Döntések listája
A Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásának megtárgyalása
Az állami tartozásátvállalási szerződés módosítása
Az önkormányzati adósságállomány állam általi átvállalása
Döntés kiegészítő forrásbevonásról („a KMOP-4.6.1-11-2012-0028 azonosító számú, projektkeretében megvalósuló Kapacitásbővítés a budaörsi Csicsergő Óvoda ózsa utcai tagóvodájában tárgyú építési beruházás megvalósítása vállalkozási szerződés keretében”
Konzultációs eljárás eredményének megállapításához szükséges forrás biztosítása
Budaörs Város Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapítása
Budaörs Város Önkormányzat 2014. évi költségvetése – elutasított javaslat
Törvényességi felhívással kapcsolatos intézkedés (44/2000. XII.01.) ÖKT rendelet módosítása) elutasítása
Budaörs Város területén térfelügyeleti rendszer végleges üzemeltetése
Budaörs Városháza parkolási problémáinak megoldására vonatkozó tanulmányterv
A KEOP-1.2.0/09-11-2011-0056 azonosító számú „Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése” támogatott projekt (Budaörs szennyvizeinek bevezetése a fővárosi hálózatba)
Budaörs Város közigazgatási területén keletkezett nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló kötelező közszolgáltatás ellátásáról szóló közszolgáltatási szerződés jóváhagyása
Viziközmű adatszolgáltatással kapcsolatos megállapodások jóváhagyása
A Fővárosi Vízművek Zrt. Önkormányzati Tanácsadó Testület Ügyrendjének véleményezése
Az MLSZ pályaépítési program keretében épített műfüves futballpályák együttműködési szerződéseinek és üzemeltetési szerződéseinek módosítása
Budaörsi Köztemető parcella kiosztásának módosítása
BTG közszolgáltatási keretszerződés és a Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand bérleti szerződés hatályának módosítása
Budaörs Város 2013-2018-ig tartó Környezetvédelmi Programjának elfogadása
Budaörs, Szivárvány u. 2-4. sz. alatti Társasház kérelme
Napirendről való levétel (Budaörs, Farkasréti út 2/c. sz. alatti ingatlan hasznosítása)
Székhelyhasználati hozzájárulás megadása a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részére
Az Egyesített Bölcsődei Intézmények nyári nyitvatartási rendjének jóváhagyása
Védőnői álláshelyre új pályázat kiírása
A Budaörs Város Önkormányzat által fenntartott óvodák körzethatárainak módosítása, és javaslat az iskolai körzetek korrekciójára
Budaörs Város Önkormányzat által fenntartott óvodák alapító okiratainak módosítása
Együttműködési megállapodás iskolai előkészítő működtetésére az A-tól ZS-ig Bt. által működtetett PUZZLE Gyermek Képességfejlesztő Tanoda és Terápiás Központtal
Pályázati kiírás nélküli kinevezés – a Kesjár Csaba Általános Iskola feladatellátási helyen – takarítói munkakörben történő alkalmazáshoz
Napirendről való levétel (A Budaörs Fesztivál 2014. évi támogatási kérelme, programterve)
A XXI. Sz. Magyar Drámájáért Alapítvány támogatási szerződés módosítására vonatkozó kérelme
Napirendről való levétel (Döntés települési értéktár létrehozásáról)
BSC kérelme elszámolási határidő meghosszabbítására
A Képviselő-testület 2014. évi Munkaterve
Budaörs Város Gazdasági Programja
Előminősített cégek listájának bővítése (3-4)
Megállapodás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerületével korai fejlesztés és logopédiai ellátás infrastruktúra használatára
A Helyi Médiaszolgáltató Kft. (Buda Környéki Televízió) kérelme, ÁFA elszámolással kapcsolatban
Buda Környéki Televízió (Helyi Médiaszolgáltató Kft.) bejelentésének tudomásul vétele
Buda Környéki Televízió (Helyi Médiaszolgáltató Kft.) kérelme
Buda Környéki Televízió (Helyi Médiaszolgáltató Kft.) 2014. évre vonatkozó kérelme
Budaörsi Városfejlesztő Kft. kérelme – ÁFA miatti önrevízióhoz kapcsolódó forrás biztosítása
Budaörs Város területén térfelügyeleti rendszer próbaüzemével kapcsolatos kötelezettségvállalások szabályszerűségének rendezése
Szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztása
Budaörsi Városfejlesztő Kft. megbízása Budaörs Városkártya tárgyában közbeszerzései eljárás lebonyolítására
Közalkalmazotti pályázati kiírás az általános iskolai feladatellátási helyeken, üzemeltetési technikus munkakörbe
Budaörs, Árok utcában lévő 4235/2 hrsz-ú ingatlanból terület értékesítése
Budaörs, külterület 093/11 hrsz-ú szilvás ingatlanra vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, külterület 093/54 hrsz-ú szilvás ingatlanra vonatkozó eladási ajánlat (1)
Budaörs, külterület 093/54 hrsz-ú szilvás ingatlanra vonatkozó eladási ajánlat (2)
Budaörs, 10751/1 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó elővásárlási jog
Méltányossági kérelmek ápolási díj és adósság csökkentési támogatási ügyben
Bérlakás bérleti jogviszonyának meghosszabbítása iránti egyedi kérelem
Budaörs, Beregszászi u. 38. fsz. 3. sz. alatti 3703/6/A-3 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, Tűzkőhegy u. 2. , 9757 hrsz-ú ingatlanra perújítási kérelem benyújtása
Infrastruktúra fejlesztési hitelfelvétel
„Budaörs közvilágítási rendszerének korszerűsítése és üzemeltetése” – tárgyú közbeszerzési eljárás részvételi szakasz eredmény megállapítása
A Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásában megfogalmazottak alapján a Merengő utca környéke településrendezési terve III. szabályozási szakasz szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet módosításával kapcsolatos int.
A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 12/2013. (IV.15.) ÖKT. rendelet módosítása a Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásában megfogalmazottak alapján
Budaörs Város Önkormányzat költségvetésének módosítása
Budaörs Város Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapítása - a 9/2014.(II.27.) ÖKT sz. határozat módosítása
A Rendőrkapitányság kérelme éves működési támogatással kapcsolatosan
Budaörs 1. sz. Általános Iskola tömb TSZT és HÉSZ módosítás – véleményezési szakasz lezárása
Budaörs Auchan és környéke HÉSZ módosítás egyszerűsített eljárás indítás – településrendezési döntés 02
Budaörs TSZT és HÉSZ felülvizsgálat – partnerségi szakasz lezárása
Idősek Otthona bővítése a Zombori utca 72. sz. ingatlan felhasználásával, tervezési program elfogadása
Az 1. sz. Általános Iskola udvar bővítésére, kézilabda pálya kialakítására és lefedésére vonatkozó vázlattervi változatok alapján döntés a továbbtervezést illetően
Az M4 metró beindításához kapcsolódó tömegközlekedési módosítások, és a kapcsolódó szerződésmódosítás jóváhagyása
Helyi buszjárat útvonalának módosítása
Budaörs, Farkasréti út 2/c. sz. alatti ingatlan hasznosítása
A Budaörs, Temető u. 1. szám alatti, Budaörsi Köztemető ingatlan-nyilvántartási határain belül, virág árusítására alkalmas hely kijelölése
Tárgyalási szünet elrendelése
A Budaörsi Városfejlesztő Kft. Megbízási keretszerződésének módosítása
Érd Hivatásos Tűzoltóságának beszámolója a 2013. évről
Fogorvosi rendelési idő módosítása
A gyermek napközbeni ellátását biztosító Alpha-Terra Szolgáltató Nonprofit Betéti Társasággal kötött támogatási szerződés módosítása
Döntés települési értéktár létrehozásáról
Ügyrendi javaslat (vita megnyitására, ismételt szavazásra)
Együttműködési Megállapodás jóváhagyása az Illyés Gyula Gimnázium részvételével működő Budaörsi Szolgáltató és Művészeti Iskolaszövetkezettel
A közművelődési intézmények és a közművelődési tevékenységben részt vevő társadalmi szervezetek 2013. évi szakmai beszámolója, valamint a költségvetési soron támogatott társadalmi szervezetek és rendezvények pénzügyi elszámolása
Budaörsi civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) 2013. évi pályázati úton elnyert támogatásának elszámolása, beszámolóinak elfogadása
Helyi kiadványok elszámolási határidő módosítási kérelme
Helyi kiadványok megjelenését támogató pályázati felhívás elfogadása
Jókai Mór Művelődési Központ státuszainak jóváhagyása
Budaörsi Napló támogatási kérelme
Budaörsi INFO támogatási kérelme
Pályázati önrész biztosítása a 2014. évi érdekeltségnövelő pályázatra
„Futás a jövőért” budaörsi félmaraton sportrendezvény támogatása
Írisz Alapítvány támogatási kérelme – ausztriai nyelvi tábor
Budaörs Kistérsége Mentéséért Alapítvány kérelme – részvétel nemzetközi mentőversenyen
A 2014. évi nemzetiségi pályázatok elbírálása
Kinevezés – a Budaörsi 1. sz. Általános iskola feladatellátási helyen – üzemeltetési technikus munkakörben történő alkalmazáshoz
Pályázati kiírás nélküli kinevezés – a Budaörsi 1. Sz. Általános Iskola feladatellátási helyen – takarítói munkakörben történő alkalmazáshoz
Támogatás nyújtása a Kőhegyi Kápolna kárelhárításán felüli felújítási, rekonstrukciós, tereprendezési és egyéb munkálatainak kivitelezéséhez
A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság nem képviselő tagjának megválasztása
A Clementis László ösztöndíj intézményvezetőket érintő változó ösztöndíj részének jóváhagyása
Budaörs, külterület 093/33 hrsz-ú szilvás ingatlan 25/625 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, külterület 093/26 hrsz-ú szilvás ingatlan 125/950 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, külterület 093/54 hrsz-ú szilvás ingatlan 670/111048 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, külterület 095/6 hrsz-ú szilvás ingatlan 44/2520 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Budaörs, Kolozsvári utca 4007/4 hrsz-ú ingatlan bérleti szerződésének felülvizsgálata
Budaörs, Templom tér 6. sz. alatti, Budaörs, 64 hrsz-ú ingatlan 87/174 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Cserelakás biztosítása bérlő részére
Budaörs Város Önkormányzat központosított gáz-, és villamosenergia beszerzése intézményei és a Fűtőmű ellátása érdekében
„Budaörs közvilágítási rendszerének korszerűsítése és üzemeltetése” – tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás
Hozzájárulás telekrendezéshez (Budaörs, Sport utcában lévő 4146/6 és 4146/21 hrsz-ú ingatlanok
Budaörsi vállalkozások helyi támogatása
Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolója 2013. évről
Budaörs Város 2014. évi költségvetés 7/B sz. melléklete 13. sor „Bencés csarnok Tao B változat önrésze” keretösszeg felhasználására/kifizetésére vonatkozó feltételek meghatározása
Önkormányzati lakás célú ingatlanok 2014. évi felújítási koncepciója
Budaörsi Városfejlesztő Kft. Megbízási keretszerződésének módosításáról szóló 76/2014.(III.26.) ÖKT. sz. határozat végrehajtása
Budaörs Város Önkormányzat által fenntartott óvodák alapító okiratainak módosítása
Óvodabővítések miatt szükséges intézkedések, alapító okiratok módosítása, alkalmazotti létszámok meghatározása
Napirendről való levétel
Budaörs Mező utca és Hársfa utca közötti útszakasz lezárása
Tájékoztató a Farkasréti út 53. sz. alatti ingatlan hasznosításáról
Budaörs város területén térfelügyeleti rendszer bővítésére pályázat
Határozott idejű védőnői álláshely betöltésének meghosszabbítása
Védőnői álláshelyre kiírt pályázat elbírálása
Szakály Mátyás Pedagógus Emlékérem odaítélése
„Infrastruktúra fejlesztési hitelfelvétel” közbeszerzési részvételi szakasz eredményének megállapítása, ajánlattételi felhívás kiadása, és az 58/2014.(III.10.) ÖKT. sz. határozat módosítása
Budaörs Város Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló (pénzmaradvány)
Tájékoztató Budaörs Város Önkormányzat 2014. I. negyedéves pénzügyi helyzetéről
Budaörs, 1. Sz. Általános Iskola tömb TSZT és HÉSZ módosítás - jóváhagyás
Budaörs Auchan és környéke TSZT és HÉSZ módosítás egyszerűsített eljárás – véleményezés lezárása
Hozzájárulás hozzászóláshoz
Pest Megyei Kormányhivatal újabb törvényességi felhívásában megfogalmazottak alapján a Merengő utca környéke településrendezési terve III. szabályozási szakasz SZT és Helyi Építési Szabályzatról szóló rendelet módosításával kapcs. intézkedések
Mákszem Óvoda intézményvezetői pályázat elbírálása
A Budaörsi Kincskereső Óvoda intézményvezetői pályázatának elbírálása
A Kamaraerdei Óvoda intézményvezetői pályázatának elbírálása
A Csillagfürt Óvoda intézményvezetői pályázatának elbírálása
Intézményvezetői megbízás véleményezése az állami fenntartású Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola vezetői megbízásához
Helyi értékvédelmi támogatás 2014 – pályázati felhívás
Történeti értékű épületek megjelölése a városban
Átcsoportosítási kérelem (működési támogatás, rendőrség)
„Budapest Komplex Integrált szennyvízelvezetése” projekt
TÖRS Kft. társasági szerződés módosítása jogszabályi változások miatt, valamint tőke leszállítás és emelés
Részesedés növelése a Fővárosi Vízművek Zrt-ben
Herman Ottó Általános Iskola távhő vezeték kiváltásához forrásbiztosítás
Budaörs, Kismartoni u. 45. sz. alatti ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbítása
Tájékoztatás a 30/2013.(II.27.) ÖKT. sz. határozat végrehajtásáról
Budaörsön közterület használat miatti kártalanítás megtérítése és az érintett beruházások esetében megállapodások megkötése az ELMÜ-vel határidő meghosszabbítása
Balesetveszélyes csomópontok átalakításának társfinanszírozása
Pályázatnyertes műalkotás megvalósítása – „KAPUK” (helyszín)
A Károly király utca 54. sz. alatti cukrászda bérleti szerződésének módosítása
Budaörs, Szabadság út 134. sz. alatti, - városháza – ingatlan bérleti szerződésének módosítása
BVUSS wellness terület szavatossági hibajavítása és átalakítása tárgyú kivitelezési munka megindításához forrásátcsoportosítás
Kesjár Csaba Általános Iskola intézményátszervezésének minősülő kérelmének véleményezése
Leopold Mozart Alapfokú Művészeti Iskola tanulólétszám-bővítési kérelmének véleményezése
Jelentés az óvodai beiratkozásokról, intézkedés kezdeményezése a többletjelentkezések kezeléséhez
Pályázat kiírása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark budaörsi iskolák tanulócsoportjai által történő látogatására
A Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola Írisz Alapítványának támogatása
2013. évi támogatott helyi kiadványok elszámolásának elfogadása
„Helyi kiadványok támogatása” pályázati felhívásra beérkezett pályázatok elbírálása
Civil szervezetek támogatására kiírt pályázati felhívásra beérkezett pályázatok elbírálása
Javaslat a családi napközik támogatásáról szóló 473/2011.(XI.30.) ÖKT. sz. határozat 1. pontjának módosítására
Javaslat a Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálattal családok átmeneti ellátására kötött ellátási szerződés módosítására
Éves Összefoglaló Ellenőrzési Jelentés a belső ellenőrzés a 2013. évben végzett tevékenységéről
A Budaörsi Új Lap támogatása (1)
Helyi médiumok támogatása
A Budaörsi Új Lap támogatása (2)
A Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. 2013. évi beszámolója
A Budaörsi Városfejlesztő Kft. 2013. évi beszámolója
Budaörs Város Önkormányzat által fenntartott óvodák alapító okiratainak módosítása
Tájékoztató a Templom tér 12. szám alatti ingatlan egy részének irattárként történő hasznosításáról
A Budaörs, Templom tér 12. sz. alatti, 110/6 helyrajzi számú ingatlan („régi posta épülete”) hasznosítása
Őszibarack u. 3126/2 hrsz-ú ingatlanon közösségi funkció ellátására alkalmas épület fejlesztésére szánt előirányzat (14.400 ezer Ft) átcsoportosítása a Kesjár Csaba Ált. Isk. játszóudvar építés előirányzat sorra
A Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. 2014. évi üzleti terve
A Budaörsi Városfejlesztő Kft. 2014. évi üzleti terve
Elvi döntés a Budaörs, 10020, 10021, 10022, 10023, 10037, 10038, 10039 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozó eladási ajánlatról
Budaörs Város Önkormányzatának megvételre felajánlott 5 db ingatlan
Budaörs, Árok utcában lévő 4235/2 hrsz-ú ingatlanból terület értékesítése
Budaörs Egészségügyéért Díj kitüntetés adományozása
Bérlakásügyben benyújtott egyedi méltányossági kérelem elbírálása
Szemétszállítási díj támogatás iránti kérelem elutasítása elleni fellebbezés
Budaörs, Templom tér 6. sz. alatti 64 hrsz-ú ingatlan 87/174-ed tulajdonrészére elővásárlási jog nyilatkozat
Budaörs, Rekettye utca 9556 hrsz-ú intatlan 4/8-ad tulajdonrészére elővásárlási jog nyilatkozat
Rendelkezés az általános tartalékkeretről
Helyi közösségi közlekedés támogatásának igénylése
„Infrastruktúra fejlesztési hitelfelvétel” - közbeszerzési eljárás eredmény megállapítása
Budaörsi Rendőrkapitány beszámolója a város közbiztonsági helyzetéről
Polgárőr szervezetek működésének támogatása
A bővülő óvodák – Budaörsi Kincskereső Óvoda és Rózsa utcai tagóvoda – dologi költségvetéseinek elfogadása
Holdfény Utcai Óvoda álláshely kérelme és az óvodapszichológusok felszereléséhez való tárgyi eszköz beszerzésének támogatása
Megállapodás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerületével a logopédiai ellátás óvodai infrastruktúra használatára
Feladat ellátási megállapodás Törökbálint Önkormányzatával a nyári napközis tábori feladatok ellátására
A Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesület kiegészítő támogatás kérése
A Pest Megyei Kormányhivatal levelével összefüggésben tájékoztatás és döntés az Ifjúság utcai Sport- és Szabadidőpark építésével kapcsolatban
Ostor utca 2. sz. alatti támfal helyreállítása
Farkasréti út 6/1. sz. alatti ingatlan használatba adási szerződésének meghosszabbítása
Ifjúság u. 10-20. sz. alatti Társasház kérelme
A Templom tér 10. sz. alatti társasház megszüntetése
A Szabadság út 24/3 épület bontása
Tájékoztatás a Budaörsi Köztemető felújítási tervéről (kerítésépítés)
Elállás támogatási szerződéstől
Kovács László – Munkácsy-díjas festőművész- hagyatékának megmentése, megőrzése
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
Polgármester jutalma
Budaörs Város területén a járőrszolgálat bővítése további egy járőrpáros (rendőr-közterület felügyelő) felállításával, ehhez járőrautó és 2 db járőr motorkerékpár beszerzése
Javaslat kidolgozása a termő nyárfák repítő szőrökkel fedett termése által Budaörs Város közterületén okozott szennyezés megoldására
Kamaraerdei Sörkert Kft. (Hacienda) beruházások – bérleti díjba történő beszámítás
Pályázati kiírás nélküli kinevezés – a Kesjár Csaba Általános Iskola feladatellátási helyen – takarítói munkakörben történő alkalmazáshoz
A Templom tér 12. sz. alatti „régi posta épülete” egy részének (udvar és kiállító tér) hasznosítása
Képviselői keretek létrehozásához pénzügyi forrás biztosítása
Budaörs, Tűzkőhegy u. 2. sz. alatti, 9757 hrsz-ú ingatlan hasznosítása
Budaörs, Beregszászi u. 38. fsz. 3. sz. alatti 3703/6/A-3 hrsz-ú ingatlan hasznosítása
Budaörs, Domb utca 8499/2 hrsz-ú ingatlan 1/1 arányú tulajdonrészére elővásárlási jog nyilatkozat
Fogyatékossággal élő nappali ellátására kötött Megállapodás meghosszabbítása 2014. szeptember 1-től 2015. augusztus 31-ig
Bérlakásügyben benyújtott egyedi méltányossági kérelmek elbírálása
Földgáz Fűtőmű részére (KÉ-7388) tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás
Földgáz intézmények részére (KÉ-7520) tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás
Villamos energia (KÉ-7517) intézmények részére tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás
Merengő utca környéke településrendezési terve III. szabályozási szakasz szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzatról szóló 44/2000. (XII.01.) ÖKT sz. rendelet módosítása – véleményezési szakasz lezárása
Helyi közösségi közlekedés támogatásának igénylése
Hozzájárulás hozzászóláshoz
Napirendről levétel - Merengő utca környéke településrendezési terve III. szabályozási szakasz szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzatról szóló 44/2000.(XII.01.) ÖKT. sz. rendelet módosítása
Napirendre vétel – A Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztása
Budaörs - Auchan településrendezési szerződés
Budaörs Auchan és környéke TSZT és HÉSZ módosítás jóváhagyása
BDSE NB1-es röplabda szakosztály edzéseinek támogatása – kedvezményes terembérleti díjjal
TAO elszámolási határidő módosítás BSC
Előminősített cégek listájának módosítása (5)
Budaörsi csatornaközművek 2014. évi felújítási és rekonstrukciós tervének módosítása
Átcsoportosítás zöldfelületi műszaki ellenőrzéssel kapcsolatban
Távhő ár-előkészítési javaslathoz állásfoglalás
Budaörs, Ostor utca 2. sz. alatti, 1591 és 1592 hrsz-ú ingatlanokat érintő területcsere és támfal helyreállítása
Tagintézmény vezetői megbízás véleményezése az állami fenntartású, PMPSZ Budakeszi Tagintézménye (korábbi Nevelési Tanácsadó) vezetői megbízásához
Javaslat határozatlan idejű védőnői álláshely betöltésére, két védőnői álláshelyre új pályázat kiírására
Javaslat a Németh és CZ. Szolgáltató Betéti Társasággal házi gyermekorvosi feladatok ellátására kötött egészségügyi feladat-ellátási szerződés módosítására
Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztása
A 139/2014. (V.21.) ÖKT sz. határozat módosítása (történeti értékű épületek megjelölése a városban)
Támogatási szerződés módosítása
Budaörs közvilágítási rendszerének korszerűsítése és üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás (hatáskör átruházás) – ZÁRT ülésen
Döntés magas és mélyépítési munkák elvégzéséhez két éves időtartamú keretmegállapodásos eljárás előkészítéséről – ZÁRT ülésen
Budaörs, külterület 095/6 hrsz-ú szilvás ingatlan 44/2520 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat – ZÁRT ülésen
Budaörs, külterület 093/54 hrsz-ú szilvás ingatlan 1344/111048 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
Hozzájárulás hozzászóláshoz
Rendelet alkotási javaslat elutasítása
Budaörs TSZT és egyes területeire vonatkozó HÉSZ felülvizsgálat – véleményeztetés és partnerség II. zárása
KÖZOP projekt – Döntés előkészítő tanulmány jóváhagyása
Budaörsi Víziközművek gördülő fejlesztési terveinek jóváhagyása
Tájékoztató - Budaörs közvilágítási rendszerének korszerűsítése és üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárás eredmény megállapításáról
Elállás támogatási szerződéstől – Bíbor utca 5.
Pályázati támogatás beszámolója és elszámolása, Chan Wu Bajnokság
A Budaörsi Tanoda produkciójának Krakkói bemutatásának támogatása
A Budaörs Kistérsége Mentéséért Alapítvány kérelme támogatási szerződés módosítására
Budaörs Város területén a járőrszolgálat bővítése további egy járőrpáros (rendőr-közterület felügyelő) felállításával, ehhez járőrautó és 2 db járőr motorkerékpár beszerzése
Szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztása
Kertész utcai útburkolat cseréje, szegély és vízelvezető rendszerének cseréje, javítása a Hivatal által készített felmérés és árkalkuláció szerint, a lakók igényeinek megfelelően
Budaörsi Clementis utcai Óvodásokért Alapítvány támogatása
Görög katolikus templom építésének támogatása
Címzetes óvodavezetői cím adományozása
Budaörs Város Önkormányzat 2014. I. félévi beszámolója
A 2013. évi költségvetési maradvány elfogadása
„Rugalmas szolgáltató önkormányzati modell Budaörs” elnevezésű pályázattal kapcsolatos fedezetbiztosítás
Budaörs Város Településszerkezeti Tervének jóváhagyása
A 2012. évi Budaörsi Passió elszámolása
A BNNÖ kérelme – 2015. évi Budaörs Passió
A BNNÖ kérelme – 2014. évi Német Nemzetiségi keret
ARAMIS SE kérelme a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola sportcsarnokkal kapcsolatban
Közalkalmazotti státuszok további biztosítása a Budaörsi Rendőrkapitányság részére
Gépkocsi haszonkölcsön szerződés meghosszabbítása a Pest Megyei Rendőrfőkapitánysággal
Budaörs Város közterületi névjegyzékének létrehozása a közhiteles címregiszter (KCR) kialakítása kapcsán
Budaörs Város településrendezési eszközeinek partnerségi egyeztetési szabályainak módosítása
KÖZOP projekt – döntés előkészítő tanulmány
BÉKISZ projekt támogatási szerződés módosítás
A Kőhegy súlykorlátozásának felülvizsgálata
Budaörsi Római Katolikus Egyházközség támogatás kérése a Mindszenty Óvoda játszóudvar felújítására, játszótéri eszköz építése céljára
A BKK Zrt finanszírozásra vonatkozó szerződésének jóváhagyása
Budaörs Város területén térfelügyeleti rendszer bővítésének II. üteme
Budaörsi Városi Uszoda és Sportcsarnok működéséhez támogatás biztosítása
Szabadság út 131-145. Társasház támogatásának határidő hosszabbítása
Budaörs, Tűzkőhegy u. 2. sz. alatti, 9757 hrsz-ú ingatlan hasznosítására vonatkozó pályázatok elbírálása
Szivárvány u. 2-4 sz. alatti Társasház kérelme
A Budaörs, Nefelejcs utca 38. sz. alatti, 2153 hrsz-ú ingatlan előtti 1681/1 hrsz-ú Nefelejcs utcából terület értékesítése
TÖRS Kft. Társasági Szerződés módosítása
Forrásátcsoportosítás a beruházási és felújítási fedezetek között
Liver FC és az Önkormányzat között létrejött Kolozsvári utcai műfüves futballpálya üzemeltetései szerződés módosítása, - kerítés helye, kialakítása céljából
Csatlakozás az Első Magyar Energiagazdálkodási Klaszterhez
A BTG Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása
BTG Nonprofit Kft. közszolgáltatási keretszerződés XVII. Sz. módosítása
A Budaörsi Városfejlesztő Kft. alapító okiratának módosítása, új könyvvizsgáló megválasztása
A gyermekek napközbeni ellátását biztosító családi napközikkel kötött támogatási szerződés módosítása
Megállapodás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerületével korai fejlesztés bölcsődei infrastruktúra használatára
Határozott idejű védőnői álláshelyre pályázat kiírása
Javaslat a jogutód nélkül megszűnt pedagógusképző intézmények esetén a díszdiplomák városi pótlására
Javaslat az óvodai felvételi rend városi gyakorlatának kialakítására
Az óvodai álláshelyek meghatározása, a 2014. évben engedélyezett változások beépítésével, valamint a hatályos jogszabályok figyelembevételével
A Clementis László működtető ösztöndíj felülvizsgálata
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatására érkezett pályázatok elbírálása
Budaörs Város Önkormányzat által fenntartott közművelődési, közgyűjteményi és művészeti intézmények alapító okiratainak módosítása
A Budaörsi Chan-Wu Bajnokság elszámolásának elutasítása
A képviselői munka támogatásához mobil internet választási lehetőség biztosítása
Támogatási kérelem (Gyepük Népe Alapítvány)
Napirendről való levétel (Állásfoglalás képviselői, tanácsnoki keretek felhasználása tárgyában)
A Fátyol utcai ingatlanok telekalakításával kapcsolatos hatósági díjak Frankhegyi Részönkormányzat általi átvállalása, a Frankhegy közműellátás fejlesztése tárgyában hozott 111/2012(IV.25.) ÖKT: sz. határozat 1. sz. mellékletének módosítása
Budaörs, Kertész utca felújítása, vízelvezető rendszer javítása, bővítése – Sánta Áron képviselő előterjesztésének elutasítása
Budaörs, Kertész utca felújítása, vízelvezető rendszer javítása, bővítése – módosító javaslat elfogadása
Döntés a Budaörsi Városmarketing Korlátolt Felelősségű Társaság jogutód nélküli megszűnéséről
Együttműködési megállapodás a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvánnyal a 2040 Budaörs Esze Tamás utcában megépülő tornacsarnok használatáról
Közterület-használati kérelem a Patkó utca és Szivárvány utca sarkán lévő parkolóban „Bolha-piac” működtetésére 2014. december 31-ig
Döntés a HULEJAF-2013-0138 kódszámú pályázattal kapcsolatos közbeszerzési eljárás lefolytatásáról
Budaörs, Harkály utcában lévő 7026/3 hrsz-ú ingatlanból terület értékesítése
A Hauser József Város Közművelődési Díj odaítélése
Budaörs Városi Testnevelési és Sport Díjának odaítélése
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
A polgármester illetményének megállapítása, költségtérítése
Szavazatszámláló Bizottság megválasztása
Alpolgármester választás (1)
Alpolgármester választás (2)
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
Biró Gyula alpolgármester illetményének megállapítása, költségtérítése
Kálóczi Imre alpolgármester illetményének megállapítása, költségtérítése
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
Az alpolgármester végkielégítése (1)
Az alpolgármester végkielégítése (2)
Budaörs Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 36/2010. (XI. 12.) önkormányzati rendeletének felülvizsgálata
A Képviselő-testület bizottságainak megválasztása
Felügyelő bizottsági tagok visszahívása, új tagok megválasztása – BTG Nonprofit Kft.
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
Felügyelő bizottsági tagok visszahívása, új tagok megválasztása (TÖRSVÍZ Kft.)
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
Felügyelő bizottsági tagok visszahívása, új tagok megválasztása (Budaörsi Városfejlesztő Kft.)
Önkormányzati bizottsági tagok megválasztása
A kamaraerdei és frankhegyi településrészi önkormányzatok testületeinek megválasztása
A települési nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata, együttműködési megállapodások megkötése az új roma és szerb nemzetiségi önkormányzatokkal
A Polgárok Háza (Budapesti út 54.) önkormányzati tulajdonú intézmény udvarában álló faházak használata
Védőnői álláshelyre kiírt pályázat elbírálása, és betöltetlen álláshelyre új pályázat kiírása
KÖZOP projekt – Részletes Megvalósíthatósági Tanulmány (RMT) elfogadása
Budaörsi Városi Televízió számára ingatlanhasználati szerződés meghosszabbítása
A Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola kérelme támogatási cél módosítására
Budaörs Városi Tűzoltó Közhasznú Egyesület támogatási kérelme a tűzoltó laktanya épülete tetőjavítása céljára
Szennyvízcsatorna közcélú érdekeltségi hozzájárulás és közműfejlesztés mértékének meghatározása, beszedése 2015. évben Szennyvízcsatorna közcélú érdekeltségi hozzájárulás és közműfejlesztés mértékének meghatározása, beszedése 2015. évben
Budaörsi csatornaközművek 2015. évi felújítási és rekonstrukciós terve
Budaörs, 2062 hrsz-ú ingatlanon lévő önkormányzati tulajdonú építmények elbontásának engedélyezése
A járőrszolgálat személyi juttatásai, valamint a roncsautók és engedély nélkül parkoló autók elszállítása tervsorra átcsoportosítás
A BTG Nonprofit Kft. és a Zászlótudományi Alapítvány közötti (Clementis L. u. 18/B) használati szerződés meghosszabbítása
Budaörs Város Önkormányzata és a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény közötti (Farkasréti út 2/c. sz. alatti raktár) használatba adási szerződés (ÖNK SZ 2014-517) meghosszabbítása
Budaörs Város Önkormányzata és a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény közötti (Farkasréti út 6/1. sz.) használatba adási szerződés (ÖNK SZ 2014-943) meghosszabbítása
„A Templom tér 12. sz. alatti régi posta épülete egy részének (udvar és kiállító tér) hasznosítása” tárgyú használati szerződés módosítása (meghosszabbítása)
Javaslat a Kútvölgyi Klinika Alapítvány támogatására
A Katolikus Karitásszal a szenvedélybetegek ellátására kötött megállapodás meghosszabbítása
Családi napközikkel történő szerződéskötés
A Németh és CZ. Szolgáltató Betéti Társasággal házi gyermekorvosi feladatok ellátására kötött egészségügyi feladat-ellátási szerződés módosítása
Budaörsi Chan Wu Bajnokság elszámolásának elutasítása
Budaörsi ADVENT programsorozathoz céltartalék felszabadítása
Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesület támogatási kérelme
Javaslat a PUZZLE Gyermek Képességfejlesztő Tanoda és Terápiás Központ iskolaelőkészítő csoport támogatott létszámának emelésére, az Együttműködési megállapodás módosítására
A Budaörsi Latinovits Színház pótelőirányzat kérelme
A Jókai Mór Művelődési Központ alapító okiratának módosítása
Gyermekorvosi praxisjogot folytató orvossal feladat-ellátási szerződés megkötése
Kártérítési kérelem beázás ügyében
Budaörs, Erdész u. 8910/1 és 8910/2 hrsz.-ú ingatlanokra vonatkozó vételi ajánlat
Méltányossági kérelem lakásbérleti jogviszony meghosszabbítása iránt
Címzetes igazgatói cím adományozása
A BTG Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása
A 354/2014. (XI.19.) ÖKT sz. határozat módosítása
Pótelőirányzat biztosítása
Budaörs Város Önkormányzat 2015. évi költségvetési koncepciója
Tájékoztató Budaörs Város Önkormányzat 2014. I-III. negyedéves költségvetésének a végrehajtásáról
A Budaörsi Polgármesteri Hivatal álláshelyeinek száma
A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási szerződés módosítása
Önkormányzati bizottsági tagok megválasztása
Budaörs Város Önkormányzat 2015. évi Éves Ellenőrzési Terve
Frankhegy fejlesztési koncepciójának módosítása, aktualizálása
Együttműködési megállapodás megkötése a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal 2015. évre
Fizikoterápia kialakítása a Budaörs, Kossuth Lajos u. 5. sz. alatti ingatlanon
Támogatási szerződés megkötése a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány által a Budaörs, Esze Tamás utcában létesítendő kosárlabdacsarnokra, valamint döntés a további együttműködés egyes kérdéseiről
Közművelődési megállapodás meghosszabbítása a Régiségbúvár Ifjúsági és Kulturális Egyesülettel
Budaörs Város Önkormányzata és a Régiségbúvár Egyesület közötti (Budaörs, Károly király u. 2. sz. alatti ingatlan) üzemeltetési szerződés módosítása (meghosszabbítása)
Budaörs Város Önkormányzata és a Budaörsi Művészek Egyesülete (BUM) közötti (Budaörs, Clementis L. u. 22. sz. alatti 152/1 hrsz-ú ingatlan 39/100 és 56/100 tulajdoni hányadai) használatba adási szerződés meghosszabbítása
A 2014. évi Budaörsi SportFest elszámolásának elutasítása
A Liver FC átcsoportosítási kérelem – 2014. évi támogatás
BSC 1924 Futball Kft. támogatási kérelme TAO önrész csökkentésével
KEOP-1.1.1./C-13-2013-0014. számú pályázattal kapcsolatos teendők
BTG Nonprofit Kft. közszolgáltatási keretszerződés XVIII. számú módosítása
BTG Nonprofit Kft. közszolgáltatási keretszerződés XIX. számú módosítása (2015. évi keretszerződés)
Házhoz menő szelektív hulladék gyűjtés
Budaörs, 4011/2 hrsz-ú ingatlanon Budaörs Város Önkormányzat javára történő szennyvízcsatorna-vezetési szolgalmi jog alapítás
Budaörs 145/2 és 152/2 hrsz-ú ingatlanokon lévő önkormányzati tulajdonú gazdasági épületek elbontásához tulajdonosi hozzájárulás
A Budaörs, Temető u. 1. sz. alatti, Budaörsi Köztemetőben szociális parcella, valamint szociális temetkezési hely felülvizsgálata
A Budaörsi Kincskereső Óvoda kérelme többlet álláshely biztosításához 2015. január 1-jétől
A Budaörsi Tanodával kötött Feladatellátási Megállapodás módosítása
Az Egyesített Bölcsődei Intézmények nyári nyitvatartási rendjének jóváhagyása
A Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány kérelme támogatási szerződés módosítására
Az Ifjúság u. 10-20. sz. alatti Társasház kérelme
Elvi állásfoglalás egyes autópálya-szakaszok fizetőssé tételének kormányzati szándékáról
A budaörsi vállalkozások helyi támogatása pályázat nyertese DiCentra Multimédia Bt. szerződésének módosítása
Döntés a Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság jogutód nélküli megszűnéséről
A 115/2014. (IV.16.) ÖKT. sz. határozat visszavonása (a Budaörsi Városfejlesztő Kft. elszámolásával kapcsolatban)
A Budaörsi Városmarketing Kft „VA” elmaradt év végi beszámolóinak (2011., 2012., és 2013. év), valamint a 2014. január 01.-2014.szeptember 30. közti időszak beszámolójának jóváhagyása
Az Állami Számvevőszék jelentése
Döntéshozatalból való kizárás személyes érintettség okán
A Polgármester 2014. II. félévi jutalma
Hozzájárulás a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és kollégium által az Önkormányzattól bérelt, Esze T. u. 3. sz. alatti ingatlan harmadik személy számára történő használatba adásához
Budaörs, Templom tér 9. sz. alatti 67 hrsz-ú ingatlan 44/200 tulajdoni hányadára, valamint a Budapesti út 11. sz. alatti 105. hrsz-ú ingatlan 10124/40000 tulajdoni hányadára vonatkozó eladási ajánlat
A Budaörs, 10020, 10021, 10022, 10023, 10037, 10038, 10039 hrsz-ú ingatlanokra vonatkozó eladási ajánlatról szóló 175/2014.(V.21.) ÖKT. sz. határozat módosítása
Az Optima Klíma Zrt vételi ajánlat elutasítása – ZÁRT ülésen
Budaörs, Harkály utcában lévő 7026/3 hrsz-ú ingatlanból terület értékesítése
Hulladékgyűjtő járművek beszerzése (TED S 202-356664 , mód S 214-378522, KÉ-20570, mód KÉ-23122) – közbeszerzési eljárás eredmény megállapítás