Döntések listája
Döntés a Göd város területén megvalósuló erdőtelepítési feladatok végrehajtásáról
Tájékoztatás "Ipari telephely kialakítására alkalmas terület értékesítése" tárgyában meghirdetett ajánlati felhívás eredményéről
Döntés az új 24 tantermes általános iskola új helyszínéről
A Gödi Alapszolgáltatási Központ intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálása
Csapadékvíz-elvezetés – pályázat
Részvétel a „Kiegyenlítő bérrendezési alap támogatása” tárgyú pályázati felhíváson
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány támogatása
"Az illegális hulladéklerakók felszámolása” - pályázat
A képviselő-testület bizottságainak összetételét érintő változás
Tájékoztató a képviselői vagyonnyilatkozatok leadásáról
A Gödi Roma Önkormányzattal kötött megállapodás felülvizsgálata
A Gödi Szerb Önkormányzattal kötött megállapodás felülvizsgálata
Tájékoztatás a 2018. évi pályázatok alakulásáról
Az Ady Endre út és a Duna út (21107. j. út) felújításához tulajdonosi, közútkezelői hozzájárulás adása
Az Oázis lakópark és környezetének forgalomtechnikai felülvizsgálata
A Göd város területén megvalósuló erdőtelepítéssel érintett egyes helyrajzi számok módosítása
A 216/2018. (XII. 13) önkormányzati határozat módosítása
A Göd belterület 4869 hrsz.-ú ingatlan bérbeadása
Bölcsődei férőhelyek bővítése – tulajdonosi hozzájárulás
A 224/2017. (XII. 19.) Ök. határozat értelmében készült, önkormányzati tulajdonba adásról szóló megállapodás jóváhagyása
Göd Város Önkormányzata 2019. évi költségvetési rendeletének első olvasata
A Gödi Termálstrandon alkalmazott belépőárak felülvizsgálata
Közterület-elnevezés (Göd 1934/2 és 1934/1 hrsz.)
A Közterület-felügyelet 2018. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadása
A polgármester szabadságának 2019. évi ütemezése
A Gödi Polgármesteri Hivatal 2019. évi és 2020. év eleji munkaszüneti napok körüli munkarendjének meghatározása
A Göd, 3255/4 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés meghosszabbítása (Felsőgödi csónakház)
A Településellátó Szervezet igazgatója esetében fennálló közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése
Döntés hitelfelvételről
Kitekintő határozat elfogadása
A Göd 383 hrsz.-ú ingatlan kiemelt fejlesztési területté nyilvánítása
Beszámoló a Dunakeszi Kistérségi Társulás 2018. évi tevékenységéről
A „Kóczán Mór Vándordíj Göd” adományozása
A „Pro Vigilantia Göd Díj” adományozása
„Göd, vízitúra megállóhely felújítása” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó döntés
A Gödi Németh László Általános Iskola és AMI átszervezésére vonatkozó javaslat véleményezése
„Bölcsődei férőhely bővítése Gödön” – pályázat
Bölcsődei férőhely bővítése Gödön” – pályázat - megvalósítási és finanszírozási ütemtervét jóváhagyja
Kis összegű és elévült követelések kivezetésének engedélyezése az intézményekben
A Településellátó Szervezet alaptevékenységeiről szóló 2018. évi beszámolója
Éves összesített Közbeszerzési Terv elfogadása - Göd Város Önkormányzata
Éves összesített Közbeszerzési Terv elfogadása - Gödi Polgármesteri Hivatal
Göd város infrastrukturális fejlesztése – tartaléklistán szereplő utcák kijelölése útépítésre
Rozmaring utca – Pesti út – Harangvirág utca által határolt terület forgalmi rendjének felülvizsgálata
A Huzella Tivadar Általános Iskola előtti útszakasz és a környező utcák forgalmi rendjének felülvizsgálata
A Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft.-vel kötött támogatási megállapodás módosítása
Alapítványok, egyesületek támogatása
Alapítványok, egyesületek támogatása
Alapítványok, egyesületek támogatása
Gödi fogorvosok eszköztámogatási kérelme
A Településellátó Szervezet Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
Pótelőirányzat biztosítása a József Attila Művelődési Ház részére
A gödi állami általános iskolák alapítványainak támogatása
Göd Város Településrendezési eszközeinek módosítása Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében
Járdaépítés Gödön, keretszerződés keretében
„Bölcsődei férőhely bővítése Gödön” – című pályázat visszavonása
Megállapodás a Helyi Építési Szabályzat módosításának kezdeményezésére
Döntés a Göd délkeleti gazdasági övezeten kialakítandó ipari telephely értékesítésével kapcsolatos ajánlati felhívásról
Beszámoló a Dunakeszi Rendőrkapitányság és a Gödi Rendőrőrs 2018. évi működéséről
A Gödi Alapszolgáltatási Központ szakmai munkájáról szóló beszámoló
A Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. 2018. évi beszámolójának elfogadása
A Településellátó Szervezet igazgatói (magasabb vezetői) álláshelyére vonatkozó pályázat kiírása
Póttagok választása a szavazatszámláló bizottságokba
Utcák kijelölése útépítés-terveztetésre
Forgalomtechnikai döntések - Mikszáth Kálmán utca, Nemeskéri-Kiss Miklós út
Forgalomtechnikai döntések - Rákóczi Ferenc utca
Döntés az új 24 tantermes általános iskola építésének helyszínéről (a 3/2019. (I. 10.) Ök. határozat módosítása)
A Göd belterület 1531 hrsz.-ú állami tulajdonú út önkormányzati tulajdonba vétele
A Göd belterület 525 hrsz.-ú közterület elnevezése
A Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megbízása
A Göd belterület 9305/1 hrsz.-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele
Pótelőirányzat biztosítása a Gödi Kastély Óvoda intézményvezetőjének jubileumi jutalmához
Beruházási feladatok – előirányzat-átcsoportosítás
A Göd külterület 048/6 hrsz.-ú út telekalakítása
HÉSZ módosítása (7002 – 7006 és 7008 hrsz.)
HÉSZ módosítása (Jávorka utcai bölcsőde)
A „Gödi Gyermekekért Díj” adományozása
Döntés a Göd délkeleti gazdasági övezeten kialakítandó ipari telephely értékesítésével kapcsolatos pályázat eredményéről
Döntés a Göd külterület, 055/2-5, 055/7-8, 056, 057/1-6, 057/8-26, 057/29-49, 057/55 és 057/57 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok összevonásáról és végleges más célú hasznosításáról
Döntés a Göd 059/16 hrsz., 059/13 hrsz., 058/3 hrsz.-ú ingatlanok árverési vétel útján történő megvásárlásáról
Döntés a Göd, külterület 046, 055/2, 055/3, 055/4, 055/5, 055/7, 057/1, 057/2, 057/3, 057/4, 057/5, 057/6, 057/8, 057/9, 057/10, 057/11, 060/4 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanokat érintő vezetékjogi kártalanításról
Tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat jóváhagyása a Göd belterület 783 hrsz.-ú ingatlant érintő ingatlanfejlesztési, építési és beruházási pályázat vonatkozásában
2019. évi összesített Közbeszerzési terv 1. sz. módosítása
Településképi kötelezés ellen benyújtott fellebbezés elbírálása
Településképi bírság kiszabása
A helyi építési szabályzat tervezett módosításának elfogadása
A Településszerkezeti Terv és a Szabályozási Terv módosítása
Göd város településrendezési terveinek módosításához szükséges tematikus lakossági fórum összehívása
Vác Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2018. évi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadása
A Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2018. évi beszámolójának elfogadása
A Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tagi kölcsöne visszafizetési határidejének módosítása
Tájékoztató a 2018. évben történt pénzügyi, gazdasági ellenőrzések tapasztalatairól
Gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok átfogó értékelése 2018.
A Gödi Kincsem Óvoda alapító okiratának módosítása
A József Attila Művelődési Ház alapító okiratának módosítása
Pótelőirányzat biztosítása cafeteria-juttatás kifizetéséhez
Pótelőirányzat biztosítása gázdíjak kifizetéséhez
Pótelőirányzat biztosítása klímaberendezés beszerzéséhez
Előírányzat biztosítása közterület-fenntartói feladatok ellátására
Beck Ö. Fülöp tér egyirányúsítása
Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása – pályázat
Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása – pályázat
Javaslat nemzeti ünnepek alkalmával közterületek zászlózási rendjére
Boldogságcseppek Alapítvány támogatási kérelme
A Göd dél-keleti iparterülettel kapcsolatos döntés (előszerződés jóváhagyása)
A Göd dél-keleti iparterülettel kapcsolatos döntés (hozzájáruló nyilatkozat elfogadása)
Döntés a Göd 056, 060/4, 057/55 és 048/6 (telekalakítás után 048/11) helyrajzi számú utak megszüntetéséről
Tulajdonosi hozzájárulás a Huzella T. Ált. Isk. udvarán létesítendő kosárlabdapályához
„Göd, csónakház felújítása” tárgyú közbeszerzési eljárásban fedezet biztosítása
A "Gátőrház" elnevezésű vendéglátóegység üzemeltetőjével kötendő megállapodás tudomásulvétele
Jegyzői beszámoló a Gödi Polgármesteri Hivatal 2018. évi tevékenységéről
Pályázati felhívás háziorvosi praxis betöltésére - 7. számú felnőtt háziorvosi körzet
Feladatellátási szerződés a 7. sz. háziorvosi körzet feladatainak ideiglenes ellátására
Tag delegálása a Dunakeszi Kistérség Társulásába helyettesítési feladatok ellátására
Dunakeszi Kistérség Társulási Tanácsába és Pénzügyi Bizottságába tag delegálása
Sebességcsökkentő küszöbök kihelyezése a Csalogány utcában
Sebességcsökkentő küszöbök kihelyezése a Dobó I. és a Zrínyi M. utcákban
Pályázati felhívás a Kincsem Udvarház helyiségeinek Kávéházként történő hasznosítására
Pályázati felhívás a Kincsem Udvarház helyiségeinek Bringapontként történő hasznosítására
Széchenyi utcai útépítés - pénzügyi forrás kiegészítése
Álláshelyek létesítése a Gödi Kincsem Óvodában
Döntés az óvodai csoportlétszám túllépés engedélyezéséről
A Göd belterület 8301/1 hrsz.-ú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba vétele
A 203/2017. (XI. 29.) Ök. határozatot visszavonása
A Göd belterület 2769/3 hrsz.-ú ingatlan telekalakítása
Fenntartási Alap létrehozása és forrás biztosítása - Kincsem Udvarház
Beruházási feladatok – előirányzat biztosítása útépítés tervezéséhez
Forrás biztosítása a 24 tantermes új iskola építéséhez szükséges közművek kialakításához
Városi kitüntető címek – intézményi kifizetéshez pótelőirányzat biztosítása
Döntés a „Közszolgáltatási szerződés keretein belül közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetése 2019. október 1-től 2020. szeptember 30-ig terjedő időszakban” tárgyú pályázati felhívás és szerződéstervezet tárgyában
A Településellátó Szervezet igazgatói (magasabb vezetői) álláshelyére beérkezett pályázatok elbírálása
Döntés a „Gödi Polgárok Egészségéért Díj” 2019. évi adományozásáról
Döntés a „Göd Város Szolgálatáért Díj” 2019. évi adományozásáról
„Járdaépítés Gödön, keretszerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó döntés
„Göd, csónakház felújítása” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó döntés
„Göd, csónakház felújítása” tárgyú közbeszerzési eljárás - döntés támogatási összeg megelőlegezéséről
Döntés változtatási tilalom elrendeléséről
A temető-táblára vonatkozó településrendezési szerződés elfogadása
Pótelőirányzat biztosítása a Településellátó Szervezet részére
Pótelőirányzat biztosítása a Gödi Szivárvány Bölcsőde részére
Döntés a Termálstrand – Trafóház cseréjéről (91180 sz. AHTR-állomás cseréje BHTR-állomásra)
Pótelőirányzat biztosítása számítástechnikai eszközök beszerzésére
Közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetése tárgyú pályázati felhívásban foglalt időpontok módosításának jóváhagyása
A Kincsem Udvarház helyiségeinek hasznosítására beérkezett pályázat(ok) elbírálása
A Kincsem Udvarház helyiségének Kávéházként történő hasznosítására közzétett pályázat eredménytelenségének megállapítása és újabb pályázati felhívás közzététele
Döntés csereerdősítési célú területvásárlásról
Döntés a Göd 054 helyrajzi számú külterületi út telekalakításáról és a Göd külterület 056, 059/16, 059/13, 058/3, 057/7, 048/11, valamint 060/4 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok összevonásáról
Döntés az iparűzési adóelőirányzat módosításáról
Döntés a „Pro Urbe Gödért Emlékérem” 2019. évi adományozásáról
21107. jelű út (Munkácsy Mihály utca) és a Mayerffy József utca csomópontban kijelölt gyalogos-átkelőhely jelzőlámpás forgalomirányítása – Építési kivitelezéshez pénzügyi forrás biztosítása
A 2019. évi összesített Közbeszerzési terv 2. sz. módosítása
Közbeszerzési eljárás megindítása - Kerékpárút felújítása az árvízvédelmi töltésen
Közbeszerzési eljárás megindítása - Göd 048/6 hrsz.-ú északi bekötőút építése
Döntés a „Salkaházi Sára Díj” 2019. évi adományozásáról
A temető-tábla beépítésére vonatkozó gazdasági megállapodás elfogadása
A Göd belterület 3658 hrsz.-ú ingatlan (Kék Duna Hotel) vonatkozásában kötött ingyenes használati megállapodás aláírásának jóváhagyása
„Göd Város Településszerkezeti Tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének módosítása” című véleményezési dokumentációval kapcsolatos döntés
Göd város településrendezési eszközei módosítása teljes településrendezési eljárásban környezeti vizsgálat mellőzése
Álláshely-racionalizálás
Döntés bérpolitikai intézkedésekről
Döntés bérpolitikai intézkedésekről
Döntés bérpolitikai intézkedésekről
A 142/2019. (VII. 24.) Ök. határozat módosítása
Javaslat a helyi választási bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztására
A 7. sz. felnőtt háziorvosi körzet betöltésére kiírt, 112/2019. (VI. 27. ) Ök. határozat szerinti pályázati felhívásban foglalt benyújtási határidő módosítása
Sebességcsökkentő küszöbök kihelyezése a Mária és az Újélet utcákban
„Bölcsődei férőhely bővítése Gödön” - szándéknyilatkozat
„Bölcsődei férőhely bővítése Gödön” – pályázat
A Göd belterület 8754 hrsz. alatti ingatlan megvásárlása
Döntés alapítványi támogatás(ok) jóváhagyásáról
Döntés alapítványi támogatás(ok) jóváhagyásáról
A Helyi Választási Bizottság póttagjának megbízására vonatkozó javaslat
A Göd, 2769/20 hrsz.-ú ingatlan értékesítése
Bölcsődei eszközfejlesztés (sóhomokozó)
Kivételes összegű segély jóváhagyása
A 7. számú felnőtt háziorvosi körzetre beérkezett pályázatok elbírálása
Adásvételi szerződés jóváhagyása a Göd délkeleti iparterület értékesítése tárgyában
Keretmegállapodás módosítása
Széchenyi utca útépítése (Kálmán u. – Révay u. között) - pénzügyi forrás biztosítása
Kék Duna üdülő oktatási épületének 4 óvodai csoport ideiglenes elhelyezése számára történő átalakítása - pénzügyi forrás biztosítása
Pénzügyi forrás biztosítása 2 db sportpark létesítésére
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás igénylése – pályázat
A „Gróf Széchenyi Ödön projekt” megnevezésű operatív program kivitelezése
„Göd, 048/6 hrsz-ú északi bekötőút építése” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó döntés
„Kerékpárút felújítása az árvízvédelmi töltésen” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó döntés
Tájékoztató az Önkormányzat 2019. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről
A Norma Kft. szerződésének módosítása
Részvétel a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázaton
Wigner Jenő Ösztöndíjpályázat kiírása
Sebességcsökkentő küszöbök kihelyezése
Sellő utca felújítása – pénzügyi forrás biztosítása
Piros Mihály utca felújítása – pénzügyi forrás biztosítása
Búzaszem Iskola támogatása
Javaslat a szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztására
Közterület-felügyelet I. félévi beszámoló
Településellátó Szervezet – pótelőirányzatok
„Környezetvédelmi feladatok 2019.” költségvetési sor forrás növelése
80/2019. (V. 8.) határozat módosítása
Közbeszerzési eljárás megindítása - „Villamos energia beszerzése Göd Város Önkormányzata és Intézményei részére 2020. január 01. – 2021. december 31-ig terjedő időszakra”
A 7. sz. felnőtt háziorvosi körzet nyertes pályázójának visszalépése
Döntés a 2019. évi költségvetésbe betervezett hitelfelvétel törléséről
„Gödi Kincsem Óvoda újraépítése 275 férőhellyel” tárgyú közbeszerzési eljárásban kötött szerződés módosítása
"Gödi Kincsem Óvoda újraépítése 275 férőhellyel” tárgyú közbeszerzési eljárásban kötött szerződés módosítása
„Gödi Kincsem Óvoda újraépítése 275 férőhellyel” tárgyú közbeszerzési eljárásban kötött szerződés módosítása
Alapítványi támogatás jóváhagyása
Göd Város Településrendezési eszközei módosításának elfogadása
Ingatlanok belterületbe vonása
Göd belterület 3658 hrsz.-ú ingatlan (Kék Duna Hotel) vonatkozásában vállalkozási/karbantartási szerződés kötése
Ingatlanvásárlás (5616 hrsz.)
Ingatlanvásárlás (6447/1 hrsz.)
Ingatlanvásárlás (6447/2 hrsz.)
Göd 206/A hrsz.-ú ingatlan tetőterére vonatkozó bérleti szerződés módosítása
Göd, csónakház felújítása” tárgyú közbeszerzési eljárásban kötött szerződés módosítása
Együttműködési megállapodás jóváhagyása – Feneketlen-tó kotrásának vízjogi létesítési engedély megszerzéséhez
Pulykaház utca felújítása – pénzügyi forrás biztosítása
Döntés a Településellátó Szervezet pótelőirányzat-kérelméről
Támogatás az új Egészségházban lévő orvosi rendelő berendezéséhez
Új védőnői körzet kialakítása
Döntés a Gödi Sportegyesület támogatási összegének megemeléséről
Óvodai csoportlétszámok túllépésének engedélyezése
Helyi közforgalmú autóbusz közösségi közlekedési hálózat működtetésére vonatkozó pályázati felhívás és szerződéstervezetre érkezett pályázat elbírálása
A Szív Hangja Közhasznú Alapítvány támogatása
A polgármester illetményének és költségtérítésének megállapítása törvény alapján
Tag delegálása a Dunakeszi Kistérség Társulásának Társulási Tanácsába
Helyettes tag delegálása a Dunakeszi Kistérség Társulásának Társulási Tanácsába
Alpolgármester megválasztása
Alpolgármester megválasztása
A megválasztott alpolgármester illetményének és költségtérítésének megállapítása
A megválasztott alpolgármester illetményének és költségtérítésének megállapítása
Bizottsági struktúra szerinti bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztása
Bizottsági struktúra szerinti bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztása
Bizottsági struktúra szerinti bizottságok elnökeinek és tagjainak megválasztása
A klímavészhelyzet elismerése és az azzal kapcsolatos intézkedések meghozatala
Tájékoztatás Nevelek településrész csatornázási helyzetéről
Döntés közmeghallgatás időpontjának meghatározásáról
Döntés a leköszönő polgármester és alpolgármester végkielégítésének kiegészítéséről
Döntés a leköszönő polgármester és alpolgármester szabadságmegváltásáról
A 236/2019. (XI. 5.) önkormányzati határozat kiegészítése
Döntés a polgármesteri keret megemeléséről
A 2020. évi helyi adók mértékeinek meghatározása
Adóztatásról szóló jegyzői beszámoló tudomásulvétele
A Településellátó Szervezet igazgatói álláshelyére vonatkozó pályázat kiírása
Göd Városi Könyvtár vezetői álláshelyére vonatkozó pályázat kiírása
Álláshely létrehozása a Gödi Polgármesteri Hivatalban
Forrásátcsoportosítás képviselői laptopok vásárlásához
Gödi Kincsem Óvoda – pótelőirányzat jóváhagyása gyermekszállításra
Új bizottsági keretösszegek meghatározása
Városi ünnepségek 2020. évi tervezete
A Göd 3255/4 hrsz.-ú ingatlanra (felsőgödi csónakház) vonatkozó bérleti szerződés meghosszabbítása
A Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megbízása
A Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívása
A Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. új felügyelőbizottsági tagjainak megbízása
A 26/2019. (II. 14.) Ök. határozat módosítása a 2020. év eleji munkarend meghatározása tekintetében
Folyószámlaszerződés meghosszabbítása
Bankszámlaszerződés meghosszabbítása
A Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodás
„Göd” városnévhasználat engedélyezése
Adatváltozás bejelentése – Dunakanyar Polgárőrség Göd Egyesület
Járdaépítési támogatás – pénzügyi keret bővítése
Orvosi rendelők áthelyezése a 2131 Göd, Összekötő út 3. sz. alatti Egészségházba
Tájékoztatás a Gödi Kincsem Óvoda álláshelybővítésre vonatkozó kérelméről
A Településellátó Szervezet alapító okiratának módosítása
Göd külterület 041/20 és 041/21 hrsz.-ú ingatlanok összevonása
Álláshelybővítés az Önkormányzatnál (alpolgármesteri referens)
Álláshelybővítés az Önkormányzatnál (katasztrófavédelmi referens)
Támogatás a Göd Közbiztonságáért és Fejlesztéséért Közalapítvány részére
A 260/2019. (XI. 26.) önkormányzati határozat módosítása
A védőnői körzetek módosítása a 8. sz. védőnői körzet kialakítására tekintettel
Tulajdonosi hozzájárulás a Göd 525 hrsz.-ú (BME - alsógödi Duna-part) ingatlanon úszóműállás üzemeltetéséhez
A Göd belterület 6958/37 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan megvásárlása
2020. évre vonatkozó belsőellenőrzési terv jóváhagyása
A Göd Közbiztonságáért és Fejlesztéséért Közalapítvány kuratóriumi tagjai lemondásának tudomásulvétele
A Göd Közbiztonságáért és Fejlesztéséért Közalapítvány felügyelőbizottsági tagjai lemondásának tudomásulvétele
A Göd Közbiztonságáért és Fejlesztéséért Közalapítvány kuratóriumi tagjának visszahívása
Döntés a Göd Közbiztonságáért és Fejlesztéséért Közalapítvány nevének Göd Fejlődéséért Közalapítvány névre változtatásáról
A Göd Fejlődéséért Közalapítvány kuratóriumi tagjainak megválasztása
A Göd Fejlődéséért Közalapítvány felügyelőbizottsági tagjainak megválasztása
A Göd Fejlődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítása
A Göd Fejlődéséért Közalapítvánnyal kapcsolatos módosítások átvezetése
Döntés a „Villamos energia beszerzése Göd Város Önkormányzata és Intézményei részére 2020-2021. évre” tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről
Az „Év Pedagógusa Díj”, a „Művészetoktatásért, Kultúráért és Nevelésért Díj” és a „Göd Város Alkotó- és Előadóművész Díj” odaítélése
A Gödi Kincsem Óvoda óvodavezetője, Szőke Zsófia vezetői megbízásának visszavonása
A Gödi Kincsem Óvoda óvodavezetőjének határozott idejű megbízása
A Településellátó Szervezet és a Göd Városi Könyvtár vezetői álláshelyére kiírt pályázatok módosítása
A Dunakeszi Kistérség Társulása társulási megállapodásának módosítása
Felügyelőbizottsági tagok díjazásának megállapítása (Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.)
Felügyelőbizottsági tagok díjazásának megállapítása ( Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft.)
A Helyi Építési Szabályzat módosítására vonatkozó végső véleményezési anyag elfogadása
A 2019. évi összesített Közbeszerzési terv 3. sz. módosítása
Álláshelybővítés a Településellátó Szervezetnél
Önkormányzati bérlakás vásárlása iránti kérelem
Fellebbezés rendkívüli települési támogatás megállapított összege ellen