Döntések listája
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról jelentés
A Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulat kérelmének elutasítása
Önkormányzati rendeletek felülvizsgálata a 2006/123/EK irányelv tükrében
Katona József Művelődési Központ működtetésének átalakítása
Központi intézményi konyha létrehozásáról szóló előterjesztést levétele a napirendről
A Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szakmai Minősítése
Gyomaendrőd Város Beiskolázási Szabályzatának elfogadása
A Templárius Alapítvány Közművelődési Megállapodásának módosítása
Beszámoló az orvosi ügyelet 2008. évi munkájáról
Nagylaposi autóbusz próbajárat fenntartása 2009. április 30-ig
Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása
Gyomaszolg Ipari Park Kft, valamint a Gyomaközszolg Kft. ügyvezetői tisztségének álláshelyére pályázati kiírás
Liget Fürdő Kft. ügyvezetői tisztségének álláshelyére pályázati kiírás
Települési főépítészi feladatra pályázat kiírás
Illés János lemondása a Zöldpark Kft. felügyelő bizottsági tagságról, Lehóczkiné Timár Irén megválasztása
Zöldpark Gye Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása
Vállalkozási szerződés a Zöldpark Gye Nonprofit Kft. és az Önkormányzat között
Gyomaszolg Kft-vel kötendő megállapodás jóváhagyása
TISZK Együttműködési Megállapodás módosítása
TISZK Társulási Megállapodás módosítása
Békési Kistérség együttműködésével kiépített informatikai rendszer bemutatása
KEOP -1.1.1-pályázati projekt megállapodás kiegészítése
Geotermikus pályázat nem benyújtása
Lemondás fel nem használt TEUT támogatásról
Beszámoló a 2008-ban megvalósított beruházásokról
Projektmenedzseri Iroda 2008. évi beszámolója
Településrendezési tervek felülvizsgálatáról tájékoztatás
Jelentés az "Üvegzseb" törvényben meghatározott önkormányzati feladatok végrehajtásáról
Teljesítménykövetelmények meghatározása 2009. évre
Gyomaendrőd Város Képviselő-testületének 2009. évi munkaterve
Képviselő-testület működésének törvényességi ellenőrzése
Székely Mihály Modellező és Sportklub kérelmének támogatása
Oláh János kérelme- 1038/2 hrsz.-ú beépítetlen terület értékesítése nyílt árverésen
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Dr. Torma Éva igazgató főorvos kinevezésének módosítása
Szonda István közalkalmazotti jogviszonyának módosítása, vezetői megbízás
Polgár Andrással végleges adásvételi-szerződés kötése a Bacsalaposi 2. sz. alatti ingatlanra
Mayer Lajosné Gye, Vásártéri ltp. 33/A. sz. alatti lakos fellebbezésének elutasítása
Az ülés napirendjének meghatározása
2009. évi költségvetési rendelet-tervezet előterjesztése II. fordulós tárgyalásra
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása
Konyhai kapacitás bővítésére 15 millió Ft elkülönítése a 2009. évi költségvetésben
150 millió Ft elkülönítése Ipari csarnok építésére a 2009 évi költségvetésből
Beszámoló Sághy Gyula: A Nemzet Színésze című filmjének készültségi fokáról
2009 évre vonatkzó vízterhelési díj elfogadása
Határ Győző Városi Könyvtár beszámolója, munkaterve, stratégiai terve
Határ Győző Városi Könyvtár és a Tájház továbbképzési tervének elfogadása,
Tájház 2008 évi munkájáról készült beszámoló elfogadása
A Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény alapító okiratának módosítása
Óvodai és általános iskolai beíratás időpontjának meghatározása 2009/2010-es tanévre
Vállalkozásfejlesztési Alapról szóló vitaanyag első fordulós tárgyalása
Támogatást szolgáló alapok pályázati kiírása 2009 évre
2009 évi Idegenforgalmi Alap felhasználására pályázati felhívás
2008. évi támogatást szolgáló alapokból elnyert támogatások pénzügyi beszámolója
Tájékoztató a sportszervezetek beszámoltatásáról
Környezetvédelmi Egyesületek pénzügyi és szakmai beszámolója
2008. évi Idegenforgalmi Alapból elnyert támogatások beszámolói, pénzügyi elszámolásai elfogadása
Piac üzemeltetésére benyújtott pályázatok elbírálása
Gyomaközszolg Kft. és az Önkormányzat közötti vállalkozói szerződésmódosítás jóváhagyása
Településrendezési tervek felülvizsgálata
Liget Fürdő gyógyfürdővé minősítéséhez hozzájárulás
Népliget utca forgalomszabályozása
Várfi András polgármester kizárása a döntéshozatalból
Várfi András polgármester szabadságolási ütemterve 2009 évre
Gyomaendrődi Hírmondó beszámolója az önkormányzati támogatás felhasználásáró
2008 évben végzett közfoglalkoztatásról szóló beszámoló
Tájékoztatás Otthoni Hospice Ellátás folytatásáról -Dr. Bencze és Társa EÜ. KFT bejelentése
Lakótelepi lakások hulladékszállításáról szóló tájékoztató
Tájékoztató az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozata leadásáról
Beréné Dr. Katona Piroska kérelmének elutasítása
Vidéki rendezvények, falunapok rendezése 2009. pályázat benyújtása
"Belvízrendezés az élhetőbb településekért" projekt új konzorciumi együttműködési megállapodás aláírása
Szociális kerekasztal tagjainak kiegészítése a CKÖ által delegált 1 fővel
Rendkívüli ülés napirendjének meghatározása
„Belvízrendezés az élhetőbb településekért" projekt új Konzorciumi Megállapodásának elfogadása
Ünnepi ülés napirendjének meghatározása
az ülés napirendjének meghatározása
Tájékoztató gyógytorna szolgáltatásról
Lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés
Állattartás helyi szabályairól szóló rendelet módosítás I. fordulós vitája
Bel-és külterületi holtágainak védelméről szóló rendelet módosítás I. fordulós vitája
mezőőri járulék mértékéről és megfizetésének módjáról szóló rendelet módosítás I. fordulós vitája
A helyi adókról szóló rendeletmódosítás első fordulós vitája
Bankszámlavezetés tárgyában indított egyszerű közbeszerzési eljárása eredményének kihirdetése
"Bankszámla-szerződés" tárgyában kezdeményezett egyszerű közbeszerzési eljárás eredménytelen
Napirend sorrendiségének megváltoztatása
Önkormányzati számlavezetés tárgyában a pénzintézetektől ismételt ajánlatok nem bekérése
Beszámoló a kötvényből származó forrás II. félévi menedzsmentjéről.
Városi Zeneiskola SZMSZ--e és házirendje
A közalkalmazotti törvény módosításának tükrében az intézményvezetők megbízásának áttekintése
Magasabb vezetők vezetői tevékenységének ellátásával kapcsolatban prémiumfeladat kitűzésének lehetősége
Határ Győző Városi Könyvtár telephelyének névváltozásá Tímár Máté Fiók Könyvtár névre
Gyomaendrőd Város 2009. évre szóló Közfoglalkoztatási Tervének elfogadása
Közfoglalkoztatás szervezők foglalkoztatásának támogatása" elnevezésű pályázaton való részvétel
Pályázati kiírás a 2009. évi Vállalkozásfejlesztési Alap felhasználására
"Településrendezési terv készítése Gyomaendrődön" c. pályázat kapcsán igénybe nem vehető támogatási összegről lemondás
„Polgármesteri Hivatal kirendeltségi épületének felújítása” c. pályázat kapcsán igénybe nem vehető támogatási összegről lemondás
Polgármesteri Hivatal 2008. évi munkájáról készült beszámoló elfogadása
Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
Körös-szögi Kistérség Társulás 2008. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadása
Polányi M. u. 43. szám alatt lévő önkormányzati tulajdonú szociális bérlakás értékesítése
Fő út 80. szám alatt lévő önkormányzati ingatlanra kötött együttműködési megállapodás
Kirakóvásár megtartására a gyomai piactéren
Tájékoztató a Selyem utca útépítése III. üteméről
Kolmann társasház előtti parkosított terület átalakítása- terv elkészítéséről tájékoztató
2009 évi rágcsálóirtásra szerződéskötés a Bogármérnökség Bt-vel
Nemzteközi kerékpárverseny megrendezésére együttműködési megállapodás
Varga Lajos Sportcsarnok felújítására pályázat benyújtása
Aditus Tanácsadói Zrt. szolgáltatásainak megrendelése
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Főépítészi feladatok ellátására benyújtott pályázatok elbírálása
"Gyomaendrőd Város Biztonságáért" Elismerő Oklevél adományozása
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása
2008 évi költségvetés végrehajtásról szóló jelentés elfogadása
Települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendeletmódosítás I. fordulós vitája
Az ivóvíz-ellátási és szennyvíz-elvezetési szolgáltatás díjainak megállapításáról és a szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló rendelet módosítás
A hirdető- berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 17/2006. (VII. 3.) KT rendelet módosításának I. fordulós vitája
A zaj-és rezgésvédelem helyi szabályozásáról szóló 16/1997. (VI. 27.) KT rendeletmódosítás első fordulós vitája
Összefoglaló jelentés a 2008. évben végzett belső ellenőrzésekről
A Városi Alapfokú Művészetoktatási Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása
A Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény Szervezeti és Működési Szabályzatának, 2009. évi munkatervének jóváhagy
Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény fejlesztésére pályázat benyújtása
Intézmények alapító okiratainak módosítása
2009 évi Ifjúsági és Sport alap felhasználásáról szóló beszámoló elfogadása
Selyem Úti Óvodáért Alapítvány részére támogatás megállapítása az Ifjúsági Alapból
Templárius Alapítvány részére támogatás megállapítása az Ifjúsági Alapból
Tulipános Óvodáért Alapítvány részére támogatás megállapítása az Ifjúsági Alapból
„Gól- Suli” Alapítvány részére támogatás megállapítása a Sport alapból
Értékek Megmentése a Jövőnek Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
A Rózsahegyi Iskola Diákjaiért Alapítvány részére 80 e Ft tartalékba helyezése a Civil alapból
Gyomaendrődi Motoros Alapítvány részére támogatás megállapítás a Civil alapból
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola a Gyermekekért Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
Gyomaendrőd Társastánc Mozgalmáért Alapítvány
Hallható Hang Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
Barátság Sport Egyesületért Közhasznú Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
Gyomaendrődi Zenebarátok Kamarakórus Alapítvány
Körösmenti Táncegyüttes Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
Endrődi Szent Imre Egyházközösségért Közhasznú Alapítvány részére támogatás megállapítás a Civil alapból
Honismereti Alapítvány részére támogatás megállapítása a Civil alapból
Közalapítvány Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért részére támogatás megállapítása a Civil alapból
CSODA-VÁR Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány
Gyomaendrődi Siketekért és Nagyothallókért Alapítvány pályázatának nem támogatása
Gyomaendrődi Idősekért Alapítvány kizárása a 2009 évi Civil alap pályázati eljárásából
Kincs az Életed Közhasznú Alapítvány kizárása a 2009 évi Civil alap pályázati eljárásából
Öregszőlői Gyermekekért Alapítvány pályázatának nem támogatása
Templárius Alapítvány pályázatának elutasítása
2009. évi Idegenforgalmi Alap első körös felhasználásáról szóló beszámoló nem elfogadása
Környezetvédelmi Alapra benyújtott pályázatok elbírálásáról szóló beszámoló elfogadása
Vállalkozásfejlesztési Alap felhasználására kiírt pályázati felhívás módosítása
Vállalkozásfejlesztési Alapra benyújtott pályázatok elő-bírálatát végző Szakmai Bizottságról beszámoló
Közbeszerzési Szabályzat felülvizsgálata
Megállapodás Kiadói jog átruházásáról
Gyomaközszolg Kft. 2008. évi beszámolója, 2009. évi üzleti terve
Gyomaszolg Ipari Park Kft. 2008. évi beszámolója, 2009. évi üzleti terve
Egyszerűsített éves beszámoló a Zöldpark Kft. előtársasági időszakról
Beszámoló a Zöldpark Kft. pénzügyi helyzetéről
Liget Fürdő Kft. 2008. évi beszámolója, 2009. évi üzleti terve
Liget Fürdő Kft. hőcserélő beruházásáról tájékoztató
Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító program
Intézmények energetikai korszerűsítése (Szemünk fénye program)
Selyem utcai buszmegálló pár építése, helyi járatú buszmenetrend módosítása
Tájékoztatás az autóbusz próbajáratról- Nagylapos
Magtárlaposi utcai beruházás közbeszerzési eljárása
Belterületi utak kátyúzása, Népliget utca szélesítése, Kiss Lajos üdülőtelep útjavítása
Bessenyei utca lakóinak útjavítási, útépítési kérelm;nek elutasítása
Dobó utca lakóinak útépítési kérelmének elutasítása
Tulipános Óvoda épület javítási kérelmének támogatása
Dél- alföldi Regionális Munkaügyi Központ kérelme-Mirhóháti 11. sz. ingatlan nyílászáró cseréje
Pásztor János utca lakói kérelemének elutasítása
Telekadó mérséklésére irányuló kérelmek elutasítása
Tájékoztatás a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről
2009. évi lomtalanítás módjának meghatározása
Hulladékkezelő művel kapcsolatos tájékoztatót elfogadása
Gyomaendrődi Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás létrehozása
Együttműködési megállapodása az MCOnet Kft-vel
FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZAT „A Nemzet Színésze” című filmhez
A helyi környezetszépítő verseny meghirdetése 2009-ben
Tájékoztatás a gallyazási, fakivágási munkálatokról
Belvízrendezés V. üteméről szóló tájékoztatás elfogadása
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Előterjesztésekről titkos szavazással történő döntés
Szavazatszámláló bizottság létrehozása titkos szavazás lebonyolítsához
Egeresi András megbízása a Gyomaszolg Ipari Park és a Gyomaközszolg Kft ügyvezetői teendők ellátásával
A Liget Fürdő Kft. ügyvezető igazgató álláshelyének betöltése- pályázati eljárás érvényes, eredménytelen
Dr. Szonda István megbízása a Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatói feladatainak ellátásával
"Gyomaendrőd Város Közszolgáltatásáért" Elismerő Oklevél adományozása Szabó Istvánné részére
Az Európai Parlament Tagjainak választásra a Szavazatszámláló Bizottságok összetételében bekövetkezett változások, új tagok/póttagok választása
Személyi térítési díj ügyben benyújtott fellebbezés elutasítása -Kiss Gézáné
Dezsőné Rau Katalin mandátumának meghosszabbítása- Békés Megyei Vízművek Zrt.
Kmetykó János megbízása a városi főépítészi feladatok ellátásával
Rendkívüli ülés napirendjének meghatározása
Inkubátorház építése az Ipari Parkban - DAOP - 2009 - 1.1.1/A pályázat beynújtása
Ipari Park infrastrukturális fejlesztése érdekében pályázat előkészítése
Idegenforgalmi Alapra benyújtott pályázatok elbírálása
Idegenforgalmi Alap céltartalékára benyújtott kérelmek elbírálása
Zárt ülés napirendjének meghatározsása
"Gyomaendrőd Város Sportjáért" Elismerő Oklevél adományozása Vaszkán Gábor részére
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása
A Magyar Államkincstár által végzett 2007. évi normatíva ellenőrzésről tájékoztatás
Közalapítvány Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért 2008. évi közhasznúsági jelentése
A Határ Győző Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának, jóváhagyása
A Kulturális Egyesület Támogatási kérelemének elbírálásáról tájékoztató
Berettyó-Körös Szakképzés Szervezési Társulás dokumentumainak jóváhagyása
Városi Egészségügyi Intézmény kapacitás átcsoportosítás kérelmének támogatása
Városi Egészségügyi Intézmény egységes szabadságolása
A Gyomaszolg Ipari Park Kft. 2009. évi üzleti tervének jóváhagyása
A Gyomaközszolg Kft. 2009. évi üzleti tervének jóváhagyása
A Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. 2009. évi üzleti tervének jóváhagyása
Körös-Berettyói Vízgazdálkodási Társulattal való használati szerződés kiegészítésének jóváhagyása
Csatornák tulajdonjogának kérése az MNV Zrt.-től
Önkormányzati tulajdonú belterületi út felújítása - TEUT pályázat
Közcélú foglalkoztatáshoz kapcsolódó eszközbeszerzés - CÉDE pályázat
Közlekedésbiztonsági fejlesztések Gyomaendrődön - TEKI pályázat
Kistérségi közművelődési-múzeumi referens továbbfoglalkoztatása
Víz- és szennyvízrendszer 2009. évi rekonstrukciós tervének elfogadása
Közkifolyók számának csökkentése
Beszámoló a 2009. április 22.-i szemétgyűjtési akcióról
Beszámoló a szúnyoggyérítési feladatokról
Alapító okiratok módosítása
Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése a Fő úton és a Bajcsy Zs. úton
Tájékoztató a Kner Nyomdaipari Múzeum működtetéséről
Tájékoztató az Endrődi Közösségi Ház épülete műszaki állapotáról
Tájékoztató a vasúti beruházásról és az endrődi híd felújításáról
Tájékoztató az önkormányzat tulajdonát képező ingatlan hasznosításokról
Az ülés napirendjének meghatározása
Javaslat "Békés Megyéért" Kitüntető díjra
"Gyomaendrőd Város Környezetvédelméért" Elismerő Oklevél adományozása
"Gyomaendrőd Város Nevelésügyéért" Elismerő Oklevél adományozása
Október 6 ltp. A/13. szolgálati bérlakás béreleti jogviszonyának meghosszabbítása - Berg Andrea
R. Nagyné Baráth Éva bérakás igényének elutasítása
Süli Zsoltné fellebbezésének elutasítása
Strausz Dezsőné fellebbezésének elutasítása
Szavazatszámláló bizottság létrehozása titkos szavazás lebonyolításához
Kovacsics Imre megbízása a Liget Fürdő Kft ügyvezetési feladatainak ellátásával
Polgármester felhatalmazása a Raiffeisen Bank Zrt-vel történő tárgyalásra
Rendkívüli ülés napirendjének meghatározása
Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése a Fő úton és a Bajcsy úton
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejjárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása
Várfi András polgármester szabadság kivételéről tájkoztató
Közhasznú társaságok fenntartásában működő óvodák szakmai és törvényességi ellenőrzéséről készített szakértői vélemény
a 2009/2010-es tanévben indítandó tanulócsoportok és létszámok jóváhagyása
Általános iskolai napközi konyhák nyári nyitva tartásának engedélyezése, óvodák nyári nyitva tartásának tudomásul vétele
Rózsahegyi Iskola Diákjaiért Alapítvány részére 80.000 Ft támogatás a Civil alapból
A Békés Megyei Vízművek Zrt. és a Társaság részvényesei közötti rekonstrukciós együttműködési szerződés
Közmeghallgatás összehívása a településrendezési terv tárgyában
Tájékoztató a településrendezési terv tervezési folyamatáról
Rendőrségi beszámoló a város közbiztonsági helyzetéről
Önkormányzati tulajdonú belterületi közutak fejlesztése
Bem, Napkeleti, Toldi és Újkertsor útépítésére és a Sebes György utca útfelújítása tárgyban indított közbeszerzési eljárás - Bíráló bizottság
Sebes György utca felújítása, korszerűsítése és szélesítése, a Bem u., a Napkeleti u., a Toldi u. és az Újkert sor útépítési beruházás forrásösszetéte
Beszámoló úthálózat fejlesztési koncepcióról
Az éghajlatváltozás kihívásai - Városi Klíma c. Európai Mobilitás Hét, Európai Autómentes Nap megrendezése
Csatlakozás a megyei szintű gáz és villamos energia közös beszerzéshez
Menetrend szerinti helyi járatú autóbusz menetrendjének jóváhagyása
Győzelem Tsz. termelési központjában közvilágítási lámpatest elhelyezése
Sugár utca 81. szám előtti közvilágítási lámpatest oszlopra történő felszerelésének nem támogatása
Német - zugi soron közvilágítási hálózat bővítésének nem támogatása
Szabó Ervin utca 11. szám előtti közvilágítási lámpatest oszlopra történő felszerelésének nem támogatása
Gyomaendrőd Kultúrájáért Egyesület székhelyhasználati hozzájárulás kérelmének támogatása
Hanyecz Lászlóné kérelmének nem támogatása - ivóvíz bekötő vezeték cseréje
Tájékoztató Gyomaendrőd Város Önkormányzata intézményeinek 1-5 havi finanszírozási helyzetéről
Az informatikai valamint működési és ügyvitel-korszerűsítési célú pályázati projektek megvalósulásáról
Beszámoló a Vállalkozásfejlesztési Alapra benyújtott pályázat elbírálásáról
A 15055/34 hrsz.-ú ingatlan telekhatár-rendezése
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása alapító okirat módosítás jóváhagyása
Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának jóváhagyása
Gyomaendrődi Liget Fürdő Alapító okiratának módosítása
Helyi közösségi közlekedés normatív támogatásra pályázat benyújtása
helyi közlekedés fenntartása 2009. január 1-jétől december 31-éig folyamatosan
MOBILBUSZ Közlekedési Kft.-vel a 2008. május 1. napjától 8 éves időtartamra szóló közszolgáltatási szerződés
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda igazgatói állására érkezett pályázatok tárgyú előterjesztésről titkos szavazás
Szavazatszámláló bizottság létrehozása
Ágostonné Farkas Mária megbízása a Kis Bálint Ált. Iskola igazgatói feladatinak ellátásával
A Gyomaszolg Ipari Park Kft. valamint Gyomaközszolg Kft. ügyvezető igazgató megbízásának módosítása
"Gyomaendrőd Város Egészségügyéért" Elismerő Oklevél adományozása Pelyva Lászlóné részére
Hősök útja 39/B. sz. alatti szolgálati bérlakás bérleti jogviszonyának meghosszabbítása
Kiss Gézáné Szeghalom, Dózsa Gy. u. 5. alatti lakos fellebbezésének elutasítása
Gyomaendrőd, Juhász Gy. u. 4. szám alatti ingatlan vásárlásához támogatás kérés elutasítása
Liget Fürdő Kft. ügyvezetőjével kötött megbízási szerződésről szóló tájékoztatót elfogadása
Szlovák Vrútky település által kezdeményezésre kerülő testvérvárosi kapcsolathoz megállapodás megkötése
Közmeghallgatás napirendjének meghatározása - Gyoma
Közmeghallgatás napirendjének meghatározása - Endrőd
Az ülés napirendjének meghatározása
Kompetencia alapú oktatás ..-TÁMOP pályázat projektmenedzsment tagjainak kinevezése
Kompetencia alapú oktatás - TÁMOP pályázat közbeszerzési bíráló bizottság tagjainak megválasztása
Az ülés napirendjének meghatározása
Lejájrt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés
Beszámoló a polgármester nyári szabadsága felhasználásáról
A képviselő-testület 2009. évi munkaprogramjának kiegészítése
Ülés napirendje sorrendjének megváltoztatása
Önkéntes Tűzoltóság beszámolója
Beszámoló a 2009. I. félévi közfoglalkoztatásáról, valamint a 2009. évre szóló Közfoglalkoztatási Terv módosítása
Óvodák vezetőinek 2008/2009 nevelési évről készített szakmai beszámolója
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda megbízott intézményvezetőjének beszámolója, a 2008/2009-es tanévről
Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetőjének beszámolója, a 2008/2009-es tanévről.
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda csoportlétszám engedélyezése
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda SZMSZ -ének felülvizsgálata
Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulóinak 2009. évi érettségi vizsga eredménye
Könyvtárban megtartott leltározás eredményének elfogadása, a leltárhiány törlésének engedélyezése
Múzeum Barátok Köre Közhasznú Egyesület és a Határ Győző Városi Könyvtár közötti együttműködési szerződés
Gyomai Kner Nyomda Zrt. és Gyomaendrőd Város Önkormányzata között létrejött vállalkozási szerződés
Térségi Szociális Gondozási Központ ellenőrzésére eseti vizsgáló bizottság létrehozása
Sallai u. 2. sz. alatti ingatlan visszavétele a Térségi Szociális Gondozási Központtól
A Projektmenedzseri Iroda 2009. I. félévi beszámolója
Önkormányzattól állandó megbízást kapott személyek beszámolója
A Képviselő-testülethez címzett nyílt levélre válasz adása
Csapó Ágnes pénzügyi tanácsadó beszámolója a kötvényből származó forrás 2009. I. félévi menedzsmentjéről.
Csapó Ágnes részére - a 2009. I. félévi szaktanácsadói munkájáért prémium kifizetése
Pályázati kiírás Vállalkozásfejlesztési Alap felhasználására
Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
Közösségi közlekedésfejlesztés a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya mikrotérségben pályázat előkészítése
Belterületi csapadék- és belvízelvezetés - DAOP pályázat előkészítése
A városi örökség megőrzése és korszerűsítése - DAOP pályázat előkészítése
Közösségi terek fejlesztése - DAOP pályázat- Műv. Ház átalakítása
Belterületi utak építése, felújítása tárgyú DAOP pályázat
Friss diplomás, pályakezdő fiatalok foglalkoztatása - BMTT pályázat
Friss diplomás, pályakezdő fiatalok foglalkoztatása - BMTT pályázat
Kner Imre Gimnázium kollégium épületének felújítása - KEOP pályázat
Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet létrehozása c. pályázat benyújtása 2010-ben
A Berettyó-Körös Szakképzési Szervezési Társulás pályázatai támogatása
Intézményi társulás iskolajáratra szerződés
2009. évi közbeszerzési terv módosítása
Településrendezési tervek felülvizsgálata
Új termálkút hasznosítása pályázat előkészítése
Bánomkerti utca lakóinak útjavítási, útépítési szándéka
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által felajánlott kártalanítás
Vodova János és Czifrák Gábor területvásárlási kérelme
Timár Imréné területvásárlási kérelmének elutasítása
Samu Istvánné védőnő részére szolgálati bérlakás kiutalása (Gye, Fő út 45/1.)
Beszámoló az első lakás megszerzéséhez nyújtandó önkormányzati támogatásról
Beszámoló parlagfű-mentesítési tevékenységről
Beszámoló a hulladékszállítás teljesítéséről
Tájékoztatás közbeszerzési eljárásról (Magtárlaposi út)
Szülőföld Baráti Kör részére engedélyezés emlékkő felállítása a gyomai köztemetőben
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Projektmenedzsment felállítása - Magtárlaposi épület felújítása projekthez
Az ülés napirendjének meghatározása
A Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Rekultivációs Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának jóváhagyása
Döntés a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszer helyi támogatásáról
Az ülés napirendjének meghatározása
Kompetencia alapú oktatás..... TÁMOP projekt határidőinek meghatározása
Polgármester kizárása a döntéshozatalból
Polgármesteri tájékoztató a szabadságának alakulásáról
Lejárt határidejű hatátozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Szentmiklósi Zoltánné fellebbezésének elutasítása
Szavazatszámláló Bizottság megválasztása titkos szavazás lebonyolításához
„Gyomaendrőd Díszpolgára” cím, valamint a „Gyomaendrődért” kitüntető emlékplakett adományozása
Gyomaendrőd Város 2009. évi költségvetésének első féléves teljesítése
A Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Minőségirányítási programjának jóváhagyása
Ülés napirendje sorrendjének megváltoztatása
Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft. elemző jelentésének elfogadása
Oktatási és nevelési intézmények úszásoktatásának támogatása
Úszóedzésre járó tanulók kísérőinek fürdőbelépő jegyének megtérítése
Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2009/2010-es tanévre beiratkozott tényleges tanulólétszáma
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítása
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda „Iskolai tehetséggondozás feltételének fejlesztése” című pályázata benyújtásának támogatása
A Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a 2008/2009-es tanévről szóló beszámolója
A Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény SZMSZ –ének felülvizsgálata
Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala SZMSZ –ének felülvizsgálata
Szülői fellebbezés ekutasítása– Óvodai kérelem támogatásra
Tulipános Óvodai Oktató Nonprofit Kft támogatási kérelme ügyében a döntés elnapolása a költségvetés tárgyalásáig
GYERMEKLIGET Nonprofit Kft. bölcsőde kialakítására benyújtandó pályázatának támogatása
Városi Egészségügyi Intézmény kapacitás átcsoportosítás kérelmének támogatása
Hivatali gépjármű csere engedélyezése
Gellai Józsefné képviselő kizárása a döntéshozatalból
Tanyagondnoki szolgálat fenntartására vonatkozó feladat-ellátási szerződés módosítása (Hétszínvirág BT)
Menetrend szerinti helyi járatú autóbusz menetrend változás elfogadása
A Gyomaközszolg Kft. részére új könyvvizsgáló választása
A városi örökség megőrzése és korszerűsítése – DAOP pályázat benyújtása
Kner Imre Gimnázium kollégium épületének felújítására pályázat benyújtása
Belterületi csapadék-és belvízelvezetés –DAOP pályázat benyújtása
Közterület-felügyelői létszám megerősítése támogatási igény benyújtása
Közösségi terek fejlesztése-DAOP pályázat benyújtása
A Katona József Művelődési Központ, Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény és a Gyomaendrőd Kultúrájáért Egyesület kérelme
A Csillagpor Művészeti Egyesület kérelmének támogatása székhely bejegyzéshez
Volt Győzelem TSZ termelési központjában közvilágítási hálózat bővítése
Bánomkerti út lakóközösségével társulási szerződés kötése útépítő közösség létrehozására
Kovács Lajos területértékesítési ajánlata
Az Endrődi három holtág összekötő csatorna vízjogi engedélyhez szükséges területek megszerzéséhez a kisajátítási eljárás kezdeményezése
Mezőőri beszámoló elfogadása
Közterület-felügyelői beszámoló elfogadása
A helyi környezetszépítési verseny lebonyolítása 2009-ben
Gyomaendrőd, Belvízrendezés V. üteméről tájékoztató
Tájékoztató a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
Tájékoztató nyári szociális gyermekétkeztetésről
Tájékoztató a mammográfiai szűrés lebonyolításáról
Az ülés napirendjének meghatározása
Törzsrészvény jegyzése a Békés Megyei Vízművek Zrt-nél
Az ülés napirendjének meghatározása
Beszámoló a lejárt határidejű Képviselő-testületi döntések végrehajtásáról
Várfi András polgármester kizárása a döntéshozatalból
Beszámoló a polgármester szabadságának alakulásáról
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának háromnegyedéves pénzügyi beszámolója
Feladat-ellátási megállapodás meghosszabbítása
Önkormányzati támogatás mértékének növelése - Csoda-Vár Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány
Úszásoktatás támgoatása Csoda-Vár Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány
Csemetekert Nonprofit Kft. bérleti díj elengedési kérelmének elutasítása
Gyomaendrőd Város Közoktatási Intézményrendszerének működési minőségirányítási programja alapján készült éves beszámoló elfogadása
Esélyegyenlőségi tervből adódó feladatok áttekintése
Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala és hozzá kapcsolódó önállóan működő költségvetési szervek közötti megállapodások
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2010. évi ellenőrzési terve
Gyomaendrőd Város Önkormányzati intézményeinek energetikai korszerűsítése (Szemünk fénye program)
Varga Lajos Sportcsarnok felújítás
Pályázati kiírás az Idegenforgalmi Alap felhasználására
Víziközmű vagyon egyeztetése
Belterületi utak építése, felújítása tárgyú DAOP - 2009.3.1.1./B pályázat
Mezőgazdasági utak felújítása
A kibocsátott kötvény kamatkockázatának mérséklése
Közösségi közlekedés - DAOP pályázat
CÉDE pályázat költségvetésének módosítása
Közvilágítási hálózat bővítés nem támogatása
Kultúrális és gasztronómiai fesztiválok támogatása
Eszközbeszerzés közcélú foglalkoztatás fejlesztése pályázat közbeszerzési eljárás Bíráló Bizottság tagjai
Gyomaendrődi Ipari Park helyzetéről beszámoló
Gyomaszolg Ipari Park Kft. beszámolója a temető, holtág és belterületi utak kezeléséről
Tájékoztató a településrendezési terv tervezési munkákról
Tájékoztató az Endrődi Közösségi Ház TÁMOP-3.2.3./09/1." Építő közösségek"pályázati projektekről
Putnoki László képviselő interpellációjára adott válasz elfogadása
Gellért János és Gellértné Vaszkó Timea területvásárlási kérelme
Városi Egészségügyi Intézmény téli egységes szabadságolásának engedélyezése
Békés megyét érintő vasúti mellékvonalak tervbe vett megszüntetése elleni tiltakozás
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Első lakás megszerzéséhez nyújtandó önkormányzati támogatás - kérelmező Pántya Sándor
Gellai Józsefné kizárása a döntéshozatalból
"Gyomaendrőd Város Idősekéért" Elismerő Oklevél adományozása
Csányi István alpolgármester kizárása a döntéshozatalból
Csányi István személyének megerősítése a Liget Füdő Felügyelő Bizottság elnöki tisztségében
Jakus Imre képviselő személyének megerősítése a Liget-Fürdő Kft. Felügyelő Bizottsági tag tisztségében
Papp István személyének megerősítése a Liget Fürdő Kft Felügyelő Bizottság tagi tisztségében
Rendkívüli ülés napirendjének meghatározása
TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása című pályáza támogatói szerződésének aláírása
Döntés Fülöp Istvánné kérelméről
Az ülés napirnedjének meghatározása
Várfi András polgármester kizárása a döntéshoztalból
Polgármesteri szabadság alakulásáról tájékoztató elfogadása
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetési koncepciója
Az állattartás helyi szabályairól szóló rendelet módosítás első fordulós vitája
Utasítás a zajvédelmi feladatok átfogó szabályozására
közterületek használatának rendjéről és köztisztaságról szóló rendelet felülvizsgálata
2010 évi rekonstrukciós munkák összege
A Békés megyei Vízművek Zrt. szerződésmódosító javaslata
Gyomaszolg Ipari Park Kft és a Gyomaközszolg Kft. 2010 évre javasolt szolgáltatási ár-és díjtételei
Önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjainak, valamint egyéb terület-használat díjak módosítása
Lemondás fel nem használható TEUT támogatásról
Gyomaendrőd, belterület 3680 hrsz-ú állami tulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonba vétele
Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium IMIP elfogadása
A KJMKETHGY 2009. évi beszámolója
Beszámoló a Tourinform Iroda 2009. évi tevékenységéről
Beszámoló az Endrődi Közösségi Ház 2009. évi tevékenységéről
Városi Egészségügyi Intézmény 2009. évi beszámolójának elfogadása
Gyomaendrőd 001 háziorvosi körzet müködtetési jogának értékesítési eljárásában megbízás adása
3. számú tanyagondnoki körzet kialakítása és működtetése
Idősek Karácsonya városi rendezvény támogatása
Belterületi útfelújítás - DAOP pályázat
A GYERMEKLIGET Nonprofit Kft. Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése című pályázat benyújtásához szükséges bérleti szerződés jóváhagyása.
A GYERMEKLIGET Nonprofit Kft. Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése című pályázat benyújtásához az 5807/4 hrsz. - ú ingatlan jelzálogterhelése.
Fenntartási nyilatkozat - Bölcsőde pályázat benyújtásához
Tulipános Óvodai Oktató Nonprofit Kft. támogatási kérelme
Beszámoló az Idegenforgalmi Alapra benyújtott pályázatok elbírálásáról
Illés JÁnos képviselő kizárása a döntéshozatalból
Beszámoló a Vállalkozásfejlesztési Alapra benyújtott pályázatok elbírálásáról
Tájékoztató a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázatra beérkezett pályázatok elbírálásáról
Dr. Weigert József hulladékszállítással kapcsolatos panasza
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Megbízási szerződés felülvizsgálatáról a döntés elnapolása a decemberi ülésre (Csapó Ágnes)
Ajtai Andrea szolgálati bérlakás ügye
Piaci alapú önkormányzati befektetés a Gyomaszolg Ipari Park Kft. gazdasági társaságba
Közmeghallgatás napirendjének meghatározása
Településrendezeési tervek felülvizsgálatáról tájékoztatás
Közmeghallgatás napirendjének meghatározása
003. számú Tanyagondnoki szolgálat létrehozása
Az ülés napirendjének meghatározása
Várfi András polgármester kizárása a döntéshozatalból
Polgármester szabadságának alakulásáról szóló tájékoztató tudomásul vétele
Lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló jelentés
Gyomaközszolg Kft. jegyzett tőkéjének felemelése
Liget Fürdő fejlesztési koncepciójával kapcsolatos feladatok meghatározása
Szauna parkról megvalósííthatósági tanulmányterv készítése
IRS ügyletre beérkezett indikatív ajánlatok értékelése
Dél-alföldi ivóvíz-javító program
A nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges intézkedések valamint az önkormányzati bérklakás állomány bővítésével kapcsolatos költségek
Szerződés és megállapodás alapján önkormányzati feladatot ellátók és szolgáltatást végzők áremelési kérelme
A KJMK-ETHGY szervezeti és működési szabályzatának elfogadása
Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatói állására pályázat kiírása
Kner Imre Gimnázium Kollégium épületének felújítása
Kis Bálint ÁLt. Isk. kérelme pályázat benyújtás támogatására
Kis Bálint Ált. Isk. kérelme pályázat benyújtásának támogatására
A Polgármesteri Hivatal 2010 évi létszámának meghatározása
Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása
A polgármesteri hivatal 2010 évi irodaszer ellátására benyújtott ajánlatok elbírálása
Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat intézményei 1-11 havi finanszírozási helyzetéről
Tájékoztató az ÖMIP által megfogalmazott látogatásokról
A Varga Lajos Sportcsarnok üzemeltetésre történő átadása intézménynek 2010. március 1-el
Az önkormányzati tulajdonban lévő Magtárlaposi u. 19. szám alatti ( 3542/16 hrsz. ) telek ingatlan kezelésbe adása a Térségi Szociális Gondozási Központnak
Kilián tér közterület megnevezésének módosítása Dr. Csókási Béla tér elnevezésre
Közvilágítás bővítés - volt Körösi Állami Gazdaság Termelési Központjában
Volt Győzelem TSZ Termelési központjában a közvilágítás megvalósítására 700.000 Ft elkülönítése
A Projektmenedzseri Iroda 2009. évi beszámolója
Beszámoló társulásokban és érdekképviseletekben végzett munkáról
Beszámoló a hulladékszállítás teljesítéséről
Zöldpart Nonprofit Kft. vállalkozási szerződés módosítás
Összevont döntés A Gyomaendrődi Futball Club kérelme
Körös-völgyi HRT költségvetési tervezet és Társulási Megállapodás módosítása
Közmunkaprogram pályázat benyújtása a Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társasággal
Zárt ülés napirendjének meghatározása
Budapest Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft közötti Megbízási Szerződés módosítása
« Vissza
Vissza a főmenübe