részére történő esetleges át-adásáról döntés

Játszótérépítés 2014.
Beszámoló a Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi munkájáról
Beszámoló az utasításba adott feladatok ellátásáról

Közbiztonsági referens munkájáról tájékoztatás
Beszámoló a 2014. évre tervezett közfoglalkoztatásról
Beszámoló a szociális szövetkezet működéséről
Nagylaposi bolt nyitása
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás 2014. február 26-ai módosítása
Az ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése
Az ülés napirendjének meghatározása
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2013. évi zárszámadási beszámolója
Összefoglaló jelentés a 2013. évben végzett belső ellenőrzésekről
2014. évi támogatást szolgáló alapokra benyújtott pályázatok elbírálása
Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. törzstőke emelése

Beszámoló a Hulladéklerakóval kapcsolatos peres eljárásról
A Gyomaszolg Ipari Park Kft. 2013. évi beszámolójának, valamint a 2014. évi üzleti tervének a jóváhagyása

A Gyomaközszolg Ipari Park Kft. 2013. évi beszámolójának, valamint a 2014. évi üzleti tervének a jóváhagyása

A Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. 2013. évi mérlegbeszámolójának elfoga-dása

2014. évi útkarbantartási és útépítési terv

Beszámoló a Területfejlesztési Operatív Programról
Térfigyelő kamera telepítési helyének módosítása
Közbiztonság növelését szolgáló önkormányzati fejlesztések
Az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítő személyének megválasztása
Az ülés napirendjének meghatározása
A Fő út 66. szám alatti ingatlan használatba adása
Fő út 85. szám alatti volt óvoda épület használatba adása
Kis Sándor kérelme
Pásztor Nándor kérelme
Gyomaendrődi Judo Klub kérelme
Békés megyei területfejlesztési programjának véleményezése
Az önkormányzat által biztosított víz, csatorna, hulladékgyűjtés, közszolgál-tatásokban bekövetkezett változások áttekintése

Pályázat benyújtása a helyi közösségi közlekedés támogatására
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás 2014.04.23.-ai módosítása, Kft. beszámoló elfogadása

2014. évi szúnyoggyérítés
Hősök úti hársfák kivágása
Tájékoztatás a Liget Fürdő szolgáltatásaihoz tervezett csónakkikötő munká-latairól

Közterület használatának rendjéről és köztisztaságról szóló rendelet újraal-kotása
2014 évi útépítési és útjavítási beruházás elindítása

Az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőjének kiválasztása
Az ülés napirendjének meghatározása
Szennyvíztisztító KEOP projekt támogatási arány korrekcióját megalapozó tanulmányok elfogadása
A Projektmenedzseri iroda 2014. I. félévi beszámolója
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulásával kapcsolatos ügyek

Képviselői kérések teljesítése
Képviselői kérések teljesítése
Infrastruktúra állomány fejlesztésének igénye

Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. évközi gazdálkodási beszámoló
Gyomaszolg Ipari Park Kft. évközi gazdálkodási beszámoló
Közterület használatának rendjéről és köztisztaságról szóló rendelet, II. for-duló
Beszámoló az önkormányzati holtág üzemeltetési feladatainak ellátásáról
Köztemetők kerítésépítése
A zárt ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőjénekkiválasztása
A "Gyomaendrőd Díszpolgára"cím, valamint a „Gyomaendrődért” kitüntető emlékplakett adományozására beérkezett javaslatok elbírálása
Az ülés jegyzőkönyv hitelesítójének kijelölése
Az ülés napirendjének meghatározása
A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos köz-szolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 8/2014. (IV. 4.) önkormányzati rendelet módosítása
A Regionális Hulladékkezelő Kft. évközi gazdálkodási beszámolója

A Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. 2014. 1-7. hónap gazdálkodási beszámoló-ja
Gyomaszolg Ipari Park 2014. I. félévi gazdálkodási beszámolója
Gyomaközszolg Kft. 2014. I. félévi gazdálkodási beszámolója
Gyomaközszolg Kft. fejlesztési elképzelései

A Zöldpark Kft. 2014. I. félévi gazdálkodási beszámolója
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás 2014.06.25.-ei módosítása
Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Projekt kapcsán létrejött Konzorciumi Megállapodás II. számú kiegészítése
Beszámoló a gáz szolgáltatás közbeszerzési eljárásáról
Beszámoló a „2014. évi útépítési, útfelújítási beruházás valamint útkarban-tartás Gyomaendrődön” tárgyú közbeszerzési eljárásról
Forgalmi rendváltoztatások
Forgalmi rendváltoztatások
Forgalmi rendváltoztatások
Forgalmi rendváltoztatások
Köztemetők körbekerítése
Hulladéklerakó védelmi övezet per ítélettel kapcsolatos vagyonrendezés

Halgazdálkodási jog haszonbérbeadása
Az ülés napirendjének meghatározása
A jegyzőkönyv hitelesítőjének kiválasztása
Beszámoló a Területfejlesztési Operatív Programról
Partnerségi szándék megerősítése megyei HURO projekthez kapcsolódóan
Termőföldek hasznosítása
Területhasználati szerződések meghosszabbítása
Képviselői számítógépek ciklus végi sorsának rendezése
Holtági egyesületek beszámolója, továbbá részletes beszámoló a holtág üzemeltetési feladatokról

Hanyecz és Társa Kft. kérelme
Az ülés napirendjének meghatározása
Az ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének kijelölése
Gyomaközszolg Kft. évközi gazdálkodási beszámolója
Zöldpark Kft. évközi gazdálkodási beszámolója
Gyomaszolg Kft. évközi gazdálkodási beszámolója
2015. évi költségvetési koncepció
Szervezeti és Működési Szabályzat felülvizsgálata
Helyi járat üzemeltetési közszolgáltatási szerződésmódosítása

Alföldvíz gördülő fejlesztési terv elfogadása
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodás 2014.11. 05.-ei módosítása
Közfoglalkoztatási beszámoló
Dr. Darvas Tamás és dr. Darvas Tamásné dr. Lizák Anna ingatlan felajánlása
X-Treme Sport Team Egyesület kérelme
Orvosi rendelők felújításának előkészítése
Helyiségbérleti díjak módosítása
Helyiségbérleti díjak módosítása
Helyiségbérleti díjak módosítása
Helyiségbérleti díjak módosítása
Regionális Hulladékkezelő Kft. évközi gazdálkodási beszámolója
Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. évközi gazdálkodási beszámolója